Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Közeleg a tél | igehirdetés advent első vasárnapjára

2016. november 28. - KötőSzó

„Mikor lenne értelme a gyertyagyújtásnak, ha nem a legnagyobb sötétség kellős közepén? Mikor válhatnak igazán láthatóvá a keresztények, ha nem akkor, amikor ennyi baj van? A hit, a Krisztus-követés mindig világos kontúrokat rajzol. Egyértelmű, nem csak itt, vasárnaponként vállalt életformát. Ott van velünk a munkahelyünkön is, ott van abban, ahogy egymáshoz, családtagjainkhoz viszonyulunk, vagy amikor a vitázó gyerekeink között rakunk rendet. Amikor megtanítjuk nekik, mi jó és mi rossz.” 

Laborczi Dóra igehirdetése advent első vasárnapjára.

11Annál is inkább, mivel ismeritek az időt, hogy itt az óra, amikor fel kell kelnünk az álomból. Most ugyanis az üdvösség közelebb van már hozzánk, mint amikor hívők lettünk.12Az éjszaka előrehaladt, a nappal pedig elközelgett. Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük magunkra a világosság fegyvereit.13Mint nappal, járjunk tisztességesen; nem tobzódásban és részegeskedésben, nem bujálkodásban és kicsapongásban, nem civódásban és versengésben,14hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek testeteket az érzéki vágyakban! (Rómaiakhoz írt levél 13, 11-14.)

Fogalmam sincs, milyen lesz a jövő. Tudom, hogy a leggyakoribb fordulat a Bibliában az, hogy ne félj, mégis aggodalommal tölt el, mikor a lányom jövőjére gondolok.

Milyen élete, jövője lesz az én jólelkű, jószívű, ragyogó, készséges kislányomnak ebben az önző, sötét, másokra tekintettel lenni képtelen világban? Az etnikai és vallási feszültségek, a környezeti válság, a társadalmi rétegek között egyre növekvő szakadékok és még hosszasan sorolhatnánk, távolról sem keltik azt a benyomást, hogy a jövő tágas és világos, hogy a nappal elközelgett.

Ilyen időkben egyre szűkülő élettereink vélt vagy valós biztonságába húzódunk, falakat építünk, besötétítünk, hogy se ki, se be ne lásson senki és jobb esetben nosztalgiázunk, rosszabb esetben a félelmeinket etetjük. 

Adottak lesznek-e még a gyerekem számára azok a lehetőségek, amelyek ma számomra azok vagy még inkább vissza kell majd húzódnia?

Azt is látjuk, hogy ezek a jelenségek más és más válaszokat hoznak elő egyházainkban, közösségeinkben is. Ezt egy amerikai szerző cikkében olvastam, de úgy érzem, hogy meglátásai a mi közösségeinkre nézve is érvényesek: most szembesülünk a valósággal, hogy vannak olyanok, akik nem azokért az okokért vagy értékekért harcolnak, amelyeket a Bibliában látnak. Azért harcolnak, hogy Amerika újra fehér legyen. Make America great again – ez volt a megválasztott elnök kampánymottója. Tegyük naggyá újra Amerikát. Jól hangzik, kétség kívül. Állítsuk helyre a rendet és a törvényt, és tegyük olyanná az országot, amikor a fehérek birtokolták a hatalmat, a nők otthon maradtak és mindenki templomba járt.  

Ez nekem is nagyon tetszene, csakhogy semmilyen földi hatalom segítségével nem fogjuk tudni újra elérni, hogy Krisztus-követő hívekkel legyenek tele a templomaink. Ez a fajta hit ráadásul inkább eszme (és bármelyik politikai ideológiában lehet hinni így), nem érzékeny az egyéni helyzetekre és szeretet helyett félelemből épít erős várat maga köré. Elfelejti, hogy semelyik eszmerendszer, semmilyen törvény nem nyújt védelmet a saját sötétségünkkel szemben.

Az embernek sokkal magasabb valóságból eredő, sokkal mélyebb mintához kell nyúlnia ahhoz, valóban fel kell öltenie Krisztust, hogy egyéni élete itt a földön normális keretek között működni tudjon, és hogy hatása legyen az másokra is. Semmilyen jogszabály nem fogja megoldani a családon belüli erőszak problémáját, hogy ha nem válik egyértelművé mindenki számára, hogy nem ütjük meg, nem zsákmányoljuk ki a másikat. Hogy ha nem erre tanítjuk gyerekeinket.

