Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

A sváb evangélikusok elvesztése ma is fájó hiány

2016. január 22. - KötőSzó

Hetven éve kezdődött a svábok kitelepítése: 220-230 ezer embert – a hazai német ajkú közösség felét – akarata ellenére deportáltak. Mindez súlyosan érintette az akkor csaknem hatszázezer lélekszámú evangélikus egyházat. Hiába tiltakoztak: az egykor háromnyelvű – magyar, német és szlovák – evangélikus egyház jelentős számú, nem magyar anyanyelvű híveinek elvesztése ma is fájó hiány. Pillanatfelvétel a németek egykori völgyéből, Ág faluból, ahol hetven évvel ezelőtt egy 400 lélekszámú evangélikus közösség történetének vetett véget a kitelepítés.

Szöveg és fotó: Kertész Botond
svab_temlom2.jpg

Meseszép völgy valahol Tolna és Baranya határán. A természet nem a januári, havatlan hidegben mutatja legszebb arcát, de még így is elvarázsol a dimbes-dombos, emberléptékű táj. Egyaránt lehet csodálni és szeretni. 1780 táján néhány tucat evangélikus család érkezett a német birodalomból a török hódoltság után pusztává vált faluba. 1848-ban már 342-en laktak itt, volt templomuk, tanítójuk, iskolájuk. 1891-ben tette le új temploma alapkövét a 437 lelkes gyülekezet.

Hetven évvel ezelőtt egy 400 fős német ajkú, evangélikus közösség történetének vetett véget a kitelepítés.

Azóta haldoklik a gyülekezet, pusztul a falu. A templomot oly igényesen építették meg, hogy magától nemigen fog összedőlni, pedig már a fák, bokrok is kezdik benőni. Berendezése még romjaiban is árulkodik az egykori építtetők szorgalmáról, jómódjáról, ízléséről. Ma kétszáznál is kevesebben lakják a völgyet, két evangélikus maradt. Nemcsak a templomot, a gyülekezetet, a falut siratom – valamennyien vesztes játszma résztvevői lettünk.

A völgy hamarosan kizöldül. Várjuk a tavaszt.

Addig is, beszéljenek a képek: svab_temlom1.jpg

img_20160120_120942.jpg

img_20160120_115004.jpg

A szerzőről: Kertész Botond (1971) - történész. Az Evangélikus Országos Múzeum tudományos munkatársa, kutatási területe a 19–20. századi evangélikus egyháztörténet Magyarországon.

Fotók: Kertész Botond

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr208301146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.