Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

„A szenvedés nem eszköz Isten kezében”

Kórházlelkészek fájdalomról, szenvedésről, megoldásokról

2016. október 18. - KötőSzó

„Ma mindenki a szenvedéstől fél. Pénzt nem kímélve igyekszünk, hogy a fájdalmat elkerüljük, vagy legalább enyhítsük. Ám a szenvedéssel, a szenvedővel való találkozás nem csak arra hívja fel figyelmünket, hogy törékenyek vagyunk. Bennünket is átalakít. Lehetőséget nyújt arra, hogy figyelmünket a lényeges dolgok felé fordítsuk, hogy elhagyjuk mindazt, ami nem fontos”  – mondta Gecse Attila a kórházlelkészek ökumenikus konferenciáján.

Szöveg: Baranyai Béla | Forrás: evangelikus.hu

A szenvedésről akkor tudunk hitelesen beszélni, ha találkozunk olyanokkal, akik súlyos betegséggel küzdenek, de leginkább abban az esetben, ha a fájdalmat magunk is megéltük. Németh Zoltán, a Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztályának vezetője saját betegségéből kiindulva beszélt a kórházlelkészek ökumenikus konferenciáján arról, mit is kezdhetünk a szenvedéssel, a fájdalommal.

A veszteség, a hiány is része az életünknek. Sőt, azt is mondhatjuk, hogy létünk teljességéhez nem csak az öröm, hanem a fájdalom is hozzátartozik. Németh Zoltán szerint ugyanakkor

a szenvedésnek nincs se értelme, se célja. „Nem pedagógiai módszer, nem eszköz Isten kezében, mely által az ember valahova eljuthat, vagy valamit beláthat. A Názáreti Jézus tanítása szerint Isten a mi Atyánk. Ezzel nem összeegyeztethető, hogy a mennyei Atya rideg előrelátással fájdalmat küld az emberre mondván, hogy »ez ugyan most fáj neked, de később majd a javadra válik«.”

A szenvedés egyetemes emberi tapasztalat, ezért is szükséges, hogy legyen stratégiánk arra, miként tudunk vele megküzdeni. De ha megtaláltuk a magunk megoldását, akkor az is fontos, hogy ne ragaszkodjunk hozzá mindenáron. Nyitottaknak kell lennünk az új módszerek felé. A másik kérdés, hogy mindazt, amire jutottunk, át tudjuk-e adni másoknak?

Németh Zoltán személyes élményét megosztva beszélt egy oxigénhiányos állapotban született fiúról, akivel együtt járt a teológiára. Ez a fiú azt várta, hogy az Istennek tetsző élet kialakítása és a teológiai tanulmányok által meg fog változni az élete, valamiképp megszabadul a szenvedéssel teli helyzetéből. Várta Isten csodáját. A sok elmélkedés és imádkozás miatt azonban el is zárkózott a többiektől. Németh Zoltán ki szerette volna mozdítani őt elszigeteltségéből, ezért arrafelé irányította, hogy igyekezzen teljes életet élni. Sörözni, úszni és még kerékpározni is elvitte. „Az isteni jelenlét nem aktív, inkább úgy lehet ezt megfogalmazni, hogy Isten a szenvedésben is jelen van. Az a feladatunk, hogy ezt a támogató isteni jelenlétet megtapasztalhatóvá tegyük, hogy senki ne érezze, egyedül maradt a bajával.”

„Az élet mélységeit érintő kérdésekben nincs siker, csak növekedés” – kezdte előadását a konferencián Gecse Attila református kórházlelkész.

Sokszor azért alkotunk a szenvedésről teóriákat, hogy távol tartsuk magunktól a problémát. A reklámok is azt sugallják, hogy szabaduljunk meg a szenvedéstől, hogy lehet fájdalom nélkül élni. Ma mindenki a szenvedéstől fél. Pénzt nem kímélve igyekszünk, hogy a fájdalmat elkerüljük, vagy legalább enyhítsük. Ám a szenvedéssel, a szenvedővel való találkozás nem csak arra hívja fel figyelmünket, hogy törékenyek vagyunk. Bennünket is átalakít.

Lehetőséget nyújt arra, hogy figyelmünket a lényeges dolgok felé fordítsuk, hogy elhagyjuk mindazt, ami nem fontos. A szenvedés a hitet is komoly próba elé állítja, a fájdalommal szembesülve kiderül, hogy valójában mennyire bíztuk magunkat Istenre. Könnyen lelepleződnek azok az allűrök, melyeket magunkra vettünk, puszta képmutatásból.

„Gyermekeinket jó-rosszul bevezetjük az életbe. De vajon hogyan vezetjük ki az életből azokat, akik ránk lettek bízva?” – tette fel a kérdést Gecse Attila. Csak akkor érezheti valaki visszatekintve értékesnek az életét – függetlenül attól, hogy mikor kell távoznia – ha egész életében igyekezett jó helyre tenni a hangsúlyokat. Az előadó tapasztalata szerint a haldoklók csak akkor tudnak békében elmenni, ha képesek a saját stációjuk megjárására, ha valakitől megkapják eltelt életükre az áldást, ha életgyónást tudnak végezni. Aki elhagyja az életet, annak szembe kell néznie mindazzal, amit maga mögött hagyott. Az élet végén gyakran olyan bűnök és vétkek is előkerülnek a régmúltból, melyekről kiderül, hogy terhét az illető egész életében magával hordozta.

 ***

A kórházlelkészek konferenciájáról szóló teljes cikk az evangelikus.hu-n olvasható el.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr1211816665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.