Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Hálaadás és újrakezdés – civilek és egyházi szakemberek párbeszéde a hontalanságról

2016. szeptember 14. - KötőSzó

Orbán Miklós négy év után az utcáról újra saját otthonba tudott költözni. Az ő újrakezdésének lehettünk tanúi hétvégén a Józsefvárosi Evangélikus Gyülekezet családi napján, ahol egyházi és civil menekültekkel és hajléktalanokkal foglalkozó szakemberek is egy asztalhoz ültek, hogy a hajléktalanságról és az otthontalanságból adódó problémákról beszélgessenek.

Szerző: Kézdi Beáta-Laborczi Dóra | Fotók: Román Péter

rp5d2694_700x1050.JPG

Hálaadó istentisztelet keretében ünnepelte meg a Józsefvárosi Evangélikus Gyülekezet, hogy Orbán Miklós gyülekezeti tag négy év hajléktalanság után újra otthonra talált. Az igehirdetésben egymás segítése, a másik terhének átvétele, a terhek megosztásának gondolata került elő Pál apostol Galatákhoz írott levelének egyik igéje alapján: „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét”, de Liszka Viktor lelkész Pilinszky János Popper Péter pszichológussal folytatott beszélgetéséből is idézte a költő gondolatait: „az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség”.

A hálaadó istentiszteleten belül Orbán Miklós csak röviden, szerényen beszélt a gyülekezet tagjainak: „le kell mennünk a mélyre, el kell hagynunk a gőgöt, a nagyságot, gyermekien alázatosnak és keresőnek kell lennünk, hogy ki lehessen jönni ebből a mókuskerékből.”

rp5d2467_700x1050.JPG

A közös úrvacsorával záródó istentisztelet után a családi napon fórumbeszélgetést is tartottak „Otthon és otthontalanság” témában Kelemen Anna, a Nyíregyházi Oltalom szeretetszolgálat szakmai koordinátora, Takács Emőke az Evangélikus Diakónia Intergrációs Szolgálatának szociális munkása, Pfalz Aziz, Város Mindenkié Mozgalom szakembere és Dallos Judit, a Közöd Civil Társaság dolgozója részvételével. A beszélgetést Laborczi Dóra, a Kötősző főszerkesztője moderálta.

Kelemen Anna a nyíregyházi evangélikus intézmény részlegeinek ismertetésekor elmondta, hogy naponta 170 embernek adnak meleg ételt a népkonyhán, egy 150 férőhelyes nappali melegedőjük van, ahol mosni, tisztálkodni lehet, emellett szenvedélybetegek ellátására is van egy 50 férőhelyes részlegük, de működik egy éjjeli menedékhelyük is 100 férőhellyel, ahol 50 férőhelyet kontérnerlakásokból alakítottak ki.

Takács Emőke 12 éve foglalkozik menekültek integrációjával Magyarországon, jelenleg az Evangélikus Diakónia fenntartásában működő Integrációs Házban élő menekülteknek és külföldieknek segít, magyar tanulásban, ügyintézésben, munkakeresésben, beilleszkedésben. Vagy kezdetben akár olyan egyszerű tudás elsajátításában, mint a BKV-jegyvásárlás vagy a jegyautomata használata.

jozsefvaros1.jpg

Pfalz Aziz, A Város Mindenkié, azaz AVM munkaágairól beszélt és kitért az AVM-ből kinőtt Utcáról lakásba, valamint az Utcajogász programok feladatköreire is. Kifejtette, hogy Magyarország az egyetlen olyan ország, melynek Alaptörvényében szerepel, hogy az állam bünteti a hajléktalanságot. Mint fogalmazott, mindenkinek az a célja, hogy ne legyenek emberek hajlék nélkül, de az eszközök, a módszerek eltérőek és még sokat kell dolgozni azért, hogy a hajléktalanokon valóban segíteni lehessen.

Dallos Judit, a Közöd nyolcadik kerületben zajló munkájáról - a Takács Emőke által felsorolt feladatkörökre utalva - elmondta, hogy ők is tolmács szerepet látnak be: ugyan nem külföldieknek, hanem kerületi lakosoknak segítenek magyarul, azaz „hivataliul” megtanulni beszélni. Legfőbb feladatuknak tartják, hogy még akkor segítsenek, mielőtt valaki, akár egy család elveszti az otthonát. Nincs mindig sikerélményük, de ahogy az istentiszteleten is elhangzott: ha másban nem tudnak segíteni, legalább részt vállalnak a fájdalomban, ami ugyanolyan fontos egy-egy kilakoltatott család számára, mert a legmegrázóbb percekben sincsenek egyedül.

