Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Hol vannak az irgalmas magyaritánusok?

Gáncs Tamás prédikációja

2016. augusztus 21. - KötőSzó

Ugye egyértelmű az irgalmas samaritánus példázata? Ugye egyértelmű Jézus üzenete? Az irgalmasságnak nincsen határa. Se neme, bőrszíne, vallása, állampolgársága, de még csak oka, vagy célja sem. Hiszen számított-e bármit is, hogy az úton szétvert ember zsidó volt, samáriai, hellén, pogány? Nem, semmit. Számított-e bármit is, hogy honnan hova tartott, hogy nő volt-e vagy férfi, hogy fehér, fekete, vagy sárga volt-e bőre színe? Nem, semmit. Az irgalmasság számára ugyanis mindegyik arc egyforma: Isten képmása, testvér.

Ekkor felállt egy törvénytudó, hogy megkísértse őt, és ezt kérdezte: Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Ő pedig ezt mondta neki: Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod? Ő pedig így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” 
Jézus ezt mondta neki: Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz. Ő viszont igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: De ki a felebarátom? Válaszul Jézus ezt mondta neki: Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé, de amikor meglátta, elkerülte. 
Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, de amikor meglátta, ő is elkerülte. Egy arra utazó samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta, odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Azután feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és gondját viselte. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek? Ő így felelt: Az, aki irgalmas volt hozzá. Jézus erre ezt mondta neki: Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj! (Lk 10, 25-37)

Ment.

Kifosztották. Megverték. Otthagyták.

Ment. Meglátta. Elkerülte.

Odaért. Meglátta. Elkerülte.

Odaért. Meglátta. Megszánta. Odament. Öntött. Bekötötte. Feltette. Elvitte. Ápolta. Elővette. Odaadta.

Ugye egyértelmű? Ugye egyértelmű, hogy ezek az igék az igeszakaszból mire és kire vonatkoznak? Ugye egyértelmű? Ugye egyértelmű a példázat? Ugye nem kell túlmagyarázni? Ugye nem szorul lábjegyzetelésre? Ugye nem kell hozzá görög-magyar szótár, hogy megértsük aktuális üzenetét? Ugye pontosan értjük, hogy kikről szól? Ugye nem szükséges elemezni, hogy mit is jelent irgalmasnak lenni ma egy irgalmatlanságával látványosan tüntető világ kellős közepén?

Ugye egyértelmű? Vagy jobb lenne egy kicsit tompítani a parabola élét? Jobb lenne felmenteni a papot és a lévitát, hogy bizony ők fontos emberek, meg nem is vették észre igazából, meg nem is az ő dolguk, meg különben siettek, hiszen, mindenki annyira siet? Kérdem én, tudatosan élve a provokáció eszközével: jobb lenne, ha elvennénk az élét a jézusi mondatoknak, és azt mondanánk: mindenki segítsen, ahogy tud, ahol tud, mint a jó cserkész, vagy példás kisdobos, vagy becsületes úttörő, vagy tisztességes jólfésült polgár, és akkor nyugodtan mehetünk haza a vasárnapi ebédre?

Ugye egyértelmű? Vagy az is lehet, hogy nem az. Az is lehet, hogy túl naiv és idealista vagyok, és azt gondolom, hogy a jézusi evidenciák egyik legfontosabbika áll előttünk, miközben sokan meg úgy érzik: Jézus túloz. Jézus csak – hozzám hasonlóan – provokál.

És tényleg meg lehet úszni úgyis, hogy nem veszem komolyan az irgalmas samaritánus példázatát. Csak úgy félkomolyan, ami épp belefér. Ami miatt nem kell feladnom a komfortzónám. Csak úgy félkomolyan, ami még nem piszkolja be a kezem, nem veszi el a drága időmet, nem kezdi ki a begyakorolt, megörökölt, bombabiztos hitemet. Csak úgy félkomolyan, hogy benne is vagyok, meg nem is. Mint a pap meg a lévita. Mint az akkori és mai farizeusok, akiknek semmi és senki sem drága, ha a hatalomról van szó.

