Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Keresztény fogamzásgátlás – elmélet és gyakorlat #2

2. rész – evangélikus teológia és felelős gyermekvállalás

2016. március 16. - KötőSzó

Lombos fa alá szaladni a zápor elől természetes dolog, de esernyő alatt keresni védelmet már valami mesterséges? El lehet-e képzelni természetesebb valamit, mint a Teremtőtől kapott értelmet, ami kiemel az élővilágból? És nem természetes, hogy értelmesen élünk azokkal a javakkal, amelyeket ő adott? Semmiképpen sem mindegy persze, hogyan használjuk értelmünket és a teremtett javakat.

A Talita portál 2016. február 8-án a Párbeszéd Házában kerekasztal-beszélgetést szervezett Létezik-e katolikus családtervezés és fogamzásgátlás címmel. Ennek apropóján egy katolikus és egy evangélikus teológust kértünk fel, hogy ismertesse a fogamzásgátlással kapcsolatos keresztény/felekezeti tanítást, azok jelenkori kihívásait. Dr. Reuss András evangélikus teológus professzor írását közöljük. (Az első rész – Hoványi Márton katolikus teológus kommentárja – itt olvasható.)

Az evangélikus teológiában nem a fogamzásgátlás különféle módszereinek végiggondolása kap kitüntetett szerepet.

Felfogjuk persze egyrészt, hogy van különbség abban, ha bizonyos eszközök és vegyi anyagok bevetésével akadályozzuk meg a fogamzást, vagy ha a női szervezet működésének aprólékos megismerése és megfigyelése útján cselezzük ki a természetet. A női szervezetnek a szükséges megfigyelése az emberpár által, ismerjük el, sikeres módszer lehet. A vele járó macerát talán nem mindenki tartja természetesnek. Teológiai kérdés, hogy csak az tekintendő-e természetesnek, ami mintegy magától megtörténik, és ezzel szemben művi minden, amit az ember valamilyen eszköz segítségével tesz.

Lombos fa alá szaladni a zápor elől természetes dolog, de esernyő alatt keresni védelmet már valami mesterséges? El lehet-e képzelni természetesebb valamit, mint a Teremtőtől kapott értelmet, ami kiemel az élővilágból? És nem természetes, hogy értelmesen élünk azokkal a javakkal, amelyeket ő adott?

Semmiképpen sem mindegy persze, hogyan használjuk értelmünket és a teremtett javakat.

Különféle szempontok szerint lehet és kell is elemezni a fogamzásgátlás olyan ismert módjait, mint az önmegtartóztatás a termékeny időszakban (természetes családtervezés), a csecsemő megszületése után a szoptatás, a peteérés megakadályozása hormonális beavatkozással, az ivarsejtek egyesülésének vagy a zigóta beágyazódásának megakadályozása (kémiai vagy mechanikus módon), művi terhességmegszakítás (kémiai vagy operatív úton).

Más-más sorrendet kapunk, ha a hatékonyság (biztonság), az alkalmazhatóság egyszerűsége vagy bonyolultsága, az általuk kiváltott közérzet, a megkívánt odafigyelés, a házasélet spontaneitása vagy az egészségügyi következmények és kockázatok szempontja szerint értékeljük ezeket.

A teológus és a keresztyén hit feladata és kompetenciája, hogy az élet védelmének feltétlen isteni parancsa felől ítélje meg az egyes eljárásokat és így tanítson. Az orvos, a házassági tanácsadó és a lelkipásztor feladata, hogy a jellemzők ismeretében segítse a párokat helyes és megfelelő döntéshez.

Az evangélikus egyháznak elháríthatatlan és sürgető kötelessége részletekbe menően foglalkoznia a fogamzásgátlás különböző lehetőségeivel és ezt a témát beilleszteni tanítási és lelkipásztori tevékenységébe. Ha ezt nem teszi, akkor a szabadság illúzióját nyújtja ugyan, valójában azonban magára hagyja az érintetteket, akik így esetleg olyan módszerekhez és eszközökhöz folyamodnak, amelyek egészségügyi és erkölcsi szempontból a legkevésbé sem fogadhatók el.

A módszer erkölcsi, orvosi és gyakorlati vonatkozásain túl másrészt feltétlenül idetartozó kérdés, hogy mi az a szándék, ami miatt a fogamzásgátlással foglalkozunk. Van-e igazolható oka az embernek, hogy szabályozza a születések számát?

