Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

„Az a dal is Istenről szól, amelyik nem” – interjú Ferenczi Györggyel

2016. november 04. - KötőSzó

Ferenczi György a világ egyik legjobb szájharmonikása, az Első Pesti Rackák (korábban: Rackajam) zenekar frontembere, Petőfi és egyéb betyárok örökségének szószólója, a hazai folk és bluesvilág megkerülhetetlen alakja. Jézusról és külvárosi csavargókról, Isten és ember viszonyáról, egyéni spirituális és zenei kalandozásairól, reformációról és kommunizmusról is beszélgettünk.

Szerző: Laborczi Dóra | Fotók: rackajam.hu

ferenczi1_2.jpg

– Nemrég megjelent albumotokon nem a Rackajam, hanem az Első Pesti Rackák zenekarnév szerepel. Mi volt a baj a Rackajammel?

– Az, hogy a Rackajamet (ejtsd: rackadzsem – a szerk) a kedves közönségünkön és rajtunk kívül senki nem tudta kimondani. Tizenhárom éve van ez a zenekar, de még idén nyáron is olyan felkonferálásokat kaptunk, hogy vinnyogva röhögtünk a háttérben. Rakkajam, meg hasonlókat mondtak. Azt is tapasztaltuk, hogy az esetek kilencven százalékában nem jön oda a konferanszié, hogy megkérdezze, hogyan kell helyesen kiejteni a nevünket. Ez azt mutatja, hogy nem jó a név.

Persze, az kicsit elkeserítő Jókai Mór és Petőfi Sándor országában, hogy gyakorlatilag csak a „sündisznó” zenekarnevet lennének képesek kimondani az emberek normálisan.

Szóval, hiába szerettük a Rackajamet és ezer kedves emlék fűződött hozzá, emiatt változtatni kellett. Viszont a racka, mint név és jelző rajtunk ragadt, tehát ehhez ragaszkodtunk. Azt nem akartuk, hogy csak A rackák legyünk. Az Első Pesti Rackák viszont nagyon megtetszett, kicsit archaikus is, mint az Első Pesti Részvénytársaság, vagy a hasonló reformkori elnevezések. Egyrészt fellendülést sugall, másrészt Jókai-érzetű, legalábbis számomra. Aztán majd meglátjuk, mennyire válik be, most folyik a tesztelés.

– Éppen Amerikába készültök, hogy felvegyétek az új lemezeteket, eközben magyarítjátok a zenekar nevét. Ezek szerint nem terveztek fényes külföldi karriert?

– Ha külföldön játszunk, továbbra is Rackajam néven lépünk fel.

– A „betyár” egy visszatérő jelző, talán már-már műfajmeghatározás nálatok, amivel a magyar népdalok és az amerikai blues dallamvilágából összegyúrt sajátos hangzást és a zenekar karakterét is le lehetne írni. Ez jellemző az új, Betyárjáték című lemezetekre is?

– Kicsit olyan ez, mint Isten és a dalok viszonya: az a dal is Istenről szól, amelyik nem. A betyár is egy ilyen műfaj nálunk, majdnem minden lemezünkön volt betyáros nótánk. Én külvárosi gyerek vagyok, nagyon sok betyárt ismerek személyesen, és nagyon érdekes világ az övék. De a rackánál sosincs ilyen, hogy akkor most csináljunk egy ilyen vagy egy olyan koncepciót, amihez ezerrel ragaszkodunk. Most a Szomjas Gyuri bácsi Betyárjáték című darabja kedvéért összeraktuk ezt az albumot, és nagyon élvezzük. De mi nem vagyunk színészek, hogy rendezői utasításokat végrehajtva dolgozzunk. Függetlenek vagyunk: meg tudunk csinálni bármit, ami kompromisszumok nélkül érdekel bennünket. Ez a darab különben nem csak a Gyuri bácsi, hanem a táncosok miatt is csodálatos munka, óriási hídépítés a műfajok között.

– A betyárról az embernek leginkább egy kalapos-bajszos mezei vándor jut eszébe, nem egy városi gyerek. Milyenek a külvárosi betyárok?

