Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

„A zaklatásomnak az vetett véget, hogy elhagytam a közösséget”

Vallássérültek sorozat, 4. rész

2018. március 08. - KötőSzó

Jóval a #metoo kampány előtt kezdtük el a Kötőszó blogon vallássérültekkel foglalkozó cikksorozatunkat, melyben a spirituális bántalmazás témakörét jártuk körül. Nemrég újabb olvasói levél érkezett hozzánk a témában, melynek szerzője zaklatást élt át egy keresztény közösségben egy nála jóval idősebb férfi részéről. Ez a történet egyik – önmagában is tanulságos – része. Leveléből azonban az is kiderül, hogy a gyülekezet vezetői hogyan kezelték (félre) ezt az esetet, és mi vezetett odáig, hogy végül neki kellett elhagynia a közösséget. Bízunk benne, hogy ez a történet segíthet abban, hogy keresztény közösségek tagjaiként vagy vezetőiként rálátásunk legyen arra, hogy milyen hatással lehet a lelki, verbális zaklatás az áldozatokra, ha nem vesszük komolyan a helyzetüket, és arra buzdítjuk őket, hogy önvizsgálatot gyakoroljanak, és hordozzák el a másik – a zaklató – terheit. A sorozat korábbi részeit elolvashatja itt, itt és itt.

080404-f-1954m-410.JPG

Csaknem tíz éve történt, még húszéves sem voltam. Követve a szabadkeresztény kisegyházi közegben belém nevelteket elég aktív részt vállaltam a gyülekezetem tevékenységeiben is. Egy szolgálócsoportban ismertem meg, de nem tulajdonítottam neki semmilyen jelentőséget, hiszen több mint harminc évvel volt nálam idősebb. Annyira voltam kedves vele, mint bárki mással. Aztán elkezdte gyakrabban keresni a társaságomat, eleinte azzal, hogy tanulni szeretne tőlem, majd hogy úgy érzi, barátság kezd köztünk szövődni. Hangoztatta, hogy mennyire magányos, és milyen nehéz élete volt, sajnáltatta magát.

Az ezt követő hetekben fokozatosan elkezdett kisajátítani. A gyülekezeti alkalmakon és a szolgálócsoportban is folyton velem akart lenni, mondván, hogy milyen jól érzi magát velem. Megszerezte az e-mail-címemet egy másik férfitól, amiért számon is kért, hogy miért van meg másnak az elérhetőségem. Aztán meg azért, hogy miért állok szóba más, fiatal fiúkkal. Ekkor döbbentem rá, hogy romantikus a közeledése, ami sokkolt, hiszen nem gondoltam rá, hogy egyáltalán megfordul ilyesmi a fejében, nem akartam elhinni. Ha meglátott chaten, rögtön rám írt, és napi négy-öt hosszú e-mailt küldött. Ha nem válaszoltam neki, volt, hogy éjszaka felhívott vagy SMS-eket küldött, elkezdett kétértelmű célzásokkal is bombázni, így már biztos lettem benne, hogy mi a szándéka. Kifejeztem neki, hogy remélem, nem értett félre, de én nem akarok tőle semmit, szeretném, ha ehhez tartaná magát, és kevesebbet is érintkeznénk. Azt mondta, csalódott, de megérti, mert tudja, hogy nagy köztünk a korkülönbség, de azért reménykedik, és maradjunk barátok. Azt gondoltam, ezzel túl is vagyunk az egészen, de nem így történt.

Nem tudta elfogadni, hogy elutasítottam. Amikor elküldtem, felháborodott, vagy azt mondta, hogy nem gondolta komolyan, amit mondott, csak játszik vagy viccel. Újra állandóan a nyomomban volt, hiába próbáltam kizárni. Letiltottam, ahonnan csak lehetett, de így is kaptam tőle e-maileket, amikre nem reagáltam ugyan – az üzenetei nagy részét a durvaságuk miatt ki is töröltem –, mégis bombázott tovább. Szidalmazott, hibáztatott, könyörgött, fenyegetőzött, próbált zsarolni, manipulálni és az empátiámra építeni.

