Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Hogyan beszéljünk Istenről?

Bevezetés az evangelizációba I.

2016. szeptember 15. - KötőSzó

Ha keresztény fiatal vagy, biztos téged is többször felszólítottak már, hogy próbáld meg az evangéliumot hirdetni abban a környezetben, ahol időd nagy részét töltöd. Arra nézve azonban már szinte semmilyen iránymutatást nem kapunk, hogyan is kellene mindezt véghezvinni. Hogyan beszéljünk Istenről úgy, hogy aztán ne mi legyünk az „ijesztő hittérítő” vagy a „büdösgyerek”, aki mellé senki nem akar ülni a menzán? Egyetemista vendégszerzőnk ezt a kérdést feszegeti az új szemeszter kezdetén.

Vége a nyárnak, de a nagybetűs év valójában nem is januárban, hanem szeptemberben kezdődik. Ilyenkor, ősszel sok minden történik. Elköltöznek a madarak, megváltozik a város atmoszférája, elkezdődik egy új félév, talán új iskola, új szemeszter. Ilyenkor megmutathatod a régi barátaidnak, hogy mennyit és merre fejlődtél, változtál, esetleg lehetőséged nyílik új környezetben elsőre jó benyomást kelteni, jövőbeli barátokkal ismerkedni. Stratégiát változtatni, bevállalósabbnak, vagy épp ellenkezőleg, higgadtabbnak lenni. Kalandor leszel, vagy fotelfilozófus? Hogyan reméled az újesztendő kihívásait, izgalmait, csalódásait, tanulságait, romantikáját befogadni? Hogyan szeretnéd magad befogadtatni a környezeteddel? Miről szeretnél emlékeket adni másoknak?

Na és, hogyan szeretnéd terjeszteni Isten igéjét?

Üdvözlet, kedves sorstársam az új félévben. Dávid vagyok, a Kútkereső blog szerkesztője és hiszek Istenben. Nekem megnyugvást ad, hogy Isten Jézusban közénk jött, van arca, amire gondolhatok, és ugyanolyan kiszolgáltatott volt, mint mi.

De ne szaladjunk ennyire előre, tekerjünk az elejére.

Ha hozzám hasonlóan szoktál járni ifjúsági istentiszteletre, táborba, biztos felszólítottak már, hogy próbáld meg az evangéliumot hirdetni abban a környezetben, ahova Isten vitt téged. „Ez nemcsak feladatod, kötelességed is.” Talán hallottál már arról a modellről is, amely valahogy így néz ki:

Ez egy komplex modell, és elég sok energiába telt kitalálni... Ne nézz így, komolyan beszélek. És nem csak a keresztény szubkultúra időtöltése épül erre a sémára.

Igen, a gamereké is.

Hogy értsd, mire gondolok: ez a modell engem a MOBA játékokra emlékeztet, ahol van egy bázis és egy csatamező. A bázison felszerelkezem fegyverrel meg pajzzsal, kimegyek a csatamezőre, harcolok, lesérülök, hazamegyek a bázisra, erőt gyűjtök, és megint bevetem magam a csatába.

Szóval gyere, vívjuk meg a hit harcát!

Senkit nem szeretnék megsérteni, de nem hiszem, hogy ha elegendő érvet zúdítasz valakire, akkor meg fog térni. Vagy te látod magad előtt a pillanatot, amikor n darab érv után a vitapartnered a homlokára csap, és azt mondja: „Most már értem! Belátom, ostoba, beszűkült ember voltam, hiszen teljesen logikus, hogy hinnem kell Istenben! Jézus útmutatása is totál kitisztult, és a helyére került, ettől a perctől gyökeresen megváltozik az életem!” Ha van olyan érvsorozat, aminek ez az eredménye, kérlek, vedd fel vagy jegyzeteld le, mert eléggé megkönnyítené ezer és ezer társad beszélgetését.

Szóval, én a fenn vázolt modellből nem tudtam meg az égvilágon semmit azon kívül, hogy így csak ijesztő hittérítőnek fognak nézni, és jehovásnak becézni a hátam mögött. Na, nem mintha az végzetes lenne, vagy valami, az „ijesztő hittérítő” viszont fáj, és a barátaim száma is exponenciálisan fog csökkenni a hírnevem terjedésével. Én leszek a büdösgyerek, aki mellé nem ülnek a menzán.

