Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Magyar miniszter és német püspök a menekültekről: kibékíthetetlen ellentét, érthetetlen szeretet

Mi van, ha a németek lesznek Európa szeretői? Milyen szerep vár a magyarokra?

2016. július 19. - KötőSzó

Magyarországon két dolog áll meghatározó német befolyás alatt: az egyik a magyar gazdaság, a másik az evangélikus teológia. Ritka együttállásként az utóbbi években mindkét ország politikai elitjében meghatározó a protestáns elem. De hiába ez vagy az a párhuzam, a lelkiállapot mégsem közös. Gondolatok Balog Zoltán miniszter és Heinrich Bedford-Strohm bajor evangélikus püspök menekültkérdésről folytatott disputájáról, Európáról, németekről és magyarokról, lelkiségről és gazdaságról.

Szerző: Szabó B. András | Fotó: evangélikus.hu

Egy vicc szerint az Európai Unió akkor felel meg a mennyországnak, ha az angolok a rendőrök, a franciák a szakácsok, az olaszok a szeretők és a németek szervezik az egészet. Mikor a pokolnak? Ha az angolok a szakácsok, a franciák a rendőrök, a németek a szeretők és az olaszok szervezik az egészet.  

Inkább a második eset jár az eszemben, miközben két fontos európai keresztény férfi beszélgetését hallgatom a Tüskecsarnokban. Heinrich Bedford-Strohm bajor evangélikus püspök 25 millió német evangélikus élén áll, Balog Zoltán 10 millió magyar egészségügyéért, oktatásáért és kultúrájáért felelős miniszter. Mindketten protestáns teológusok. A beszélgetést Prőhle Gergely vezeti és közép-európai keresztény polgárok hallgatják (főleg németek és magyarok).  

Balog és Bedford-Strom: szeretet a teljes egyet nem értésben

Bedford-Strohm nagy lendülettel, szabadon beszél. Látszik, mindennapos élményei hajtják. A leggyakoribb szava a Leidenschaft, a szenvedély. A felebarát iránti szenvedélyes szeretetről beszél, papír nélkül, konkrét történeteket felidézve. Alapvetően a menekültekről van szó. Szavaiból érződik a siker levegője, hogy nagyjából tényleg megcsinálták, egymillió embert be tudtak fogadni. A teológiai érvelése egyértelmű: a menekültek befogadása az út, ez a prioritás, minden más kérdésre később kell figyelni. Ugyanerről a problémáról a második felvezető a lehető legkülönbözőbb álláspontból szól.

Balog miniszter bibliai, exegetikai alapokkal érvel előadásában a múltból folyamatosan épülő jövő mellett. Saját bevallása szerint sincs könnyű helyzetben, amíg politikusként megfogalmazhatja keresztény álláspontját. Viszont meglepően hangsúlyozza református vendég helyzetét azon a találkozón, ami egy percig sem értelmezi önmagát evangélikus találkozóként, hiszen közép-európai protestáns találkozóról van szó. A nemzeti mellett ezzel egy szokatlan felekezeti mellékízt is kap a beszélgetés.

A párbeszéd egymás szempontjának megértését célozza. A kérdés:

Miért teszi, gondolja, érzi azt a másik, ami teljes ellentétben áll az én véleményemmel, holott pontosan ugyanazon az alapon állunk, keresztények vagyunk és szeretjük egymást?

A végén kompromisszum nincs, de ezt nem is vártuk. Ami a levegőben van a másfél óra alatt, és ami utána a hallgatóban visszhangzik, az egyrészt a lehetőségekhez képest józan beszélgetés frissítő élménye egy agyonkínzott témában, másrészt a nézetek markáns ellentéte és az európai összevisszaság, ami miatt felidéztem a beszélgetést és a viccet.

Prőhle Gergely, Balog Zoltán és Heinrich Bedford-Strohm

Ma Európában egyértelműen a németek a szeretők, mégpedig a szenvedélyes szeretők és akkor a vicc szerint, de a híreket hallgatva is mindenképpen baj van. A viccnek a magyarokra nézve nincs külön jellemzése, de nekünk is megvannak a pozitív és negatív, sztereotip és mégse alaptalan nemzeti karakterjegyeink. Mondjuk a mennyei verzióban zenészek vagy írók volnánk, a pokoli változatra bizonyára több ötletünk is van. Én nagyjából az együttműködés és az optimizmus területén keresnék először példát (a foci most már felmentve).