Engem végig nagyon megviselt és megbénított ez az egész, és nem tudtam, mi a helyes lépés. Nem tudtam akkor, hogy ez zaklatás, csak azt éreztem, hogy ez nem normális. Azzal magyaráztam magamnak, hogy biztosan a sérülései okozzák vagy betegség

Próbáltam kizárni az életemből és menekülni előle. Megszerveztem, hogy ne maradjak egyedül olyan gyülekezeti alkalmakon, ahol ő is ott lehet. Eleinte csak egy-két barátomat vontam be, akik bár kifejezték, hogy mellettem állnak, szintén tanácstalanok voltak, hogyan lehetne a helyzetet kezelni.

Ráadásul a stratégiájával elérte, hogy magamat hibáztassam, és tényleg azon vívódjak, vajon én voltam-e vele túl közvetlen. Az előadott „nagy traumái” miatt valahol sajnáltam is, ezért nem akartam neki fájdalmat okozni azzal, hogy kiosztom vagy magára hagyom, ráadásul szégyelltem is, hogy ilyenbe keveredtem.

Végül úgy döntöttem, hogy segítséget kérek a közösség egyik (férfi) vezetőjétől. Töredelmesen elnézését kértem, hogy ilyennel zavarom, és megosztottam vele, hogy úgy érzem, szólnom kell a szolgálócsoport védelmében is, mert nem akartam, hogy más is így járjon – mivel észrevettem, hogy más fiatal lányokhoz is közeledik. A vezető megértőnek tűnt, de a türelmemet kérte, hogy átgondolhassa és „bölcsességért imádkozzon”.

De a zaklatás folytatódott.

Azt mondta, igazából én kacérkodtam vele, és okkal reménykedett, na meg hogy ő már idős, szeretne családot, és igazán észhez térhetnék, mert ő engem meg tudna szeretni, és boldog életem lehetne vele. Ha pedig nem megyek bele, keressek neki valaki mást. Azzal jött, hogy neki megprófétálták: boldog változások jönnek az életébe, és ez azt jelenti, hogy én leszek a változás. Nyüstölt, hogy nem érti, miért vagyok ilyen távolságtartó, és ő csak azt szeretné, ha én boldog lennék.

Ekkor már három hónap telt el így, nagyon labilis állapotba kerültem, szorongtam, kétségbe voltam esve, azon is vacilláltam, hogy el kellene jönnöm a közösségből, csak hogy megszűnjön ez az egész, ha ettől tényleg megszűnik.

Közben  állandóan azon töprengtem, vajon mit akarhat Isten, mit tegyek, és hogy meg kellene bocsátanom.

Sírógörcsök törtek rám, ugyanakkor még mindig próbáltam titokban tartani, csak a közeli barátaim tudták, néhányan maguktól vették észre, hogy baj van, anélkül, hogy szóltam volna róla. Nem akartam, hogy a családom megtudja, mert sejtelmem sem volt a fogadtatásról.

Mivel a lelkivezető ekkor már egy hónapja imádkozott bölcsességért, újra megkerestem. Őt is sajnáltam, hogy ilyenekkel zavarom, ám ekkor már megmutattam neki a megtartott – kevésbé erős hangvételű – üzenetek egy részét is.  Azt mondta, most már érti, mi nyomaszt, elbeszélget vele. Addig is azt a tanácsot adta: az nem gond, hogy kijelölöm a határaimat, és akár konfrontálódom, de azért legyek tekintettel a másikra.

Az elbeszélgetés csak rontott a helyzeten. Engem a zaklatóm rögtön felháborodva elővett, hogy mit képzelek, hogy ilyen hazugságokat terjesztek róla, és erről beszélnünk kell.

