Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

9 indok: miért énekeljünk régi keresztény énekeket?

2016. április 24. - KötőSzó

„A felszínes dicsőítés rossz teológiát szül, a rossz teológia pedig gyenge egyházat.” Ma Cantate, vagyis az éneklés vasárnapja van, ebből az alkalomból olyan összeállítást közlünk, amelyik leszámol a gyülekezeti énekléssel kapcsolatos tévhitekkel, és az is kiderül: lehet-e sörözni korálok éneklése közben? 

Szöveg: LD | Forrás: Evangélikus Élet 

Nem is olyan régen a gyülekezeti énekek szerves részét alkották minden keresztény istentiszteletnek és alkalomnak. Mára – a gyülekezeti (bibliaórás) keménymagot leszámítva – nem igazán énekeljük ezeket a klasszikus keresztény, illetve felekezeti korálokat. Ez a folyamat a gyülekezeti élet minden területét elérte, talán az istentiszteleti liturgiát legkevésbé. Mindenkinek lehet tapasztalata a temetéseken egyedül zengő lelkész- és kántorhangról, a kínos-csendes iskolai éneklésekről, ifjúsági órákon pedig csak a gitáros ifjúsági énekek kerülnek elő – jó esetben. Összegyűjtöttünk néhány tényt és érvet: miért gyakoroljuk mégis tovább ezt a hosszú, szép hagyománnyal bíró gyülekezeti „himnuszköltészetet”?

1. Az énekek teológiai gondolkodásra tanítanak.

„Mutasd meg egy gyülekezet énekeit, és megmutatom, milyen teológiát művelnek” – állítja egy amerikai bibliatudós. Igazat adhatunk neki, hiszen az istentiszteleti énekek azon túl, hogy tanítják, másfajta megvilágításba is helyezik a bibliai történeteket és fogalmakat. Tájékoztatnak, gazdagítanak, építik hitünket, és megerősítenek elhívásunkban. A felszínes dicsőítés viszont rossz teológiát szül, a rossz teológia pedig gyenge egyházat.

2. Segítik az érzelmek kifejezését.

Az érzelmek kifejezése nem erőssége az istentiszteletnek, pláne a protestáns hagyományban. A kortárs gitáros dicsőítések olykor komolytalanok, és egy kicsit mintha elutasítóak is lennének a bennünket körülvevő világgal szemben. A múlt és a jelen legjobb egyházi énekei viszont lehetővé teszik, hogy őszinte és emberi választ adjunk a rideg valóságra. Az élet legsötétebb és legboldogabb óráiban egy ilyen „ősi” ének mindent sokkal jobban összefoglal, mint amit a szívünk és a szánk szavakkal el tudna mondani. Kapunk egy másik, magasztosabb nyelvet, hogy megfogalmazhassuk Krisztus evangéliumának örömhírét – válaszul a körülöttünk tapasztalható feszültségekre.

3. Társadalmi tudatosságról tanúskodnak.

A másik emberről való tudás, a másik jelenlétének tudatosítása feltűnően hiányzik az olykor öncélú modern dicsőítésekből.

Az a gondolat, hogy hitünknek radikális hatása lehet arra, hogyan viszonyulunk a bennünket körülvevő világhoz, szépen visszaköszön régi énekeinkben.

4. Közös éneklésre szánták őket.

Az előző pontban foglaltakat az is bizonyítja, hogy egyházi énekeinket alapvetően közös éneklésre szánták. A kortárs dicsőítő énekeket általában egyének vagy kisebb csoportok adják elő, őket követi a közösség többi tagja. Ez a gyakorlat viszont azzal jár, hogy a megszólaltatás nagyban függ az előadótól, nagy változatosságot enged a ritmusban, a dallamban és a tempóban – ezért nehéz követni. A korálok önálló, egész darabok, amelyek elkezdődnek és befejeződnek, mint a költemények. Harmóniájukat pedig a klasszikus négyszólamú kórushagyomány adja, ez teszi ideálissá a dalokat a robusztus, nagy, csoportos éneklésre. Amióta a zene lejegyezhető, a dallam és a ritmus követése még inkább lehetővé teszi az egységes éneklést. A gyülekezeti közös éneklés pedig megfizethetetlen élmény.

