Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Kereszténység a szegények és a nők szemüvegén keresztül

2016. április 06. - KötőSzó

Dr. Perintfalvi Rita katolikus teológus a Progresszív Teológiai Fórum nyitóelőadásán a felszabadítás teológia és a feminista teológia világába kalauzolta el a hallgatóságot.

Bevezetőjében a felszabadítás teológia történeti hátterét mutatta be: ez az irányzat az 1970-as évek Latin-Amerikájából indult el, a katonai diktatúrák kegyetlenségeire adott válaszként. Jóllehet az egyházi hierarchia kollaborált az elnyomó rezsimmel, teológusok, papok és püspökök egy csoportja az ellenállást és a szegényekkel való szolidaritást választotta. Felléptek a diktatúra és annak kiszolgálói ellen, és a felszabadítás teológiáját hirdették, amelynek lényege, hogy 

az egyháznak az elnyomottak oldalára kell állnia, mivel Isten – Jézus példáján keresztül – a mindenkori szegények és számkivetettek pártján áll.

Az előadásból kiderült, hogy a felszabadítás teológiája nem lett népszerű hivatalos egyházi irányzat, sokan tévesen a marxizmussal azonosították, beleértve II. János Pál pápát is, aki nyíltan harcolt ellene. Az irányzat megítélésében Ferenc pápa tevékenysége hozott változást.

A „szegény egyház” álma XXIII. János pápával indul, majd a II. Vatikáni Zsinat Lumen Gentium című enciklikájában is megjelenik: „Miként Krisztust az Atya azért küldte, hogy örömhírt vigyen a szegényeknek, ...gyógyítsa a megtört szívűeket" (Lk 4,18), hasonlóképpen az Egyház is szeretettel veszi körül mindazokat, akiket az emberi gyengeség gyötör, sőt szegény és szenvedő alapítójának képmását ismeri föl a szegényekben és szenvedőkben, próbál könnyíteni nyomorúságukon és bennük Krisztusnak akar szolgálni.” Ezt az álmot erősítette az a titkos Katakomba-paktum is, amit a zsinat befejezés előtt negyven püspök írt alá a Róma melletti Domitilla-katakombában összegyűlve amiről mai is csak kevesen beszélnek.

Az előadásban megjelentek a vértanúhalált halt Óscar Romero érsek (1994) és a jezsuita teológus filozófus Ignacio Ellacuría (1989) gondolatai is, akik a diktatúrával szembeszállva a végsőkig elmentek Krisztus követésében: a társadalmi igazságosságért folytatott küzdelmük és bátor kiállásuk miatt a milícia csapatai lemészárolták őket.

Ellacuría legfontosabb üzenete az, hogy a keresztény ember megtanuljon a valósággal valóságként találkozni. Ez azt jelenti, hogy az önmagáról, Istenről és a világról kialakított képét folyton felül kell vizsgálnia, hogy az ne váljon puszta projekcióvá - hiszen az ember az Isten képet könnyen a saját képére formálja, csakhogy annak sokszor nincs köze Isten tényleges valóságához. Szerinte

Isten a történelem Istene, de ez a történelem nem a hatalmasoké, hanem a szegényeké. Ezért kell Istent a szegények között keresni. Nem létezhet keresztény spiritualitás a szegényekhez való odafordulás nélkül.

Ellacuría gondolatvilágában központi szerepet kap az ellenállás, a szegények elnyomása elleni fellépés fontossága. Mivel azonban erre a hatalom szükségszerűen agresszióval reagál, számolni kell az üldöztetéssel.

Perintfalvi Rita az előadás során vázolta Jon Sobrino gondolatait is, aki Ferenc pápa mestere és tanára volt. Sobrino szerint XVI. Benedek pápa sokat beszélt és tanított Istenről és arról, hogy Istennek jelen kell lennie a világban, mert ha eltűnik belőle, annak következményeképpen, Isten nélkül az ember és a világ elembertelenedik. Sobrino kritikája az volt, hogy Benedek pápa azt a témát kevéssé érintette: miként jön létre a hívek körében az embertelenné válás és az eltávolodás Istentől, amikor a szegény, nyomorban levő rászorulóktól elfordulnak. Sobrino egyik fő gondolata:

Minden relatív Istenen és az éhségen kívül.

