Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

„Együtt az ország népével” – evangélikusok 1956-ban

2015. október 23. - KötőSzó

1956 szeptemberében lelkészkonferenciák résztvevői támadták nyíltan az egyházvezetés diktatórikus és az államot korlátlanul kiszolgáló politikáját. Ezek után nem meglepő, hogy október 22-én este a műegyetemistákhoz hasonlóan a teológus hallgatók is megfogalmazták…

Tovább

„A magyarországi protestantizmus sokat köszönhet az iszlámnak”

Beszélgetés a menekültügyről Fabiny Tamás evangélikus püspökkel a Gólyában

A plakátkampány nem tett jót az országnak, a magyarországi protestantizmus sokat köszönhet az iszlámnak és a keresztények számára a menekülők új lehetőséget jelentenek – többek között ezek a gondolatok kerültek elő Fabiny Tamás és a Menedék Egyesület menekültekről szóló beszélgetésén október 20-án…

Tovább

Naiv lenne Jézus, hazaáruló vagy populista?

Re: re: Gyűlölködés a gyülekezetekben

Ha a kereszténységet elfordulással, bezárkózással, erőszakkal akarjuk megvédeni, akkor ugyanezzel a gesztussal meg is tagadjuk, és már nem lesz mit megvédeni. Illetve, amit védeni igyekszünk, már nem nevezhető kereszténynek. A kereszténység egyedül azzal tehet a megmaradásáért, ami életre hívta: az…

Tovább

A menekültproblémát naivitás evangéliummal kezelni

Re: Gyűlölködés a gyülekezetekben

Oda kellene figyelni arra, amit Luther a kettős kormányzásról tanított, mert a menekültproblémát hiba lenne az evangéliummal és nem a világi kormányzással kezelni. Magyarország kormányán ezért naivitás, de ennél több, komoly veszélyeztetés a szeretet evangéliumi parancsának általunk értett és ránk…

Tovább

Miért nem működik a szegregált oktatás?

A magyar oktatási rendszer szélsőségesen szelektív. Már az általános iskolában, sőt, akár az óvodában eldől, kinek milyen iskolai karrier néz ki. Ez a rendszer - rengeteg itt dolgozó óvópedagógus, tanító és tanár egyéni erőfeszítései ellenére - jellemzően felerősíti az…

Tovább

A legkúlabb mai prédikátor egy tetovált, ex-alkoholista, evangélikus nő

Nadia Bolz-Weber, a tetovált prédikátor (korábban valláskárosult, humorista és alkoholista), a Washingon Post szerint a liberális kereszténység új, erőteljes képviselője. Hitelessége és elképesztő népszerűsége miatt azonban konzervatív körök elismerését is birtokolja. Denveri gyülekezetébe drogosok,…

Tovább