Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Egyház-finanszírozás: Jó-e, ha az állam teologizál és az egyház vállalkozik?

2018. szeptember 26. - KötőSzó

Mennyi külső anyagi támogatás járjon az egyházaknak? Szolgálniuk vagy szolgáltatniuk kellene? Elvárható-e, hogy csak a hívek tartsák el közösségeiket, és milyen feltételek mellett fogadható el az állami támogatás? Vajon összeegyeztethető-e a keresztény teológiával az egyre növekvő iskolai szegregáció? Ezekhez hasonló kérdéseket járt körül az az ökumenikus kerekasztal-beszélgetés, amelyet az egyház-finanszírozás témájában rendeztek az elmúlt héten.

Szerző: Csaba Réka

niels-steeman-262087-unsplash.jpgPhoto by Niels Steeman on Unsplash

Egyház-finanszírozás címmel rendezett beszélgetést az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Egyesület a Magyar Pax Romana és az Egyház és Társadalom online folyóirat Lehet-e? fórumának keretében 2018. szeptember 17-én. A kerekasztal-beszélgetésen az evangélikusokat Zsugyel János, a reformátusokat Topolánszky Ákos, a katolikusokat Kiss Ulrich képviselte, a moderátor Kamarás István volt.

A résztvevők kevés dologban értettek annyira egyet, mint hogy saját magukon és a véleményükön kívül nem képviselnek mást, tehát nem az egyházuk hivatalos álláspontját osztják meg. Talán még abban, hogy az utóbbi években a törvényileg elismert egyházakba állami és európai uniós támogatás formájában, „mennyei mannaként” ömlő források óriási kísértést jelentenek, valamint a fenntarthatóságuk is komoly nehézség: mind anyagilag, mind a megvalósuló fejlesztéseket használó, számszerűen egyre kevesebb hívő szempontjából.

Kiss Ulrich hangsúlyozta, hogy fontos meghatározni, miről beszélünk: az egyházak, a keresztyének és a pénz viszonyáról vagy az intézményrendszer finanszírozásáról, ugyanis a két dolog mást jelent. Elmondta, hogy ahogyan az őskeresztény egyház idején gyakorlatilag megvalósult a bizalmon alapuló teljes vagyonközösség, amelynek ma a család a megfelelője, a vallási közösségnek el kell tudnia tartania magát. Viszont a mai társadalmakban, amelyekben egyre nagyobb a bizalmatlanság és az aránytalanságok, és ahol az egyházak felelősséget viselnek és szolgáltatásokat nyújtanak a társadalom számára, szükség van a külső finanszírozásukra. Azzal együtt, hogy az egyház és az állam szigorú szervezeti elválasztására van szükség. Előbbi állítását alátámasztandó többször elismételte: „Ha valamire Isten akarja, akkor meglesz a pénz.” Az égető társadalmi problémák megoldása kapcsán pedig azt hangsúlyozta, hogy nem a rendszerszintű megoldások keresésével kell foglalkozni, hanem mindenkinek a saját életében, a saját közösségében érdemes dolgoznia a változásért. Példaként említette az általa tantárgyként is oktatott fundraisinget, vagyis az itthon még gyerekcipőben járó adománygyűjtést.

Topolánszky Ákos a beszélgetés idejére – kísérletként – felvette a „legkisebbségi teológia” álláspontját, végig ebből a képzeletbeli helyzetből kiindulva beszélt, érvelt és válaszolt. Ennek lényege, hogy a keresztényeknek azt kell szem előtt tartaniuk, hogy a legkisebbeknek (vagyis a legszegényebbeknek, legelnyomottabbaknak) legyen jó, mert akkor biztosak lehetünk benne, hogy a többieknek is jó. Ebből a szempontból érdemes vizsgálni azt a tényt, hogy a kis, nem bevett egyházak nem kaphatnak állami támogatást és egyszázalékos (egyházi) felajánlást. Ugyanis ezek az egyházak (amelyek most többnyire egyesületként vagy alapítványként működnek) gyakran a legnagyobb nyomorban élők számára üzemeltetnek iskolákat, menhelyeket, szociális intézményeket. Tehát közfeladatot látnak el – az egyházi intézményeknél sokkal kevesebb állami forrásból. Felvetette azt is, hogy vajon összeegyeztethető-e a keresztény teológiával az egyre növekvő iskolai szegregáció és az, hogy bár egyre több egyházi iskola lesz elitiskola, a többletfinanszírozás ellenére a tömegoktatás minősége egyáltalán nem nő? Szintén ebből a szempontból problematikus szerinte az is, hogy az állam teologizál, az egyház vállalkozik”. Véleménye szerint nem egyértelmű, hogy az egyház szolgál vagy szolgáltat? „A szolgálat ott kezdődik, amikor benne megpróbáltatunk. Az evangélium akkor kezdődik, amikor tétje van az életünkben” – mondta, és szerinte jelenleg a református egyháznak kevésbé sikerül a helyes egyensúly megtalálása.

Zsugyel János szerint lehet amellett érvelni, hogy a hívek tartsák el az egyházat, de mivel azok közfeladatot látnak el és közjót közvetítenek, szerinte legalább annyira megérdemlik az állami támogatást, mint a politikai pártok. Említette az európai országokban eltérő egyház-finanszírozási rendszereket: a brit és a görög államegyházat, a francia szekularizmust és a német állami intézményrendszeren keresztül működő, kötelező egyházi adózást. Utóbbi régre nyúló hagyomány, de a statisztikák és kutatások szerint az utóbbi időben sokan részben emiatt „iratkoznak” ki a német egyházakból, mert nem akarják a (8-9 százalékos jövedelmi) többletadót fizetni, amelyből az egyházat finanszírozzák. Úgy vélte, hogy a mostani magyarországi forrásbőség az egyházak számára egyfajta kompenzációként is felfogható a korábbi idők diszkriminációjára. Sajnálatosnak tartja, hogy a kisebb felekezetek nem részesülhetnek az állami támogatásokból, és emlékeztetett az özvegyasszony két fillérjére.

A nemrég nyilvánosságra került egyszázalékos felajánlási adatok lehetséges okait firtató újságírói kérdésre több érdekes felvetés érkezett. Topolánszky Ákos szerint megint csak felvet kérdéseket, hogy a református egyház számára a felajánlók csökkenő száma ellenére tíz százalékkal nagyobb összeg érkezett. Hozzátette, hogy a statisztikai adatokból is láthatóan egy magasabb társadalmi státuszú csoportról beszélünk, amelynek az utóbbi évben tehát jelentősen nőtt a jövedelme. „Van egy igazán jól működő vállalkozás az egyházban: ez a kegyelem." – emlékeztetett.

Egy néző szerint az evangélikusoknak azért nőhetett a felajánlói száma (egyedül a három nagy történelmi egyház közül), „mert a menekültválság kapcsán néhányan közülük elkövették azt a szabálytalanságot, hogy nem úgy viselkedtek, ahogy azt a kormány elvárta”, és ez szimpatikus lehetett sok egyházon kívüli értelmiséginek is, akik ezt az egyszázalékos felajánlással jutalmazták. Egy másik néző azt kifogásolta, hogy az egész egyszázalékos téma rossz irányba viszi a dolgokat. Ha azt hangsúlyozzuk, hogy a hívek tartsák el az egyházakat, az tovább erősítheti azt az érzetet, hogy a történelmi egyházakban már nincs helyük a szegényeknek, kinézik őket, mert nem tudnak lépést tartani a közösségek módosabb, magasabb igényű tagjaival. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr5714262135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.