– Nehéz ezt elmagyarázni. Aki a külvárosban él, az tudja, hogy milyenek. Én egy pacsirtatelepi gyerek vagyok, pesterzsébeti. Innen tudom, hogy a csibészek között is vannak nagyon jó emberek, csak sokuknak egyszerűen nem volt más választásuk az életben, ez a sorsuk. A legfontosabb mondat szerintem itt is a „ne ítélj, hogy ne ítéltess”. Meg kell ismerni ezeket a sorsokat. 

– Lehet a vallásnak is hídépítő funkciója szerinted?

Elsősorban Erdélyben és Kárpátalján éreztem, hogy összetartó ereje van az egyháznak. Minden felekezetnek magyarságmegtartó szerepe van a helyi közösségekben, és ez rendkívül fontos. Én nem vallásos családban nőttem fel, és őszintén szólva a szervezett formája most sem érdekel. Nekem van egy személyes viszonyom Istennel és úgy érzem, hogy nekem nem kell Isten-díler. Majd én intézem a dolgokat vele, meg el is számolok.
A kereszténység ma egyrészt ezerfelé forgácsolódott, másrészt hiteltelenné tették a megelőző társadalmi rendszerek, és a saját cselekedetei is, nagyon sok ember szemében. Nagyon nehéz emiatt a hitet visszaadni az embereknek. Vannak erre nézve próbálkozások, vannak tisztább, követhető vonulatok is, de egy világméretű üzlet mindig szükségessé teszi egy világméretű gazdasági stratégia felépítését is.

És én nem vagyok hajlandó üzleti stratégiában gondolkodni a hittel kapcsolatban. Nem szeretek Coca-Colát látni Jézus Krisztus személyében, mert ő nem egy termék, nem egy brand.

– Hanem mi?

– Én a hippiken keresztül jutottam el Jézus Krisztushoz, és ezt nagyon büszkén vállalom. Számomra ő erkölcsi értékrend, morál. Zsiványkodtam eleget én is fiatal koromban, de akkor még nem hittem Istenben, nem foglalkoztam vele. Aztán utána szépen eljutottam odáig az életemben, hogy bizony kell lennie valaminek vagy valakinek itt, ami irányítja a dolgokat. Ettől független számomra Jézus Krisztus személye. Nekem Jézus leginkább egy hős, a béke, a szeretet és a megbocsájtás miatt. A mondatok, amiket neki tulajdonítunk, nagyon erősek. Ilyen a tízparancsolat is: számomra tök mindegy, hogy ki fogalmazta meg, az a tíz mondat nagyon érvényes. Az egy más kérdés, hogy ma mennyire tudunk eszerint élni.

Hogyha Jézus Krisztus nevét magamban kimondom, akkor azt gondolom, hogy de nagy tróger tudok én lenni hozzá képest. Kicsit mindig az úton tart. Szerintem sok ember így van ezzel.

– A keresztények megváltóként és az abszolút követendő példaként tekintenek Jézusra, nem csak egy hippiként vagy egy hősként.

– Én pedig meg még úgy tanultam, hogy nem is biztos, hogy létezett. Én se otthonról, se az iskolából nem hozok semmilyen tudást vagy tapasztalatot erről. A kommunizmusnak szerintem az a legkárosabb hozadéka, hogy ezeket a fogalmakat és dolgokat, például a töretlen hitet, lerombolta, ezeket újra fel kell építeni magunkban. De ezt ma sem könnyű megtenni, mert a hitet parancsra vagy üzleti stratégiával kialakítani nem lehet. Mindenkit csak a személyes élmény vezethet el Istenhez.
Az is kérdés, hogy akkor ki az igazi hívő? Aki magától is úgy él, úgy neveli a gyerekeit, hogy becsületes, vagy az, aki a mellét veri a templomban, minden vasárnap dob a perselybe és közben ott lop, ahol nem szégyell? Az én feleségem például azt mondja, hogy nem hisz Istenben, de sokkal becsületesebb, tisztább ember, mint amilyen én vagyok, pedig én azt mondom, hogy hiszek.

