Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Miért lett szent a gagyi? - Igénytelenség az egyházban

2017. november 17. - KötőSzó

Fröccsöntött gyertya villódzó műlánggal, fóliával bevont oltárterítők, művirágok. Az igénytelenné válás sziklaszilárd mérföldkövei, amelyek beköltöztek templomainkba és gondolkodásmódunkba, elhitetve, hogy nekünk ez is tökéletesen megfelel. Mikor hagytuk, hogy az igénytelenség felüsse a fejét a kereszténységben? Egyáltalán meg lehet-e különböztetni a puritán egyszerűséget a szent „gagyitól”?

Szerző: Kovács Barbara

23666572_10207929595836867_1834659593_n.png

Protestánsok számára egy monumentális, aranyozott szobrokkal díszített, cirádás katedrálisba belépni talán egy kicsit meghökkentő. Mire ez a nagy pompa, fényűzés? Nem felesleges pénzkidobás ilyesmire költeni, mikor azt a pénzt a szegényeknek is lehetne adni? Különben is, csak elvonja a figyelmet a lényegről. Azonban gyakran elfelejtjük, hogy amikor ezeket a díszes katedrálisokat építették, a mestereket és művészeket egyetlen eszme vezérelte: Istennek a legjobbat kell adni. Kerül, amibe kerül, de Istennek nem építhetünk középszerű házat! Az egész életüket rászánták, hogy a legnagyobb művet megalkossák. A városba térők számára messziről szemet kell szúrnia, hogy az aprólékosan díszített karcsú tornyok Isten házát jelölik. Mindenkinek látnia kell, hogy ő a legnagyobb, leghatalmasabb, ezért neki mindenből a legjobb jár. Mint ahogyan már az Ószövetségben is tudták, hogy Istennek csak hibátlan állatot lehet áldozni, nem lehet elé vinni hibás, sánta báránykákat, amelyek már senkinek nem kellenek.

Ma mégis azt gondoljuk, hogy Isten házában „elég jó” lesz az olcsóbb gyertya, az olcsóbb bor és az olcsóbb terítő is. Az igénytelenség ugyanis a takarékosság álruhájába bújva férkőzött be gyülekezeteinkbe. Mivel a legtöbb közösségben amúgy is spórolni kell a nehéz pénzügyi helyzet miatt, ezért az olcsó megoldásokkal szépen lassan lemondtunk arról, hogy Istennek továbbra is a legjobbat adjuk. A pénzmegtakarítás önmagában való cél lett, amelynek érdekében az igényességből is hajlandóak vagyunk engedni. Azért, hogy pénzügyileg jobban kijöjjünk, hajlamosak vagyunk kimondani az igényesség halálos ítéletét: „Nekünk így is jó lesz.”

A mondat, amely csendben elülteti bennünk a destruktív gondolatot, hogy egy gyülekezetbe ez is tökéletesen megfelel; különben is, ennyi embernek úgyis minek? Az időseket már úgysem érdekli! Ezek a gondolatok eredményezik azt, hogy olyan plakátokkal hívogatjuk az embereket az alkalmainkra, amelyeken még rajta vannak a Word hibaaláhúzásai, hogy a gyülekezeti honlapok egy része még mindig inkább elrettentő, mint hívogató, illetve, hogy az otthoni lomtalanításkor azok a bútorok, könyvek, amelyek már senkinek nem kellenek, átvándorolnak a gyülekezeti terembe „adomány” címén.

Ezek az elszomorító jelenségek két okból fakadhatnak. Az egyik, hogy a puritán, egyszerű életet összekeverjük az igénytelenséggel. Nem akarunk a fogyasztói társadalom habzsolásával, soha meg nem elégedettségével azonosulni, ezért a világtól való távolságtartásunkat így fejezzük ki. Nagyon tisztelem a minimalista, egyszerűségre törekvő életvitelt, amiben a fogyasztás és a költekezés csökkentése áll a középpontban. Ugyanakkor ez a szemlélet nem azonosítható a rossz minőségű, olcsó, gagyi megoldásokkal, hanem épp ellenkezőleg: vegyünk kevesebbet, birtokoljunk kevesebbet, de az a kevés, amink van, kifogástalan minőségű legyen! 

A másik ok pedig az, hogy gyülekezeteink nagy többségéből hiányzik a missziói szemlélet, és ez a külsőségekben is megmutatkozik. Azzal a kisebbrendűségi érzéssel állunk hozzá, hogy mi „csak” egy gyülekezet vagyunk, annak a kevés tagnak, aki hozzánk jár, megfelel így is. Csakhogy szem elől tévesztjük, hogy nem az egyháztagokról van szó. Lehet, hogy ők már megszokták ezt a honlapot, ezt az oltárterítőt, ezeket a plakátokat, de mi van azokkal, akik most szeretnének először betérni hozzánk? Számukra mit közvetítünk? Nemcsak magunkra kell gondolnunk, hanem azokra a testvéreinkre is, akik még kint vannak, de szeretnénk őket behívni.

Ha azt szeretnénk kommunikálni feléjük, hogy az evangélikusság kevesebbel is beéri, és nekik a gagyi is megfelel, akkor folytathatjuk, bár valószínűleg ez egyikünknek sem célja. Ha viszont azt gondoljuk, hogy Istennek a legjobb jár mindenből, és ezt szeretnénk a kívülállóknak is elmondani, akkor felejtsük el a fröccsöntött műanyagot.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr8713284339

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Feszület a víz alatt delfinekkel 2017.11.18. 13:43:21

Komolyan nem értem azt a szülőt, aki ilyet megvesz a gyerekének. Ha éppen a felnégyelést, akasztást, lefejezést, stb-t lubickolnák körbe a képen a színes delfinek, akkor is megvenné? Másrészt ZombiJézuska mit keres a víz alatt?

Trackback: Mózes a kőfaragó vagány 2017.11.18. 13:42:33

Ha lett volna fa a hegyen, akkor fatáblák lennének. Ha vasöntöde lett volna ott, akkor meg vastáblák.

Trackback: Pónikáromlás 2017.11.18. 13:42:10

GiccsParádé -My little szűzmariskapónim? Kentaurina? Pónikáromlás?  Kép forrása.

Trackback: Jézus vudu 2017.11.18. 13:41:47

ErkölcsTan: GiccsParádé - Végezz vele te! Keresztény vudukészlet.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.