Ugye egyértelmű miről szól a példázat? Ugye mindenki számára világos, hogy Jézus az irgalmasságot nem csak úgy mondja, mint egy opciót, vagy mint egy okostelefonos applikációt, amit vagy letölt az ember vagy nem? Jézus egyértelmű: a keresztény ember csak irgalmas lehet. Irgalmas samaritánus, vagy hogy az aktuális kontextust még erősebben kifejezve  egy kis szójátékkal éljek: irgalmas magyaritánus.

Igen, nincs igazából alternatíva – már ha az ember komolyan veszi Jézust, bár lássuk be, nonszensz lenne egy Jézus követőnek azt mondani, hogy „én követem Jézust, de nem veszem teljesen komolyan, amit mond, csak ami épp kényelmes nekem”. Ilyen nyilván nincs. Illetve, ha van, akkor az egyértelműen az a bizonyos langyos hit, ami kiköpésre vár az Úr részéről. Igen, az irgalmasságban nincs kompromisszum.

Ezt annyira, de annyira komolyan kellene vennünk és hirdetnünk, főleg az irgalmasság évében, amit Ferenc pápa hirdetett meg. Akit érdekes módon épp a mai farizeusok kritizálnak a legtöbbet.

Azok, akik meglátják a szenvedőt, az elesettet, a kitaszítottat, a megerőszakoltat, a hajléktalant, a menekülőt és simán, minden lelkiismeret-furdalás nélkül tovább mennek, mintha mi sem történt volna. Épp, mint a pap és a lévita a példázatban.

Mert könnyebb lelépni, mint átlépni a saját komfortzónámat, és odalépni ahhoz, akinek segítségre van szüksége. És – ahogy a példázat is gyönyörűen leírja – mindegy, hogy ki az. Mindegy, hogy honnan jött. Mindegy, hogy hova megy. Mindegy, hogy mi az előtörténete. Mindegy, hogy milyen valláshoz, felekezethez tartozik, vagy éppen egyikhez sem.

Éppen úgy tenni, mint az irgalmas samaritánus: „Egy arra utazó samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta, odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Azután feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és gondját viselte.”

Ugye egyértelmű? Ugye egyértelmű Jézus üzenete? Az irgalmasságnak nincsen határa. Se neme, bőrszíne, vallása, állampolgársága, de még csak oka, vagy célja sem. Hiszen számított-e bármit is, hogy az úton szétvert ember zsidó volt, samáriai, hellén, pogány? Nem, semmit. Számított-e bármit is, hogy honnan-hova tartott, hogy nő volt-e vagy férfi, hogy fehér, fekete, vagy sárga volt-e bőre színe? Nem, semmit. Az irgalmasság számára ugyanis mindegyik arc egyforma: Isten képmása, testvér.

Ugye egyértelmű? Ugye egyértelmű, hogy a jézusi irgalmasság nem egy mellékszál a keresztény etikában, hanem a fundamentum?

Az irgalmasság maga a keresztény hozzáállás az élethez, a másik emberhez, ahhoz a bizonyos felebaráthoz. Az irgalmasság az a jézusi út, ami minden igazi, hitvalló kereszténynek sajátja kell, hogy legyen ma is, hiszen Jézus maga mondta: „irgalmasságot akarok, és nem áldozatot”. És Ő maga be is mutatta, meg is mutatta, hogy mi az irgalmasság. Nemcsak példázattal, de a saját életével is.  Jézus Krisztus az Atya irgalmasságának arca – fogalmazott szintén Ferenc pápa. Milyen fontos lenne ezt az arcot tükröznünk szerteszét!

A riói olimpia kapcsán, főleg a magyar aranyérmeknél, újra meg újra elhangzott a mondat a riporterek szájából: igen, megvan, nyertünk, megcsináltuk, kiküzdöttük, és most felállhatunk újra a dobogó legfelső fokára. Mi, a győztesek. Félreértés ne essék, nem akarok ünneprontó lenni, magam is láttam az összes aranyérmet, sőt majdnem az összes magyar érdekeltségű versenyt, és eredményhirdetést, de nagyon elgondolkoztatott egy nagyon kedves barátom mondata ebben az úgy nevezett „mi” témában. Mert mit is tettünk „mi”?

