Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Választás 2018: egyházpolitika a pártprogramokban

2018. február 15. - KötőSzó

Közelednek a választások, ezért utánanéztünk, milyen szerepet szánnak a különböző pártok – nyilvánosságra hozott programjaik alapján – az egyházaknak.

291309_szavazas.jpg

A történelmi egyházakra gyakran hivatkozó és szövetségesként tekintő kormánypárt a legszűkszavúbb ebben a kérdésben, ám ez nem csupán az egyházpolitikájukról mondható el: az elmúlt hetekben, hónapokban számos publicisztika született arról, hogy a Fidesz választási programjának egyelőre se híre, se hamva. Ugyanez mondható el a KDNP-ről is.

Egyáltalán nem foglalkozik az egyházakkal az MSZP választási programja.

A Jobbik 2014-ben markáns saját egyházpolitikai programmal állt elő, 2018-as programjukat nem találtuk meg.

A DK célkitűzéseiben az állam világnézeti semlegességét, az állam és az egyházak szétválasztását, a vallás szabad gyakorlását tartja „kiemelten fontosnak”. Hangsúlyozza a szabad véleménynyilvánításhoz és életfelfogáshoz való jogot mint az egyik legfőbb szabadságjogot. Szerintük az állam nem állhat közel egyetlen vallási csoporthoz sem, az „egyházak között elvi alapon nem szabad különbséget tenni”. Programja szerint a DK „nagyra értékeli az egyházak közéleti tevékenységét”, ugyanakkor indokolatlannak tartja a különbségtételt „az azonos tevékenységeket végző vallási csoportok, valamint a hasonló közfeladatokat ellátó nem állami intézmények között”. Azt ígérik, hogy visszaállítják az egyházi státusuktól 2011-ben önkényesen megfosztott közösségek jogait, és felülbírálják a vatikáni szerződést „a katolikus egyház különleges előjogainak megszüntetése érdekében”. Az egyházakra és egyházi személyekre adó- és járulékfizetés, valamint a mentességek terén ugyanolyan szabályokat érvényesítenének, mint minden más, nem állami fenntartású szervezetre és az ott dolgozókra. Javasolják az SZJA egy százalékáról történő rendelkezés szabályainak módosítását, mely szerint megemelnék – a Momentumhoz hasonlóan – az egyházaknak nyújtható támogatást két százalékra. Megszüntetnék az állami-önkormányzati oktatási intézményekben a kötelezően választható hit- és erkölcstanoktatást, ezzel biztosítanák „az iskolák világnézeti semlegességét”. Programjukban fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy „a szakmai követelményekre, a pénzügyi átláthatóságra, az esélyegyenlőségre és az egyenlő jogokra vonatkozó törvényeknek és jogszabályoknak az egyházi oktatási, egészségügyi és szociális intézményekben is maradéktanul érvényesülniük kell”. Nem tartják elfogadhatónak, hogy „bármelyik polgárnak kényszerből, állami intézmény hiányában kelljen egyházi intézményt választania”.

Az LMP „szilárd jogi és gazdasági alapokra” helyezné az egyházak függetlenségét, programjuk a vallási közösségek értékteremtő és értékmegőrző tevékenységét hangsúlyozza. Az egyházak közfeladatokat ellátó intézményeinek finanszírozását illetően a szektorsemlegesség elvét követnék. Gondoskodnának az egyházak anyagi függetlenségéről, „hogy működésük és hitéleti tevékenységük ne függjön a mindenkori kormányzat jóindulatától. Ezt szolgálná az egyházak kárpótlásával kapcsolatban eddig történtek felmérése, a folyamat korrekt befejezése. Az egyházak bejegyzését a független bíróság hatáskörébe utaljuk.” – olvasható az LMP programjában.

Az Együtt programjának nincs külön egyházakra, vallási közösségekre vonatkozó fejezete, de az oktatás, a nemzetpolitika és a jogállamról szóló passzusok keretében tárgyal egyházakat érintő kérdéseket is. Ezek szerint megerősítenék az állam világnézeti semlegességét, az állam és az egyházak szétválasztását, és kárpótlással együtt visszaadnák az egyházi jogállást az ettől megfosztott kisegyházaknak. Egyenlőséget teremtenének az állami, alapítványi, magán és egyházi oktatás állami támogatását illetően – azonos feladatért azonos összegű finanszírozást tennének lehetővé. Hatályon kívül helyeznék a „vallásszabadságot sértő, nemzetközi vállalásainkkal ellentétes egyházügyi szabályozást”. A történelmi egyházak és a jelentős felekezeti közösségek fontos társadalmi szerepét elismerve elősegítenék „a kisebb, a Fidesz által egyházként megszüntetett vallási közösségek szabad működését”, új szabályozással és igazságszolgáltatási eszközökkel lépnének fel a bizniszegyházakkal szemben, valamint anyagilag kárpótolnák az egyházi státuszuktól jogtalanul megfosztott egyházakat.