– Zenei profilotokat nehezen lehetne leírni a vallásos jelzővel – ha nem tekintjük, hogy minden színpadi jelenlét egyben spirituális élmény is lehet –, viszont sokszor léptek fel templomban. Ez milyen élmény számodra?

– Nagyon szeretek templomban muzsikálni, de templomban lenni is. Gyerekkoromban is sokszor belógtam a cibakházi templomba, és csak ott ültem, gondolkodtam, bevittem egy könyvet, olvastam. Mikor még egyáltalán nem voltam Istenhívő, templomban lenni akkor is szerettem. A legszebb ilyen élményem New Yorkban volt, a Wall Streeten. Az kemény volt. Akkor már két hete voltunk kinn Zsoltival (Pintér Zsolt - a szerk.) és Ádámmal (Apáti Ádám - a szerk.) és teljesen ránk nehezedett az ottani pénzvilág. Nagyon elegünk lett abból, hogy annyira minden a pénzről szól, hogy az már botrányos. Tolják a hitelkártyát az ember szájába keményen. És egyszer csak megláttunk egy templomot a Wall Streeten és szabályszerűen bemenekültünk. Ott ültünk egy órát és csak hallgattunk, töltődtünk. Érdekes ez, hogy egyáltalán hogy jut el az ember a kérdésig, hogy van-e Isten. Nem a válaszig, mert a választ nem tudjuk, ezért kell a hit. Hogy ne a válaszon gondolkozzunk, hanem a kérdésen. Az én sorsom szerintem tökéletes bizonyítéka Isten létezésének.

– Évek óta kíséritek Gryllus Dánielt a Pál Apostollal is, én legutóbb a nyíregyházi koncerteteken láttam ezt a produkciót és úgy tűnt, hogy ti is teljesen kikészültetek a végére, amikor Pál apostol imáját énekeltétek. Volt, aki el is sírta magát és a közönségnek is katartikus élmény volt. Ez mindig ilyen?

– Nagyon el tudunk szállni, ez egy nagyon erős anyag, de mindig persze nem lehet ilyen. Az egyik legjobb élményem a Pál apostollal kapcsolatban különben a lemezfelvétel volt, ami nagyon komoly spirituális élmény is volt. Évekkel érettebben játszottuk akkor – el kellett telnie még néhány évnek, hogy koncerten is el tudjuk játszani úgy. Vannak ebben a műsorban nagyon komoly mondatok is.„A keresztény szeretet csak türelmes lehet, mint a fiúistenség.” Mikor ezt először meghallottam, azt gondoltam, hogy föl kell tetováltatni a hátamra.

– És föltetováltattad?

– Nem, de a szívemre fölvarrtam.

– A magyar politikusokhoz című Petőfi-versfeldolgozásotok ér véget azzal a felszólítással, hogy „Tanuljátok meg, mi a költő, / És bánjatok szépen vele, / Tanuljátok meg, hogy a költő / Az istenség szent levele.” Mennyire érzed magadénak ezt a fajta közvetítő-szerepet?

Vezetve van a kezünk, ezt érezzük. Én legalábbis magamtól biztos nem vagyok ilyen okos. Olvashatok akármennyit, magamtól nem tudnék megfogalmazni ilyen igazságokat. Azért kezdtem el költőktől és költőkről muzsikálni, mert egy idő után azt éreztem, hogy kellene valami tartalmasabb. Technika, meg lélek volt a korábbi zenéimben is, de egy bizonyos kor után kellett már valami mélység. Komoly tartalom kellett, ami az én szövegeimben nem nagyon volt meg magától, ebben sokat segítettek a magyar költők nekem. Ezt a közvetítő szerepet sokszor inkább így élem meg, hogy nem mi beszélünk, hanem beszél helyettünk a tartalom.

– Komoly tartalom lehet a vallás is?

