Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

„A perc közös, a pillanat nem” – interjú Gáncs Tamással

Egy evangélikus lelkész írása a legismertebb mai magyar szerzők között

2016. december 23. - KötőSzó

„Az életünk ajándék, és óriási kiváltság, ha a masni pöckölgetése helyett, kibontjuk az ajándékot, és megértjük, hogy mire kaptuk” – mondja Gáncs Tamás. A fiatal evangélikus lelkész írása bekerült idén a legismertebb kortárs magyar írók és költők művei közé az Alibi-hat hónapra című antológia kötetbe. A példaképekről, a pillanatról és a kortárs irodalomról kérdeztük Gáncs Tamást.
tam_int2.jpg

Kortárs írók és költők antológiája az Alibi-kötet, és rögtön megakadt a szemünk az ismert nevek névsorában a Tieden. Hogyan került egy lelkész ebbe a kötetbe?

Alexander Brody, aki az Alibi-hat hónapra sorozat megálmodója jelen volt egy evangélikus esküvői szertartáson, amit én tartottam. Nagyon megfogta őt a prédikációm, és annak szövege, így nem sokkal később levelet írt nekem, hogy írjak az immáron 17. Alibi kötetbe, még pedig a Pillanat témában. Örömmel tettem eleget a felkérésnek, hogy eddigi életem egyik legfontosabb pillanatáról írjak.

Milyen élmény Tandori Dezsővel, Dragomán Györggyel, Varró Dániellel vagy Tóth Krisztinával egy kötetben szerepelni? 

Megtiszteltetés, ez nem is kérdés. A kötetben szereplő művészek ikonok, akik megtestesítik mindazt, ami valódi érték irodalomban, képzőművészetben, tudományban, a magyar szellemi élet egyéb területein.  A sorozat, és a most megjelent száma is egy reménység, hogy ha van egy jó összefogás, akkor le lehet rakni az asztalra egy olyan könyvet, ami mind minőségében mind tartalmában egyedülálló a könyvpiacon. Biztosan van bennem elfogultság is, de bárki, aki olvasta eddig, mind ezt a visszajelzést adta nekem is, és szerzőtársaimnak is.   

Hogyan tapasztalod (vagy tapasztaltad akár a kötet bemutatóján): hogy fogadják a szekuláris, mainstream kortárs irodalom alakítói és közönsége az egyházi embereket, tartalmakat? 

Nyitottsággal és kíváncsisággal. Mindannyian, akik alkotói vagyunk ennek az antológiának keresünk valamit, valakit, aki keretet ad az életünknek. Mindannyian szövegekkel és emberekkel dolgozunk, és mindannyiunkban ott van a vágy legbelül, hogy életünknek ne csak formája, de tartalma, ne csak felszíne de mélysége is legyen. Ezért is választottam személyes credomnak: „A perc közös, a pillanat nem”. A könyvbemutató is ennek a mondatnak a valóságát mutatta meg, ki-ki a maga egyedi pillanatával, de mégis volt valami közös ezekben a pillanatokban, és ha nem is volt szándékos: ezek összeálltak egy perccé, éppen mint a Kispál-dalban... („és a végén mindenki összeáll egy képpé” - Lovasi András) gancstam_interju.jpgMilyen költők/írók vannak/voltak rád nagy hatással?

Nagyon nagy hatással voltak rám Milan Kundera, Erlend Loe, Esterházy Péter, Kertész Imre és Gerlóczy Márton regényei, de ugyanilyen forrásként él bennem Pilinszky János, Borbély Szilárd, Lovasi András és Kiss Tibor lírája. Mindezek mellett a teológia szerelmeseként, lelkészként a legmélyebb rétegemben - ez az amit Carl Gustav Jung selbstnek” hív - az evangéliumi szövegek és a zsoltárok szövegei rejtőznek el. Az persze óriási titok, ezek a bennem lévő mozaikok, hogyan kommunikálnak egymással, és ebből éppen mi tör felszínre egy esszében, egy novellában, egy meditációban, egy prédikációban, vagy éppen egy dalszövegben. Izgalmas, de sokszor engem is meglep a végeredmény.  

A kötetben szereplő Eliot Primus utolsó vacsorája című prózádban - a szintén lelkész - nagyapád haláláról írsz, megkapóan őszintén. Az irodalmi példaképeken túl miért tartod fontosnak a családi példaképeket?

Valóban Gáncs nagypapám példakép, nemcsak nekem, sokak számára. Sosem felejtem el, amikor még élt nagyapa, Varnus Xavér barátommal, és húgommal Tündérrel meglátogattuk őt hűvösvölgyi otthonában, és egy kávé mellett elkezdtünk beszélgetni. Hosszú órák teltek el, de egy percnek, egy pillanatnak tűnt az egész. Ekkor tudatosult bennem, ha az időnek van minősége, nem számít a mennyisége. És nagyapa nagyon jól tudta ezt: rövid az élet ahhoz, hogy ne Bachot hallgassunk”, vagyis az életünk ajándék, és óriási kiváltság, ha a masni pöckölgetése helyett, kibontjuk az ajándékot, és megértjük, hogy mire kaptuk. A példakép ebben segíthet, és mivel Mária Terézia kora óta, kivétel nélkül minden generációban van Gáncs nevű evangélikus lelkész, biztosan van valami titokzatos szál, ami összeköt kilencünket... A generációról-generációra, a nemzedékről-nemzedékre misztikus csodája ez.

Gondolkodsz nagyobb lélegzetvételű irodalmi alkotásokban is? Ha igen, mire számíthatunk?

Rengeteg álmom és tervem van, de per pillanat a doktori disszertációm élvez prioritást írás tekintetében, amit Mária Magdolna perének újratárgyalásáról írok, és terveim szerint ebben a tanévben be is fejezek. De a képzeletbeli listámon szerepel egy mesekönyv megírása, amit négyéves fiamnak, Máténak elmondott szabad mesékből tervezek papírra vetni, a közeljövőben szeretném ha megvalósulna egy újabb dalszöveges kötet Cd melléklettel, valamint egy prédikációs-gyűjtemény is alakulófélben van a fejemben. És természetesen már dolgozom a következő íráson, ami az Alibi-hat hónapra című sorozat 18. részében fog megjelenni jövőre.

Gáncs Tamás (1979-)
A játszótéren: a Máté apukája. A templomban: igazgató lelkész úr. Az evangélikus teológiai egyetemen: újszövetséges, Mária Magdolna nagy szerelmese, kutatója. Az évek óta téli álmát alvó Megacsend zenekarban: énekes-gitáros, szövegíró. Chicagói barátai számára: Tamachi vagy Tamashy. A családban, barátok közt, jóban rosszban: Tam. Egyedül feleségének: Tamás. Egyik credója: - nagy szentje, Pilinszky után szabadon – „a perc közös, a pillanat nem.”

Kérdések: Laborczi Dóra

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr1212067595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.