Még európai országok lakói is a túlnépesedéssel indokolják az alacsonyabb gyermekszámot. Valóban, hihetetlen mértékben felgyorsult a népesség növekedése. A fejlődő országokban a fiatalok sokasága társadalmi robbanással fenyeget. Eközben a fejlett világban az egyre idősebbek magas száma szinte szívóhatást gyakorol, és egyre nehezebb lesz megfelelően gondoskodni róluk. Hogy nem pusztán a létszám a probléma, jól mutatja, hogy a világ fejlődő felén egy tizenkéttagú család kevesebbet fogyaszt és ezért kisebb az ökológiai lábnyoma, mint egy háromtagú családé a világ fejlett felén. Vagyis nem a népesség száma önmagában az, ami igazán számít.

Beláthatjuk, hogy az sem lenne egyszerű, de talán nem is lehetséges, hogy a fejlett világban a fejletlen világ szintjén éljünk. Ezért természetesnek mondható, ha a gyermekvállalás felelősségét hangsúlyozzuk.

Méltányolni kell azoknak a pároknak a szempontját, akik úgy gondolják, hogy már elérték a kívánt vagy általuk ésszerűnek tartott gyermekszámot. Azokét is, akik egészségükre, megélhetésükre vagy karrierjükre tekintettel későbbre halasztják a gyermekvállalást. A szociális okokra hivatkozás a kívülállót ugyan nem mindig győzi meg, de el kell ismerni, hogy léteznek szociális okok.

Vitatkozni lehet azokkal, akik nyomós indok nélkül, tehát mondjuk pusztán önző, kényelmi megfontolásból csak egy gyermeket akarnak, vagy egyáltalán nem akarnak gyermeket, vagy mielőtt a gyermekvállalás terhét magukra vállalnák, előbb – úgymond – élvezni szeretnék az életet. Bizonyára számos olyan egyéni életkörülmény vagy életterv képzelhető el, amit másoknak tiszteletben lehet tartaniuk.

A mai időseket ifjúvá érésük idején szüleik a nemkívánt terhességtől óvták, de a meddőségről ritkán esett szó. A hatékonyan alkalmazott fogamzásgátló módszerek korában a meddőség viszonylag elterjedt és súlyos problémaként van jelen. Nem lenne szerencsés, ha egy pár a gyermekvállalás halogatása miatt, csak a termékenységi idő lejártához közel ébredne annak tudatára, hogy segítségre szorul.

Az evangélikus teológia a fogamzásgátlás helyett előszeretettel beszél a felelős gyermekvállalásról. Ezzel a kifejezéssel (németül: verantwortliche Elternschaft; angolul: responsible parenthood) azt az életfelfogást támogatjuk, amely az emberi élet természetes és gazdagító részének tekinti, hogy az ember nemcsak biológiailag lehet anyává és apává, hanem ki is teljesedik szülői mivoltában.

A felelősség ezen a ponton súlyos szó, amely sokszor riaszt is. Hiszen a család és a gyermekek jövője nemcsak a szülőkön, az ő előmenetelükön és képességeiken múlik. Néhány éve még elhittük, hogy itt a történelem vége, hogy most már békés, jólétben leélhető és eseménytelen világ következik. Ma kénytelenek vagyunk másképpen látni. De nemcsak a társadalmi és történelmi körülményeken múlik a jövő és gyermekeink jövője, hanem emberen kívül álló tényezőkön is. Maradéktalanul megtervezni a jövőt ember nem képes. Éppen az ismeretlen jövőre való tekintettel fontos, hogy a termékeny korban levők ne fosszák meg magukat a gyermekvállalás örömétől és gondjától, és hogy különböző korú nemzedékek és a testvérek egymásra figyelve tanulják meg a közös élet gyötrelmeit és szépségét. Ami ugyanis biztos a jövőben, az éppen az, hogy egymásra vagyunk utalva. Az áldás pedig, amit utunkra Istentől kérünk, nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden kívánságunk és álmunk teljesül, de azt igen, hogy aki minden ember Atyja, nem hagy magunkra.

A szerzőről:

Dr. Reuss András,  (1938) – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének professzora. Kutatási területe az egyházak szociáletikai állásfoglalásainak kritikai vizsgálata. Az ökumenikus párbeszédek eredményei és kérdései. A reformáció, benne Luther és Melanchthon teológiájának mai jelentősége.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr848473486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.