Én más tanácsot nemigen kaptam, hogy hogyan is beszéljek a hitemről, megpróbáltam bejárni a hosszabb utat, és magam felfedezni az evangelizációs alkatomat.

Legelőször még nem mertem emberek elé állni, de akkora pátosz volt bennem, hogy mindenképp beszélni akartam. Így kiválasztottam a tékozló fiú történetét a Bibliából, és mintha én lennék a visszatért fiú, egy vallomást írtam néhány közelebbi ismerősömnek a Facebookon. Egyedül egy gyerekkori barátom jelzett vissza: „Most akkor ezentúl ez lesz?” Nem valami szíverősítő kezdés.

Hamar megértettem, hogy az elég nagy hátrány a világi emberekkel való kommunikálásban, ha a keresztény körben használatos zsargonnal, az úgynevezett kánaáni nyelvezettel próbálkozom.

Így hát elkezdtem lehámozni ezt a zsargont, ami, meg kell mondjam, elég nehéz, ha a hitével kapcsolatban minden szót ezen a nyelven tanul meg az ember.

A következő kísérletemre pár hónappal később spontán módon került sor. Épp hazafelé sétáltam, mikor leszólított egy ittas srác, hogy mondjam meg neki az időt. Miután kisegítettem, elkezdett áradozni, hogy mekkora forma vagyok, nekem meg beugrott, hogy áttereljem a szót: „Tudod ki a legnagyobb forma? Még nálam is nagyobb! Jézus.” A figura megtorpant, megfogta a vállamat, és azt mondta:

„Ez nagyon jó, nagyon szuper, hogy így gondolod, de ne így csináld. Ez gáz. Ijesztő vagy.”

Ezután eltelt fél év, mire megint elő mertem venni az örömhír-témát. Az eddigiekből viszont azt megtanultam, hogy a direkt módszer nem az én asztalom, szóval jegeltem a dolgot. Az első, számomra sikeresnek ítélt kísérlet egy véletlen szüleménye volt. Azért mondom, hogy számomra, mert valószínűleg lesz olyan olvasóm, aki ebben semmi evangelizációt nem fog találni.

Egy barátomnál ücsörögtem, lazultunk, mikor rákérdezett a párkapcsolatomra. Elmondtam, hogy nagyon jól megvagyunk. Ez a válasz neki nem volt elegendő, kukacoskodni kezdett: „Nem rossz így, hogy van egy állandó kapcsolatod? Megmondják, mit csinálj, beszabályozzák az életed, stb.” Nem tudtam megállni, hogy ne fakadjon ki belőlem az sok pozitív közös élményből eredő lelkesedés, és hihetetlen tűzzel kezdtem mesélni neki, mennyire jó, mennyire gazdag, és igen, még a nehézségeit is beleszámolva gyarapító egy komoly kapcsolat. Annyira letaglóztam, hogy percekig meg se szólalt. Az első mondata az volt, hogy bár ő is találna ilyen párt. Most először el tudta képzelni magát családapaként, aki felhagy a sok szórakozással, mert örömét leli a feleségében és a gyermekeiben, és ez neki elég. A barátom egyébként szkeptikus és materialista. Mikor eljöttem tőle, és visszaidéztem a beszélgetésünket, rájöttem, hogy végig Istenről beszéltem, de a „boldog pár” volt az analógia. Olyasmit magasztaltam, ami az Ő ajándékai, tervei közül való.

A beszélgetés óta már sok-sok víz lefolyt a Dunán, egyre inkább tisztul bennem, hogy mikről tudok még hitelesen beszélni másoknak, néha már konkrétabb is vagyok. Legutóbb például épp arra érkeztem meg hozzá, hogy vallásokról beszélt pár másik szkeptikus barátjával, és megkérdezték a véleményem, mert tudták, hogy keresztény vagyok. Elmondtam nekik, hogy miért választottam a keresztény vallást a többivel szemben és elfogadták, amit mondtam.

Szóval jelenleg úgy érzem, tudok beszélni a vallásosságomról. Őszintén, kertelés nélkül.