Aztán elkezdett hadjáratozni ellenem – kitalált rólam dolgokat, és végigjárta a fiatal lányokat a csoportból, hogy ne higgyenek nekem, mert tudja, miket terjesztek róla, de ő nem egy rossz ember, nem szeretné, ha másokkal miattam megromlana a kapcsolata, és elterjedne róla, hogy tőle óvakodni kell. A vezető azt javasolta, hogy üljünk le hármasban megtárgyalni a dolgokat. Semmi kedvem nem volt hozzá, de belementem,  hátha jobb lesz. El kellett mondanunk a sérelmeinket. A zaklatóm persze befeketített, hogy az egészet eltúlzom, és ő jogosan értett félre, én adtam kétértelmű jeleket, ráadásul hazugságokat is terjesztettem róla, pedig ő csak kedveskedett nekem. Nem tudom, milyen megfontolásból, de úgy tűnt, mintha a vezető vele értene inkább egyet. Azt ugyan elmondta neki, hogy ha én nem akarok vele érintkezni, tiszteletben kell tartania, de nagyjából az volt a beszélgetés kicsengése, hogy csak felfújtam az egészet, és ne legyek már ennyire sértődékeny. Nem emlékszem minden részletre világosan, de arra nagyon is, hogy végig gombóc volt a torkomban, és teljesen groteszknek éreztem az egész helyzetet, de nem akartam, hogy gyengének lássanak. A végén meg kellett ígérnünk, hogy abbahagyjuk egymás támadását, és békejobbot kellett nyújtanunk.

A szemébe kellett néznem, kezet kellett fognom vele, és bocsánatot kellett kérnem tőle a konfliktusban betöltött részemért. Láttam a diadalittas tekintetét, és feltört bennem az utálat, de csak azt akartam, hogy legyen vége az egésznek, elmenekülhessek, és kisírhassam magamat.

Megbeszéltem aztán ezt a dolgot egy lelkésszel is, aki próbálta velem megláttatni a pozitívumokat: hogy így új területek és szolgálati lehetőségek nyílhatnak meg előttem, és fogadjam el, hogy vannak helyzetek, amikor a búzának együtt kell nőnie a konkollyal. Higgyem el, hogy én erősebb vagyok, és jobban „el tudom hordozni” ezt az egészet, mintha őt rendszabályozták volna, a nehéz élete és a sérülései miatt, ugye. Ami pedig az engem ért sérelmeket illeti: Isten is megbocsátó, aki a kegyelmével felfüggeszti az igazságszolgáltatást.

Számomra egyáltalán nem volt megnyugtató ez az egész, de úgy döntöttem, elengedem, mert eszköztelennek éreztem magamat. Leginkább az fájt, hogy az igazság ellen kell cselekednem, mert azt éreztem, hogy felelősségem van a közösség védelmében, ugyanakkor még mindig volt bennem szégyenérzet, és nagyon el is fáradtam ebben a küzdelemben, ami meggátolt abban, hogy nagyobb nyilvánosságot harcoljak ki a történteknek. Figyelmeztettem azért néhány lányt, hogy legyenek óvatosak, de minden részletet nem mondtam el nekik. (Nemrég tudtam meg, hogy egyiküket – egy nála szintén több évtizeddel fiatalabb lányt – el is vett feleségül.)

Egy feljegyzésemben ennyit írtam az események után: színdarab volt az egész, az eljátszott szerepek, hogy engedelmeskednem kell egy vezetőnek, elviselnem, hogy lenéz, és megbocsátani, amikor igenis mérges vagyok, és üvölteném mindenkinek, hogy tudja....” 

Két dolgot tudtam csupán tenni: elmenni abból a közösségből, minden üzenetet kitörölni, és lehetőleg elfelejteni az egészet.

