Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

12 pillanat 2015-ből, amely reményt adhat az újévre

2015. december 30. - KötőSzó

A világ gyakran félelmetes hely, mégis lehetséges tenni egymásért és a békéért – ezt sokan idén is bebizonyították. 2015-ben a menekülthelyzet, vagy a különböző terrorcselekmények következtében a vallási kérdések és az ezekkel kapcsolatos megosztottság fokozottabban előtérbe került. Mindeközben vallási vezetők és egyszeri hívők is sokat tettek azért, hogy földünk kicsit élhetőbb, emberségesebb hely legyen. Nemzetközi és hazai példákból válogattunk.

1. A kölni dóm elsötétült egy muszlim-ellenes felvonulás miatt

Németország egyik leghíresebb látnivalója, a kölni dóm sötétségbe borult január elején. A gyülekezet és a templom vezetői így fejezték ki tiltakozásukat az országszerte aznap megrendezett muszlim-ellenes felvonulás miatt. „A fények és a reflektorok kikapcsolásával a felvonulás résztvevőit szerettük volna elgondolkodtatni: fontolják meg, hogy kinek az oldalán menetelnek” – nyilatkozta Norbert Feldhoff, a dóm püspöke a Reutersnek.

2. Életmentő muszlim eladó egy kóser szupermarketben

Amikor január 9-én egy fegyveres terrorista ostrom alá vette a párizsi kóser boltot, Lassana Bathily több ember életét mentette meg úgy, hogy elrejtette őket egy fagyasztókamrában. Bathily a támadás után egy interjúban így fogalmazott:

Nem vagyok hős. Testvérek vagyunk. Nem az a kérdés: zsidók vagyunk, keresztények vagy muzulmánok. Mindannyian egy hajóban evezünk, segítenünk kell egymást, hogy kijussunk a válságból.

3. Élőlánc egy zsinagóga és egy mecset körül Oslóban

Miután februárban megtámadtak egy zsinagógát Dániában, a szomszédos Norvégiában több mint ezer muszlim hívő élőláncot alkotott egy oslói zsinagóga körül, hogy kifejezzék részvétüket, és szimbolikusan védelmet nyújtsanak a helyi zsidó közösség számára. A következő hétvégén, több száz norvég egy oslói mecsetet állt körül, hogy kifejezzék szolidaritásukat és tiszteletüket a helyi muszlim közösséggel.

4. A férfi, aki levette turbánját, hogy segítsen egy sebesült kisfiúnak

A vallás nem öltözködésről szóló gyakorlati kézikönyv, vagy idézetek gyűjteménye, hanem a szeretet és az együttérzés kifejeződése. Ezt bizonyította be májusban Harman Singh, az új-zélandi szikh férfi is, aki levette a turbánját a fejéről, hogy arra fektethessen egy autóbalesetet szenvedett sebesült kisfiút.

Nem gondolkodtam vallási előírásokon. Azt gondoltam: ennek a fiúnak szüksége van valamire, amit a feje alá tehetünk, hiszen vérzik. Ez a munkám – hogy segítsek. Azt hiszem, mindenki más ezt tette volna a helyemben” – nyilatkozta. Amikor televíziós stábok bukkantak fel Harman Singh házánál, hogy interjút készítsenek vele, feltűnt nekik a férfi otthonának szegényes berendezése. Ezt a nézők is észrevették és jelezték a műsor készítőinek. Ezek után a stáb felvette a kapcsolatot egy helyi bútorüzlettel, és meglepték a férfit egy teherautónyi új bútorral, amit Singh könnyek között köszönt meg.

5. Laudato si: pápai enciklika a környezeti válságról

Nem maradhat ki a sorból Ferenc pápa júniusban kiadott enciklikája a környezeti válságról, melyben a klímaváltozás körül kialakult válsághelyzet megoldását, az erről szóló párbeszédet szorgalmazza, és mint korunk egyik legsürgetőbb morális kérdését tárgyalja. A Laudato si erős kifejezésekkel írja le azokat az emberi tevékenységeket, melyek következtében a Föld válságba került, és sürgeti a közösségeket szerte a világon, hogy tegyenek lépéseket a helyzet megjavítására. A környezetvédelem kérdésében ez előtt nem született a Laudato si’-hez hasonló fajsúlyú pápai megnyilatkozás. Különlegessége továbbá, hogy a pápa a földön élő valamennyi embert megszólítja – az enciklika tehát nem kifejezetten a keresztényeknek, még csak nem is az istenhívőknek, hanem minden emberhez szól. 