A szegények egyházának álmát egyértelműen Ferenc pápa viszi tovább, ahogy ez az Evangelii Gaudium című apostoli buzdításban is olvasható: „Krisztusban azt az Istent hisszük, aki értünk szegény lett, hogy szegénysége által gazdaggá tegyen minket. Ezért vágyom egy szegényeket szolgáló szegény Egyházra.”
(A felszabadítás teológiájáról, annak kritikájáról és a Sobrino vitáról bővebben itt olvashat.)

perita.jpgDr. Perintfalvi Rita, a Progresszív Teológiai Fórum egyik alapítója és első előadója

Az előadás második felében a feminista teológia ismertetése következett: ez az irányzat Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban indul el a múlt század hetvenes éveitől. A szekuláris nőmozgalmakból, illetve a II. Vatikáni Zsinatot (1962-65) követő megújulási mozgalmakból építkezik.

A feminista teológiának két fő irányzata van: a differencia- és a genderérzékeny szemléletű feminizmus. A differencia feminizmus (új feminizmus) Magyarországon esszencialista felfogásként ismert irányzat a hangsúlyt a nők és a férfiak különbözőségére fekteti és arra kérdez rá, hogy mitől lesz egy nő nő. Jóllehet kimondja, hogy nő és férfi méltósága azonos, a két nem társadalmi szerepkörét eltérően rajzolja meg. A nő legfőbb erénye az anyaság és a gyermekszülés, amely biológiailag meghatározza a mindenkori női szerepkört is és helyét a család élet szféráján belül képzeli el.

Gender-érzékeny szemléletű feminizmus azt hangsúlyozza, hogy a nőre ne úgy tekintsenek, mint aki más, hanem mint aki egyenrangú a férfival, de ez nem egyformaságot, hanem egyenlőséget jelent. Eszerint az adott társadalmi viszonyok alakítják ki a nő szerepét, amely kultúránként és koronként folyton változik.

Az előadó Dorothee Sölle, evangélikus teológusnőt idézve hangsúlyozta:

„Ahol a nőket diszkriminálják, ott magát az Istent értik félre”. A nőkkel való bánásmód tehát nem csak társadalmi, hanem teológiai és spirituális kérdés is, hiszen Isten saját képmására teremtette az embert, férfit és nőt egyaránt.

Később a princípium-vita is előkerült Mary Daly amerikai teológusnőt idézve, aki azt mondta: „Ha az Isten férfi, akkor a férfi-jellegnek isteninek kell lennie…” Vagyis ha Istenhez kötődik a férfi princípium, akkor a női princípiumról azt lehet elmondani, hogy az a „nem-isteni”, tehát másodlagos, alárendelt, bűnös. Annak érdekében, hogy ez a szemlélet változzon, és hogy a nőről másként kezdjünk el gondolkodni, meg kell keresni Istenben a nőit vagyis Isten „női arcát”. Erre vállalkozik a feminista teológia és kritikus bibliaolvasat is.

Utóbbi arra hívja fel a figyelmet, hogy a bibliai szövegeket másfajta szemüveggel is érdemes megvizsgálni. Sokan ma is előszeretettel hivatkoznak Pál Timóteushoz írt első levelére, amelyben a nők közösségben betöltött szerepéről és alárendeltségéről van szó (1 Tim 2,11-15). Az antik és középkori teológiai gondolkodás egyik klasszikus toposza, hogy a nő volt a bűnre csábító, amiért büntetést érdemel. A másik ilyen biblikus alap, amivel a férfi nő feletti uralmát magyarázzák, a teremtéstörténet: Isten előbb teremtette meg a férfit, mint a nőt. Perintfalvi Rita rámutatott arra, hogy a bibliai szövegek alapján nem lehet a férfi és nő közötti rangbeli különbséget levezetni, sőt: egyenlőségüket, egyenrangúságukat annál inkább. (Például: „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban." Galata 3,28). A feminista kritika a toposszá vált félreértéseket, félreértelmezéseket keresi és keresi azokat a női elbeszélőket és karaktereket is, akik Jézus tevékenységét előkészítik, kísérik és tovább adják a Biblia tanulsága szerint.

A Progresszív Teológiai Fórum második alkalma: április 11., ahol katolikus, evangélikus és zsidó teológus- és lelkésznők járják körül azt a kérdést: Mi a nő dolga? Az esemény facebook-oldala itt érhető el.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr178573900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.