Ott voltunk Hosszú Katinkával, amikor az előző 20 év minden egyes napján hajnalban kelt és egész nap dolgozott ezért a világszenzációért? Ott voltunk Kozák Danutával, amikor fájdalmak közepette is, de felkelt és elképzelhetetlen akaraterővel evezett a csúcsok csúcsára? Tettünk mi bármit is ezért? – kérdezte barátom.

Valóban a mi sikerünk ennek a két fantasztikus sportembernek vagy épp Szilágyi Áronnak vagy Szász Emesének a sikere?  Tényleg, mi nyertük meg? Vagy ő. Aki odatette magát. Aki nem adta fel, amikor mindenki bántotta őt. Aki szünnap nélkül, kőkeményen megdolgozott az eredményért. Persze érthető az osztozás az örömben, ami történt, annak örülhetünk ugyan, de nem mi tettük meg. Nem mi győztünk, hanem ő. A sportoló, aki bátorságával, tudásával, tehetségével nyert.

Attól félek, hogy kicsit így vagyunk az irgalmas samaritánus történetével is. Hogy bebújunk a „mi” kényelmes álarca mögé: mi, az egyház, a pápa, a püspökeink, a segélyszervezeteink, a szeretetszolgálatunk, mi mindent megtettünk.

De a helyzet nem ilyen egyszerű, még akkor is, ha nagyon sokszor lehetünk méltán büszkék arra, ahogyan kiállunk a bajbajutottak mellett, ellenszélben is, Jézus szeretetparancsához és tanításához méltó módon.  Mert ehhez a bizonyos irgalmassághoz nem elég a „mi”.

Ehhez te kellesz, és ő kell, és én kellek. A konkrét kezek, konkrét lépések, konkrét szelíd szavak, konkrét befogadó és elfogadó tettek. Vagyis a te irgalmasságod.

Ugye egyértelmű? Ugye nem akarunk se a közöny se a rohanás kísértésébe esni? Ugye látjuk még a döbbenetes arcokat? Ugye képesek vagyunk bevált életünk, bevált félmondataink, bevált stratégiáink helyett, ha kell, átlépni határainkat? Persze nem úgy általában „mi”, hanem te, ő, és én.

Pethő-Udvardi Andi barátom, őrimagyarósdi lelkésznő Jézus provokatív példázatával kapcsolatban így fogalmaz a mai Evangélikus Élet magazinban: Jézus „a felebarát szeretetének témáját kora legaktuálisabb vallási, társadalmi ellentétével járja körül”. Nagyon igaza van. Jézus pontosan tudta, hogy vannak témák, amiben nincsen helye az alibizésnek, félrenézésnek, de a „nem érek rá”, vagy a „de nekem azt mondták, hogy” című mondatoknak sem. 

Mert a mérce adott.  A jézusi elvárás adott. Neked. Neki. Nekem. „Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!”

Ment. Kifosztották. Megverték. Otthagyták.

Ment. Meglátta. Elkerülte. Odaért. Meglátta. Elkerülte.

Odaért. Meglátta. Megszánta. Odament. Öntött. Bekötötte. Feltette. Elvitte. Ápolta. Elővette. Odaadta. „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.”   

Ugye egyértelmű? 

A szerzőről

Gáncs Tamás (1979) a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Újszövetségi Teológia Tanszékének doktor-jelöltje.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr1910596476

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gáncs Tamás: Hol vannak az irgalmas magyaritánusok? 2016.08.22. 09:00:02

Ugye egyértelmű Jézus üzenete? Az irgalmasságnak nincsen határa. Se neme, bőrszíne, vallása, állampolgársága, de még csak oka, vagy célja sem. Igen, az irgalmasságban nincs kompromisszum.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.