6. Zsidó és arab kamaszok futnak együtt a békéért Jeruzsálemben

A Runners Without Borders (Futók határok nélkül) olyan szervezet, amely zsidó és arab fiatalokat gyűjt össze az etnikai és vallási megosztottságtól régóta szenvedő Jeruzsálemben. Júliusban „vallásközi” futóversenyt is rendeztek, amelyet egy tizenhét éves arab fiú nyert meg. „Amit hangsúlyozni próbálunk, az nem a politikáról szól: nem baloldalról és jobboldalról – mondta Israel Haas, a szervezet vezetője. – Azt szeretnénk megmutatni, hogy arabok, zsidók és Jeruzsálem minden lakója képes arra, hogy együtt, összefogva, nagyszerű dolgokat vigyen véghez.”

7. Ferenc pápa kiáll a női egyenjogúság mellett

Áprilisi beszédében a pápa botránynak nevezte a nemek közti fizetési különbségeket. Azokat pedig, akik szerint a hagyományos családi struktúrák felbomlásáért a női emancipáció a felelős, egyszerűen hímsovinisztáknak titulálta. A húszezer ember előtt tartott heti audienciáján elmondta: a nemek közti „radikális egyenlőségnek” keresztény gyökerei vannak, vagyis a hívőknek alapvető feladatuk az azonos munkáért azonos bért elv támogatása.

8. Vallási vezetők közös imádsága a párizsi terrortámadások után

A november 13-i terrortámadások után sok vallási vezető választotta a harag és a diszkrimináció helyett az összefogás útját. Képünkön egy muszlim, egy zsidó és egy keresztény vezető imádkozik a helyi presbiteriánus templomban, a marylandi Bethesdában. Nem sokkal a terrortámadások előtt Magyarországon is volt közös imádság a békéért: november elsején muszlim, zsidó és keresztény egyházi vezetők tartottak közös imaórát a Deák téri evangélikus templomban.

9. Muszlim közösségek segítik ki a keresztény gyülekezeteket az USA-ban

Százezer dollárt gyűjtött templomfelújításra egy muszlim közösség júliusban, miután értesültek arról, hogy a helyi afroamerikai gyülekezet temploma jelentős károkat szenvedett egy tűzvész következtében. Decemberben pedig, a kaliforniai szociális szolgáltatási központban elkövetett vérengzés után, muszlim közösségek és vezetők országos gyűjtést szerveztek az áldozatok családjai számára; ennek során szintén százezer dollárt juttattak el a hozzátartozókhoz.

10. A menekült muszlim fiú, aki megmentette a magyar hajléktalan életét

Augusztusban Aziz, a tizenhat éves afgán menekült fiú nem töprengett, amikor látta, hogy egy férfi súlyos sérülést szenvedett a Bérkocsis utcában: rögtön közbelépett és megmentette a férfi életétÉn is ember vagyok, ő is ember, bajban volt, tudtam, mit kell tennem, nem gondolkodtam egy pillanatig sem” – mondta Aziz az Indexnek.

11. Menekültek és önkéntesek imalánca a békéért a Keletiben

Amikor szeptember elején vonatzár volt a Keletiben, és a menekülteket nem engedték továbbmenni, a feszültség a tetőfokára hágott, Komáromy Gergely zenész és önkéntes közös imát és csendes ülődemonstrációt szervezett a békéért, az emberséges bánásmódért, a szolidaritásért. „Csodálatos érzés volt – mondta Komáromy a 24.hu-nak. – Hangosbemondóval körbementünk, és arab, fárszi, urdu, pastu nyelven, no meg persze magyarul buzdítottunk mindenkit a csatlakozásra. Aztán fent, a Keleti főbejárata előtt összegyűltünk, és a kérésemnek fegyelmezetten eleget téve, mindenki leült egy nagy körben. Öt perc csenddel emlékeztünk a válság és a háború áldozataira, aztán szintén csendben együtt imádkoztunk, fohászkodtunk, meditáltunk ki-ki a maga módján a békéért, a szereteten, az emberségen alapuló közös megoldásért! Este ugyanez zajlott le, csak még több emberrel. Az imaláncban voltak menekültek, magyarok, turisták, segítők, keresztények, muszlimok, zsidók, ateisták, felnőttek és gyerekek.”