Európa nemzetei különböző lelkiállapotban

Németországért az ezredfordulón aggódtak, ma finoman szólva nem kell. Sziget a nyűgös Európa közepén. Valószínű ezért lehet lelkületben más, mint a kontinens sok más állama.

Magyarországon két dolog áll meghatározó német befolyás alatt (és úgy általában egyik sem bánja): az egyik a magyar gazdaság, a másik az evangélikus teológia. Ritka együttállásként az utóbbi években mindkét ország politikai elitjében ráadásul meghatározó a protestáns elem. De hiába ez vagy az a párhuzam, a lelkiállapot mégsem közös.

A lelki alapokkal pedig minden vezetőnek tisztában kell lennie, és minden sikeres vezető épít is erre, ezt formálja tudatosan, vagy ezt téveszti el. Persze nem minden lelkiállapot építő. Véleményem szerint itt találjuk Európa bajainak gyökereit. A mediterrán országok tartós gazdasági és szerkezeti problémái a permanens válság hol dühös, hol tehetetlen érzését adják Portugáliától Olaszországig. Görögország a gyógyíthatatlan állatorvosi ló.

A mediterrán lazaság találkozása az északi protestáns spórolással nem hoz megoldást. Franciaország egykori sármos képei rég eltűntek, helyüket az egy helyben topogás tüntetései és a véres terror képei vették át. Tehetetlenség és gyász keveredik egymással. Időzített bombaként robban újra és újra a külvárosok lakosainak frusztrációja.  

Az angolok már nem is főznének a többiekre

A viccben szereplő angol szakácsoktól is hiába félnénk, mert ők már nem kívánnak a többiekre főzni. Döntésüket sokkal inkább lelki tényezők okozták, mint bármilyen racionalitás, haszon, esetleg hidegvér, amit az angoloktól várnánk. Már az előző évtizedben, amikor az európai egység vitorlái még komoly széltől dagadtak, világos volt, ha az EU továbbmegy a szorosabb egység útján, Nagy-Britannia ki fog válni. Túl nagy a távolság a szigetország birodalmi öröksége és atlanti elkötelezettsége, valamint a nagy egységes Európa terve között. Végül Nagy-Britannia meglepő módon, egyedüli jelentős tagállamként, megnyitotta munkaerőpiacát az új tagok előtt. A brit gazdaság európai összehasonlításban a 2008-as válság után sikeres. A gazdasági hátrányokat vállalva 2016-ban mégis a kilépésre szavaztak, a régi Anglia iránti nosztalgiából, rendszerkritikus tiltakozásból, szemben az érdekekkel. A kiváló országos gazdasági eredmények ellenére nemcsak az angol vidék dühös, de a vidéki osztrákok is. Kritikus távolságok nőttek meg a társadalmon belül (vidék–nagyváros, nyertes–vesztes, fiatal–öreg), és azok az összetartó erők meggyengültek (jóléti állam, közös kultúra, béke utáni vágy), amelyeken felépült az európai jóléti állam és az Európai Unió is.

Hol vannak az európaiak?

Európát járva az ember érzi a kontinenst a vicc szerint is mennyeivé tevő nemzeti karakterjegyek fogyatkozását, és el-elfogja a nosztalgia. Bár Esterházy Pétertől tudjuk, hogy a nosztalgia igazságtartalmával bajok vannak.

Engem még a nemzeti karakterek iránti aggodalomnál is jobban elfog a nosztalgia az iránt az európai karakter iránt, amire Magyarországon évtizedekig annyira vártunk, és ami akkor látszik kicsúszni, amikor már majdnem teljesen a kezünkben van.

Az „európai” olyan ideál, akit József Attila kívánt látni Thomas Mann személyében 1937-ben. Itt nálunk „fehérek közt egy európait” hallani és látni akkor is egy ideál volt. Ez az ideál tűnik el szemünk elől, ha odanézünk, ahol eddig úgy tudtuk, lakik, és ezt az ideált romboljuk saját magunk, mire azok lehettünk, akik lenni szerettünk volna. Nemzeti karakterjegyeink erre kényszerítenének? Valaki ellen határozhatjuk csak meg identitásunkat? Vagy, ha a szeretők a németek, a rendőrök a franciák és az angolok még főzni sem akarnak, akkor az már nem az az Európa?

