Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Hazaseb és hazaszeretet – Interjú Donáth Mirjammal

Hogyan teremt békét magában az, aki nincs otthon?

2018. október 21. - KötőSzó

Donáth Mirjam a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett újságíró-diplomával és a hazai médiapiacon gyűjtött néhány évnyi tapasztalattal ment ki New Yorkba szerencsét próbálni 2008-ban. A Columbia és a New York Egyetemen tanult újságírást, majd munkát kapott a Reuters hírügynökségnél. Az amerikai álom összejött, csakhogy az nem az ő álma volt. Az elérhetetlennek tűnő, a maga módján mégis kegyetlen várossal folytatott küzdelméről, az oda- és visszavezető utakról írta 2017 novemberében megjelent első könyvét Mások álma címmel. Könyvét idén Margó-díjra is jelölték. New Yorkról, lelkészgyereksorsról, zsidóságról és evangélikusságról, útkeresésről és kihívásokról, saját álmairól is beszélgettünk.

Szerző: Laborczi Dóra

Mivel tudom, milyen lelkészgyerekként az élet, pláne ha az ember édesapja a közéletben is aktív szereplő, bátorkodom megkérdezni: azért indultál el, hogy kipróbáld magad olyan helyzetben, ahol a neved senkinek nem mond semmit?

Azért indultam el, mert a nemzetközi újságírás legjobbjaitól akartam írni tanulni. És ki akartam próbálni, mit érek egy szál magamban. Itthon sosem tudhatod, nem azért találsz-e zárt ajtókra, mert ki nem állhatják az apádat, vagy ha elismerik a munkádat, az ténylegesen neked szól-e vagy inkább annak, hogy kik voltak a nagyszüleid vagy a szüleid. Magyarországon tartozol valahová vagy valakihez. Kimész New Yorkba, és a város rögvest kíméletlenül megmutatja, ki is vagy valójában hazai kereteid nélkül. Első körben kiderül, hogy egy nagy nulla. Amit tudsz, az semmire sem elég. Ha minden napba száz százalékot teszel bele, akkor elindulhatsz valahová. New York egy nagy teljesítménygyár, ahol állandóan bizonyítanod kell – elsősorban magadnak. Először neked kell elhinned, hogy te vagy a legjobb, hogy meg tudod csinálni. De az önmarketing kényelmetlen számomra.

Mitől az álmok városa New York? Vagy csak messziről tűnik annak?

Mindenki, aki ott él, elhiszi, hogy neki sikerülhet elérni az álmait, és ez fantasztikus energiát ad: az emberek egymást nyomják előre, mert pörgeti őket a félelem attól, hogy lemaradnak, és kiesnek a játékból. A másikból áradó energia átsugárzik rám, hogy nekem is sikerülhet az, amit akarok. Én pedig továbbadom a másiknak, és előbb-utóbb ő is elhiszi, hogy a maga területén ő lehet a legsikeresebb. Ez nem abszolút garancia a sikerre, de ebben nagyok az amerikaiak: elhiszik, hogy meg tudják csinálni, s ezt hitetik el mindenkivel, esélyt kapnak, nekigyürkőznek, véghezviszik.

A könyvből nekem úgy jött le, mintha se veled – se nélküled kapcsolat alakult volna ki közted és a város között. Mi okozta ezt a kettősséget?

Belekerültem egy olyan környezetbe, amely nagyon nem volt az enyém, és egy olyan helyzetbe, amelyet viszont nagyon élveztem.

Gyakran kérdezik, hogy miért nem jöttél rögtön vissza, ha nem érezted otthon magad?