Arról, hogy van-e esély egyáltalán egy hajléktalannak újra otthonra találni, illetve, hogy mik a tapasztalatok Orbán Miklós saját élete alapján beszélt: „a hajléktalanszállókat fapadosnak hívja mindenki, mert tömegek vannak egy helyen. A kitörésre sokkal hasznosabb megoldás lenne a lakásotthonok építése, vagy kialakítása, ahol mindenki önállóan, persze szakmai segítség mellett próbálhat új életet kezdeni.

Miklós elmondása szerint hónapokig dolgozott vendéglátásban úgy, hogy amikor az esti műszakkal éjjel egy órakor végzett, már nem tudott bejutni egyik szállóra sem. Az utcán éjszakázott, majd az első szálló vagy mosókonyha nyitásakor kora reggel megfürdött, kivasalta az ingét és ment újra a munkahelyére. Senki nem mondta meg róla, hogy az utcán éjszakázott. Az átmeneti szállás (ami nem egy-egy éjszakára, hanem hosszabb időre nyújt menedéket - a szerk.) akkor reális, ha van munka, hiszen fizetni kell érte, de a munka mellett sokszor nem ér vissza időben a szállásra az ember, ezért megint az utcán alszik, fáradtan megy be a munkába, így hamar elveszti azt, és megint kezdődik minden elölről, a fapadról (az éjjeli menedékhelyek utcanyelven - a szerk.).”

Miklós először szívességi lakáshasználóként tudott kikerülni az ördögi körből. Mint mondta: „először saját magunkban kell keresni az erőt a kitörésre, aztán jöhet a segítségkérés. De nekünk kell tudni kinyitni azt az ajtót.”

otthon.JPG

Kelemen Anna is megerősítette, hogy a jelenlegi intézményi rendszerben rendkívül nehéz kitörni a hajléktalanságból. Az éjjeli menedék arra jó, hogy a közvetlen életveszélytől megmeneküljön egy hajléktalan, de a továbblépésben már nem nyújt segítséget. „A hajléktalanság nem probléma, hanem tünet” – hangzott már el többször, a tünet okait kell keresni, akkor lehet csak előre lépni. Ha elegendő férőhely van egy hajléktalanszállón, akkor az önkormányzat a maga részéről elintézettnek tekintheti a helyzetet, hiszen nincs az utcán senki, de ez még nem oldja meg a problémát, mert nem ez jelenti a hosszú távú megoldást.

Pfalz Aziz kiemelte, hogy a lakhatás kérdését, a továbblépés lehetőségét az AVM mobilházakkal, konténerlakásokkal próbálja megoldani, ezeket olcsón megvásárolható vagy hosszútávon bérelhető telekre próbálják meg elhelyezni, így biztosítva az önálló életet, és az újrakezdés lehetőségét.

Takács Emőke (képünkön) elmondta, hogy az ő helyzete a külföldiekkel speciális: 

„nem hozunk senki helyett döntéseket, de arra ügyelünk, hogy aki ide érkezik, az ne csússzon le, ne veszítse el a hajlékát, míg mondjuk az okmányokra vár. Például, munkásszállón  szobát bérelünk a papírjaikra, állandó lakhatásuk megoldására váró családoknak, ami nagy dolog, mert a munkásszállók is nagyon tele vannak.”

rp5d2520_700x1050.JPG

Pfalz Aziz kiemelte, hogy minden embernek joga van a méltósághoz, aminek az is a része, hogy van hol laknia. A szakember egyúttal az állami rendszer egyik legnagyobb hibáját abban látja, hogy elválasztja a családokat, kiemeli a gyereket, ha a család lakhatása veszélybe kerül. Pfalz Aziz szerint így sokkal nehezebb mentálisan küzdeni, ha a gyerekek nincsenek a szülőkkel. A szakember ugyanakkor dicséretet fogalmazott meg az egyházi intézmények felé, mely tisztasága, az államinál jobb állapota mellett még abban is erős, hogy próbálnak foglalkozni az ott élő hajléktalanokkal.  Az „albérlők háza”  program szintén megoldást jelenthetne, mert a fapadosokról egyszerűen nincs kivezetés az újrakezdésre – tette hozzá Orbán Miklós felvetésére.

