Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Bezzeg régen jobb volt?

Emlékezz pontosabban a múltra

2016. május 22. - KötőSzó

„Hadd bátorítsak mindenkit, aki talán fiatalabb, aki a dicső elődökre csodálkozva néz, akit nyomaszt az, hogy micsoda emberek nyomdokába léphet: nem voltak ők sokkal jobbak. És hadd biztassak mindenkit, aki úgy érzi, panaszainak csak úgy tud hangot ad, hogy bezzeg régen minden jobb volt: emlékezz kicsit pontosabban a múltra. Jézus maga mondja, az Ő országa nem e világból való  miért keressük hát a mi múltunkban vagy a jövőnkben azt a bizonyos pillanatot, amikor minden jobb volt vagy lesz.” Hegedűs Attila prédikációja.

Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.

Zsid 13,8.

Bezzeg régen volt még tisztelet –
Bezzeg régen volt még becsület –
Bezzeg régen voltak még értékek
Bezzeg régen tömör volt a kifli –
Bezzeg régen áthívott a szomszéd –
Bezzeg régen csak gyalogolt az idő –
Bezzeg régen nem ültettek tuját
Bezzeg régen jó volt a csapvíz –
Nem volt benne cianid meg trihalometán 
Bezzeg régen gitár volt a zenébe' –
Bezzeg régen nem volt lyuk az égen –
Bezzeg régen adtál még kölcsön –
És ha becsavartam egy izzót, tíz évig égett
Bezzeg régen fiatalabb voltam –
A csajom is sokkal fiatalabb volt –
Az édesanyám is jóval idősebb lett -
Amióta bezzeg régen még fiatalabb volt 
Anno minden jobb volt itten –
Anno hittem, jobb lesz itt
Bezzeg régen jó volt a lada –
Bezzeg régen jó volt a trabant –
Bezzeg régen átadták a helyet –
Bezzeg régen volt még szakértelem-
Bezzeg régen jobb volt a hangulat –

Bezzeg régen nem volt műanyag –
Bezzeg régen több volt a faj –
Bezzeg régen kijjebb volt a határ-
Bezzeg régen jók voltak a matricák –
Volt belőle motoros, autós meg karatés
Bezzeg régen minden jobb volt –
Akárki akármit mond –
Mondom, régen minden jobb volt –
Nem nyitok vitát, jobb volt 
Bezzeg régen tiszta stílusok voltak –
A valódi nagy tehetségek írták a dalokat –
Bezzeg régen jó volt a közönség –
A sztárokat szerették és vették a zenét 
Anno minden jobb volt itten –
Anno hittem, jobb lesz itt
Régen minden jobb volt,
Wurlitzerből dal szólt,
Tudtuk mi a kellemetes zene...
Most már kevésbé jó,
Nincs már szép zeneszó,
Megette az egészet a fene...

(Belgä: Bezzeg régen)

 

Bocsánat, ha valakit felháborít, hogy Belgát idézek. A dallal nemrég találkoztam, és szövegük rímel arra a kérdésre, ami egy ideje foglalkoztat. Olyan városban élek, ahol 450 éve folyamatosan van evangélikus gyülekezet, ahol hatalmas múltunk van. Amikor a múltra nézünk, eszünkbe jutnak azok a nagyszerű emberek, akik előttünk éltek- és azt érezzük, hogy mi kicsik vagyunk hozzájuk képest. Főleg, ha ezt is erősítjük magunkban: régen minden jobb volt.  Iskoláinkban is – a régi tanárok biztosan emlékeznek rá  tanulni vágyók, illedelmesek voltak a gyerekek, mellettük felkészült, hatalmas tanáregyéniségek, használható tankönyvek, átlátható, emberséges tananyag. Igen, régen minden jobb volt, bezzeg régen minden sokkal jobb volt.

Csak az a baj, hogy ha őszintébben megnézzük azt a jobb időt, az teli volt sóhajtással, hogy régen  vagyis még régebben  még jobb volt.

A reformkornak, nemzeti történelmünk egyik legszebbnek tűnő szakaszának egyik kulcsverse így hangzik: romlásnak indult hajdan erős magyar… Ama bizonyos hajdan erős magyar, aki után a XIX. század eleji költő sóhajtozik, a török időben élhetett, amikor is a protestáns énekszerzők épp azt énekelték: jelenlegi nyomorúságunk oka az, hogy a régiek hitét elvesztettük. És így bandukolunk visszafelé az időben, keresve azt az igazi, tökéletes világot, amit elvesztettük, amikor minden jobb volt.

Mintha egész életünk át volna itatva ezzel a keserű kereséssel: a múltban vagy a jövőben rejlő tökéletességgel, aminek fényében a jelent olyan halványnak látjuk. Talán mert az elme igyekszik a rossz emlékeket kiszűrni  a múlt sötétebb részei egyszerűen elfelejtődik.  

Valószínű, hogy a XVIII. század elején nagyon sok gyenge zeneszerző lehetett  mi mégis úgy emlékezünk erre a zenetörténeti korszakra, mint a csodálatos Bach korára  a többieket elnyelte a feledés.

Húsz éve volt lehetőségem egy évet Németországban tölteni  ez a ’94-95-ös tanév volt. Egy gyülekezetben eljutottam egy Seniorkreisba, idősek beszélgetőkörébe, ahol éppen a ne ölj parancsolatról beszélgettek. Sóhajtva beszélgettek arról, hogy a TV mennyire teli van krimivel, gyilkossággal, hogy ma már az emberi életnek mennyire nincs értéke- és nem mertek szembenézni azzal, hogy az ő fiatalkorukhoz a II. világháború tartozott. ’95-ben volt ez, a II. világháború végének ötven éves évfordulójára emlékezett egész Németország. Régen tényleg minden jobb volt?

