Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Mi az egyház bűne?

Részletek Dietrich Bonhoeffer Etikájából

2018. október 16. - KötőSzó

Dietrich Bonhoeffer a 20. század egyik legismertebb evangélikusa. Lelkészként, teológusként próbált prófétai hang lenni a náci Németországban. 1945-ben végezték ki egy koncentrációs táborban, mivel részt vett egy Hitler elleni merényletben. Rendkívül gazdag irodalmat hagyott maga mögött, életének egyik fő műve Etika című könyve. Ebben arról is ír, hogy a keresztény embernek Krisztus tanújaként kell élni a világban, ám a nemzetiszocializmus rendszerében a keresztény egyházak ezt a feladatot nem teljesítették. Ahhoz, hogy gyökeres változáson mehessen keresztül, az egyháznak – és benne minden kereszténynek – bűnvallást kellene gyakorolnia. Részlet Bonhoeffer Etika című könyvéből.

photo-1438030884032-8e6fc76046f5_1.jpg

Az egyház megvallja, nem hirdette elég nyíltan és egyértelműen azt az egyetlen Istent, aki Jézus Krisztusban minden időkre nézve kijelentette magát, és aki nem tűr idegen isteneket maga mellett. Megvallja félénkségét, tévelygését és veszélyes engedékenységét. Azt, hogy gyakran megtagadta őrálló és vigasztaló szolgálatát, miközben a megvetetteknek és kitaszítottaknak járó irgalmasságot sokszor elutasította.

Néma volt, amikor kiáltania kellett volna, mert az ártatlanok vére az égre kiáltott. Nem találta a megfelelő szót a megfelelő módon a megfelelő időben. Nem szegült szembe a hit megtagadásával vére árán is akár, így vétkes a tömegek istentelenségében.

Az egyház megvallja, hogy hiába vette fel a Jézus Krisztus nevét, amikor szégyellte őt a világ előtt, és nem hárította el megfelelő eréllyel azt, hogy gonosz célok érdekében visszaéljenek e névvel: jól látta, hogy a Krisztus nevének palástja alatt erőszak és jogtalanság történt. Szó nélkül hagyta a legszentebb név nyilvános kigúnyolását, és ezzel támogatta is azt. Elismeri, hogy Isten nem hagyja büntetés nélkül azt, aki – mint maga tette – visszaél az ő nevével.

Az egyház bűnösnek vallja magát az ünnepnapok elvesztése, az istentisztelet elnéptelenedése, a vasárnapi nyugalom megvetése miatt. Mivel erőtlen volt a Jézus Krisztusról szóló prédikációja, istentisztelete pedig élettelen, bűnössé vált az általános nyugtalanságban és békétlenségben és abban is, hogy a munkást ünnepnapokon is kizsákmányolják.

Az egyház megvallja, hogy bűnös a szülői tekintély összeomlása miatt. Nem lépett fel az idősek megvetésével és az ifjúság bálványozásával szemben, mert félt, hogy emiatt elveszíti a fiatalság rokonszenvét, és ezzel saját jövőjét – mintha jövendője maga az ifjúság volna! A radikalizálódó fiatalokkal szemben nem merte hirdetni a szülők isteni méltóságát, és nagyon is földhözragadt módon azzal próbálkozott, hogy „lépést tartson az ifjúsággal”. így vált bűnössé számtalan család széthullása miatt; amiatt, hogy az ifjak elárulták apjukat, hogy önmagukat istenítették – így szolgáltatta ki őket az egyház annak, hogy elforduljanak Krisztustól.

Dietrich Bonhoeffer (1906–1945)

Az egyház megvallja, hogy noha látta a brutális erőszak önkényeskedését, számtalan ártatlan testi-lelki szenvedését, az elnyomást, a gyűlöletet, a gyilkosságot, nem emelte fel szavát ellene, és nem talált módot arra, hogy az áldozat segítségére siessen. Bűnös lett Jézus Krisztus leggyengébb és legvédtelenebb testvéreinek a pusztulása miatt.

Az egyház megvallja, hogy nem volt képes segítő és útmutató szóval elejét venni a rendezettség teljes felbomlásának a nemek közötti kapcsolatban. A szüzesség kigúnyolásával és a nemi zabolátlanság hirdetésével szemben nem volt semmilyen érvényes és hatékony ellenszere. Nem jutott túl az alkalmi erkölcsi háborgáson, így vétkezett az ifjúság tisztasága és egészséges életmódja ellen. Képtelennek bizonyult arra, hogy meggyőzően hirdesse: testünk Jézus Krisztus testének a tagja.

Az egyház megvallja, hogy némán nézte végig a szegények megrablását és kizsákmányolását és a gazdagok tollasodását és korrupcióját.

Az egyház megvallja, bűnös azzal a számtalan élettel szemben, amelyet rágalmazással, meghurcolással, tisztességük megrablásával megsemmisítettek. A rágalmazónak nem vetette szemére az igazságtalanságát, így sorsára hagyta a rágalmazottat.

Az egyház megvallja, hogy a biztonság, nyugalom, béke, vagyon, dicsőség után vágyakozott, amihez nem lett volna joga; így az emberek vágyakozását nem csillapította, hanem még inkább felkorbácsolta.

Az egyház bűnösnek vallja magát mind a tíz parancsolat megszegésében: elismeri ezzel elpártolását Krisztustól. Nem tett úgy bizonyságot Isten igazságáról, hogy az igazság valamennyi kutatója és tudósa az ő igazságában ismerte volna tudománya forrását. Nem hirdette úgy Isten igazságosságát, hogy nyilvánvaló lett volna: minden valódi jognak az eredete. Nem tudta Isten gondviselését olyan meggyőzővé tenni, hogy minden emberi tevékenység képviselője ezzel a gondossággal végezte volna feladatát. Saját elnémulásával az egyház bűnössé lett abban, hogy kiveszett a felelős cselekvés, a bátor kiállás és az igaznak tartott dolgokért való szenvedés készsége. Az egyház bűnös amiatt, hogy a felsőbbség elpártolt Krisztustól.

Vajon túl sokat mondtunk ezzel?

Dietrich Bonhoeffer: Etika. Ford.: Visky S. Béla. Exit Kiadó, 2015, 90–92. o.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr4214302499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.