Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

„Nem tehetünk különbséget ember és ember között”

Tanyán élőket, hajléktalanokat és minden rászorulót támogatnak

2016. május 10. - KötőSzó

Az ínséget szenvedőket nem lehet magukra hagyni. Ez a krisztusi parancs adja az erőt a Nyíregyháza-Kertvárosi Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházközségnek ahhoz, hogy minden nehézség ellenére, az önkormányzat felől fújó ellenszélben is működtesse a tanyán élőket, a hajléktalanokat és a rászorulókat támogató diakóniai szolgálatát. „Nem tehetünk különbséget ember és ember között, hiszen Jézus is mindenkire egyforma szeretettel tekint” – vallja Laborczi Géza, a gyülekezet lelkésze.

Szöveg: Illisz L. László | fotó: Sipeki Péter | forrás: evangélikus.hu

Mély, laza homokon futó útra kanyarodik velünk a pickup, a nyitott platós terepjáró, amely a tanyavilágot járja; a platón összezörrennek az ételhordók. Akácliget mögül bukkan fel az aprócska tanya, a kutya harsány csaholással jelzi érkezésünket, mire kapálgató, kendős nénike egyenesedik fel a szőlősorok között.

Ez nem hobbikert, sokkal inkább életforma, azok közül is talán a legősibb. Példás rend uralkodik a tanya körül, sehol egy dudva. Ezen a portán, a sárga, nyírségi homokban csak annak van maradása, aminek haszna van: ehető vagy gyönyörködtet.

A csereételhordó már ott lóg a kerítésen. A tele be, az üres ki. Napi rutin. A tanyagondnok hozza az ebédet, beköszön, Fodor Józsefné pedig dicséri a háziasan főzött ételt. Aztán a lugasnak támasztja a kapát, és szapora léptekkel viszi be az ételhordót a házba.

Odabent múzeumi rend és tisztaság. Vennénk le a cipőnket, hogy ne hordjuk be a homokot, de Fodor néni tréfálkozva tiltakozik: „Innen csak kifelé lehet hordani a koszt!”

Rántott hús, rizs, párolt zöldség. Persze, bőven elég, nem kell már sok a nyolcvanegyedik esztendőben – mondja Fodor néni. Egyedül él, de tartozik valahová. Azt mondja, hogy a kertvárosi evangélikusok nélkül talán már a világon se lenne.

Csak az ember számít

1992-ben önállósodott a nyíregyháza-kertvárosi gyülekezet, és mindjárt az elején megfogalmazódott a szándék, hogy segíteni kell a kertváros peremén, szétszórt tanyákon élő idős embereket. Többségük az 1700-as években ide érkezett, főként zöldségtermesztéssel foglalkozó tót telepesek leszármazottja.

Sok köztük az evangélikus, de a gyülekezet soha nem tett különbséget ember és ember között, annak adnak, aki ínséget szenved.

A tanyavilágban évszázadokon át az volt a rend, hogy ha a gyermekek családot alapítottak, átvették a tanyagazdaság művelését, az öregedő, nehezen mozgó szülők pedig beköltöztek a városba, piacra hordták a tanyán termett árut, s így a család minden tagjának volt megélhetése. Ezt a bejáratott rendszert forgatta fel az erőltetett urbanizációval a kommunizmus: a fiatalok igyekeztek a városba, az öregek pedig magukra maradtak a tanyákon – állítja a gyülekezethez tartozó Bácskainé Pristyák Erika, a Nyíregyházi Egyetem oktatója, aki a tanyavilág szociológiai rendszerét kutatja. Ma ezeknek az embereknek a többsége öregségére végképp magára maradt. A gyülekezet – Joób Olivér legendás és máig tisztelt nyíregyházi evangélikus lelkészről elnevezett – szeretetintézménye róluk gondoskodik.

Testnek és léleknek

„Naponta ezerötszáz embert látunk el” – mondja Hornyákné Pásztor Enikő, az intézmény vezetője.

A 2010-es választásokat követően a fideszes városvezetés – indoklás nélkül – felmondta a gyülekezettel 2003-ban kötött, a szociális ellátással kapcsolatos együttműködési megállapodást, azóta a kertvárosi evangélikus közösség – az állami normatíva segítségével – maga tartja fenn intézményeit.

A konyhán főzött étel egy részét a városban, szociális ellátás keretében, rászorulóknak, hajléktalanoknak osztják szét, másik részét pedig a tanyavilágban élő idős embereknek viszik házhoz. Az ételért – szociális, illetve jövedelmi helyzettől függően – térítési díjat fizetnek a gondozottak: legolcsóbban 170, legdrágábban pedig 506 forintért jutnak hozzá a napi egy adag meleg ételhez. „Üzlet, haszon nincs ebben a tevékenységben, nem keresni akarunk az idős embereken, hanem igyekszünk megtartani őket” – állítja Hornyákné Pásztor Enikő intézményvezető.

