Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Az egyház titkos élete – galéria

2016. november 22. - KötőSzó

Gerlai Pál tokaji evangélikus lelkész (korábban miskolci iskolalelkész) Instagram-fotói hiteles dokumentumai az evangélikus szórvány-közösségeknek, egy fiatal evangélikus lelkész és a hazai evangélikusok életének, valamint a magyarországi kereszténység hétköznapjainak is. Düledező templomok, szörnytámadás a hittanórán, elmúlás és örök élet, teli templom és az utolsó erdőbényei evangélikus bácsi – ezek az egyszerre isteni és emberi, jópofa vagy épp szomorú, felemelő vagy lehangoló pillanatok mind részei az egyház mai valóságának, ahogyan Gerlai Pál amatőr képeinek is. Ezekből válogattunk.
15152415_10209762617214948_314570281_o.png

Sopronban van az egyik legrégebbi és legnagyobb evangélikus gyülekezet az országban. Az első fatemplom 1676-ban épült a városban, amely tűzvész áldozata lett. A mai belvárosi templom 1782-83 között épült, ez a harmadik legnagyobb evangélikus templom az országban. Ez a felvétel egy soproni kirándulás alkalmával készült.

Az evangélikus templom felé #sopron #lutheranchurch #ödenburg #nofilter

Pál Gerlai (@gerlaip) által közzétett fénykép,

Tokaj-Hegyalja tradicionálisan nem evangélikus vidék. Az itt szolgáló lelkésznek mintegy 120 kilométeres körzetben (Tokaj-Tállya-Sárospatak-Abaújszántó) kell meglehetősen kis létszámú gyülekezeteket pásztorolnia.

Az abaújszántói evangélikus templom Prisma programmal felújítva:

Evangélikus templom #lutherans #church #hungary��

Pál Gerlai (@gerlaip) által közzétett fénykép,

Egy szórványban dolgozó lelkésznek különösen fontos lehet az ökumenikus szemlélet, ami alapvetően is jellemzi az evangélikusokat.

Ökumenikus istentiszteleten az Idősek otthonában #oecumenisme #lutheranchurch #catholicchurch #calvinist

Pál Gerlai (@gerlaip) által közzétett fénykép,

Vallás- és felekezetközi nyitottság, haladó szint:

Megismerkedtem egy jó fej sráccal, egyszer rabbi lesz belőle #synagogue #miskolc

Pál Gerlai (@gerlaip) által közzétett fénykép,

A barátkozás lehetőségei egy ovis hittanórán Golopon:

Ez a felvétel is Tokaj-Hegyalján készült, nem Brazíliában:

#hegyalja #tarcal #tokaj

Pál Gerlai (@gerlaip) által közzétett fénykép,

Áhitat a Balaton közepén:

Áhítat hat és fél csomóval #balaton

Pál Gerlai (@gerlaip) által közzétett videó,

Elnéptelenedett evangélikus templom, Hernádbűd:

1953-as romtemplom

Pál Gerlai (@gerlaip) által közzétett fénykép,

A tokaji evangélikus templomot néhány évvel ezelőtt el kellett adni, mert nem volt fenntartható. Azóta a gyülekezeti teremben rendezik meg az alkalmakat.

A régi evangélikus templom :(

Pál Gerlai (@gerlaip) által közzétett fénykép,

Aki életében egyszer is megfordult valamilyen magyarországi templomban, annak ez a padra karcolós műfaj valószínűleg ismerős:

Titkos üzenet...

Pál Gerlai (@gerlaip) által közzétett fénykép,

Adalékok a lelkészek titkos élete című készülő mozifilmhez. (Nem készül ilyen film. Még.)

A lutherkabátom ezen szokott pihenni, mivel ez a legerősebb vállfa, amivel valaha találkoztam.

Pál Gerlai (@gerlaip) által közzétett fénykép,

Minden időben... #lutherans #sunday #tisza #tiszacipo #tiszacipő #organ #miskolc #hungary

Pál Gerlai (@gerlaip) által közzétett fénykép,

Kukucs. #abbey #hungary #catholics

Pál Gerlai (@gerlaip) által közzétett fénykép,

Egyházi divat... � #lutherans #beffchen #style

Pál Gerlai (@gerlaip) által közzétett fénykép,

Az (evangélikus) lelkész (református) nejének ülése – a nagyobb evangélikus templomokban, mint amilyen a kelenföldi, ahol ez a felvétel is készült, ügyeltek a részletekre és a jómodorra.

"Lelkész nejének ülése"

Pál Gerlai (@gerlaip) által közzétett fénykép,

Néha sötét erőkkel is meg kell küzdeni:

Ma elmarad a hittanóra szörnytámadás miatt #farsang #karnevál #hittan

Pál Gerlai (@gerlaip) által közzétett fénykép,

A szlovák-magyar hittantábor legkisebb hittanosa Tornalján:

Rambo's eating. #detsky #tabor

Pál Gerlai (@gerlaip) által közzétett fénykép,

A keresztelés sem csak játék és mese...

Aktív keresztgyerekek :-) #baptized #lutherans

Pál Gerlai (@gerlaip) által közzétett fénykép,

A régi evélet. (Azóta megújult.)

Szabad bejönni

A válogatást készítette: Laborczi Dóra

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr2111988216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.