Igen, és az a válaszom, hogy azért, mert fantasztikus lehetőségeket kaptam. Átvettem én is a mantrát, hogy nekem sikerülhet. Biztos felvesznek a Reutershez. Nem tudom, hogy ezért sikerült-e, de sikerült. A nagyszerű lehetőségek miatt minden nehézség háttérbe szorult. Mindig azt mondtam magamnak: ne viccelj már, lehet, hogy most egy egérlyukban kell laknod havonta több ezer dollárért, de azért megéri, nem? Olyan az a város, mint a drog: elképzelhetetlen dolgokkal ajándékoz meg, egyre többre és többre vágysz belőle, és elfeledteti veled, hogy emellett az életminőséged millió egyéb szempontból gyatra és egyre romló. Magányosabb vagy, mert senkinek nincs igazán ideje a másikra, nehéz párkapcsolatot kiépíteni, nincs védőhálód, amely körülvesz, s ettől keserűvé válik az élet annak, aki hozzám hasonlóan a családtagjain kívül nehezen kér mástól segítséget. A minőség, akár lakhatásban, akár az élelmiszerek vagy a szolgáltatások terén iszonyú összegekbe kerül. Pénz híján pedig rettentő energiába és időbe.

A problémák, amelyeket a Mások álmában leírsz – hogy nehéz lakást találni, vagy hogy nincs mosógép –, valamennyire ismertek az amerikai sorozatokból. Mire számítottál, és mi volt a legnehezebb?

Ezek a példák inkább életképek a könyvben.

Az albérleti hacacárék elég rémesek voltak, de engem kevésbé zavart az, hogy meg kell találnom az ehető kenyeret vagy a helyet, ahol moshatok, mint a városnak az a hihetetlen brutalitása, hogy tényleg csak az érvényesül, aki önérvényesít, és csak ezt ismerik el teljesítményként. Természeti törvények érvényesülnek, az erősebb győz. És aki gyenge, az nem egyszerűen kiesik a versenyből, hanem lenézik.

Eleinte például illedelmesen jelentkeztem az egyetemen, amikor szerettem volna hozzászólni valamihez. Hamar rájöttem, hogy nem szabad jelentkezni, mert nevetségessé válok – senki nem jelentkezik, mindenki a másik szavába vág. Nem jelentkezhettem, de nem is tudtam a másik szavába vágni, mert otthonról nem ezt hoztam magammal. De ha ezt nem csinálom, akkor nem egyszerűen az történik, hogy nem vesznek észre, hanem azt a következtetést vonják le, hogy ennek az embernek nincsenek gondolatai. Ha valaki nem akar érvényesülni, az csak azért lehet, mert nincs mivel érvényesülnie. Ez New York igazsága. Ilyen egyszerű. Nincs sem idejük, sem energiájuk arra, hogy felkutassák, ki vagy te, és megismerjék az értékeidet. Vagy felteszed magad a porondra, és akkor észrevesznek, vagy nincs semmi. És otthagyod az egészet.

Ezért jöttél haza?

A „miért jössz haza?” kérdésre nagyon egyszerű válasza van annak, akinek erősek a gyökerei. Gondolj a jegesmedvére. Különböző állatkertekbe telepítik őket, ahol megpróbálják létrehozni a legideálisabb körülményeket számukra, de még akkor is, ha vödrökben hozzák nekik a finomabbnál finomabb halakat, kipusztulhatnak, mert ahol vannak, az nem az Északi-sark. Persze nem elhanyagolható kérdés, hogy ma már az Északi-sarkon is kipusztulhatnak. A vándormadarak ellenben kiválóan megélnek több országban is. Amíg hagyják őket szabadon felkerekedni.

A közösség, a hozzád közel álló értékek vagy a megértés hiánya vezetett oda, hogy New Yorkban elkezdj a gyökereiddel komolyabban foglalkozni?

A túlélést tekintve az a legfontosabb New Yorkban, hogy ki-ki megtalálja a saját kis közösségét, mert a nagy egészhez nem tud tartozni, annyira sokszínű. Én a zsidóknál találtam meg azt a vallási közösséget, amely talán pótolta a hiányzó burkot, amelyet itthon a családom – és részben az evangélikus közösség is – jelentett. Nem tartoztam közéjük teljes joggal, mert nem vagyok kóser, de találtam egy közösséget, ahol szeretettel fogadtak, amikor elmondtam, hogy az ükszüleim között még ortodox zsidók is voltak.

1546281_866183653461426_2919051292119254690_n.jpgDonáth Mirjam és Laborczi Dóra a Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség gyülekezeti délutánján, 2015-ben

 

Végül a szakdolgozatod is az ortodox zsidónegyedről, Borough Parkról írtad.

