Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Keresztény újságírás a közélet frontján

2016. június 06. - KötőSzó

Tudjuk, nemcsak a szekuláris világ, de a keresztény hívek jelentős része sem nézi jó szemmel az egyházak közéleti megnyilatkozásait. Úgy vélem, főként azok ódzkodnak ezektől, akik maguk is valamely lövészárokból vizslatják a történéseket.

Szerző: T. Pintér Károly

ujsagiro.jpg

Idén június 7-re időzítette rendes évi közgyűlését a Prúsz, a Protestáns Újságírók Szövetsége. Szinte látom magam előtt az olvasó felragyogó tekintetét: ez ám a jó hír! És valóban. Na, nem a közgyűlés ténye, hanem a sajátos szakmai szövetség megléte. E kifelé ritkán megnyilvánuló, ám létszámát tekintve folyamatosan gyarapodó szervezetnek ugyanis a hazai sajtó mindkét térfeléről akadnak tagjai. Nem véletlenül. A szövetség sajátossága abban rejlik, hogy – jobbára évenkénti médiaműhely, egy-két konferencia, szakmai klubest megtartására szorítkozó – programjával az etikusság, a hitelesség kívánatos alapállására trenírozza tagjait. Teszi ezt oly módon, hogy tisztán és vállaltan biblikus, evangéliumi értékrend tükrében vizsgál akár szakmai, akár közéleti kérdéseket. Márpedig a biblikus, evangéliumi értékrend tükrében például a váltakozó intenzitással, de immár negyedszázada zajló hazai médiaháború lövészárkai tulajdonképpen értelmezhetetlen.

A szövetség együttléteiről persze a Prúsz tagjainak is vissza kell térniük a média valamelyik (jobb- vagy baloldali) lövészárkába, de ezek az „önképzőköri alkalmak” vélhetően sokuk számára adnak elégséges muníciót ahhoz, hogy – legalább személyükben – helyt tudjanak állni a kísértésekkel szemben. Úgymint ellenállni a csúsztatás, a gyalázkodás, a tömjénezés, az elhallgatás, a lejáratás… mindennapos médiahasználatban lévő kísértésének.

Ha az adott orgánum nem teszi is mindenki számára lehetővé, hogy munkavállalóként eltekintsen „hovatartozásától”, eleddig nem tudunk arról, hogy egy Prúsz-tagot nemtelen megnyilatkozásra kényszerítettek volna. S hogy az alapvetően nem horizontálisan, hanem vertikálisan tájékozódó újságírói viszonyulás nem a mérsékelt színvonal szinonimája, arra talán bizonyság az is, hogy e szövetség tagjai közül az előző kormányok alatt is többeket érdemesítettek szakmai kitüntetésre.    

Most, hogy a Protestáns Újságírók Szövetségének közgyűlése apropóján ejtettünk néhány szót az elvárható, ám korántsem jellemző újságírói attitűdről, váltsunk nézőpontot. Hacsak nem zuhantunk valamely szélsőséges orgánum „lövészárkába”, egyszerű médiafogyasztóként magunk is arra vágyunk, hogy hiteles forrásokból, hitelesen tájékozódhassunk. Nos, szerény véleményem szerint ma Magyarországon erre úgyszólván semmi esélyünk. Már-már közhely az az igazság, hogy aki valamely politikai, közéleti kérdésben tisztán szeretne látni, annak legalább három vagy ennél is több médium tálalásából kell kihámoznia a valót.

Nem az a baj, hogy jobbról is, balról is markánsan elfogult vélemények özönlenek ránk, hanem az, hogy a média a közlendő tényeket is úgy válogatja, mint valami szelektív hulladékgyűjtő.

