Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

A Minecraft-Jézus megszületett. Örvendjünk?

2016. december 19. - KötőSzó

A Minecraft nevű online videójáték küllemét lemásolva adtak ki Bibliát, hogy a kiskamaszok körében igen népszerű játék felhasználóit és rajongóit is megszólítsák. A rendhagyó kezdeményezésről Farkas Ervin evangélikus lelkész írta meg nekünk véleményét.

Szerző: Farkas Ervinminejesus.jpg

A Minecraft-Jézus megszületett. Örvendjünk?

Én örülök neki. És, hogy miért? Kezdjük talán Gutenbergnél…

A szövegnyomtatás forradalmasította az ember információ-feldolgozását. Kezdetben csak komoly, jelentős és fajsúlyos szövegek kerültek nyomtatásba (például a Biblia), majd teret kapott a szórakoztató irodalom is. Az emberiség minden hasznos találmánya – talán –, így működik. Először a fontos dolgokat modernizálja az ember, aztán rájön, hogy az időt mulattatni is lehet vele. Gutenberg óta eltelt pár száz év, és az olvasott információ fontosságát – úgy néz ki – megkérdőjelezi a vizuális, és interaktívan vizuális kommunikáció. Valahol azt olvastam: visszatérni látszik a barlangfestészet kora, csak 3D-ben. Ezt le is nézhetjük, meg nagyra is becsülhetjük. Minden csupán nézőpont kérdése.

A 21. század az informatikai újítások százada. És az új generáció menő arcai, a profi gamerek. Ez egy komplett társadalom, szokásokkal, rituálékkal, társasági kontaktokkal (pl. Playit találkozók, szponzorált gameplay rendezvények). És amíg az előző generációk azon döbbentek le, hogy milyenek „ezek a mai fiatalok”, addig ezek a mai fiatalok gyorsan, egymás után átéltek pár változást. Az AAA jelzettel ellátott játékokból ugyanis sokan kiábrándultak. Csak röviden, nem lexikon definíciónak szánva a magyarázat: AAA játékok azok, amelyek valamelyik nagy játék franchise-hoz tartoznak, rengeteg pénzt ölnek a fejlesztésükbe és pont itt jön a bökkenő: a pénzét minden játékfejlesztő fialtatni akarja a maga franchise-ában, nem elbukni. A pénzfialás azonban bevételt követel. Ezért egyre gyorsabban és gyorsabban kell a játékok folytatásait a programozónak kidolgozni, majd piacra dobni. Emiatt azonban színvonalbeli hanyatláson megy át több, nagy franchise is.

Itt jön a csavar: a kiábrándult gamerek megtalálják a szabadon, vagyis nem pénzért fejlesztett játékokat a neten. Ezeknek a forráskódja többnyire nyílt, így bárki, aki érti az adott programnyelvet, beleszólhat. Vagyis a gamer társadalom elkezd magának tartalmat gyártani. Olyat, amilyent ő akar. És igen, lehet, hogy nem olyan szép a grafika, nem olyan csilingelők és élesek a hangeffektek, de a játék olyan lehetőségeket ad, amire játékkedv szerint van igény. (Van ennek offline verziója is, lásd a fellendülő társasjáték-bizniszt.)

A Minecraft, ha jól tudom, eredetileg egy ilyen játék volt, szabadfejlesztésű. Éppen ezért óriási rajongótábora maradt akkor is, amikor a Microsoft lecsapott rá és szponzorált játékot csinált belőle. A Minecraft nem a grafikájával hódít. A Minecraft azzal hódít (nem csak a kiskamaszok között!), hogy a játékteret a játékos alakíthatja! Ezért a merev játékmechanikákból kiábrándult gamerek nagyon szeretik. (Az egyik legnézettebb magyar, gamplay gyártó youtubber, pingvinharcos videói között tucatjával sorakoznak a Minecraft videók. Jelenleg több, mint 250 000 feliratkozója van.)

Azt pedig már tudjuk, milyen, amikor a divat elkezd a korosztályok között, a fiatalabbak közé lecsorogni. A hetvenes években még csak a komoly punkoknak volt taraja, ma már kevesen vannak az igazi punkok, de taraja lassan az óvodásoknak is lehet. Szóval nem csoda, ha a Minecraft-őrület úrrá lesz a kiskamaszokon is. Lehet, hogy ők nem néznek ennyire az események mögé, de a flow-t azt érzik!

minecraft_biblia_k_web.jpg

Végül, essék szó a bevezetőben említett Minecraft-Jézusról, illetve Minecraft-Bibliáról. Miért jó ötlet szerintem ez? Mert azon a nyelven próbál megszólalni, amit ezek a kissrácok értenek.

Lelkészként úgy vélem, hogy az egyház feladata a Krisztusról szóló tanúságtétel. Kánaáni nyelven viszont nem tudok tanúságot tenni ma. És nem arról van szó, hogy sutba kell dobni minden tradíciót és teológiai értéket, hanem arról, hogy ezeket érthetően kell megfogalmazni. Ha kell, akkor vizualizálni, az interakcióra is nyitottan.

Szerintem, ezért lesz egy jó kezdeményezés. És ez nem jelenti azt, hogy ne látnám a hibáit. Nem is vagyok benne biztos, hogy sokan fogják olvasni. De a nagy fanok talán mégis végig- böngészik. És akkor már el is értük ennek az egésznek a célját. Mert szerintem itt nem bibliapótló-anyagról van szó, hanem egy Biblia felé vezető megszólalásról. Én látom benne a fejlődési lehetőségeket is, mondjuk egy tematikus, online felület kialakításával. Ahol már nem csak pörgetni lehet a lapokat, hanem valami interakcióra is sor kerül. Mindezekkel a próbálkozásokkal eljuthatunk addig, hogy megtörténik a kommunikáció első lépése: a megszólítás.

Persze leszögezendő, hogy ez nem pótolja a Bibliát, hogy ebben sem megengedhető, a történetek igei súlypontjainak eltolódása, vagy torzulása. De indulópontnak – szerintem – megteszi. Várom a folytatást, a mobilapplikációkat, netes felületeket, a CD, DVD kiadványokat. És a minecraftozó hittanosaim miatt biztos, hogy beszerzek egyet. Mert úgy vélem, hogy a Krisztusról szóló tanúságtételt az emberek csak úgy értik, ha az nekik szól.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr4812057565

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Útolsó ítéletet váró, jó ember nem lehet 2016.12.21. 07:27:45

Aki várja az utolsó ítéletet, tehát aki judeo-keresztény, az jó ember nem lehet. Bővebben.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.