Érthető: a magunk ifjúsága, azok a hatások, amelyek akkor értek bennünket, nagyon mélyen belénk ivódnak- azok által lettünk azok, akik vagyunk. És újra és újra azokat az impulzusokat keressük. De nem hiszem, hogy azok a slágerek, amelyeket a nyolcvanas évek második felében hallgattunk, zeneileg nagyszerűek lettek volna. Egyszerűen csak amikor kamaszkoromban kiformálódott jelenlegi, felnőtt énem, ezeket hallgattuk  nekem fontosak, de nem jobbak vagy rosszabbak más idők dalainál.

Eleve, abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a világtörténelemnek volt egy ideális időpontja, amikor rendben mentek a dolgok, vagy éppen a jövőben lesz, amiért bármit meg lehet tenni, akár még megalázni a jelenlevőket is. Csakhogy ne feledjük: a hittanos gyerekeknek is azt tanítjuk, hogy az Éden-kert nem a történelemben megtörtént valóságos esemény, hanem olyan helyzet leírása, amely mindenkivel minden nap megtörténik. Fölösleges a múlt egy pillanatára mutogatni, amikor jobb volt- hát nem volt jobb. Fölösleges ezzel önmagunkat vagy másokat stresszelni. 

És ezzel hadd bátorítsak mindenkit, aki talán fiatalabb, aki a dicső elődökre csodálkozva néz, akit nyomaszt az, hogy micsoda emberek nyomdokába léphet: nem voltak ők sokkal jobbak. És hadd biztassak mindenkit, aki úgy érzi, panaszainak csak úgy tud hangot ad, hogy bezzeg régen minden jobb volt: emlékezz kicsit pontosabban a múltra. Jézus maga mondja, az Ő országa nem e világból való  miért keressük hát a mi múltunkban vagy a jövőnkben azt a bizonyos pillanatot, amikor minden jobb volt vagy lesz.

Most provokatív leszek: apám, nagyapám nem volt jobb nálam. Rájöttem. Éltek egy helyzetben, igyekeztek lehetőségeik szerint helyt állni emberséggel, hittel, ahogyan lehet. Így szeretem őket   most is abban a Luther-kabátban állok előttetek, amelyiket apámtól örököltem. Kortársaik között voltak nagyszerű és rongy lelkű emberek, csak éppen a hősök emlékezete jobban megmaradt. Nem vagyok jobb, és nem vagyok rosszabb, mint ők. Én most élem meg a magam életét. Én most próbálok úgy viselkedni, hittel, emberséggel, ahogyan lehet. Tény, hogy sok minden annakidején nem volt akkora kérdés, mint ma. Viszont voltak más, éppoly égető krízishelyzetek.

És most itt vagyok én, egy másféle helyzetben: nincs háború, nincs kádári diktatúra, de van migránsválság és internet  hát én ebben próbálok élni emberséggel, hittel.  Nem vagyok rosszabb náluk, de jobb sem.

És itt van a fiam, más érdekli, mint engem  lehet, hogy ő lenne az a bizonyos romlásnak indult, hajdan erős? Nem hiszem. Ő csak igyekszik megharcolni egy olyan világban a helyét, amelyik másmilyen, mint az enyém volt harminc éve. Másmilyen, máshogy kell megszólítani, mások a szempontjai, mint nekem voltak annakidején- már persze ha egyáltalán jól emlékszem hajdanvolt önmagamra és nem hazudok magamnak.

Ez a felismerés, tehát, hogy tévedés a régen minden jobb volt gondolata, nem szakít bennünket darabokra, nem tesz közömbössé az elődök és az utódok iránt. A tény, hogy tanulgatom nem hozzájuk mérni magam, nem jelent felejtést. Annyi mindent tanulok tőlük! Abból, ahogyan megoldották a problémáikat. És abból, ahogyan nem sikerült megoldani a saját problémáikat. A tény, hogy nem hozzájuk mérem magamat, nem jelent felejtést. Csak azt, hogy a közösséget valami más adja meg: nem az ő erkölcsi csillogásuk, és nem az én kisebbségi komplexusom  vagy utódokra tekintve: nem az ő hozzám mért gyengeségük vagy nagyságuk.

Az állandóság, a közösség, az a bizonyos biztos vonal ott van, amiről a Zsidó levél beszél: Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Ha valamihez mérjük magunkat, akkor az ő szeretetéhez mérjük, ne a dicső múlthoz, mert az csak nosztalgia, és ne a dicső jövőhöz, mert az csak illúzió. Jézushoz, akibe belekapaszkodott apám is nagyapám is, akitől tanácsot kért döntései előtt, aztán vagy sikerült jól dönteni, vagy nem, és akibe belekapaszkodom én is, tanácsot kérve, aztán vagy sikerül jól döntenem, vagy sem, és aki reménység szerint elkíséri a fiamat is, és ha majd döntenie kell, kérdései lesznek, ő is őt kérdezi. Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.

Közben élünk, vannak szép, délceg lépéseink és orra bukásaink, de ez nem emel bennünket az elődök vagy az utódok fölé, igaz, nem is aláz meg bennünket. Azáltal vagyunk igazi társai egymásnak  nagyapák, fiak és unokák, diákok és tanárok , hogy ugyanaz a Krisztus kísér minket kétezer éve. Mert Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Ámen.

Az Igehirdetés a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület 15. Pedagógiai Konferenciájának záró istentiszteletén hangzott el. Sopronban.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr168734526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.