Demen Szabolcs tanyagondnok, aki egyben a gyülekezet kántora is, azt mondja, hogy a tanyasi emberek többségének a napi egyszeri meleg étel a legfőbb kapocs a külvilághoz, talán nem túlzás azt állítani, hogy életben maradásuk függ ettől. Mert a tanyagondnok az ebéd mellett az emberi szót is elhozza mindennap. Beszélgetnek, meghallgatnak, lélekben támogatnak, ha kell, vigasztalnak – ez is része mindennapos szolgálatuknak. És persze a tanyagondnok, ha szükség van rá, felvágja a tüzelőt, befűt, kiváltja a gyógyszert a városban, elvégez olyan kisebb-nagyobb feladatokat a ház körül, amelyekkel az idősek fizikai állapotuk miatt már nem boldogulnak.

Egyébként általában az a jellemző, hogy a tanyán élő öregek mindent megtesznek azért, hogy rendben tartsák környezetüket. Ezt láttuk Fodor néni portáján is. Laborczi Géza úgy fogalmaz: ez a tisztes szegénység, kevés jut a mindennapokra, de ettől a parasztemberek lélekben nem csúsznak le, a legvégsőkig őrzik méltóságukat.

„A földhöz és az Istenhez való ragaszkodásuk egy tőről fakad, s leginkább ez tartja meg őket az ínségben is – teszi hozzá a lelkész.

– Igyekszünk a gyülekezet tagjait is bevonni a diakóniai tevékenységbe, de ez ma még nem megy úgy, ahogyan kellene” – mondja Laborczi Géza. Idén ősztől szervezett formában tesznek erre kísérletet, de az igazság az, hogy az aktív, dolgozó, a napi megélhetésért gürcölő embereknek alig-alig van idejük, energiájuk az önkéntességre. Pedig jó volna, ha nem csupán az ünnepeken, az istentiszteleteken találkoznának a városban élők a tanyasi testvéreikkel, mert így alig-alig tudnak fogalmat alkotni azokról a nehézségekről, amelyekkel a tanyán élőknek meg kell küzdeniük – mondja a lelkész.

A gyülekezet persze nem csupán a tanyán élők testi szükségleteinek kielégítésére figyel oda, hanem evangélikus hitük ápolására, megtartására is. A tanyagondnok nem csupán orvoshoz viszi el szükség esetén a tanyán élőket, hanem a gyülekezeti alkalmakra is, körjáratban szedik össze őket a terepjárókkal az adventi, böjti időszakokban – vagy bármikor, amikor a hívő szükségét érzi annak, hogy közelebb lépjen az Úrhoz.

A város peremén, inkább már az akácosok birodalmába nyúló, mezőgazdasági területen működik a konyha, amelynek épületegyüttesében gyülekezeti termet alakítottak ki. Többnyire ide járnak be istentiszteletre a tanyán élők, de együtt lehet a közösség a Bolyai téri gyülekezeti központban is. Az egykori iskolát néhány évvel ezelőtt vásárolták meg, lépésről lépésre, saját forrásaikra és a szolidan csordogáló pályázati pénzekre támaszkodva újítják fel.

Az oltárt és a szószéket a környékbeli erdőkben nőtt faóriásokból alakították ki az ügyes kezű hívek, s a méretes keresztet formázó Jézus-alakot is maguk készítették. Süt a gyülekezeti terem hangulatából, hogy közük van a tárgyakhoz, az őket körülvevő természethez, egymáshoz.

És persze nem csupán az idősek népesítik be az alkalmakon a termet, a gyülekezet lelkészei tudatosan foglalkoznak az „utánpótlás” nevelésével is. Kovács Erzsébet lelkésszel együtt megyünk át a közeli, Dugonics utcai önkormányzati óvodába. Erzsébet végigjárja a csoportszobákat, s egyre népesebb és zajosabb gyereksereg követi. Nem parancsszóra gyülekeznek, sokkal inkább a következő élmény izgalma tükröződik arcukon. Apró székekre telepednek le, és már énekelnek is: „Ki teremtette ezt a világot, az egész világot? Atyánk, Istenünk!”

Közel két tucat gyermeket írattak be a hittanfoglalkozásra, de jellemzően nem mindig ugyanazokból áll össze a csoport. „Jön ez is, jön az is, mindenkit szívesen látok, mert csak az a fontos, hogy itt legyen” – mondja a lelkész asszony.

A felüljárón túl

„Templom? Persze sok szó esett erről kezdetben, a gyülekezet önállósulásának idején” – emlékszik vissza Laborczi Géza. Az egyre fejlődő Bolyai téri épületet ma már otthonának érzi a gyülekezet, a földszintet szépen felújították, az emelet rendbetétele még hátravan. A kert derűs időben megtelik élettel, főző-, sportversenyeket rendeznek, a tanyasi konyha körüli ligeterdőben pedig nyaranta napközisek táboroznak.

Nyíregyházán úgy tartják, hogy „a felüljárón túl” egy külön világ terül el. A Kertvárosban élő evangélikusok érezhetően belakták ezt a világot, ahol már kertekké, ligetekké, tanyákká olvad szét a nagyváros.

Az is nyilvánvaló, hogy az egymás iránt érzett, manapság szinte már unikumnak számító felelősségtudat valóban átitatja mindennapjaikat. Nem bővelkednek, minden apróságért meg kell küzdeniük. De szorosan fogják egymás kezét, s így sikerre vannak ítélve.

Segítse Ön is adója 1%-ával a Magyarországi Evangélikus Egyház szeretetszolgálati munkáját. Magyarországi Evangélikus Egyház, technikai szám: 0035

http://egyszazalek2016.evangelikus.hu/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr548701420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.