Kötőszó

Bécsben sok magyar művész él, akire érdemes odafigyelni, ilyen Zászkaliczky Ágnes is. A fiatal festőművész orgona szakon szerzett diplomát Salzburgban, majd kántorként dolgozott Finnországban, ekkor talált rá a festészetre. Legújabb kiállítása előtt kérdeztük a festészet és a zene kapcsolatáról, a külföldi művészlétről. 

Szerző: Kézdi BeátaMennyire nehéz Bécsben bekerülni a köztudatba?

Nagyon sok munkával lehetséges, és a sajtóval is érdemes jóban lenni. Egyáltalán nem könnyű „híressé válni”, de az más kérdés, hogy a köztudat a szakma elismerését is jelenti-e.

Portrékat festesz, fotórealista stílusban. A kamerás mobiltelefonok idején megéri ilyesmit festeni?

Egy festmény időtálló, örök érték. Salvador Dalit kérdezték a fotográfia megjelenésekor, hogy nem fél-e attól, hogy a festmények értéküket vesztik, hiszen bárki készíthet ezek után képeket. Vagy egyáltalán mi a különbség egy fénykép és egy festmény között? Erre Dali azt válaszolta: csupán kétszázötvenezer dollár. Hiszen egyszeri és megismételhetetlen a festmény, nem hívható elő, nem nyomtatható ki még egyszer, ugyanúgy. Amúgy például Londonban minden évben megrendezik a BP Portrait Award versenyt, ahova több ezren jelentkeznek. Ez is bizonyítja, hogy a szóban forgó művészeti ág igenis virágzik. Tavaly a 3000 jelentkezőből bekerültem én is a döntőbe a kisfiamról készült portréval.

                                                                     On the beach, 120x160 cm, olaj vászonra, 2016

Áprilisban volt „Nyitott műhelyek hétvégéje” Bécsben a 2. és a 20. kerületben. Ilyenkor a művészek megmutatják a műtermeiket, beszélgetni lehet velük. Mennyire nyitottak az ilyenfajta programra a bécsiek?

Egyfolytában jöttek hozzám.  A legkedvesebb történet az volt, amikor három kisfiú jött fel a műtermembe rollerrel. Teljesen egyedül, szülők nélkül jöttek érdeklődve, és nem csak azért, mert tudták, hogy lesz ropi. A szervezők nagy lufikkal jelezték, hogy melyik házban van nyitott műterem, viszont a legtöbb alkotó nem az utcafronton vagy a földszinti lakásokban dolgozik, így tényleg csak az jött, akit valóban érdekelt a dolog.

Meg tudtál nézni más művészeket is?

Egy barátom átjött segíteni egy órára, így szerencsére a szomszédos utcák műtermeit meg tudtam látogatni a kisfiammal, és kiderült, hogy tőlem három házzal arrébb él egy magyar festőnő, akit enélkül a program nélkül nem biztos, hogy valaha is megismertem volna.

Májusban viszont saját kiállításod nyílik. Mit kell erről tudni?

Május 17-én a 6. kerületben az EGA-Frauenzentrumban nyílik egy önálló kiállításom, mely június közepéig lesz látogatható. Itt egy két szintes kiállítótérben mutathatom meg a munkáimat az érdeklődőknek, ami nagy öröm.                                                          Portrait of Lenny Kravitz, olaj vászonra, 100x100 cm, 2015

Édesapád orgonista, és te is zenei pályán indultál, hiszen zenészként, kántorként dolgoztál Finnországban is. Teljesen elengedted a zenélést?

Nem. Inkább úgy fogalmaznék, hogy korszakaim vannak, és most a festészet a hangsúlyosabb. Minden évben adunk pár koncertet a férjemmel, Bogányi Tiborral, mert egy nagyon népszerű és általunk is kedvelt repertoárt állítottunk össze korábban, amelyet azóta is szívesen játszunk Európa-szerte.

Miért és hogyan fordultál sikeres orgonistaként a festészet felé?

Amikor kántorként dolgoztam Finnországban, a közelben fekvő Szentpétervár nagyon nagy hatással volt rám, és úgy éreztem fontos, hogy a legjobb tanároktól tanulhassak Szentpétervárott. Kiskorom óta nagyon szerettem rajzolni, tíz éves koromban már volt kiállításom, 28 évesen pedig arra jöttem rá, hogy szeretném a szakmai tudásomat elmélyíteni. Csontváryhoz képest pedig nem is váltottam olyan későn, hiszen ő több mint negyven éves volt, mikor festeni kezdett.

Milyen munkák várnak még rád idén?

Szeptemberben lesz egy csoportos kiállításom, októberre pedig az 1956-os forradalom évfordulójára készül egy portré Einojuhani Rautavaara finn zeneszerzőről, akit '56-ban annyira megráztak a magyar forradalom hírei, hogy még abban az évben operát írt az eseményekről, melyet viszont Finnországban nem mutathattak be évtizedeken át. A portré apropóját pedig az adja, hogy Rautavaara '56-os operáját még nem mutatták be Magyarországon sem, így október 23-án egy ősbemutató lesz látható Budapesten.

Zenészeket festesz nagyrészt, de úgy tudom, hogy most készül egy lelkész portré is.

A zenészek megfestése az én ötletem volt, szerettem volna egy ilyen gyűjteményt, de természetesen nem baj, ha vannak kitérőim. Most például valóban egy finn lelkészt fogok megfesteni. Finnországban az a szokás, hogy a nyugdíjba menő lelkészekről készül egy portré, melyet a gyülekezetben tesznek ki, és én most pont annak a gyülekezetnek festek, amelyben korábban kántor voltam. Ez különösen nagy megtiszteltetés és öröm.