Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Mit tehetsz egy hajléktalan emberért?

2018. október 15. - KötőSzó

A hajléktalanság rendezése hosszú ideje megoldandó feladat hazánkban, nem mindegy azonban, honnan közelítjük meg a kérdést. A magyar közéletben nagy port kavart a legújabb alkotmánymódosítás, amely többek között tiltja az életvitelszerű közterületen tartózkodást. De megoldást nyújtana a problémára, ha a szállók kötelezően befogadnák ezeket az embereket? Továbbá alapvető kérdés számunkra az is, hogy keresztényként mi mit tudunk tenni értük.

Szerző: Harmati Dóra

pexels-photo-1060365.jpeg

A hajléktalanság kérdése Budapesten a legsúlyosabb, hiszen a fedél nélküliek fele a fővárosban él. Számukat nehéz pontosan meghatározni, országos szinten körülbelül harmincezer fővel számol a szakma. Sokan azonban nincsenek regisztrálva az ellátórendszerben, valamint a látható hajléktalanság, azaz az életvitelszerű közterületen tartózkodás nem is az egyetlen formája a problémának. Számos munkanélkülinek vagy munkára képtelen embernek van lakása, a számlákat azonban segélyszervezetek és alapítványok időnkénti támogatásából fizeti. Otthonuk elvesztése sokak feje felett lebeg állandó veszélyként.

Sok a beteg ember

Miért kerül valaki az utcára? Az okokat illetően élnek leginkább téves vélekedések a társadalomban. „Szem elől tévesztjük azt a tényt, hogy vannak nem foglalkoztatható emberek is. Tartósan betegek, szenvedélybetegek, pszichiátriai betegek” – jellemzi a helyzetet Románné Bolba Márta, a Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség lelkésze.

Az utcán élő emberek legtöbbje munkára alkalmatlan, hiszen nem részesül megfelelő orvosi ellátásban, illetve pszichiátriai betegsége vagy függősége megakadályozza abban, hogy törekedjen a felemelkedésre. Számtalan életút van, túlnyomó részük kezdődik állami gondozásban, és végződik az utcán.

Laborczi Géza evangélikus lelkész, a nyíregyházi Oltalom Szeretetszolgálat igazgatója szerint az, hogy valaki az adott lehetőségek mellett miért nem képes a felemelkedésre, összetett és többrétű kérdés. „A szegénység, a hajléktalanság a jézusi gondolkodás szerint mindig velünk élő valóság lesz, ezt olvassuk Máté evangéliumában [Mt 26,11]. Miután a szegénység, a betegség a bibliai látásmódban nem csupán társadalmi igazságosság vagy szociális kérdés, hanem az Istentől elszakadt ember állapota, ezért ezek a különlegesen nehéz élethelyzetek a megváltás hiányáról is szólnak. Természetesen nem megkerülhető a társadalmi igazságosság kérdése sem, de a keresztyén teológiában ennek nem lehet prioritása. Szociológiai értelemben ugyanakkor nagyon különböző okai lehetnek, többfajta »szociális baleset« állhat annak a hátterében, hogy valaki elveszíti a lakhatását, a munkáját, és kiesik az addig őt is védő, megtartó közösségből. Ezzel a problémával – úgy tűnik – meg kell tanulnunk együtt élni.”

Könnyű a lejtőre kerülni

Gyakran előfordul, hogy az érintettet leszázalékolják, betegsége miatt képtelen dolgozni, a neki járó összeg pedig csak a gyógyszerek kifizetésére elég, vagy arra sem.

„Azt kellene belátni, hogy valójában egy nagyon sérülékeny közösség tagjai vagyunk, egy-egy nagyobb krízis már elindíthat a lejtőn bárkit. Egy válás vagy tartós betegség hamar jelenthet lakásvesztést.

Nekem megrázó tapasztalat volt, amikor huszonöt évesen önkéntesként beszélgettem egy nappali melegedőben az ottaniakkal. Olyan embereket ismerhettem meg, akik több évet dolgoztak le tisztes munkával, mint ahány éves én vagyok… bizony harminc-harmincöt év munkaviszonnyal is vannak emberek az utcán” – számol be tapasztalatairól Románné Bolba Márta.

A legtöbb ember azonban nem tudja elképzelni, mi gátolhatja meg az utcára kerülteket a munkavállalásban. Laborczi Géza szerint, az említett balesethasonlatnál maradva, ha például valakinek eltörik a lába, akkor nem lehet számonkérni rajta, hogy miért nem tud járni. A lakhatás, a munka, a közösség elvesztése sokszor olyan traumát okoz egy ember életében, hogy elveszíti a motivációját az értelmes életre. Az egyén felelőssége is magától értetődő módon előkerül, de semmiképpen nem a számonkérés vagy az ítélkezés összefüggésében, hanem a gyógyulás lehetőségeként. A különlegesen nehéz élethelyzetben élő embertársaink számára nagyon sokszor pluszterhet jelent az őket érő megbélyegzés, előítélet. Sokan már ezért sem kapnak munkát, albérletet.

photo-1520738639674-092cdefd6e16.jpg

Vissza a közösségbe

Az alkotmánymódosítás kapcsán sokakban megfogalmazódott a kérdés, hogy a lakhatás rendezése önmagában megoldást jelent-e. Magyarországon mintegy kilencezer-nyolcszáz férőhellyel várják a rászorulókat az éjjeli menedékhelyek, átmeneti szállások, télen pedig további ezerötszáz férőhelyet biztosítanak. A nappali melegedőkben hétezer-ötszázan találhatnak helyet.

