Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Eredmények, tanulságok, statisztikák - év végi összegzés

2015. december 31. - KötőSzó

Bár a Kötőszó blog 2015 októberében indult, érdemesnek tartottuk összegezni az elmúlt három hónap eredményeit és tapasztalatait, hogy olvasóink is velünk örülhessenek.

Az elmúlt negyed év nagyon intenzív, rendkívüli tanulságokat tartogató időszak volt számunkra, amelyért nagyon hálásak vagyunk. Október elsejei indulásunk óta hatvanhét bejegyzést írtunk, ebből húsz került ki az Index címlapjára. Az indulás óta összesen száztízezer látogató járt a blogon, Facebook-oldalunk csaknem ezerötszáz követőt számol. Legnépszerűbb, egy tetovált evangélikus lelkésznőről szóló bejegyzésünket még októberben, nem sokkal az indulás után több mint tizenhétezer olvasó látta, de kedveltek voltak különböző közszereplőkkel készített interjúink is, vagy családon belüli szerepekkel, gyermekneveléssel foglalkozó írásaink. Szintén sok olvasót érdekeltek, ám annál nagyobb vitát generáltak a menekültkérdéssel vagy a svéd és a norvég keresztekkel kapcsolatos vélemény-cikkeink. Leolvasottabb cikkeink közé pedig bekerült egyik legutóbbi cikkünk: a 12 reménykeltő pillanat 2015-ből, valamint az extrém karácsonyfákról szóló válogatásunk is.

Legutóbbi meglepő tapasztalatunk, hogy Fabiny Tamás evangélikus püspök nálunk is közölt karácsonyi igehirdetése szintén Index-címlapra került, ami azt mutatja, hogy akár egy prédikációval is meg lehet jelenni Magyarország leolvasottabb hírportálján.

Azonban azt, hogy nem vallásos emberekhez is szóló lelki tartalomra vagy az egyházi állásfoglalásokra és tapasztalatokra bizonyos közéleti kérdésekben mekkora igény mutatkozik, az is bizonyítja, hogy számos cikkünk anélkül ért el több ezer olvasót, hogy Index-címlapra került volna. 

Minden kedves olvasónknak, támogatónknak és kritikusunknak (hiszen a kritikából csak épülhetünk) köszönjük tehát az elmúlt évet, a magunk részéről a jövőben is azon leszünk, hogy színvonalas tartalmat szolgáltassunk és megmutassuk azokat a történeteket és véleményeket, amelyek összeköthetnek, hidakat képezhetnek ember és ember, ember és Isten között.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr328216790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.