Legrészletesebben a Momentum tárgyalja a kérdést, mely célkitűzései szerint visszaadná az egyházak függetlenségét az egyházi státusz kiterjesztésével, és segítené őket finanszírozási lehetőségeik bővítésében, például a harmadik egy százalék és az önkéntes egyház-finanszírozási rendszer bevezetésével.

Az Állam és egyházak alfejezetben a programadó kifejti, hogy „a magyar társadalom fontos részeinek és alakítóinak” tekinti a vallási közösségeket és vallásos embereket. „A közösségépítés, az erkölcsi nevelés, a jóra való törekvés mind olyan értékek, amelyek az egyházi közösségek sajátjai (...). A jelenlegi egyházügyi szabályozás és finanszírozási rendszer azonban kiszolgáltatottá teszi a vallási közösségeket a mindenkori kormánynak, és korlátozza a vallási élet sokszínűségét. Célunk, hogy az egyházak valóban független szereplők legyenek a társadalomban; hogy a pártpolitika ne avatkozhasson bele a vallásos közösségek életébe” – olvasható a Momentum programjában.

Hangsúlyozza továbbá, hogy a demokrácia szempontjából kulcsfontosságú az állam és az egyház közötti semlegesség. A Momentum hibának tartja a 2011-es egyházügyi törvényt, melynek hatályba lépésével sok értékes közösség hitéleti és karitatív munkája háttérbe szorult és ellehetetlenült az egyházi státusz megszüntetésével. Ezért kiterjesztenék az egyházi státuszt, az egyházak elbírálását pedig függetlenítenék a politikától. Emellett hangsúlyt helyeznének a vallásos és nem vallásos állampolgárok közötti párbeszédre. Ennek céljából egy Társadalmi Párbeszéd Hete elnevezésű rendezvényt kívánnának megvalósítani, valamint iskolai programsorozatot indítanának az ország vallási közösségeinek megismertetése céljából. Hosszú távú céljuk egy olyan egyház-finanszírozási rendszer létrehozása, amely függetlenséget biztosít az egyenlő jogokkal rendelkező egyházaknak, melynek módja azonban nem került részletezésre. Konkrét javaslatuk két tényezőből, önkéntes és a már említett SZJA-felajánlásokból állna.

A Momentum által elképzelt önkéntes egyház-finanszírozási rendszerben az állampolgárok az állami adórendszeren keresztül adományozhatnak az egyházaknak: „Regisztrációt követően az állampolgár bruttó jövedelméből az adón és a járulékokon túl a rendszer az állampolgár által meghatározott mértékű egyházi adományt is levonja és a választott egyház felé automatikusan továbbítja” – olvasható a Momentum programjában.

A Liberálisok párt sem foglalkozik külön fejezetben az egyházakkal, de két helyen említik őket. Programjuk szerint az szeretnék, hogy az egyházak létéről, vagy nem létéről ne a parlament, hanem a független bíróság döntsön. Illetve, kiegészítenék a leszakadó régióban működtetett önkormányzati iskolák forrásait, hogy az önkormányzatok ne kényszerüljenek arra, hogy iskoláikat az államnak vagy az egyházaknak ajánlják fel.

Amennyiben később bármelyik párt, amelyik még nem tette meg, egyházakat is érintő programmal állna elő, vagy meglévő programját ilyennel bővítené, cikkünket frissítjük.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr9013668600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ludwig Lutheranus 2018.02.15. 13:26:30

Megfogadtam, hogy nem fogok politizálni ezen nickname alatt, de néhány dolgot muszáj leírnom.
A felvetést inkább úgy vizsgálnám, hogy "mik azok, amiket a nagypolitika és az egyházak kart karöltve megtehetnének?"

Szerintem az alábbiakat érdemes lenne átgondolni:

1) Legyen egy "nemzeti minimum" a mindenkori kormányok és az egyházak között, ami ciklusokon átível, az adott vezetőktől függetlenül. (Persze, tudom, hogy ezt szinte lehetetlen megcsinálni, mert a mindenkori kurzusok világnézetén sokminden múlik, de egy kísérletet ebben az irányban érdemes tenni...)

2) Az egyházi státusz megadását függetleníteni kell a mindenkori kormányoktól, és azt a független bíróságra kell bízni - persze csak azután, hogy erről előtte egy konszenzus született, aminek a kidolgozásában részt vett a politika, az egyházak, a hívők, jogászok, stb egyaránt. (Itt érdemes lehet bevált nemzetközi gyakorlatokat is számba venni...)

