Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Lost and found Jézus módra
Lost and found Jézus módra

„Tizenhat mécses van előttünk: azoknak az életeknek a szimbóluma, akik odavesztek a buszbalesetben. Olyanok voltak, mint mi: tele vágyakkal, álmokkal, reményekkel. Előttük az élet. Biztosan küzdöttek szorongással, és az értéktelenség-érzés is megkísértette őket, pedig minden élet értékes. Mégis,…

Miért nehéz az egyházhoz tartozni?
Miért nehéz az egyházhoz tartozni?
És miért nem kellene annak lennie?

Sokan kérdezhetik: mi az egyház? Ennek megválaszolására az evangélikusok általában az Ágostai Hitvallás VII. cikkére szoktak hivatkozni, amely a következőt írja: Az egyház a szentek gyülekezete, amelyben az evangéliumot tisztán tanítják és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki. Tehát olyan hívő…

Abortusz és politika: egy háttéralku hatása és története
Abortusz és politika: egy háttéralku hatása és története

Befolyásos egyházi elöljárók az Egyesült Államokban a 70-es években rendszeren találkoztak a republikánus párt vezetőivel, akiket csak egy dolog érdekelt: hogyan lehet a tárgyalópartnereik gyülekezeteit alkotó milliós tömegeket a párt számára szavazóként mozgósítani. Ehhez kellett találni egy témát…

Jubileumi hiányérzet
Jubileumi hiányérzet
Szemerei János püspök a január 6-i reformációi emlékév megnyitójáról

Biztos vagyok abban, hogy a jubileumi év nagyon sok kincset és értéket fog még elénk tárni, mint ahogy felütésként ízelítőt kaphattunk ebből a Müpában is. Ugyanakkor lelki szemeimmel látom, hogy a vártnál több hiányt is a felszínre fog hozni. Szerző: Szemerei János püspök,…

Legyen az ökumené életmód! – Koch Szilvia prédikációja+videó
Legyen az ökumené életmód! – Koch Szilvia prédikációja+videó

„A mai Magyarországnak nagy szüksége van a Krisztus által megragadott emberekre! Olyan testvérekre, akik számára az ökumené nem csupán egy hetet, hanem életmódot jelent: akik nem zárkóznak el a másiktól, hanem együtt tudnak szolgálni és munkálkodni abban a világban, amely sóvárogva várja az Isten…

Egy katolikus, egy evangélikus és egy református beszélgetnek…
Egy katolikus, egy evangélikus és egy református beszélgetnek…
9 vicc az ökumenikus imahétre

Biztosan lelkészgyerek-ártalom, de nekem az ökumenikus imahétről leginkább az alkalmak utáni közös beszélgetések jutnak eszembe, amikor az adott város vagy település egyházi vezetői, lelkészei, papjai összeülnek és kötetlenül beszélgetnek. Itt aztán óhatatlanul is előkerülnek az egyházi viccek,…

A kapcsolataink is töredezettek, nem csak az ökumené
A kapcsolataink is töredezettek, nem csak az ökumené

Amikor felekezeti különbözőségeinkről beszélünk, azt kell mondanunk, hogy túl a teológiai problémákon az alapvetően sérült istenkapcsolatunk, és ebből következően sérült emberi kapcsolataink is okai az egység hiányának. Azt kellene tennünk, amit Bárák tesz, amikor azt mondja Debórának, a…

Luther Márton levele Ferenc pápához
Luther Márton levele Ferenc pápához

Veszem a bátorságot, és írok Neked. Teszem ezt abban a reményben, hogy nem olyan keményen és irgalmatlanul felelsz, miként elődeid tették, hanem velem is irgalmas pásztor leszel. Ebben reménykedem. Nemcsak miattam, a kis wittenbergi szerzetes miatt, hanem az Isten egész nyájára való tekintettel,…

Amikor egy menekült fejből mondja a Szózatot
Amikor egy menekült fejből mondja a Szózatot

Mi a magyar közlöny? Mik azok a corvinák? – hangoznak a magyar állampolgársági vizsgán a kérdések, melyekre Wilson, a fekete biztonsági őr nem tudja a választ, a Szózatból viszont fejből idéz. Abban a pillanatban, ahogy elkezdi szavalni Vörösmarty Mihály versét, megnyeri a nézőt, s közvetlenül…

Hangolódó #24 | Lift! zenekar
Hangolódó #24 | Lift! zenekar

Szombat este van. Eszedbe jut, hogy holnap reggel templomba kellene menned, de nincs kedved hozzá. Nyűgösnek és hasztalannak érzed, keresed a kifogásokat és szomorúan veszed tudomásul: rutinná vált az istentiszteletre járás. Ha ehhez hasonló gondokkal küzdesz, új rovatunkat neked találtuk ki. A…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
mevelet1516.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása