Kötőszó

„Én még nem láttam olyan népet, amelyik az igazságtalanságot ekkora méltósággal viseli el. A mérhetetlen szenvedés ellenére a szíriaiak megőrizték határtalan vendégszeretetüket és önzetlenségüket – ez valami mágikus. Most nyáron tizennyolcan voltunk kint magyarok, a csapat fele egyetemi oktató, másik fele hallgató volt. Európaiként azzal találkozunk, hogy az elszegényedett parasztemberek számára – akik éppen csak meg tudnak élni, és örülnek, hogy kapnak tőlünk idénymunkát – teljesen természetes, hogy minden este valamelyikük meghív minket vacsorára, vagy odahozza a fáról az utolsó narancsot.” - mondja Major Balázs aki az utolsó, még Szíriában kitartó régészeti csoport vezetőjeként beszél kendőzetlen őszinteséggel a jelenlegi helyzetről, a segítségnyújtás módjairól és a keresztényüldözésről. 

Major Balázs Szíriát második otthonának tekinti, még most is. Az evangélikus.hu-nak adott interjúban így fogalmazott: „Attól, hogy politikai sorscsapás éri, és háború dúl, a második haza még második haza marad… Egy háború sem tart örökké, meggyőződésem, hogy előbb-utóbb ennek is vége lesz. A szír emberek pedig maradnak azok, akik az elmúlt sok-sok ezer évben voltak: egy elképesztően kreatív, barátságos és vendégszerető nép, amely nyitott és befogadó társadalmat alkot.”

Arra, hogy miért végez a háború sújtotta országban kutatómunkát, miért fontos a szír kultúra, a régész így válaszolt: „az emberiség bölcsője a történelmi Szíria területén ringott. A régészeti kutatások szerint a földművelés kezdetei a mai Szíria területére lokalizálhatók, és Ugarit városában találták fel az emberiség első ábécéjét. A legkorábbi nemzetközi kikötővárosnak számító település kereskedői információs forradalmat indítottak el azzal, hogy szinte mindenki számára elérhetővé tették a gondolatok lejegyzésének lehetőségét. Mellesleg a legtöbb mai írásrendszer – beleértve a miénket is – ennek az ősi ábécének a származéka.

És ne feledjük, a Közel-Kelet nagy részét magában foglaló történelmi Szíria területén formálódott a kereszténység. Pál apostol is Damaszkuszban tért meg, és később Antiókhiában hangzott el szájából először a keresztény megnevezés. Az ókeresztény időszakban Szíria hat pápát adott, és a Római Birodalomnak is voltak szíriai császárai. Vég nélkül sorolhatnám a kultúra számunkra is becses kincseit.”

Szíria a nagyhatalmak játszótere

A jelenlegi szíriai helyzetről azonban cseppet sem fest biztató képet Major: „Egyelőre nem látom azt a komoly politikai előrelépést, amely valós megoldásokhoz vezethetne.

A valódi segítségnyújtásban is drámai a lemaradás. Nagyon komoly segélyezésre lenne szükség. A leginkább előremutató természetesen az lenne, ha az Egyesült Államok és Oroszország meg tudna egyezni egymással. Azt nem mondom, hogy ez rögtön békét jelentene, hiszen a több mint ezer különböző fundamentalista, milicista csoport leszerelése még így is elhúzódna, de legalább elkezdődhetne a normális élet és az ország nagy részének az újjáépítése.”

Az ország pedig egyértelműen a nagyhatalmak játszótere – véli a kutató, aki azt mondja: „Nagyon sok mindent ott meccseznek le. Ez a terület egy aduász lett, ahol az ukrajnai konfliktustól kezdve az iráni helyzetig mindenki emelheti a tétet. Szörnyű kimondani, de Szíriában ma bármit meg lehet csinálni. Eljutottunk oda, hogy különböző európai államok – mint például Belgium – bombázókat küldhetnek Szíriába bármiféle ENSZ-felhatalmazás nélkül. Legutóbb Törökország – szintén nemzeti felhatalmazás nélkül – szárazföldi csapatokat küldött Szíria, azaz az ENSZ által elismert független állam területére. Nemrég az amerikai légierőnek – amely állítólag kiváló hírszerzéssel és precíziós fegyverekkel rendelkezik – sikerült olyan légicsapást mérnie az Iszlám Állam ellen harcoló szír katonai egységekre, hogy több mint hatvan szír katona halt meg, és rengetegen megsebesültek. Hol van ehhez az ENSZ felhatalmazása vagy a nemzetközi jog tiszteletben tartása?”