Elfogadtam, hogy nekem nem gyógyszerem, hanem sztorim van. Egy sztori akkor marad meg mások emlékezetében, ha hiteles. Hogy az enyém olyan legyen, ahhoz az kellett, hogy sok görcsömtől, kényszeremtől, és a különböző közegek elvárásától megszabaduljak. Hogy ne kötelezettségként, hanem lehetőségként tekintsek az evangelizációra. A lehetőség nem mindig adódik, és harcolni sem lehet érte. Azt kapjuk. Istentől. Bele kell törődni.

Hadd mondjak el néhány szempontot, amiket hasznosíthatsz, ha rászánod magad, hogy belevágj a saját projektedbe. Nekem jól jöttek volna, talán te is hasznukat veszed:

  1. Legyél nyitott, de következetes, és jó vitapartner. Nem te vagy a tanár, akinek fel kell világosítania a tudatlan nebulót. Inkább kérdezz, ha valamit nem értesz, vagy kritizálj, ha hibát látsz a másik gondolataiban. Ehhez kell vitakultúra!
  2. Engedd el a keresztény körökben jól ismert önnyugtatásokat, úgymint „erkölcsösebb a hívő a nem hívőnél”. Van ellenpélda bőven. Az sem hatja meg az embereket, hogy „amúgy hálásak lehetnének Istennek, amiért van egyáltalán életük”. Panaszkodni fognak az életük miatt. Ezért ne bonyolítsd egzegézissel, vagy klisémondatokkal a beszélgetést.
  3. Csak olyasmiről beszélj, amit megéltél, azt is olyan természetesen mondd, ahogy az étkezési szokásaidról, vagy a legutóbbi érdekes cikkről beszélsz. Ha csak műszavaid vannak rá, üss fel egy szinonimaszótárt, vagy ne mondd A bárány vére undorító, ha nem tudja a másik, hogy e mögött mi rejtezik, viszont rá fog jönni magától is, ha elkezdi érdekelni a vallás, és eljár alkalmakra.
  4. Hallgasd meg mások kritikáit, meg kell értened, van rá bőven okuk. Te is beszélhetsz a tieidről, sőt, elmondhatod a személyes aggályaidat, nehézségeidet is.
  5. Ne vedd rossz néven, ha sértegetik a vallásosságot, vagy magát Istent. Nevethetsz is, ha vicces, megjegyezheted, hogy egyébként vallásos vagy, de ez jópofa volt.
  6. Legyen más témád is. Unalmas leszel, ha csak erről akarsz beszélni. Alkoss, légy kreatív! Alakuljon ki benned több csatorna, amin keresztül közvetíteni tudod az érzéseidet, hitedet. Nekem sokat segített az itt felsoroltak észrevételében, letisztázásában, hogy blogot írok.
  7. Ismerkedj a gyülekezetedétől eltérő értelmezésből dolgozó közösségekkel, fórumokkal. Az egyház sokszínű, ezt sajnos kevesen tudják. Nézhetsz progresszívebb keresztény filmeket is, a Blue Like Jazz-t például neked találták ki. Olvashatsz underground keresztény könyveket. (A new kind of christian; The upside-down Bible ) – A többségüket sajnos nem fordították le, mert nem húzó nevek írták, így az angolt is tudod gyakorolni.
  8. Ha csak fél mondat jön össze, az is elég. Nem te fogod megtéríteni a másikat, de egy csöpp lehetsz a poharában. Ne add fel. Lesz olyan, hogy elzárkóznak, vagy egyenesen ócsárolnak, ezt vállalni kell, nem szabad elcsüggedni. Jelezheted, hogy elfogultságból taszítanak el, te ugyanis nem akarsz téríteni, de szóba jött a dolog, és te is elmondod a véleményed, tapasztalatod. Mert csak azt csinálod, ugye?
  9. Oszlass el minél több sztereotípiát a vallásos emberekkel kapcsolatban. Ha nyitottnak, jó fejnek és megértőnek látnak, érdeklődni fognak az értékrended iránt.
  10. Csak bökd ki, hogy hívő vagy, ha szóba kerül a téma. Találd meg magadban ehhez a gyermeki szavakat. Hámozd le bátran a vallásosságodról, amit szégyellsz benne, Jézus ott vár, hogy újrakezdjétek.

A szerzőtől további írásokat a Kútkereső blogon olvashatsz, ahol hamarosan Kötőszó-vendégposzttal is találkozhatsz.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr6111706845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.