Pál írja korábban, a mai igeszakaszt megelőző versben, hogy a szeretet tehát a törvény betöltése.

Semmilyen jogszabály nem fog bennünket jó emberré tenni és – hogy ha a szabályok és a törvény nem az emberekért, vagy ha nem a szeretet betöltését szolgálja, az is megtörténhet, hogy meg kell szegni bizonyos szabályokat ahhoz, hogy helyesen tudjunk cselekedni. Ahogyan az a kongói pár, kiknek családegyesítéséért nemrég hálát adtunk, megszegtek egy embertelen szabályt – hogy ártatlan embereket öljenek meg –, ezért menekülniük kellett és mindent kockára tettek.

Aki nem hisz, az nem tudja ezt meglépni. Annak minden relatív, minden csak egy szempont a sok közül, csakhogy a sok kicsi igazság között elvész a valóság.

Az elmúlt időszak hírei talán a római levéllel ellenkező képet festenek: nem a nappal közeleg, hanem az éjszaka, nem a világosság, hanem a sötétség, és nem csak a téli időszámítás miatt, hanem a lelkekben is. Egyes – nem túl árnyalt – spekulációk szerint az amerikai elnökválasztás, vagy a britek kilépése az Európai Unióból, a szélsőséges nézetek felerősödése szerte a világon, az elmékre, a lelkekre boruló sötétség miatt van. Ami szerintem nem butaságot jelent elsősorban, hanem kilátástalanságot. Ahonnan nincs kilátás, ott sötét van.

Egyik kedvenc sorozatom a Trónok harca, ebben különböző klánok, családok versengenek különböző dolgokért egymással, de elsősorban természetesen a trónért. Ezen családok sorában szerepelnek az északi, masszív, kemény, mégis rendíthetetlen erkölcsű Starkok.

Ez a család az, amelyik morális értelemben a legtöbb helyes döntést próbálja hozni – hoz persze nagyon rosszakat is, – de a borzasztó családi drámák és bűnök között élő többi szereplőhöz képest mégis követhető, követendő példát állítanak. Egyértelmű állást foglalnak a jó, legalábbis az általuk helyesnek tartott értékek mellett, akkor is, hogy ha politikailag nem az a legjobb döntés, sőt. Sokszor annyira naivak, mert ezt feltételezik másokról is, és emiatt sok ilyen döntésük a családtagok életébe kerül. Régi, mélyen gyökerező istenekben hisznek és az ő jelmondatuk, ott fenn éjszakon: Közeleg a tél. Az északi határnál mindenféle félelmetes lények és a szintén előlük menekülő vadak vernek tanyát, ez a baljós mondat nem csak a tél közeledtére emlékezteti a fantáziavilág északi népeit.

Közeleg a tél. 

Amikor kezdetét veszi az egyházi esztendő, mindig a tél közeledik. És ez azt jelenti, hogy az év legsötétebb szakaszában kell meggyújtanunk az első gyertyát az adventi koszorún. Ekkor érkezünk el arra a pontra, amiről Pál ír a mai igeszakaszban, hogy bár látszólag a sötétség korszakát éljük, mégis vagy éppen ezért, eljött a világosság ideje. Az egyre növekvő sötétség, egyre gyülekező felhők közepette muszáj világosnak lennünk. Muszáj látszanunk, és fel kell öltenünk magunkra Krisztust.

Azért kell ezt tennünk, hogy az egyre gyülekező sötétségben mégis képesek legyünk megkülönböztetni a jót a rossztól. Hogy mélyebb ismeretünk legyen az emberi kapcsolatokról, mint a puszta törvény vagy bármilyen szabály. Pál egyik meghatározó mondata, amit már idéztem korábban: „a szeretet tehát a törvény betöltése”.