Európa szerepére utalva Major elmondta: „Nagyon komoly segélyezésre lenne szükség: az ottmaradtak segélyezésére. Sajnos ma Európában az emberi szenvedésre elsősorban csak a migránsokkal kapcsolatos politikai jótékonykodás szintjén figyelünk, a dolgok gyökerét viszont nem kezeljük. Meggyőződésem, hogy az európai migránsválság kezelésére fordított összeg töredékéből élhetőbb körülményeket lehetne teremteni a Szíria melletti országokban élő menekültek táboraiban. Jelenleg elmondhatjuk, hogy a kialakult helyzettől egyaránt szenvednek a migránsok és a befogadó népek. Közben látnunk kellene azt is, hogy a szír emberek többsége ki sem mozdult az országából.

A hozzávetőlegesen huszonnégymillió szíriai lakos több mint fele lett földönfutóvá, mert megsemmisült a háza, a település, ahol élt. A menekülők legnagyobb többsége azonban Szíria háborútól megkímélt helyein húzza meg magát, vagy a szomszédos országokban…”

A kulturális kincsek védelméről is lesújtó véleménnyel van a kutató: „Nagyon »ügyesen« használja az Iszlám Állam a műemlékeket, mert miután elfoglalták őket, és bármilyen kárt tettek bennük, egyből töltik fel az erről készült felvételt a YouTube-ra, hogy a világot megbotránkoztassák vele. De érdemes más oldalról is megnézni a kérdést. Palmyra az UNESCO világörökségi listáján van. Mindenki tudta, hogy az Iszlám Állam közeledik a település felé. Ekkor még csak a nyugati nagyhatalmak voltak jelen légierejükkel, mégsem tettek semmit, pedig a városhoz vezető út egy könnyen átlátható kősivatagon vezetett át, ahol fel lehetett volna tartóztatni a fundamentalistákat. Nem védték meg Bagdadban a nemzeti múzeumot sem.”

Keresztényüldözés a XXI. században

„Nemcsak Szíria keresztényeiről kell szót ejtenünk, hiszen Törökország számos térségében sem megnyugtató a keresztények helyzete, és Egyiptomban is igen gyakori a kopt keresztények üldözése. Észak-Afrikától egészen Kínáig ma nagyon szisztematikus keresztényüldözés folyik. A sanyargatás általában nem állami szinten történik, de a többségi muszlim lakosság fundamentalizmusra hajló szegmensét nem mindig tudják kordában tartani. Kimondhatjuk, hogy Szíriában és Irakban a keresztények genocídiuma történik, azaz népirtásnak vagyunk tanúi. Jó lenne hatványozottan segíteni ezeknek a térségeknek a keresztényeit, hiszen nekik még a menekülés is sokkal nehezebb. Ha például bekerülnek egy menekülttáborba, ott a muszlim menekültek kiközösítik őket, sőt a keresztények nemegyszer váltak gyilkosság áldozataivá.” – mondja el Major.

Az okokról pedig így fogalmazott: „Fontos tudnunk, hogy mi hoztuk rájuk a bajt. A nyugati »rendcsinálás« és »demokratizálás« előtt ezeknek a térségeknek a keresztényei általában békességben éltek a helyi muszlimokkal. Onnantól kezdve azonban, hogy a nyugatiak fizikailag is megjelentek az országban, a populáció egy jelentős része abszolút közellenségnek tekinti a keresztényeket, és különböző módon próbálják őket kiirtani vagy elüldözni. Ezt a brutalitást nemcsak az Iszlám Állam csinálja, a keresztények tönkretétele már 2004-ben elkezdődött.

Mit  tanulhatunk a szíriaiaktól?

„Sok mindent tudnék mondani, de a háború miatt most azt emelem ki, hogy én még nem láttam olyan népet, amelyik az igazságtalanságot ekkora méltósággal viseli el. A mérhetetlen szenvedés ellenére a szíriaiak megőrizték határtalan vendégszeretetüket és önzetlenségüket – ez valami mágikus. Most nyáron tizennyolcan voltunk kint magyarok, a csapat fele egyetemi oktató, másik fele hallgató volt. Európaiként azzal találkozunk, hogy az elszegényedett parasztemberek számára – akik éppen csak meg tudnak élni, és örülnek, hogy kapnak tőlünk idénymunkát – teljesen természetes, hogy minden este valamelyikük meghív minket vacsorára, vagy odahozza a fáról az utolsó narancsot. Ez lelkileg és emberileg is olyan attitűd, amelyet érdemes lenne megtanulnunk. A türelem és a jövőbe vetett, elképesztően erős hit is igen példamutató. És amit még kiemelek:

Minden vérontás és szélsőségesség ellenére Damaszkuszban a szunnita és a keresztény együtt tud élni, és meg tudják találni egymásban a testvért. Teszik ezt úgy, hogy számtalan provokáció zajlik körülöttük.

Gondoljunk bele: öt éve – részben felekezeti alapon is zajló – háború van Szíriában, de a frontoktól akár pár száz méterre békében együtt tudnak élni. A balkáni háborúban ehhez hasonló nehezen lett volna elképzelhető.” 

Fotók: Kiss Tamás (evangélikus.hu), Major Balázs archívuma | Szöveg: Galamos Ádám