3) Az egyházak ne álljanak be látványosan, egységesen egyetlen egy párt(szövetség) mögé, és ha mód van rá, ne tegyenek hűségesküt nekik!
Nekik nem ez a dolguk. Legyen véleményük, mérjék fel, melyikre számíthatnak és melyikre nem. Ha pl. egy adott lelkész, pap politizálni akar, felőlem tegye, de csak addig, amíg ezzel az egyházának, gyülekezetének (vagy gyülekezetében) kárt nem okoz.
És még valami: ne a templomban ossza az észt egyik vagy másik pártról. Arra vannak más fórumok is. De a szószéken vagy az oltár előtt egyik vagy másik párt mellett nyíltan kiállni egy misén/istentiszteleten... Ez botrányos!

4) A politika mindenkori vezetői ne használják fel politikai eszközként (sem) az egyházakat! Ne kivételezzenek mindig csak 1-2-vel, a többiek kárára! (az 1-es pontom, ugye...)

5) Mindebből kifolyólag is: legyen már egyszer rendbe téve az egyházi finanszírozás kérdése. Legyen átlátható, vegyék figyelembe pl. a lélekszámot, "lefedettséget", stb. Ne azon múljon, ki mennyi pénzt kap, hogy ki melyik felekezethez tartozik (vagy nem tartozik) a mindenkori vezetők közül!

6) Nem szabad szinte minden oktatási intézményt az egyházak kezébe adni! Jómagam is egyházi suliba jártam, jól is éreztem ott magam, de láttam olyan iskolát, ami korábban önkormányzati fenntartásban volt, de amikor az egyik egyház rátette a kezét, akkor egyfajta ""vallási terrorizmust"" vezettek ott be, aminek eredményeképpen két tanév elég volt ahhoz, hogy a korábbi évtizedek gondos építőmunkája menjen a lecsóba...

7) Az egyházak tegyenek meg mindent azért, hogy a kötelező hitoktatás megvalósítható maradjon! Tudom, vannak erre tervek, elképzelések, amik nyilván valamilyen formában már testet öltöttek, de... Az mind szép és jó, hogy pl. egy 70.000-es megyeszékhelyen van egy lelkészházaspár + egy hitoktató, akik el tudják látni ezeket a feladatokat, aminek következtében lesz utánpótlása a gyülekezetnek (adja Isten, hogy ez így maradjon!), de foglalkozni kell olyan helyekkel is, ahol pl. egy 30.000 fős városban a lelkész totál egyedül van, egyedül viszi a gyülekezetet, nincs hitoktatója sem, és szoros időbeosztása miatt nem tud pl. eljutni egy-két olyan közeli településre sem, ahol korábban tartott hittant. Mi lehet itt a végeredmény? A szülők esetleg más felekezethez küldik (ez talán még a jobbik eset), de könnyen lehet, hogy emiatt pl. az evangélikus egyház egy főt a már a jelenre nézve is elvesztett...

8) Az egyház ne csak üvegfalú, hanem üvegzsebű is legyen!

9) A politikai vezetők legyenek alázatosak! Lehet, hogy valakik az Úr kegyelméből kormányoznak, de rajtunk, az istenadta népen is múlik, hogy ez meddig marad így...!

10) A politika ne használjon egyházi jelszavakat, szimbólumokat! (Azokat nem "arra" találták ki...)

Összegezve: Magyarországon, a 21. század elején bőven van mit tenni állam és egyház kapcsolatában. Nem szabadna így összefonódniuk, ahogyan ma (sajnos) sokmindenben mégis megteszik. Ami nem szimbiózis, azt szét kell választani! (És egy hosszú távon is fenntartható, működőképes "nemzeti minimumot" a két fél kapcsolatában meg kellene próbálni létrehozni!)

Ludwig Lutheranus 2018.02.15. 13:31:35

Még egy dolog: amikor a múltkor azt láttam, hogy evangélikus lelkészek a FB-n, kommentben egymást osztják (méghozzá személyeskedve) a politika miatt... Elszorult a szívem, komolyan mondom... :( :( :(

Ilyesminek nem lenne szabad megtörténnie. Tudom, emberek vagyunk, senki sem hibátlan, szólásszabadság van (és már látom magam előtt, hogy egyesek ezt akár már az "egyházakon belüli örvendetes pluralizmusként" tekintik)... de akkor is, ne legyen ilyen!!! :(

Kelly és a szexi dög 2018.02.15. 19:53:46

Fletó legszivesebben beszántaná mindet - azé nem véletlen, hogy Slomó sem vele bratyizik!

Ad Dio 2018.02.15. 21:46:04

@Visceroid:

A homoerotikus fantáziáidat máshol éld ki kérlek...