Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Foci és kerítés

2016. június 22. - KötőSzó

„Én most, egyszerűen, mindenféle politikai sallang nélkül szeretnék drukkolni a válogatottnak. Úgy ahogyan azt teszik más nemzetek is a sajátjuknak, meg másokénak. Bár sem a politikát, sem a focieredményeket nem tudjuk varázsütésre befolyásolni, mégis emberként tudunk tenni valamit. Például az egymás közötti kerítéseket le tudjuk rombolni!”

Szerző: Bolla Zsuzsanna

Forrás: Nemzeti Sport | Fotó: Hegedüs Gábor

Az osztrákok elleni győzelem utáni napon, az olasz portás gratulált nekem, amint visszaértem a hotelünkbe. Teljesen meglepődtem a gesztuson. „Sokáig nem voltatok a porondon, de azt gondolom, hogy a legendás magyar foci újra feléledt!” – mondta csillogó szemekkel. Annyira lelkesedett a magyar válogatottért, hogy engem is teljesen felvillanyozott: újra számon vagyunk tartva. Bekerültünk azok közé, akikről beszélni lehet, érdemes és kell. Drukkolnak nekünk, várják a következő meccsünket.

Két nap múlva egy pizzériában ülve óriási örömujjongásra lettünk figyelmesek. Gólt rúgtak az olaszok! – mondták derülten a vendégek, akik az örömre egymás nyakába borultak. Sok férfi –így a férjem is – felpattant helyéről és a kivetítő elé sereglett, mintha legalábbis világméretű szenzáció történt volna. Ezzel azonban el is dőlt a torna: kikaptak a svédek. A kedélyek azonban nem csillapodtak.

A meccs után mindenki boldog volt, csak erről beszélgettek egymással az utcán, a közértben, a piacon. Ünnepelték a győzelmet, még ha az utolsó percben is történt az a mindent eldöntő gól. Amikor hazaértünk a szállodába, természetes volt, hogy én is gratulálok portás barátomnak. Nagyon örült, és bár szolgálatban volt a góllövő percekben is, nyomon tudta követni a meccs alakulását.

És akkor elkezdett dőlni belőle a szó. Mindig is szeretett volna focista lenni, de sajnos nem vették be a nagy római csapatba, csak kisebb, kerületi csapatokban és bajnokságokon játszhatott. De az, hogy az olaszok idén ilyen sikeresek (jelenleg csoportelsők az E csoportban 6 ponttal) teljesen felvillanyozta, új energiákkal töltötte fel és maga is úgy érezte, mintha kárpótolva lenne azért, amiért annak idején nem jött össze neki a focikarrier.

A foci után aztán jött a politika: olasz–magyar két jó barát. Ők mindig mellettünk álltak és állnak is. Jóban és rosszban. 1956-ban is összeszorult szívvel nézték a forradalmat.

De egy dolog van, amiért mostanában furcsán néznek ránk, és az a határon felhúzott kerítés. Ők keresztények, és tranzitországként átengedik a bevándorlókat. „Németországba akarnak menni ezek az emberek, ott szükség van a munkájukra, mi nem álljuk útjukat. Segítenünk kell nekik, mert ezt diktálja keresztény hitünk. Ha a hazájukban maradnak, meghalnak. Ezt ugye nem akarjuk?

Ferenc pápa is minden vasárnap arról beszél, hogy tegyünk meg értünk minden tőlünk telhetőt és igaza van, amikor azt mondja, hogy nem zárkózhatunk el előttük, segítő kezet kell nyújtanunk nekik” – magyarázta. És akkor feltette a kérdést: „Ha 56-ban a magyar menekültek előtt kerítést húzott volna fel Ausztria, mit mondtok? Vajon mi lett volna?

Ki tudja, ki a terrorista?

Honnan tudjuk? Ha holnap mi leszünk migránsok – mert bármi megtörténhet, ami már megtörtént a világtörténelemben –, mire számíthatunk Európában? Ne rontsátok el ti, magyarok állandóan azt a képet, amit Európa gondol rólatok!” Nem találtam szavakat.

Hát nem szurkol itt senki a magyarok kudarcának, nem tesz itt keresztbe senki a magyarok előtt. Európa-parlamentes-fóbiánk mesterségesen szított valami. Az utca embere, Európában másképp gondolkodik rólunk, mint amit az újságok írnak!

De mi magyarok, mi magunk vagyunk azok, akik elvágjuk magunkat előttük. Mindig felépítünk nagy nehezen valamit magunk körül, hogy aztán azt egyetlen tollvonással lerombolhassuk. Igyekszünk, teperünk, létrejön valami, elérünk valamit, aztán mintha az elért eredmények már nem számítanának, mintha könnyen jöttek volna, könnyen is mehetnének.

Jót tesz ez a foci siker most hazánknak. De a futball eredmények nem feledtethetik el azt velünk, hogy bár a fiúk a pályán mindent megtesznek a győzelemért, a politika most alaposan ki is akarja ezt aknázni. Az a politika, amelyik sok mindent rombolt le körülöttünk Európában. Magyarázhatjuk ezt bárhogy, mégis az jön ki belőle, hogy mi magyarok nem vagyunk egy segítőkész nép. Pedig ez nem így van.

Én most, egyszerűen, mindenféle politikai sallang nélkül szeretnék drukkolni a válogatottnak. Úgy ahogyan azt teszik más nemzetek is a sajátjuknak, meg másokénak. Bár sem a politikát, sem a focieredményeket nem tudjuk varázsütésre befolyásolni, mégis emberként tudunk tenni valamit. Például az egymás közötti kerítéseket le tudjuk rombolni!

Fontos volt számomra az, hogy ott és akkor, abban a pár percben volt pár dolog, amiben egy másik náció fiával egyet tudtunk érteni: bár a politika erős befolyásoló erővel bír, de az emberi kapcsolatok mégis mások. Mindannyian emberek vagyunk. Együtt lehet drukkolni a másiknak és örülni a sikerének. Együtt kell segíteni a másikon, ha az rászorul. Ezek a legfontosabbak.

Hajrá Magyarország! Hajrá Olaszország! Hajrá Európa!

Akinek pedig van hozzá kedve, humora és bátorsága, menjen szürke – Király Gáboros – Mackóban munkába!

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr258830168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.