Kockáztató, nagyvonalú szeretet

„Lelket adni Európának!” – szólt a keresztény egyházak terve pár éve. Ha ez a lélek meglenne, Európa jobban bírna a problémákkal. Mert fő gondja az, hogy a nehézségek elviselésére semmi lelki tartaléka nincs a közös európai gondolatnak. Azonnal a szakítóerők lesznek úrrá. Minden kapcsolatot a krízisben aktiválódó fenntartó lelki erő minősít.

Úgy nem lehet közösséget teremteni, hogy egyéni előnyt mindenki a közösség rombolásával akar szerezni. A jelenlegi „németes” Európa lelke abban más, hogy a gigantikus gazdasági erő a befogadás szándékával párosul.

Nem biztos, hogy ez a mindkét elemében protestáns egyházak támogatta lélek biztos sikerrecept lesz. Az eredménye egy sokvallású és etnikumú ország, annak minden feszültségével, valamint a gazdaság és a nagyvonalúság egybentartotta társadalom lesz. Lelki ereje, ha sikeres a befogadás, a kockáztató nagyvonalú szeretet kereszténysége lesz.

Közép-európai alternatíva

Milyen alternatívát kínál az unió másik nyertese, Közép-Kelet Európa? Ha egy olyan kritikai hangot, ami arról szól, hogy a nagynak, sikeresnek nem lehet teljes hegemóniája, mert az nem európai, akkor jó. Ha a nemzeti karakterjegyek értékéről szól, és a múlttal aktív teremtő kapcsolatot, mint európai értéket képviseli, akkor fontos helyreigazító tényező. Ha ez lenne régiónk Európa-kritikája és mellette a sikeres integrációt élnénk meg, fehérek közt európait keresni új lakcímen is lehetne.

Ezzel szemben felelőtlenségünk abban áll, hogy az elért helyet feláldozzuk a zsigeri érzelmek és indulatok oltárán. Saját nagyvonalúságunk lelki erőt adó forrását valós és mesterségesen gerjesztett félelmekkel zárjuk el. Olyan gazdasági forrásokat pazarolunk és sikkasztunk el, amik közösségi eredetűek és úgy teszünk, mintha ezért felelősséggel értük nem tartoznánk. Pillanatnyi erős szavakon érzett kielégülésünk pedig csak még durvább közbeszédet szül. Egyéni érdekeink mindig és mindenhol a másik érdekei fölé helyezése pedig minden közösségi létet ellehetetlenít.

Több felebaráti gesztust és kevesebb üres széket a közéletbe

Lélek a Tüskecsarnokban

A Tüskecsarnok találkozásai az első közép-európai lehetőség pozitív útját mutatták. Ez a kiélezett Balog–Bedford-Strohm vitára és mindkét vitapartnerre is igaz. Annak, hogy ez a hang itt így megszólalhatott, annak a minden más lojalitást megelőző, közös keresztény elköteleződés volt az alapja. Ez tette lehetővé a vitapartnereknek, hogy a végén megöleljék egymást, és ez ne teátrális gesztus legyen. Sokkal több mozgásszabadság nem volt a pulpituson. Lent a nézőtéren bújik még némi lehetőség. Főleg az üres székek feltöltése, ami szól egyrészt az egyházi bázis szervezéséről és erejéről, másrészt a közéleti témák iránti érdeklődésről és elkötelezettségről. A mérsékelt érdeklődést egyszerre okozza az aktív és jó szándékú civil közéletet ellehetetlenítő tudatos politikai gyakorlat, illetve a közéleti kérdéseket a hitéleten kívül elhelyező hamis lelkiség is.

Ma az evangélikus egyház valódi protestáns feladata az önállóan és felelősen gondolkodni képes, tudatosan és elkötelezetten keresztény emberek kinevelése és odaültetése az üres székekre. 

Akik viszont ott voltak, szerveztek, beszélgettek, találkoztak, tettek egy fárasztó és üdítő lépést Európáért. Megmutatták, szeretni nemcsak a németek tudnak.

A szerzőről

Szabó B. András (1977) – evangélikus lelkész, teológus.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr478900506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.