Szabad legyen szabadalmaztatnom személyes stratégiámat: én – ha tehetem – a közszolgálati csatornák híreivel kezdem a napot. Megjegyzem, engem speciel nem zavarna a közszolgálati médiumok sikerpropagandája, ha nyíltan vállalnák, hogy ők a – mindenkori! – kormányzat szócsövei. Végtére is célszerű a kályhától elindulni, magyar állampolgárként pedig amúgy is illendőnek vélem meghallgatni, hogy a regnáló hatalom mit szeretne velem közölni. A számítógép előtt töltött órák közti munkaszünetben majd túlnyomó többségben úgyis az ellenzéki sajtó szolgáltatásaként ontja rám – másként torzított – híreit a világháló.

Ebből azonban sajnos nem következik, hogy „az igazság a kettő között van”. Nem, nem feltétlenül ott. Sőt az igazság sokszor nincs sehol. Arra ilyenkor vagy ráérez az ember, vagy nem. Ha viszont már ott tartunk, hogy racionalitás helyett olykor hírek hallatán is megérzésekre kell hagyatkoznunk, akkor felbecsülhetetlen jelentősége van egy szilárd belső értékrendnek. 

Az olvasó talán már sejti, mire akarok kilyukadni, előbb azonban hadd osszam meg a magyarországi médiával kapcsolatos legfőbb keservemet. Az a bal- vagy jobboldali orgánum, amelyik – ab ovo – nem képes elfogadni, urambocsá!, magáévá tenni (sic!) az ellenkező oldalról érkező érveket, az bizony számomra a megboldogult Lúdas Matyit idézi. Mert az azért valahol vicc, hogy a legtöbb balliberális sajtótermék az elmúlt hat évben egyetlen kormányzati intézkedésben sem talált dicséretes fegyvertényt, átellenből pedig még mindig kommunista kísértetekkel riogatnak, amúgy meg minden rózsaszín…

Szeretném hinni, hogy fenti kritikám is eltúlzott. Abban azonban nincs cseppnyi túlzás, hogy a jelenlegi közélet – s az annak abszurditását híven tükröző mai média – valóságos „missziós terep”.

És nem csupán a Prúsz kötelékébe tartozókhoz hasonlóan biblikus értékrendet követő zsurnaliszták, de ténylegesen az egyházak számára is (amelyeknek a lelkészi karában egyébiránt szintén találhatók kiváló tollforgatók). Mikor, ha nem most, e hiteles, józan szót szomjazó világban kellene bátrabban, erőteljesebben képviselni az evangélium üzenetét! Azt a krisztusi alapállást, amely gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst.

Tudjuk, nemcsak a szekuláris világ, de a keresztény hívek jelentős része sem nézi jó szemmel az egyházak közéleti megnyilatkozásait. Úgy vélem, főként azok ódzkodnak ezektől, akik maguk is valamely lövészárokból vizslatják a történéseket.

Emlékszem, hogy amikor kisgyermekként egy világháborús történet kapcsán először találkoztam a tábori lelkészség fogalmával, úgy hittem, a tábori pap az a személy, aki ide-oda ingázik a lövészárkok között, hogy megpróbálja lefegyverezni a szemben álló feleket. Így azután a legsúlyosabb egyházkritikát számomra azok a filmek közvetítették, amelyekben a papok mindkét „lövészárokban” megáldják a fegyvereket. És mint tudjuk, ez nem a hollywoodi forgatókönyvírók agyszüleménye…

Aki frontvonalak közé merészkedik, az nagy valószínűséggel két tűz közé kerül, azt majd jobbról is, balról is lövik. Nos, a közélet frontján ennek a veszélyét kellene bátran felvállalni. A hitelességre törekvő újságíróknak éppúgy, mint a kereszthalállal és feltámadással hitelesített evangélium hirdetésére hivatott lelkészeknek.

P.S. Horizontálisan tájékozódó olvasóink okkal bízhatnak abban, hogy egyszer majdcsak kifogy a lőszer, a vertikálisan tájékozódó lutheránusok pedig abban, hogy: „Erős vár a mi Istenünk!”

A szerzőről: T. Pintér Károly (1956) - Az Evangélikus élet főszerkesztője 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr38775822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.