A lakhatás kérdésével kapcsolatban a nyíregyházi intézményvezető kiemeli: „A különlegesen nehéz élethelyzetbe került embertársaink megsegítése tipikusan az a terület, ahol egyedül senki nem érhet el eredményt: sem a jog, sem a gazdaság, sem a szakma. A jog egyoldalú megváltoztatása önmagában nem elegendő. Itt az ellátásnak – a szakmának –, a lakáshoz jutásnak, a munka világába való visszavezetésnek, a közösségi életbe való visszatalálásnak és ezek finanszírozásának együtt és egyszerre van jelentősége. Az a benyomásom, hogy a mostani változtatás egyoldalú, és figyelmen kívül hagyja az együttműködést a terület felelős szereplői között: állam, önkormányzat, civil és egyházi szervezetek.

Az alaptörvény-módosítás az utcán való életvitelszerű tartózkodást tiltja, de nem rögzíti a lakhatáshoz való jogot, az emberhez méltó élet emberi jogát. Az alaptörvényben az állam nem garanciát vállal az állampolgárai jólétéért, hanem jóindulatáról biztosít bennünket. Tilt, de csak törekszik.

Ugyanakkor csak remélni tudom, hogy ez a »törekszik« a jövőben az ellátórendszer fejlesztéséről, a hajléktalanságból kivezető utak koordinált kiépítéséről szól majd” – reagál a konkrét szövegmódosításra Laborczi Géza.

Székely János katolikus püspök is megszólalt korábban a témában. Javaslatai szerint állandó pszichiátriai ellátást biztosító kórházi férőhelyekre lenne szükség, valamint szakemberek útmutatásai alapján kialakítandó specifikus egészségügyi-szociális ellátási formára. „Garantálni kellene az addiktológiai és más kórházi kezelés elérhetőségét, kellő odafigyeléssel és empátiával való elvégzését a fedél nélküli honfitársaink számára is. Segíteni kellene abban, hogy a társadalom peremére szorult, de kiemelkedni vágyó emberek alacsony bérleti díjú bérlakáshoz juthassanak” – írta levelében a szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia társadalmi kérdésekkel foglalkozó Caritas in Veritate Bizottságának elnöke. 

Hogyan segítsünk jól?

A társadalom tagjai általában az utcai kéregetők felé mutatják a segítségnyújtás szándékát, jó néhányan adnak nekik csekély pénzösszeget. A szakértők többsége azonban ezt a fajta segítséget nem támogatja, sőt károsnak tartja.

„A saját előítéleteink leküzdése és az egymásra való hatékonyabb figyelés, a konfliktusok emberibb megoldása jelenthet hathatós segítséget azok számára, akik a hajléktalanság szakadékának peremére sodródtak. A kéregetőkhöz való viszony ehhez képest jelentéktelen ügy. Én a magam részéről nem támogatom az utcai kéregetés semmilyen formáját. Talán kemény mondat, de ha senkitől nem kapnának, nem is lennének jelen az utcán” – mondja Laborczi Géza.

A segítségnyújtás egyik formája keresztyénként az imádság, amely hatalmas ajándék Istentől, hiszen megszólíthatjuk őt, kéréseket, kérdéseket fogalmazhatunk meg. Ilyen formában eléje is vihetjük nehezebb sorsú embertársaink ügyét is. Imádkozhatunk azért, hogy az egyház társadalmi tanítása jobban érvényre jusson. Imádkozhatunk minden ember méltóságáért. Imádkozhatunk azért is, hogy amikor a szegényekre gondolunk, akkor konkrét kapcsolatokban éljük meg a szeretetet.

16541.jpg

Timothy Schmalz: A hajléktalan Jézus bronzszobra

Krisztus lerombolta a falakat

„Ne csak a saját társadalmi helyzetünkben élő emberekkel barátkozzunk. Törekedjünk arra, hogy ne csupán alá-fölé rendelt helyzetekben találkozzunk szegény emberekkel, hanem a méltóságukat megőrző helyzetekben is. Találjunk ki befogadó alkalmakat a gyülekezetben. Ilyen nálunk a szerdai vacsora, ahol nem ételt osztunk, hanem együtt főzünk, és együtt eszünk. Sokszor ki sem derül ilyenkor, hogy az illető hajléktalan” – meséli Bolba Márta.

Fontos továbbá, hogy a diakóniai szolgálatot vagy szociális munkát végzőknek is szükségük van a segítségünkre, támogatásunkra.