Foglalkoztatott ez a világ már korábban is, hiszen úgy neveltek otthon, hogy tisztában legyünk a zsidó gyökereinkkel is. Édesapám a szószéken a názáreti Jézus evangéliumát hirdeti. Azt, hogy ki volt Jézus, és ki az ő számára. Hogyan kell megérteni a példázatokat, a Hegyi beszédet, a passiótörténetet. Úgy neveltek, hogy a zsidó ünnepeket is ismerjük, otthon legyünk ebben a tradícióban is. Egyetlen identitásunk van, de ehhez nemcsak az Ószövetség tartozik hozzá, hanem mindazok is, akik ennek igézetében éltek s haltak. Gyerekkorom óta izgatott ez a világ, hogyan élik a vallásos zsidók a mindennapi életüket. Amikor 2008. július 31-én először felszálltam Ferihegyen a New York felé induló repülőgépre, találkoztam egy magyar ortodox zsidó emberrel. Túlfoglalás történt, őrült szerencsével az első osztályon ültettek le, de én végig ott álldogáltam vele hátul, és hallgattam, ahogy mesél Borough Parkról. Oázisként, vallási egzotikumként írta le. Mindenképp látni akartam, hogy milyen az, amikor New York szívében pénteken, naplementekor megáll az élet, minden bolt bezár, és ott van egy pici Izrael. Amikor – rögtön az első vagy a második egyetemi napon – ki kellett választanunk egy New York-i negyedet, ahonnan hozni fogjuk a cikkeket, rögtön mondtam, hogy én oda szeretnék menni. Nehezen vették be ezt a témát, mert híre ment, hogy nem igazán engedik ott az újságírókat, főként az újságírótanoncokat dolgozni. Nem is állnak szóba veled, ha nem vagy a közösség tagja. Nőként még nehezebb, nem zsidó nőként pedig felejtsd el. Kezet sem foghatnak veled. Valószínűleg ezért is ódzkodott a tanárom, hogy ezt a témát nekem odaadja. Küzdöttem érte nagyon.

borough-park.jpg

Borough Park (Forrás: The Real Deal)

Érdekesnek találtam, családi hátterednek ezen részét a Borough Park miatt is bővebben kifejted a könyvben, míg a keresztény háttered nem igazán. Ennek mi az oka?

A háttered te magad vagy, ez is a része a történetnek, ha nincs is benne részletesen.

Számomra meghatározó, hogy amióta az eszemet tudom, gyülekezet vesz körül. Így tanultam meg, milyen könnyű másokhoz kapcsolódni, nyitottnak lenni és szeretettel fordulni az emberekhez, akár a naivitásig. Odamehetsz bárkihez, beszélgethetsz emberekkel. Nagy segítség ez a nyitottság, de ugyanennyire hátrány is, mert a közösség, amelyből kinőttem, nagyon tud hiányozni.

Nem találtál New Yorkban hozzád közel álló keresztény közösséget?

Húsvétkor mindig elmentem a St. John’s katedrálisba, az gyönyörű volt. De az az evangélikusság, amit New Yorkban megismertem, nagyon más volt, mint az itthoni. Úgy éreztem magamat az evangélikusságomat keresve, mint amikor azt kerestem, hol lehet jó kenyeret kapni. Már majdnem jó, de még mindig nem az igazi. Az ottani zsidóság viszont abszolút autentikus volt, olyat itthon nem találni.

Ez érdekes, mert innen úgy tűnik, hogy a kinti gyülekezetek tartják egybe valamelyest a kivándorló magyarokat Amerikában.

A vallási közösségek fontos központok a kivándorló magyarok számára is, ez így van. New Yorkban is a magyar katolikus templom köré szerveződött a legnagyobb magyar közösség. A valaha volt Little Hungaryben. Ezt a városrészt, Kis-Magyarországot ma már nem magyarok lakják, de a templomi közösségek máig élnek. Jártam is a legnagyobb gyülekezetben az elején. Pingpongoztunk, voltam kerti szeretetvendégségen. Sőt később is, amikor a vallási újságírás szemináriumra írtam cikkeket, mindig mentem hozzájuk is érdeklődni.

