Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Evangélikus lelkészek Hamel atya haláláról

2016. július 29. - KötőSzó

Jacques Hamel atya bátor és elkötelezett ember volt, aki az egyházat szolgálata az utolsó leheletéig. A franciaországi Rouen külvárosában található templomban meggyilkolt katolikus pap tragikus haláláról evangélikus lelkészek is megemlékeztek.

A terror nem egyenlő az iszlám vallással

Mély megdöbbenéssel olvastam a híreket, hogy két álarcos ISIS Állam terrorszervezethez tartozó férfi a délelőtti katolikus misére rontott be a normandiai Saint-Etienne-du-Rouvray-ben Franciaországban. Késekkel támadtak a mise résztvevőire, a szertartást végző idős katolikus papnak elvágták a torkát, apácákat és több hívőt pedig túszul ejtettek, megsebesítettek.

Határozottan elítélem a támadást, amit a kereszténység elleni támadásként kell kezelni.

Azonban az Iszlám Állam terrorszevezetet nem lehet az iszlám vallással azonosítani. A kettő nem ugyanaz még akkor sem, ha a terroristák Allah nevét kiáltják amikor gyilkolnak.

Nem szabad, hogy a gyűlölet, és a bosszúvágy vezessen bennünket hívő keresztényeket a hívő muszlim közösségekkel szemben, mert biztosan ezt akarják az Iszlám Állam terrorszervezet részéről. Össze akarják ugrasztani a hívő keresztényeket és a hívő muszlimokat.

Azért imádkozom, hogy az Isten adjon erőt és bölcsességet mindnyájunknak, hogy megfelelően tudjuk kezelni ezt a tragikus eseményt.

Fischl Vilmos, Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára (forrás: Fischl Vilmos facebook-oldala)

Inkább így, mint harminc ezüstért

Volt olyan időszak a kereszténység történetében, amikor a mártírhalál volt a keresztény életpálya vágyott végpontja, a legnagyszerűbb halál. Valahol most is azt gondolom, hogy aki felteszi az életét arra, hogy Krisztust hirdesse egész életében, annak – bár ez talán furcsán hangzik, de - jutalom, hogy a halálával is hirdetheti Krisztust. Ezt a halálesetet innen is nézhetjük. Ez nyílván nem csökkenti sem a tragédiának a súlyát, meg az igazságtalanság mértékét sem, mert egyik embernek nincs joga megölni a másikat, semmilyen helyzetben. Én sokkal jobban félek attól, hogy úgy halok meg, hogy elárultam Jézust egy kényelmes életért, vagy egy szimbolikus harminc ezüstért, mint attól, hogy valaki megöl, és tényleg Jézusért halhatok meg. Az őskeresztények folyamatosan rettegésben éltek. Lehet, hogy romantikus gondolat, nyílván rossz úgy élni, hogy üldöznek, de ezek voltak az egyház virágzó korszakai, a reformátori időszak is hasonló volt. „Kincset, életet, hitvest, gyermeket mind elvehetik” (az Erős vár a mi Istenünk c. evangélikus himnusz negyedik versszakából – a szerk.) ezt egész másképp énekeljük most, mikor mindenünk megvan. Mi nem vállaljuk azt az életet, amit az őskeresztények, vagy a reformátorok bevállaltak. Nagyon szeretném, ha kész lennék arra, hogy én is fel tudjam magam áldozni. Bár van bennem megrendülés az atya halála miatt, ugyanakkor arra gondolok, hogy nagyszerű dolog Krisztust ilyen módon is követni.

Seben Glória, iskolalelkész 

Terror a templom kapujában és a szeretet végső realitása

A francia idős katolikus kolléga rituális meggyilkolása óta Pilinszky alábbi szavai kavarognak bennem. A kegyetlenség okozta undort, a gyilkosok iránti gyűlöletet, a saját és szeretteim életének féltését fel tudja-e váltani bennem ez, a Pilinszky által is felfedezett jézusi minta: mindenek prédája helyett mindenek ételévé, táplálékává lettünk. Kész vagyok-e erre a jézusi mélységre? Bizonyára másképp fogok ezentúl istentiszteletet tartani. Eltart majd egy darabig, míg le tudom győzni félelmemet, hogy lehet ez az utolsó alkalom, mert itt leselkedik a gyilkos, sunyi terror a mi templomunk kapujában. Azért küzdök, imádkozom még inkább, hogy ezentúl minden istentiszteleti szolgálatom az egyre gyilkosabb világban a Szeretet végső realitását hirdesse, tükrözze.

Laborczi Géza evangélikus lelkész, Nyíregyháza (forrás: facebbok)

Pilinszky János: Az első karácsony óta…

Nincs nyomasztóbb, mint az élet kegyetlen törvényét szemlélni. Azt, hogy egymásból élünk; hogy fölfaljuk egymást; azt, hogy a természet „rendje” egy éhségből és rettegésből fölrakott, önmagában vérző gúlához hasonló.

És ebbe a kegyetlen rendbe „lépett be”, megszületvén és megtestesülvén Isten Báránya, a mi Jézusunk, hogy a világ kegyetlen rendjét megváltsa. A „vérző gúlán” mit se módosítva, gyökeresen megfordította annak jelentését. Nem tagadta, hogy „fölfaljuk egymást”. Azt mondta inkább, hogy mindannyian étel és táplálék vagyunk. Már itt, a világban, e „vérző gúlán” belül a kegyetlen tényeket a szeretet realitásává változtatta, amikor valódi ételként és valódi italként osztotta szét magát – mindannyiunknak példát mutatva.

Az első Karácsony, a Fiúisten megtestesülése óta mindenek prédája helyett mindenek ételévé, táplálékává lettünk, s tudjuk, hogy a természet rettenetes törvénye mögött valójában a szeretet örökös áldozása a végső realitás.

(Új Ember, 1975. december 28.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr978922132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.