5. A korálok illenek az istentisztelet liturgiájához.

A kortárs dalok általában ugyanazokból a panelekből építkeznek, témájukban talán kapcsolódnak a klasszikus korálokhoz, ám a gyülekezeti ének teológiai és liturgikus funkcióját gyakran szem elől tévesztik. A korálok magától értetődően illeszkednek a keresztény istentiszteleti rendbe, segítségükkel az egybegyűltek valóban megélhetik a gyülekezet közösségét, hirdethetik az evangélium üzenetét, hálát adhatnak Istennek.

A gyülekezeti énekek azt segítik, hogy a gyülekezeti tagokban erősödjön az elhivatottság a keresztény szolgálatra.

6. A korálhagyomány könnyen elfogadja az új elemeket.

A gyülekezetekben érzékelhető egyfajta törésvonal a régi és az új énekeket előnyben részesítők között, pedig a helyzet nem ennyire kiélezett. Korálgyűjteményünk igen változatos és befogadó: minden generáció énekei közül beépíti a legjobbakat, ha azokat valóban közös gyülekezeti éneklésre írták.

7. Szervezhetünk „sör és himnusz”-alkalmakat.

Mi sem bizonyítja jobban, hogy kortárs szokássá is lehet tenni a gyülekezeti éneklést, mint az idehaza ma még talán furcsának tűnő „Beer and Hymns” (sör és himnusz, magyarul inkább: sör és korál) alkalmak, amelyek a tengerentúlon rendkívül népszerűek. Amikor magasba lendül a söröskorsó, a résztvevők – esetenként akár több százan is – a Győzelmet vettél kezdetű vagy valamelyik másik klasszikus korálra zendítenek rá.

8. Arra emlékeztetnek bennünket, hogy kereszténynek lenni más minőséget jelent.

Ezeknek az énekeknek nem az a céljuk, hogy elkápráztassák a nem hívőket, hanem hogy összekovácsolják a hívők közösségét. A régi egyházi énekek nem utánozzák a népszerű zenéket – lényegesen különbözik tőlük dallamviláguk és szókincsük is. Ez az a fajta hangzásvilág, amelyik nem kerül a slágerlisták élére, ám ezzel nincsen semmi baj:

Ez egy másik műfaj, más minőség, ahogyan kereszténynek lenni is az.

9. Összekötnek bennünket korábbi korok keresztényeivel.

Napjainkban rendelkezésünkre áll számos technológiai újítás, kommunikációs lehetőség, mindemellett olyan társadalomban élünk, amely hiányt szenved az őszinte és személyes emberi kapcsolatokban. Amikor a templomainkban ezeket az énekeket énekeljük, azoknak a hitében osztozunk, akik már nincsenek közöttünk, így tehát a közös keresztény gondolkodás részeseivé válunk.

A modern egyházi liturgia hajlamos úgy viselkedni, mintha a keresztre feszítés a kilencvenes években történt volna, a hagyományos istentisztelet pedig úgy, mintha egy saját magával szemben nagyon elnéző, letűnt evangéliumi kor utáni sóvárgás lenne.

Mindkét véglet káros. Hiszen minden istentisztelet történelmi, mert Isten teremtő és megváltó tetteire emlékeztet. És minden istentisztelet kortárs, mert itt és most, mi csináljuk. Minden istentisztelet jövőbeli, mert a feltámadás reményében végezzük.
A gyülekezeti énekek észrevétlenül korrigálják mai modern hitünk és teológiai gondolkodásunk vakfoltjait.

Azáltal, hogy az énekeinknek köszönhetően kapcsolódunk a korábbi generációkhoz, teljesebb képet kapunk arról is, mit jelent a hit emberének lenni a mi időnkben.

Ezzel együtt megkapjuk azt az esélyt, hogy gyermekeinknek és unokáinknak átadjuk mindazoknak a hitét, akik már nincsenek köztünk – de az új gyülekezeti énekek megalkotásának lehetőségét is.
Túl sokáig tartott az az időszak, amikor a gyülekezeti éneklés csak egy volt a „hideg desszertek” közül „a dicsőítés svédasztalán” – azok számára, akik elértek egy bizonyos kort. Ideje ismét megtanítani a gyülekezeteknek, hogyan, miért és mit énekeljünk.

Jelen írás a Pantheos.com 9 Reasons Every Church Needs to Sing Hymns című cikke nyomán készült. Az eredeti szövegben a „hymns” szó jelöli az énekeket; magyarul ez a szó gyülekezeti éneket és koráléneket jelent, cikkünkben ezért használtuk ezeket a „himnusz” helyett.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr778657536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.