„Az egyház, a gyülekezet – páli értelemben – az a közösség, ahol a tagok átélik azt, hogy Krisztus a testében rombolja le az elválasztó falakat (Ef 2,14). Ma egyházi közösségeinkben az identitást alapvetően liturgiai, hitvallási szempontból éljük meg. Ezek mellett a rászorulók befogadása, a diakóniai identitás alig-alig jelenik meg. Sokkal befogadóbb gyülekezeti közösségekre lenne szüksége a mai magyar társadalomnak. Nem vallási közhely és nem a konkrét segítést kiváltó gesztus a diakóniában dolgozókért elmondott imádság. Azok az emberek, akik ezen a területen szolgálnak, annyi nyomorúságot látnak, annyiszor szembesülnek emberi lehetőségeink korlátaival, hogy igen nagy a veszélye annak, hogy kiégnek, maguk is közönyössé válnak. Azok a gyülekezetek, amelyeknek a településén működik hajléktalanokkal foglalkozó intézmény, bizonyára kiépíthetnének együttműködést, hogy önkéntes munkával is segítsék a szakma szolgálatát. Az Oltalom Szeretetszolgálat mint az egyetlen olyan egyházi szeretetintézmény, amely integráltan foglalkozik a hajléktalanellátással, nagyon sok adományt kap a környéken élő evangélikusoktól is. Ez is a segítés fontos módja” – hívja fel a figyelmünket Laborczi Géza.

Nem szakemberként újra kell gondolnunk a hajléktalansággal szembeni előítéleteinket, és hallgatnunk kell a szakértők javaslataira. Sok nappali melegedő készít szórólapokat, amelyek tájékoztatást nyújtanak a melegedő által nyújtott szolgáltatásokról. Ha az utcán élő embereket avatott kezekre bízzuk, az sokkal inkább a javukat szolgálja, mint a kéregetőknek adott csekély pénzösszeg. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy az ember test és lélek: szegényebb embertársainknak imáinkra is nagy szükségük van – és a diakóniai lelkület újjáéledésére egyházi és gyülekezeti szinten egyaránt.

Szeretnél segíteni egy hajléktalannak?

Többségük semmit sem tud a törvénymódosításról, ezért a Budapest Bike Maffia készített egy kisokost, mely tájékoztatja őket a szabályozásról és a szállókról, melegedőkről. Budapesten több mint tízezer hajléktalan él, a civil szervezet nem tud mindenkihez eljutni. Ha szeretnél te is segíteni ennek a kisokosnak a terjesztésében, innen le tudod tölteni a tájékoztatót és továbbítani tudod egy közeledben élő hajléktalan embernek.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 27–28. számában jelent meg 2018. július 15-én.

Korábbi cikkünk a témában: Hajléktalan szállók: a jelenlegi rendszer egyetlen előnye az, hogy van

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr7614301107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Görög Zoltán 2018.10.15. 11:23:50

Vélemény a cikkből:
"Ha senkitől nem kapnának, nem is lennének jelen az utcán” ---
Lehet. Kisebb részüknek esetleg sikerülne valamiképp fennmaradnia, megkapaszkodnia. De attól tartok, a nagyobb része azért nem lenne jelen az utcán, mert éhenhalna, vagy megfagyna.
Bizony, szükségük van (nem okvetlenül pénzre, de) élelemre - szendvics stb. szükségük van italra (igen: italra- mértékkel... tudom, tág fogalom, mégis...), és nagyon szükségük van jó szóra, érdeklődésre, segítő beszélgetésre -ha az csak 5 perc is!!

Emberek ők, akárcsak mi. "Amit szeretnél, hogy veled tegyenek... " Igen, úgy cselekedjünk mi is.

mammka2 2018.10.15. 13:11:40

Egyetértek Zoltánnal.

A társadalom tagjai általában az utcai kéregetők felé mutatják a segítségnyújtás szándékát, jó néhányan adnak nekik csekély pénzösszeget. A szakértők többsége azonban ezt a fajta segítséget nem támogatja, sőt károsnak tartja.

„Én a magam részéről nem támogatom az utcai kéregetés semmilyen formáját. Talán kemény mondat, de ha senkitől nem kapnának, nem is lennének jelen az utcán” – mondja Laborczi Géza. "

Jómagam hosszú évekig voltam önkéntes a hajléktalanok közötti vacsoráztatásban, így az utcán is találkoztam velük, megismertek. Voltak nehéz helyzetek is, de sose bántottak. Elsősorban igyekeztem szendvicset adni, élelmet, ruhát.

Az utcai kéregetésnél mindig ez az Ige jut az eszembe: "Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére, délután három órára. Arra vittek egy születése óta sánta férfit, akit napról napra letettek a templomnak abba a kapujába, amelyet Ékes-kapunak hívtak, hogy alamizsnát kérjen a templomba menőktől. Amikor meglátta, hogy Péter és János be akar menni a templomba, alamizsnát kért tőlük." Ap.csel. 3,1-10
Igen,itt gyógyítással folytatódik a történet, de mégis....