Évekkel később, már teljesen eltávolodva attól a közösségtől magamtól jöttem rá, hogy mennyire jelen volt a spirituális abúzus az életemben. Elkezdtem feldolgozni az engem emiatt ért traumákat, de időnként feltörnek az eltemetett emlékek, mert jellemzően úgy védekeztem a rossz élmények ellen, hogy megpróbáltam teljesen kitörölni őket. Nemrég egy kötetlen beszélgetés során derengett fel ez az egész történet, ekkor ébredtem rá – már a megfelelő tárgyi tudás birtokában, mivel segítő szakmában dolgozom, ahol gyakran találkozom abúzusos történetekkel –, hogy hiszen ez zaklatás volt a javából. Az akkori feljegyzéseimből és néhány megtartott üzenetből rekonstruáltam a történteket, és könnyen lehet, hogy voltak benne drasztikusabb részek is.

Visszatekintve megdöbbentett, hogy évekig le sem esett, hogy érintett lennék zaklatásban. Úgy gondolom, hogy a lehetőségeimhez képest nagyjából a helyes lépéseket tettem meg, hogy megvédjem magamat. Megdöbbent, hogy annak ellenére, hogy bevontam másokat is, senkiben nem merült fel, hogy ez akár jogi kategória is lehetne, legfőképpen a vezetőkben nem. Még ha azért is tettek így, mert nem voltak birtokában a megfelelő ismereteknek és a jelek felismerésének, ami miatt átcsaphatott az egész az áldozat hibáztatásába. És hogy utána évekig érezzem, nem lehetek közvetlen és felszabadult, mert félreértik. Hosszú ideig úgy éreztem, ha valaki bókol, az csak rosszat jelenthet.

De legfőképpen azt tartom elfogadhatatlannak, hogy a hitemre apellálva simították el az egészet, és nem csak azt vették el tőlem, hogy a zaklatóm szembesüljön tettének következményeivel, vagy hogy átélhessem a haragomat, hanem azt is, hogy a közösségem, amelyben bíztam, megvédjen, amikor ott álltam védtelenül, tapasztalatlan – tulajdonképpen még kamasz- – lányként. Az, hogy nem lett sokkal nagyobb baj, tulajdonképpen csak az én jól működő önvédelmi mechanizmusomnak volt köszönhető, hogy az intő jelek után következetesen hárítottam. Attól tartok, biztosan vannak az enyémnél sokkal súlyosabb történetek is, melyek leplezetlenül vagy a bántalmazót felmentve és az áldozatot hibáztatva titokban maradhatnak a keresztény közösségekben is.

Olvasóink tapasztalataira is kíváncsiak vagyunk: írd meg történeted, véleményed a témával kapcsolatban a kotoszo@lutheran.hu-ra.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr9013724522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Asszertív Szivi 2018.03.09. 12:40:55

Ennek a történetnek kevés köze van a valláshoz, azon kívül, hogy egy vallási közösségben történt. Megtörténhetett volna egy munkahelyen is, vagy bárhol.

Egyallampolgar 2018.03.09. 13:35:23

Gratulálok a készséghez, hogy sikerült átlátni : "itt bizony valami nem stimmel". Sikerült látni, hogy a segítéshez választott vezetők is helytelenül viselkednek. Gratulálok, hogy az elnyomó közegből sikerült kitörni.