Ember és Isten viszonya igen. Vannak ilyen dalaink is. Például, a Karácsonyi ének a börtönben. Azt koncerten el se tudjuk muzsikálni, olyan kemény. Az Isten baljánt el tudjuk, mert annak olyan zenei formája van, hogy elgurítja. Abban van egy olyan mondat, hogy „nekem már szitok az Isten szó a számon”. Ez a felütése és emiatt sokszor letoltak már papok is, de a közönség is, hogy ilyet nem lehet énekelni. Pedig csak végig kellene hallgatni a dalt, mert az is ott van benne, hogy „íme, vedd uram sorsom, úgy lankad elébed, mint Krisztus fő, amely már tövisekkel érett”. Próbáljuk rákényszeríteni a közönséget arra, hogy hosszabb távban gondolkodjon, mint egy versszak vagy egy refrén. A refrén a közönség átverése, addig sulykoljuk, amíg termék nem lesz belőle. De én a saját muzsikámból sem szeretnék terméket csinálni, ez nem termék, nem brend.

– Hanem akkor mi?

– Nem tudom, mi nem így gondolkodunk a világról. Persze, nem lehet száz százalékosan elkerülni a zeneipart működtető rendszert, viszont Dani bácsi (Gryllus Dániel – a szerk.) is így gondolkodik, mint mi, és ezért is hála a Jóistennek, hogy találkoztunk vele és ő kiadja a lemezeinket. De ahhoz, hogy a rendszert el tudd kerülni, ahhoz ismerni kell a rendszert. Erre különben jó példa lehet a reformáció is. Amerikába azért járunk, hogy a zeneipart működtető legeslegkomolyabb helyen tanuljuk meg a rendszer működését, hogy aztán gyönyörű szépen el tudjunk úgy evezgetni, hogy ne kelljen terméket csinálni a zenénkből, és mégis eljusson az emberekhez. Ez most először lehetséges a történelemben, mert most először van internet. És most először tud bárhová elérni az információ. És ezt lehet úgy is használni, hogy ne legyen az ember szájába tolva, hogy „vedd meg a racka lemezt, mert lemaradsz, mert különben nem lesz meg!” Ezt én nem szeretem, ezért nem csinálunk lájkvadászatokat sem.

Én azt szeretem, hogyha az emberek eljönnek egy koncertre, megtetszik nekik, beszippantja őket a tartalom, elkezdenek utánunk keresgélni, és megtalálnak.

– Az előbb utaltál a reformációra, kifejtenéd kicsit bővebben, hogy miért volt fontos szerinted?

– A kultúrát és a műveltséget a reformáció tette elérhetővé. Hogyha megnézed, hogy a római birodalomban hány írástudó volt, vagy hogy a korai kereszténység idején az egyház mennyire vigyázott arra, hogy rajta kívül más ne nagyon értsen az íráshoz és az olvasáshoz, ahhoz képest óriási változást hozott a reformáció. Egyrészt az írás és az olvasás is eljutott az egyszerű emberekhez, másrészt azt is elhozta, hogy attól még, hogy nemes vagy, csinálhatsz valami hasznosat a kardforgatáson túl is. Elindított egy sor folyamatot a rendszeren belül, amiből végül egy egészen új dolog sült ki.

– Mitől lehetne hiteles szerinted az egyház vagy a kereszténység ma?

– Nem látok erre megoldást, meg nem is nagyon értek hozzá. Amióta Dani bácsival muzsikálok, megismertem nagyon sok olyan lelkészt és papot, akiknek a szavára érdemes odafigyelni.

Nyilván rendőrben, tűzoltóban, papban és zenészben is ugyanannyi hülye van átlagosan, mint bárhol máshol.

Nekem mindent újra kellett tanulnom a rendszerváltás óta, mert azt ma már tudjuk, hogy akkor nem tanítottak igazat. Na, de amit most tanítanak, az is csak egyféle olvasat. Ezért próbálok sokat olvasni, hogy egy-egy problémát vagy történelmi kort több szempontból átlássak. Ezt mindenkinek ajánlom. És a zenélést is. A zene elmondatja veled az üzenetet, továbbadod az érzelmeket. Zenélésből baj nem lehet. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr1011930795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.