Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Örömteli találkozás az egyházzal

Evangélikus udvar a Művészetek Völgyében

2017. július 14. - KötőSzó

Különleges és sokszínű programmal találkozhatnak az érdeklődők a Művészetek völgyében, ahol a taliándörögdi evangélikus templom és annak udvara lesz a találkozások, a beszélgetések, a közös gondolkodás és az önfeledt együttlét színtere. A fesztiválozók napközben megismerkedhetnek az evangélikus lelkiséggel, bekapcsolódhatnak az örömzenélésbe is, vagy éppen kiváló előadók műsorait élvezhetik a fák hűs lombjai alatt, este pedig betérhetnek a taliándörögdi templomba és etikai, néha provokatív kérdéseket felvető filmek segítségével vitathatják meg meggyőződésüket hitről, világról és életről.

Szöveg: Kötőszó blog | Forrás: evangelikus.hu / Galambos Ádám

karancsi_499_2016_0.jpg

A Tarisznya – evangélikus udvar egyszerre fesztivál helyszín és oázis, egy hely, ahol megpihenni, feltöltekezni és közösségben lehet lenni. Németh Zoltán, a Gyülekezeti és Missziói Osztály vezetője a Tarisznya – evangélikus udvar meghatározásával kapcsolatban elmondta, hogy „a reformátor Luther koldusdiákként kezdte és »koldusok vagyunk, ez az igazság« megállapítással fejezte be életét. És valóban: világnézettől, meggyőződéstől függetlenül semmit sem hozunk és semmit sem viszünk magunkkal ebből a világból. Ezért is van felbecsülhetetlen értéke minden találkozásnak, játéknak, beszélgetésnek, a dalnak és a zenének. A taliándörögdi evangélikus templom udvarán, a Tarisznyába igyekeztünk összegyűjteni sok-sok mindent, ami haverokkal lófrálók, családdal bóklászók, kéz a kézben járók vagy éppen egyedül mászkálók számára talán még sokáig elegendő útravaló lehet. Családias hangulat, gyermekprogramok, táplálék testnek és léleknek. Ez a Tarisznya. Szeretettel várunk!”

 NAPI ÁLLANDÓ PROGRAMOK
TARISZNYA EVANGÉLIKUS UDVAR

Napi állandó programok:

09.00-09.30 Napindító áhítat

10.00 -12.00 és 14.00 -18.00

- Sakkjátszótér és Sakkpalota

- 5perc500 | 5 perces ismertetés, beszélgetés mindazoknak, akik ismerkedni szeretnének 500 éves lelkiségünkkel

- REF 500 – Vissza a jövőbe: Interaktív utazás a reformáció korába

10.00 -13.00 és 14.00 -16.00 Jam sarok

10.00-18.00 #láthatóanevangélikus - mai evangélikus arcképcsarnok

10.00-22.00 Luther Sörsátor

„Maga a Művészetek Völgye Fesztivál egy értékekben hihetetlenül gazdag, programokban sokszínű rendezvény. Az, hogy ehhez a palettához mi, mint evangélikus egyház is hozzáadhatjuk a magunk színvilágát, számunkra is inspiráló feladat. »Ti vagytok a föld sója« (Mt 5,13) ­­– ezt a küldetést igazán a világban, az emberek között tudjuk betölteni. Így arra törekszünk, hogy az udvarunkba betérők komfortosan érezzék magukat.” – mondta Szeli Noémi a Gyülekezeti és Missziói Osztály koordinátora.

És hogy mit  szeretnének, mit vigyen magával útravalóul, aki betér az evangélikus udvarba? Arra a kérdésre is választ kaptuk:

„Egy jó élményt és egy örömteli találkozást az egyházzal! Legyen az akár egy jó beszélgetés Lutherről és a kereszténységről, egy fotó Polgár Judittal, az »Írtam ezt a verset én...« együtt éneklése a Kávészünet zenekarral, egy izgalmas játék a Sakkpalotában, egy örömteli tánc a Menyét zenekar táncházában, vagy egy inspiráló kerekasztal beszélgetés Csepregi Zoltánnal, Bartha Istvánnal, vagy Csepeli Györggyel.”

Gazdag a program kínálat, de Szeli Noémi azt is elárulta, miben más az evangélikus a többi udvarhoz képest: „A mi programjaink és maga az udvarunk elhelyezkedése is elsősorban azoknak lehet ideális, akik szeretnének egy kicsit kiszakadni a kapolcsi forgatagból. Itt van hely és lehetőség a gyerekeknek játszani, a pároknak hűsölni és kikapcsolódni a templomban csodálatos zongora- és hárfajátékot hallgatva, a fiataloknak leülni egy közös jammelésre Huszák Zsolttal, és bárki tud beszélgetni velünk és egymással egy frissítő limonádé vagy kézműves sör mellett.”

tarisznya_170627.jpg

A Tarisznya – evangélikus udvarban valóban a komolyzenét kedvelőkön át a filmek rajongóiig, mindenki megtalálhatja a maga ízlésének megfelelőt. Weöres megzenésített versei és az ahhoz fűzött gondolatok Gryllus Dániel Kossuth-díjas zenész és Fabiny Tamás evangélikus püspök előadásában lesznek majd hallhatóak. Egy másik esten pedig Károlyi Amy és Weöres Sándor életéről és házasságáról verseik és prózai műveik felhasználásával Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek fognak útmutató kalauzt és minden bizonnyal maradandó élményt nyújtani. 

Korosztálytól függetlenül részt lehet majd venni a Luther-rajzfilm bemutatóján, ahol a rendezőtől, Richly Zsolttól a kulisszatitkokat is lehet majd kérdezni. Aki szereti a szabadulószobák világát, annak is nagy kihívást fog jelenteni a 16. század megelevenedése, s ha nem is az akkori kínzókamrából, de a reformáció korából kell majd furfangos talányok segítségével kiszabadulnia.

És hogy milyen rendezvények lesznek még? Ehhez érdemes felkeresni a A Tarisznya – Evangélikus udvar a Művészetek völgyében facebook oldalt, ahol nem csak a színes programokra lehet jelentkezni, hanem a Művészetek völgye alatt is érdemes lesz napról napra követni, ugyanis a Gyülekezeti és Missziói Osztály ez idő alatt különböző érdekességekről számol majd be a Tarisznyából…

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr2512654925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.