Duplaxiii 2018.03.09. 13:45:35

Hogy kicsit világítsunk a témán:
Sok évvel ezelőtt egy amerikai multinál dolgozott egy szektás srác. Egy apró és kemény szekta tagja volt, rengetegszer próbálkozott a "térítéssel" kávézás közben is.
Egyszer feltett egy full vallásalapú mozifilm reklámját a belső hálóra.
Jeleztem neki: Köszönöm, de ezt az egyéni dolgok kérem, hogy a továbbiakban a privát levelezésre tegye, ne a hivatalos, határidős, munkafeladatos részre és megkérdeztem tőle, mit szólna ha én meg Kovis pornófilmeket propagálnék ugyanitt.
Na felrobbant a hálón, én lettem a zaklató, meg hogy mindenkinek joga van erre...
Szóval egy hivatalos vonalra kerül fel egy abszolú magántéma és aki ezért szól, az lesz a zaklató. Mondjuk az én johaim, hogy nekem meg jogom van ellenvéleményre, már nem is jött szóba!
A szokásos "eftenjogúság", azaz amikor egy mikroközösség zsarolja meg a többésget, hogyha nem támogatják az ő egyéni dolgát, akkor mindenki, a többségi közösség lesz zaklató, kirekesztő stb.
De hogy másik irányt is írjak, ugyanot egy bigott liberális kapott szívbajt, amikor a szigetre propagált szivárványos TANÁCSADÓ sátorral szemben kérdeztem, hogy vajon akkor a bazilika előterébe tehetünk-e ugyanilyen tanácsadó pultot???
Nem dehogy van itt egyenlősdi, sőt nem a kisebbségek zaklatása az alap, hanem ma már a kisebbségek hobbija a fontos és aki ezt nem támogatja, vagy egyszerűen csak éli a saját életét, az ma a kisebbség és a hozzájuk csapodó propagandagépezet egyszerűen megsemmisíti.

Josagos 2018.03.09. 14:09:53

Teljesen érthető ami történt. Egy ragadozó beszabadult a ketrecbe, és talált magának áldozatot.
Meggyőződésem, hogy a vallásban iránymutatást találók nagyobb szükségét érzik a külső kontrollnak, mint azok, akik a saját belső elveik alapján élnek. Akinek kell a közösség megerősítése egy döntéshez, azt egy ragadozó könnyen észreveszi. Ugyanaz a tulajdonság tesz jó gyülekezeti emberré, mint amiért zaklatni kezdenek :(

Ha önállóvá növi ki magát valaki, esélyes hogy a vallással is meggyengül a kapcsolata.

Mezőföldi 2018.03.09. 14:16:39

Nekem maga ez a szabadegyhazas közösség is szektasnak tűnik, ahol a vezető ahelyett, hogy elbeszelgetne a kattant férfival, inkább heteken keresztül "imádkozik". Egyszerűen csak képtelen volt kezelni egy konfliktushelyzetet es gyáva volt. Amúgy egyetértek az első hozzászólóval, ilyen örültek bárhol lehetnek, nem csak vallási közösségekben.

Mezőföldi 2018.03.09. 14:18:44

A másik, hogy ilyen zakkantak nőben is előfordulnak.

2018.03.09. 14:36:34

XXI. század vs vallás... Szánalom a köbön.

what.the.fuck 2018.03.09. 14:42:05

sok ilyen kisegyházban egészségtelen összefonódások keserítik meg az emberek életét, semmi férfiasság a vezetőkben, csak nyúlnak mint a nyál.
a bibliában nem ilyen közösségeket mutat be pl Pál apostol, ahol lelki roncsok egymásba kapaszkodva próbálják túlélni az életet.
a nők/lányok tisztelete alap elvárás a bibliában a férfiak felé, ez az újszövetségben is egyértelműen mutatkozik, attól hogy puncit növesztett pasik vezetőként ezt nem tudják megvalósítani nem az IGE, nem a hit hibája.

Jakab.gipsz 2018.03.09. 18:46:13

"Vallássérült" mi ez a hülyeség, nem hagyd, hogy beszippantson egy szekta. Se vallási se, filozófiai (komcsi), vagy ateista , szcientológiai, vudu szekta. Ennyi.

A hölgyek pedig rendelkeznek azzal az ügyes nézéssel, hogy úgy át tudnak nézni a nem kívánatos, férfin mint ha nem is létezne. Ezt a nézést, már egy duzzogó óvodás lány is tudja.

