Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Robbantás volt egy egyiptomi kopt keresztény kápolnánál

2016. december 11. - KötőSzó

Háromnapos gyásznapot rendeltek el Egyiptomban, miután vasárnap az ország központi kopt keresztény katedrálisa melletti kápolnára mért támadás következtében 25 ember meghalt és 49 megsebesült. A legtöbb áldozat nő és gyerek volt. 

Eddig senki nem vállalja a felelősséget a támadásért, melynek célpontja egy kairói kopt keresztény katedrális melletti kápolna volt. Az egyiptomi állami televízió híradása szerint 12 kiló TNT-t használtak a robbantáshoz.

Az állami televízió híradásában Abdel Fatah al-Sisi elnök összefogásra buzdította a keresztényeket és a muszlimokat a terrorizmussal szemben, amely "minden egyiptomi közös harca" kell hogy legyen. Az elnök úgy nyilatkozott, hogy nyomást gyakorol a kormányra, hogy a történtekre adott válasz annak megfelelően határozott és gyors legyen, mert ez az elmúlt évek vallási kisebbségeket érintő legsúlyosabb csapása volt az országban.

Több száz ember gyűlt össze a katedrális körül a robbantás után, egyikük így nyilatkozott az állami televíziónak:

"Ezek az emberek imádkozás közben ölték meg. Még csak nem is az otthonukban haltak meg." Másikuk szerint "a kormány nem tud megvédeni általában a terrorizmussal szemben."

"Ez minden egyiptomi számára súlyos sérelem - állítja Boules Hailem atya, a Kopt Katolikus Egyház szóvivője. Ez nem csak a kopt közösségről szól, ez egy minden egyiptomi ellen intézett támadás volt."

Pénteken egy biztonsági ellenőrzőpontnál robbant pokolgép a gízai piramisok közelében, a támadásban legalább hat rendőr életét vesztette, és többen megsebesültek. A merénylet elkövetőjeként az addig viszonylag ismeretlen Hazm Mozgalom jelentkezett.

A civilek és a keresztények elleni támadások eddig nem számítottak megszokottnak Egyiptomban.

Szöveg és kép forrása: Guardian

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr9812041495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.