12. Püspökök és lelkészek, akik emberséget mutattak a menekültválságban

Bár sokan hiányolták az egyházak szervezett jelenlétét a menekültválság idején, több egyházi vezető is kiállt és tettekkel bizonyította, hogy a menekültek befogadása szükséges és lehetséges is. Fabiny Tamás evangélikus püspök, még a nagy menekült-áradat előtt a nemzeti konzultáció és a bevándorlás-ellenes politika veszélyeire figyelmeztetett. A nyári menekültkrízis idején a pannonhalmi főapátság és a budapesti református skót misszió is szállásolt el menekülteket, Beer Miklós katolikus püspök pedig keresztényi kötelességnek nevezte a segítségnyújtást, és az elnéptelenedett magyar falvakban adott volna helyet a menekülteknek. Itt kell szólnunk azokról a lelkészekről is, akik például vizet vittek a határhoz, vagy éppen borotváltak, hogy ha arra volt szükség.

Kihagytunk valamit? Ön szerint mi volt a legemlékezetesebb, a legreménykeltőbb pillanat, amelyet különböző vallások képviselői vittek véghez 2015-ben? Írja meg a kotoszo@lutheran.hu-ra!

Külföldi példáinkat a Huffington Post cikke alapján szedtük össze.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr448207438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

monddazigazatmar 2015.12.31. 11:35:55

Nagyszerű. Tehát volt 2 olyan esemény, ami nem az muszlimokkal kapcsolatos.
Vagy épp menteni kell őket, vagy épp megvédeni, vagy épp a robbantásaik miatt közösen imádkozni. Ez nagyszerű hír annak tudatában, hogy csak egymillió jött idén. Engedjünk be még többet, és akkor jövőre minden hír róluk fog szólni.

ekszvájzed 2015.12.31. 13:11:32

@monddazigazatmar

LIKE

kjapp · https://napfenyesblog.wordpress.com/ 2015.12.31. 14:29:09

"Amikor a bölcs a Holdra mutat, a balga csak az ujjat látja."

medvegy 2015.12.31. 16:06:07

Az iszlám egy totalitárius, élősködő kultúra, amit a követői se nagyon tartanak be szó szerint, ha normálisan akarnak élni.
A Koránt Mohamed a Mekka környéki rablótörzseknek írta, hoci-nesze alapon. A rablók elismerték Mohamedet Allah prófétájaként és mindenek fölötti urukként, ő meg megideologizálta, hogy miért jó kirabolni másokat.
Az iszlám nem épít, hanem elveszi mások munkájának eredményét, vagy így, vagy úgy. Ha nincs erejük akkor szánalomra méltó koldusként és kéregetőként nyúlják le a másét, vagy tolvajként, szélhámosként, kereskedőként, ha van erejük akkor meg rablóként és hódítóként. Dolgozni csak akkor dolgoznak, ha nincs más választásuk.

Már a franciák megbánták, de mi is meg fogjuk mi még bánni, hogy az idióták túlfejlett kotlósösztönüktől hajtva válogatás nélkül beengedtek minden jöttmentet. Meg lesz ennek még a böjtje. A jótett mindig elnyeri a büntetését.

Maksymilian 2016.01.02. 23:28:32

@medvegy: Állításaidra jó cáfolatokat találsz a bejegyzésben. :P

egy laikus 2016.01.03. 23:20:48

@monddazigazatmar
Nem egészen értelek. Ez az életünk. A világnak ez a problémája, hogy kapzsiságunk, kizsákmányolásunk következményekét felborult a státus quo.
Igen, a mi bűnünk is, mert a NATO tag Magyarország is részese annak, hogy kiugrott a szellem a palackból.
Polgárháborús állapotok alakultak ki többnyire muszlim országokban.
A muszlim menekültek, akik "muszlimnak" öltözött haramiák elől menekülnek, idejönnek, mert békére, biztonságra vágynak.
Ha most nem engedjük be őket, akkor szerinted nem jönnek? Akkor szerinted a problémát meg is oldottuk?
A Te gyerekeid és unokáid is ezt a válsághelyzetet fogják menedzselni.
Akár szeretnéd, akár nem.
Rajtad/rajtunk áll, hogy milyen örökséget hagysz/hagyunk nekik...

I_Isti 2016.01.06. 11:11:18

"1. A kölni dóm elsötétült egy muszlim-ellenes felvonulás miatt"

Na, majd a szilveszter éjjel a kölni dóm előtt muszlim hátterű bevándorlók által elkövetett csoportos nemi erőszak, és -kísérlet miatt nem fog.