Egyedül a történelem viharait, megtapasztalt, történelmi egyházainkban lehet megbízni, nem véletlenül támadják őket a liberális demokraták szektái.

BiG74 Bodri 2018.03.09. 19:00:52

Ez ám a közösség ! Itt lehet próbálkozni 55-60 évesen közösségülni 18-20 éves csajokkal hitközösségben! A vezetők meg igazi vezetők a javából, olyan alapintelligencia magas hitfokkal, mert itt legalább lehetnek valakik. Ministráns fiúk nem voltak?

legeslegujabbkor 2018.03.09. 21:29:00

Bármilyen zárt közösségben a vezető férfi kisajátítja a nőket.
Szerintem tényleg nincs köze ennek sem valláshoz sem bármilyen elvont ideológiához.

A nők ne dőljenek be minden hülyeségnek!!!!

Netszamuráj 2018.03.09. 23:02:36

Fel tudom ajánlani a posztolónak, hogy beállítok egy keresztet ideiglenes profilképnek, illetve jókívánságokat és imádságokat küldök neki. Remélem segíteni fog. ;)

de let e ... 2018.03.09. 23:14:02

A szekták már csak ilyenek , a látszat ájtatosság fontosabb az embereknél . A vallásosság álruhájában élik ki mások terrorizálásában a ferde hajlamaikat .

A biztos utas 2018.03.10. 07:55:10

Az ilyen kozossegek azert veszelyesek egy ilyen esetben pl., mert a legtobb alkalommal esely sincs arra, hogy majd megoldja a kozosseg, vagy esetleg a vezetoje. Kivulrol meg nem engednek senkit kontrollalni, megiscsak egy zart kozosseg. Itt jon az allam, a hatosagok felelossege. Akiket ezek miatt IS tartunk, hogy segitsenek.
Egy ilyen kozossegen belul mar kezdettol fogva mas a nagy atlaghoz kepest, hogy mi a normalis, mi az elfogadhato. Lathatjuk az osszes ilyen "szabadegyhaznal", hogy mit hoz az, amikor mar evtizedek ota hulyitik magukat, egymast. Nezzetek meg a Hitgyulit. Mar nem lehet eldonteni, hogy Sanyi bacsi antiszemita vagy filoszemita, aktualis kedv kerdese. Ijeszto belegondolni, hogy egy komolyabb zaklatast, a zaklatot, az aldozatot hogyan kezeli egy ilyen tarsasag, ahol gyakorlatilag diktatura van. Egy ilyen KARIZMATIKUS vezeto szamara, foleg egy kisebb kozossegben, maga a kozosseg osszetartasa a fontos, letkerdes.
Viszont az internet koraban elunk. Most mar tenyleg nagyon hulyenek kell lenni ahhoz, hogy ezekhez tarsasagokhoz csatlakozzunk.

Tristee 2018.03.10. 09:17:23

@Jakab.gipsz:
"Egyedül a történelem viharait, megtapasztalt, történelmi egyházainkban lehet megbízni, nem véletlenül támadják őket a liberális demokraták szektái. "

Magyar Kurír, katolikus hírportál:
"XVI. Benedek pápa elfogadta Donal Brendan Murray limericki püspök lemondását. A 69 éves Murrayt az elmúlt időben számos bírálat érte, amiért korábban, még dublini segédpüspökként gyermekekkel való visszaéléseket tussolt el. A püspök a napokban nyújtotta be felmentési kérelmét."
(www.magyarkurir.hu/hirek/lemondott-limericki-puespoek)

Osz Apo 2018.03.10. 10:17:04

@Tristee: ...es igy derult ki, hogy a magyarkurir katolikus hirportal is liberalis demokrata szektas lap. :)

OrbanseggenLorincz 2018.03.10. 10:18:00

Az egesz problema gyokere ott van, hogy leteznek a 21ik szazadban meg olyan emberek, akiknek kepzeletbeli baratok kellenek annak ellenere, hogy nagyjabol epeszuek (elvileg). Ez a vicc. Ennek a vallas temanak mar 200 eve el kellett volna halnia az emberiseg erdekeben, ma nem itt tartanank. Ennyi.