De nem volt az igazi?

Megtaláltam ezeket a nagyon kedves, amerikaivá vált magyarokat, de lelkileg és világnézetileg is távolabb állt tőlem az a közösség. Szembesültem azzal, hogy a kinti magyar keresztény közösség durván átpolitizált. Hozzáteszem, átpolitizált a New York-i zsidó közösség is. Például az ortodox zsidók választották meg Trumpot. De az nem az én világom, nem érintett meg úgy, mint a hazai politika.

Hogyan látod, miért ennyire átpolitizált az amerikai magyarok közössége?

A hazaszeretet nagyon felerősödhet külföldön, amint az én példám is mutatja.

Másrészt a saját kis traumájával is kezdenie kell valamit az embernek, azzal, hogy nincs otthon. Meg kell magyarázni, hogy miért nincs. Veszteség éri, amikor elhagyja a hazáját, ez a legtöbb embert megsebzi.

Erős érzelmek küzdenek benne, és felerősödhetnek azok az önigazoló magyarázatok, hogy otthonról valamilyen módon elűzték. Ellehetetlenítették az életét. Az a fiatal is joggal mondhatja ezt, aki külföldön jobb lehetőségekhez jut. Valós dolgokon alapul ez a harag vagy megbántottság, de ahhoz, hogy túltegyük magunkat rajta, a léleknek is nagyon fontos megerősödnie abban, hogy amit otthagytunk, már nem a miénk. Ennek a gyásznak fontos része a harag, egyfajta elemi érzés az ellen, ami otthon folyik. Mindegy, melyik oldalról nézzük: van, aki nacionalista lesz, van, aki meg azt mondja, hogy fasizmus uralkodik Magyarországon. Erős véleménye van annak is, akinek hiányzik a hazája, és annak is, aki igyekszik a saját lelkében békét teremteni azzal kapcsolatban, hogy nincs otthon.

Amikor először találkoztunk, épphogy hazaértél New Yorkból, és egy békásmegyeri gyülekezeti délutánon beszélgettünk. Ott azt fogalmaztad meg, hogy úgy érzed, kivezet az utad az újságírásból, és a szépirodalom felé tart. Miután megírtad ezt a könyvet – amelyben szerintem az újságíró szempontja legalább annyira benne van, mint a szépíróé –, mi most Donáth Mirjam álma?

New York-i életemhez képest megfordultak a prioritások. Ott a karrier volt a legfontosabb álmom, most az, hogy otthont teremtsek. Ami pedig a munkámat illeti, azt gondolom, hogy ha valaki jó irodalmat ír, azzal több igazságot tud továbbadni, mint egy jó újságcikkel. Vannak remek szocioriportok, de nem tudom, azokat hány ember olvassa, és érdekel-e bárkit, hogy mi van Ózdon például. Ha szépirodalomként tálalnák, lehet, nem úgy tekintene rá a magyar ember, hogy ez mások nyomoráról szóló cikk, ezzel nekünk nincsen dolgunk. Az irodalom közvetlenebb út az emberekhez. Ebben bízom. De azt hiszem, őrlődésem végén oda lyukadok, hogy mindkettőt muszáj csinálni. Azért, hogy ne váljak az elitista íróvá, aki a tölgyfa asztalánál a valóságtól teljesen elrugaszkodott dolgokat talál ki. Ehhez terepen kell lenni. Az újságírás mindig attól jó, ha fizikailag érintkezik azzal a valósággal, amelyről szól. Ezt a hozzáállást viszem tovább.

Neked személy szerint mit jelent az, hogy evangélikus vagy?

A könyv megvásárolható az evangélikus könyvesboltban is, és nem azért, mert abban bízom, hogy ott a nevem miatt többen veszik majd, mint a Libriben, hanem mert tudom, hogy az én nagymamámnak ez mennyire fontos lenne. Nekem az evangélikusság egyet jelent Éva mamókával. Éva mamóka pedig mindennel, amihez az életben tartani akarom magamat.

Az interjú eredeti változata az Evangélikus Élet magazinban jelent meg 2018. március 11-én.

Borítókép: Ajpek Orsi/Index

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr7414313571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.