Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Frida Kahlo keresztje

2018. szeptember 14. - KötőSzó

Ha választani kellene olyan festőt, aki képi világában és életművében egyértelműen keresztény értékrendet képvisel, biztosan kevesen választanák a kicsapongó, nyersen őszinte Frida Kahlót, aki a női szenvedés és szexualitás megragadásával feminista popkulturális ikon is lett. Jelen írás mégis arra tesz kísérletet, hogy a budapesti Frida-kiállítást teológiai szempontból elemezze.

Szerző: Laborczi Dóra

frida-vogue.jpg

Ahogy belépünk a kiállítótérbe, a festőnő fontosabb életrajzi állomásait bemutató „idővonala” mellett rögtön szembetűnik A törött oszlop című, 1944-es festménye, amely az egyetlen ebben a teremben, közvetlenül a látogató útjába állítva, tehát szándékoltan megadja a kiállítás keretezését is. Ez a festmény megjelenít mindent, ami emblematikus Frida Kahlo művészetében: a fizikai fájdalmakkal járó szenvedést és annak kendőzetlenségét, a kitárulkozást és a gyermektelenség kínját. A mexikói művésznővel kapcsolatban ezek a szinte unalomig ismételt frázisok. Ez a kép viszont egyben egy erőteljes Krisztus-utalás is. Minderről a testszerte elszórt szögek és a derék körül húzódó, fehér lepel árulkodik. De a szimbólumok nélkül is működne ez az áthallás, hiszen ha van olyan motívum, mely lehetővé teszi bármely művészeti alkotás teológiai szempontú olvasatát, az a szenvedés megragadása.

Luther Márton a Heidelbergi disputáció 18–20. tételében ezt írja: „Nem az nevezhető méltán teológusnak, aki Isten láthatatlan dolgait az ő teremtett műveiben felfogva szemléli. Hanem az nevezhető méltán teológusnak, aki Istennek látható műveit, azaz a »hátát« a szenvedésekben és a keresztben szemlélve fogja fel. A dicsőség teológusa a rosszat jónak, a jót rossznak mondja, a kereszt teológusa azt mondja, ami a valóság.”

Frida Kahlóból eszerint kiváló lutheránus teológus válhatott volna, ő azonban más eszközt választott ahhoz, hogy céltalan szenvedéseit túlélje, sőt valamilyen módon transzformálja is: a művészetet.

Frida Kahlo: A törött oszlop, 1944

Tizenhét éves korában túlélt buszbalesetén és Diego Riverával való küzdelmes házasságán túl a gyermektelenség sújtotta leginkább a mexikói művésznőt. Frida soha nem szenvedhetett a saját gyermekeiért, mivel nem hozhatta őket világra. Céltalan, értelmetlen fájdalmakkal kellett küzdenie.

Mégis otthonra lelt a fájdalmában, és felépítette magát belőlük. A fájdalom, a szenvedés megélése és leplezetlensége tette lehetővé számára azt is, hogy ennyire ragaszkodjon az élethez, és mindahhoz, amit adni tud neki.

Ezt az életszeretetet mutatja be a Viva la vida!, Éljen az élet! feliratozású terem is, mely a Frida szerelmeiről szóló képeket, dokumentumokat mutatja be, köztük a Nickolas Muray (Muray Miklós) fotográfusnak, magyar szeretőjének magyarul írt szerelmes levelét is.

Frida Kahlo levele Nicholas Murayhoz

Az életmű valóban nem állítható elénk keresztény ikonként, de Frida szándéka sosem volt, nem is lehetett az, hogy keresztény festőként tartsuk számon. Ő egy mexikói nő volt, katolikus háttérrel, mégis inkább az ősi, pogány, mexikói motívumvilágból merített. Katolikus kultúrtörténeti háttérre nem csupán a művésznő mexikói származása utal, hanem a – jó érzékkel a mexikói örökséget bemutató résznél kifüggesztett – 1793-as, M. Maria Anna Josefa de San Ignacio nevű nővér fogadalmi képeként készített festménye is. Ez a műfaj a 18. században volt népszerű azon a földrajzi területen, ahol Frida élt és nevelkedett. A fogadalomtévő nővérek ilyenkor egy virágokkal gazdagon díszített koronát tettek a fejükre, és festőjük minden szépítés nélkül, realista módon ábrázolta őket, a képeket pedig gyakran egy-egy mondatszalaggal látták el, amelyen az ábrázolt nővérre vonatkozó legfontosabb információk szerepeltek. A virágkoszorú, a naturalista ábrázolás és a mondatszalag gyakran felbukkannak Frida Kahlo képein is, tudatosan használta tehát ennek a katolikus hagyománynak az elemeit. Kétségkívül hangsúlyosabb azonban az életművében az a hagyomány, melyet Mexikó kereszténységet megelőző, törzsi vallásából merít, és amelyet az anyasággal kapcsolatos képeknél helyeztek el a budapesti kiállításon. A Frida-képek mellett megjelenő istennőszobrok és -maszkok, termékenységi jelképek legalábbis ezt mutatják.

M. Maria Anna Josefa de San Ignacio nevű nővér fogadalmi képe, 1783

Frida Kahlo egyáltalán nem volt „jó keresztény”, a legkevésbé sem élt feddhetetlen életet. Mégis mindaz, amit a szenvedés valódi természetéről mutatnak a képei, közel állnak a kereszt teológiájához. Talán olykor közelebb is, mint amit a dicsőségtől és pompától, földi hatalmi jelképektől és ragyogástól hemzsegő egyháztörténeti és művészeti remekek mutattak évszázadokon át.

Frida Kahlo
Remekművek a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedóból

Magyar Nemzeti Galéria
Megtekinthető: 2018. július 7. – 2018. november 4.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr3014237887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2018.09.14. 13:46:53

Frida, a felsorolt tények szerint, racionálisan és korrekten elmondva, egy irigykedő erkölcstelen meddő szuka, egy szóval létezése, szenvedése, értelmetlen mint a: marxisták kultúra harca. Ezt az egyet a kultúrát nem tudták megteremteni, a művészete dilettáns.
Egy csipetnyi keresztényi türelem neki is kijár, a tettei zéró tolerancia után kiáltanak.

Ti pedig sztároljátok, elment az eszetek, nincs ki a négy kereketek.