TGabi 2018.03.10. 10:28:59

A posztíró által bemutatott történetben nagyon rossz egyházvezetési/problémakezelési metódust láthatunk.

1., Normális közösségben elő nem fordulhatna, hogy 1 ilyen zaklatós palit szemtől-szemben találkoztatnak az áldozatával. Pláne nem, h. még a sértett felet hibáztassák.

2., Normális közösségekben egy ilyen "azért gyere hozzám, mert nekem valaki ezt és ezt prófétálta" kirohanástól mindenki úgy menekül, hogy még a szőnyegpadló is porzik utána. Mi több: az ilyen sztorik inkább 100-200 fős kisegyházak elrettentő példáinak mintatárában szerepelnek :D

A prófétálás ugyanis komoly dolog: a Szentírásban nem véletlenül voltak a tényleges prófétáknak még a családfái is precízen felsorolva. Ráadásul soha nem ilyen "én kihez menjek" -forma topicoról, hanem világtörténelmi jelentőségű események előrevetítéséről volt szó a próféták megszólalásaiban.

Tanulság dióhéjban: teljesen jogos a posztoló kiakadása. Zizik viszont minden közösségben akadnak./Minél jobb a közösség, annál csekélyebb létszámban./ A poszter akkor kezeli jól a dolgot, ha nem utálja meg a kereszténységet valami közösségi zizi miatt. Hanem keres egy jobb közösséget a szab.ker. - ek helyett...

Jakab.gipsz 2018.03.10. 11:08:33

@Tristee: És ez szerinted mit bizonyít ?

Semmit sem bizonyít, mert nem zárható, ki minden kétséget kizáróan, hogy nincsenek zsidó, muzulmán és egyéb pedofil papok, továbbá azt sem bizonyítja, hogy nincsenek ateista pedofilok. Pontosan a fordítottja az igaz annak, amit sugallsz, a történelmi egyházainkban fordulnak elő napjainkban ezek a szörnyűségek.

A lelki terrort viszont az ad hoc szekták, ateista, kommunista, materialista, neomarxista szcientológus szekták, fejlesztették tökélyre, azért mert szinte mindenes egyik a tudományra hivatkozik. És persze bujtatják el a gonoszokat, a feltétel nélküli kiszolgálóikat.

BOAR 2018.03.10. 11:17:18

@Jakab.gipsz: Te szerencsétlen fideszbarom, a lelki terrort a történelmi egyházaid is előszeretettel alkalmazzák csak nem személyre hanem a társadalomra szabva...
Annak, hogy ezek a gyökér szekták szaporodni tudnak, pontosan az az oka, hogy a történelmi egyházak lejáratták és folyamatosan lejáratják magukat.

OrbanseggenLorincz 2018.03.10. 11:19:10

@BOAR: a sok retardalt, magatol gondolkodni keptelen embert ne felejtsd ki. Ha nem lepne be a sok barom, nem lennenek ilyen egyhazak. Ok-okozat.

Szarazinda 2018.03.10. 12:58:36

@OrbanseggenLorincz: szerinted a hagyományos egyházak és a hozzájuk kötődő, főleg kisméretű közösségek nem pont ugyanilyenek? Azokba nem belépnek, főleg régebben, beléptek az emberek, hanem oda születtek generációk óta. Nem gondolod, hogy nem ugyanezek a dinamikák érvényesültek.

satie · http://321.hu/sas 2018.03.10. 17:09:05

Semmi nem segít, csak az oktatás, a felvilágosultság. A felvilágosultság pedig azt mondja, hogy ha valami problémád van, akkor azt értelmes határidővel meg kell próbálni kezelni, akár moderátor bevonásával.