Miután újrakezdeni nagyon nehéz és az intézményi rendszer sem nyújt mindig megfelelő segítséget – ismerték el a szakemberek, ezért sok a visszaesés is. Kelemen Anna úgy fogalmazott, hogy a hajléktalanok csoportja nem egy homogén halmaz, mindenki valahonnan jutott el egy olyan pontig, amelyben az átmeneti szállón vagy a fapadosban alvás jelenthet csak megoldást. Ám az átmeneti szálláshelyek a legtöbb esetben nem tudnak rugalmasan, célzott módon segíteni a legkülönfélébb problémákkal érkező embereknek, így a szállók használata átmeneti megoldás helyett tartóssá válik. Az nem elég, hogy van elég férőhely, mert attól még maga a hajléktalanság nem változik. A nyíregyházi szakember Orbán Miklósnak ad igazat, hogy

„ha motivált az ember, akkor lehet csak sikeresen kitörnie a hajléktalanságból, azonban a legtöbb otthontalan embernek meg kell újra tanítani a vágyat, a motivációt a kitörésre, mert a rendszerben az évek alatt már rég elfelejtette azt.”

A beszélgetés végén arra a kérdésre, hogy egy ideális világban mi lenne az állam, az egyházak és a civilek feladata Kelemen Anna így válaszolt: az állam feladata a probléma valós, rendszer-szintű feltárása és megoldása lenne, az egyházaknak a közösségépítésben van óriási szerepe, a civilek pedig csinálják azt, amit most is jól csinálnak, hogy az egyedi esetekre tekintettel, társadalmi mozgósítással felhívják a figyelmet a rendszer hiányosságaira. Dallos Judit szerint már az is egy ideális állapot lenne, ha az állam nem folytatna szegény-ellenes politikát.

A fórum utáni hozzászólók között felszólalt Molnár György a Közöd társaság részéről és elmondta, hogy szerinte erre a kérdésre nem lehet jó választ adni ebben a helyzetben, mert egész más az egyházak feladata egy jól működő, ideális demokráciában, mint egy nem jól működőben. Utóbbiban szerinte feladatuk lenne az egységes kiállás bizonyos elnyomott csoportokkal szemben is és hiányolja az egyházvezetők közös fellépését például a hajléktalanság kriminalizálását célzó intézkedések esetében, mert ez több millió embernek jelenthetne iránymutatást.

rp5d2634_700x1050.JPG

Buda Annamária (képünkön), az Evangélikus Diakóniai Osztály vezetője  az elhangzottakra úgy reagált, jogosak a kritikák, amelyek kívülről érkeznek, hiszen egyházon belül teljesen természetesnek vesszük, hogy mindazt a munkát, amiről itt szó volt, szeretetből tesszük, méghozzá azért, mert Isten is előbb szeretett minket, mint azt megérdemeltük volna. De ennek az üzenetnek a külső kommunikációjában valóban lenne hová fejlődni. Ugyanakkor ez alapján az egyházi intézmények nagy előnye tekintettel tudunk lenni arra a szociális munkásra, aki szintén a létminimumon él és az egyházi intézmény önköltségen vállalja a tizenharmadik havi fizetését.  (A vita egy korábbi pontján felmerült, hogy az egyházi intézmények többet kapnak az államiaknál, Buda Annamária ezt is cáfolta: a törvényi előírás alapján minden egyházi és állami szociális alapellátást biztosító intézmény ugyanannyi normatívát kap.)

A vita a fórumbeszélgetés befejeztével sem ért véget - mindez azt mutatja, hogy szükség van az egyházi és civil szakemberek párbeszédét elősegítő beszélgetésekre, mert sok a megoldatlan probléma és a kibeszéletlen sérelem.

rp5d2388_700x1050.JPG

Az évkezdő családi nap közös vacsorával zárult, melyben a délutáni úrvacsorai közösség után, az esti asztalközösséget is megélhették a résztvevők.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr211702247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.