Az ószövetségi hagyomány úgy tartotta, hogy ideális világ az, ahol nincsen akadály Isten és ember között – az út tiszta, akadálymentes. „Egyengessétek az utat, vegyétek el népem útjából, amiben megbotolhat!” (Ézs 57, 14) Ebben a világban a béke, a szeretet és az Isten iránti engedelmesség az alap, a vágyott rend: „nagy békességük van azoknak, akik szeretik törvényedet; nem botlanak meg azok”. (Zsolt 119, 165) Ezt a rendet és biztonságot pedig a törvény biztosítja.

Újszövetségi világképet pedig a legjobban talán ez a páli mondat foglalja össze, hogy a szeretet a törvény betöltése. Pál szerint Krisztus keresztje a választóvonal törvény és a hit rendje között.

Ha a hit rendjét követjük, muszáj világítani, akkor is, ha mi vagyunk az egyetlen gyertya még a koszorún. Muszáj jónak lenni, mert mi tudjuk, milyen nehéz a bűn rabságából szabadulni. Muszáj jól csinálni akkor is, ha senki nem tudja, hogyan kell. Fel kell ébredni minden nap a hosszú sötétségben is és legalábbis meg kell próbálni.

Sötét a világ, ragyogj kicsi láng – szoktuk énekelni a gyerekekkel.

Ez nem könnyű. És ami a számomra legfájdalmasabb, hogy nekik sem lesz az. Ez az út a rögös út, ez az út mégis egyértelmű, ez az út Jézus felé vezet, ez az út egymáshoz vezet, ez az út az igazsághoz vezet.

Nem a füst vagy a futótűz igazságához – mert előbbi mögött nincs tartalom, se tartás, elszáll, és csak köhögünk tőle. Utóbbi pedig nem ismer semmilyen helyzetet vagy különbséget, nem utat mutat, csak pusztít, túlharsog, majd eléget mindent maga körül.

Nem a hirtelen fellobbanó megtérés lángja ez, hanem az iránymutató, folyamatos fényé. Nekünk ennek az egyetlen, majd reményeink szerint egyre növekvő fénynek, ennek az egy kicsi ragyogó gyertyalángnak a világosságát kell képviselnünk. Az alázatos, mégis egyértelmű, a csendes, mégis jól látható fényt. Hogy azt tudjuk mondani, oké, sötét a világ, de én a kicsiny kis fényemmel akkor is világítani fogok.

Mikor lenne értelme a gyertyagyújtásnak, ha nem a legnagyobb sötétség kellős közepén? Mikor válhatnak igazán láthatóvá a keresztények, ha nem akkor, amikor ennyi baj van? A hit, a Krisztus-követés mindig világos kontúrokat rajzol. Egyértelmű, nem csak itt, vasárnaponként vállalt életformát. Ott van velünk a munkahelyünkön is, ott van abban, ahogy egymáshoz, családtagjainkhoz viszonyulunk, vagy amikor a vitázó gyerekeink között rakunk rendet. Amikor megtanítjuk nekik, mi jó és mi rossz. Miért jár dicséret és miért, hogyan kell bocsánatot kérni egymástól.

Az ideális élet akadálymentes – és nem csak az ószövetségi világkép szerint. Ahol szabadon járhatunk-kelhetünk, ahol tágas a horizont és reménykeltő a jövő. Ahol nem botlunk minduntalan akadályokba és mi sem akadályozzuk a másik embert abban, hogy szabadon és békében élhessen. Ahol ezért az életért közösen is tenni tudunk. Krisztus azért jött közénk, érintkezett velünk, halt meg és támadt fel, hogy ezt az utat egyengesse. Tudjuk-e az út további egyengetésében őt követni? Vagy az akadályokat fedezékként használva inkább bebújunk mögéjük?

Vagy merünk úgy világítani, ahogy az első gyertya az adventi koszorún? Egyértelműen, de nem hivalkodóan, láthatóan, de nem mindent felégetve?

Jó reggelt, kedves testvérek ezen az első adventi hajnalon. Ébredjünk fel, és vessük el a sötétség cselekedeteit, vegyük magunkhoz a világosság fegyvereit, elsősorban ezt a kicsi gyertyalángot. A reggeli teendők elvégzése után, indulás előtt pedig ne felejtsük el magunkra ölteni legszebb ruhánkat, legegyértelműbb mintánkat, akit idén, ebben az adventi időszakban is úgy várunk. Világítsunk.  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr7312005138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.