Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Nigériai rázkódásaink közepette
Egy útinapló második része

A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) Kölcsönös tanulás a vezetők cseréjén keresztül (Mutual Learning through Exchange of Leaders) elnevezésű projektjének a Magyarországi Evangélikus Egyházat érintő első lépésként dr. Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök és Buda Annamária diakóniai osztályvezető ellátogatott Nigériába. A nigériai vezetők magyarországi utazására szeptemberben kerül sor. Az LVSZ célja a projekttel a kapcsolatok és az egyházak világközösségének építése. Egyházi képviselőink kiutazásáról Buda Annamária útinaplójából a személyes gondolatokon keresztül jobban megismerhetjük a nyugat-afrikai országot és az ott élő evangélikusok mindennapjait. Az útinapló első részét itt olvashatod.

nigeria11.jpg

Noya

Ahogy kinyitják az ajtót, szépen leballagunk, egy ember kedvesen mosolyog, és megszólít bennünket. Kicsit megijedek, hogy mit akar pont tőlünk, de aztán rájövök, hogy ketten voltunk csak fehérek a leszállók között, vélhetően a legtanácstalanabbak is. Ezután kezdődik az álom. A csomagot már nem kell kivenni, egy külön helyiségbe vezetnek, pontosan ellenkező irányba, mint a többi utazót, bőrfoteles váróhelyiség, aztán még egy különterem, és maga az érsek vár egy hűtött, külön szobában a munkatársaival. Az érsek rendkívül világi és kedves ember. Ő jelenleg a Lutheránus Világszövetség elnöke.

A munkatársai mindent észrevétlenül elrendeznek, egyszer csak jeleznek, hogy készen vagyunk, és mehetünk az dzsipekhez. Ebből több is van, a csomagok pedig már a helyükön. Megdöbbentő, ahogy hátul a két püspök közé befészkelem magam, és látom, hogy az első ülésen fegyver van. Megkérdezem, miért, de elütik a kérdést.

Az érsek meséli, hogy ezt a repülőteret már a németek is használták a második világháborúban. Látszólag nem sokat változott azóta.

Ebédelni megyünk egy magas kőfallal körülzárt helyre – ez már ismerős –, ahol rajtunk kívül csak egy fegyveres őr tartózkodik és a személyzet. Utána eljutunk a szállásra. Igazi afrikai luxus. Egy mintegy ötven négyzetméteres lakosztály, afrikai stílusú és mennyiségű kosszal. Két WC is van az apartmanban, de az egyiknek az ülőkéje mellé van téve.

Az áldott félhomály nem engedi mélyebben megismerni a hely realitását.

Csütörtök, elsőként vidéken

Kijövünk Yolából. Szenegálban csak nagyvárosban voltam, most látom, milyen is az afrikai vidék a valóságban. A homokos, vörös színű földből fák nőnek. Nem áll össze erdővé, egyszerűen sok fa van, majomkenyérfák, északabbra pálmák és még más, számomra ismeretlen fajták. Ezek között bújnak meg a kis lakóközösségek. Egy-egy falu sok apró udvarból áll. Az udvarok kis, kerek házakat rejtenek. A házacskák különféle funkcióval bírnak (hálószoba, konyha, raktár, ez utóbbi a legnagyobb). Vezetékes víz nincs, kutakról hordják a vizet, a módosabbak házánál van víztartály. A víz nagy érték. (A mindenütt jelenlévő tartályok figyelmeztetnek. Magam is sokkal fegyelmezettebb vagyok. Az ablakomból a szálloda víztartályára nézek. Hamar elzárom a csapot.)

Amerre járunk, sűrűsödik a növényzet. Látszólag egészen meglepő helyeken tűnnek fel emberek. Látszólag a semmi közepén asszonyok mosnak. Ha körülnézünk, sejthetjük, hogy valahol, a fák között megbújik egy tanya. Logikája van a tájnak, csak nem szabad gyorsan elhaladni mellette. Ha megállunk vagy lassan megyünk, megelevenedik.

Hegylánc bukkan fel. Csipkés hegyek, olyanok, mint egy rendetlen EKG-görbe. Az út nem jó, de azért százzal megyünk. Útközben írok, de nem könnyű, mert időnként eltűnik az aszfalt, és a rázkódástól össze-vissza lehet csak rögzíteni. Próbálom hasizomból megoldani, az út végére izomlázam lesz.

Éjszaka esik. Ez nem jó szó, talán a vihar sem az. Úgy érzem néhány komoly, sátorban töltött balatoni vihart megtapasztalva, hogy a mi vihar szavunk nem írja le azt, amit láttam. A kőházban is érezni lehetett a szél és a víz erejét. A villámok az egész utcát és az eget is sárgára festették két-három másodpercig. Az eső, mintha öntötték volna. Eszembe jutott az esernyő, amit nem hoztam. Most csak mosolyogni tudok, hogy mit jelent az esernyő egy ilyen viharban.

Amos püspökkel utazunk, aki arról beszél, hogy többféle nyelvet használnak az istentiszteleten is. Mayo Belwa városában vagyunk. Itt van kórház is, piac is, sok apró téglaház fémtetővel, ami a jobb életre utal. A hentes a földön kiterített fólián kínálja portékáját. A hentesnél megvásárolt hús a fán lóg és szárad hűtőszekrény és áram híján.

Ahogy haladunk ki a városból, ismét szaporodnak a kicsi, vert falú házak. Pici rizsföldeket látunk. Pici kapával, hajlongva dolgoznak az emberek. Egyedül művelik a kicsiny földeket. Ahol víz van, ott rizs van a földben. Az árokparton végig. Az öreg, Boxer márkájú, Simson-szerű motorokon sokszor hárman is ülnek. Az úton sokan vannak nem sok autóban, az egyikben kilenc embert számolunk meg. A biztonság céljából sok az ellenőrző pont. Ezek hevenyészetten lerakott, rossz gumiabroncsok és rajtuk keresztbe fektetett faágak. Az út egyre jelképesebb.

nigeria14.jpg

A kerek házak a hagyományosak. Ahol a házak között megjelenik egy nagyobb, szögletes, nem vert falú épület, az a misszionáriusok nyoma. Itt vagy iskola, vagy klinika (helyi fogalmak szerint értendő egészségügyi ellátóhely) működik. Ezek az európai házak.

Egy helyen szép ruhában összegyűlnek az emberek. Férfiak és nők külön, csoportokban. Azt mondja püspök úr, temetés lesz.

Sziklás, köves vidék. Megjelenik a kukorica is a földeken és a yam, ez egy növény, amit megfőznek. Nemzeti eledel. Ez tud itt még megteremni. A levelét fogyasztják. Ezt látva kezdem megérteni, miért számít a sült krumpli különleges csemegének. Miért azt eszik reggelire a jobb módú emberek. A sült krumplihoz négy dolog szükséges, minden olyasmi, ami itt luxus: olaj, edény, tűzhely és krumpli.

Letérünk a főútról. Egy ötéves forma kislány vizet hord. Megáll az autók láttán. Hosszan néz. Majd továbbmegy. Egy ideig lesz min eltűnődnie.

Azt gondoljuk, a főútról való letérés a célt jelenti. De nem. Még megyünk hosszan a vízmosásban, ahol szemben is jönnek. Ez az út. Izomlázam van, ahogy írás közben tartani próbálom magam.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr5214092457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
mevelet1516.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása