Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Kit érdekelnek a keresztek?

2015. december 04. - KötőSzó

A norvég keresztek leszedésének ügye több szempontból abszurd: a felvetés és az ehhez kapcsolódó hazai vélekedés is az. Teszünk egy kísérletet annak bebizonyítására, hogyan lehetséges vallásilag korrekt, ám a legkevésbé sem semleges terek kialakítása úgy, hogy a keresztek is a helyükön maradjanak. (A svéd keresztbotránnyal kapcsolatban felvetődő teológiai kérdésekről korábban itt és itt írtunk.)

Szerző: Laborczi Dóra

Úgy egy hónapja nagy port kavart az a hír, hogy Eva Brunne svéd püspöknő azt szorgalmazta: távolítsák el a kereszteket a stockholmi tengerész templomból azért, hogy az oda betérő más vallásúak is otthon érezzék magukat. Most pedig a norvég bevándorlási hivatal, az UDI tett olyan javaslatot a menekülteket befogadó egyházi intézmények számára, hogy ha lehet, legyenek tekintettel az elszállásolt muszlim menekültekre oly módon is, hogy a kereszteket ideiglenesen eltávolítják. Később kiderült: ilyesmire nem utasították semelyik egyházat, csak arra, hogy semleges tereket alakítsanak ki az intézményen belül, ahol a muszlim hívek is imádkozhatnak. Mégis botrány belőle idehaza. A pánikkeltésben nyilván annak is szerepe volt, hogy a hírt átvevő magyar oldalakon olyan fotók jelentek meg, amelyen egy templom tetejéről is leveszik a keresztet, amelyekről azóta kiderül: Kínában készültek, tavaly júniusban.  

Az így kialakult helyzet tehát több szempontból abszurd. Abszurd az ötlet, hiszen a politikai korrektség valóban nehezen ültethető át vallásos terek és szimbólumok világába. Ez a semleges tér-dolog viszont annyira skandináv, prímán be lehetne rendezni IKEA-bútorokkal.

De legalább annyira abszurd a hír hazai tálalása és fogadtatása is.

Abszurd, hogy norvég szakértői javaslatokat és kéréseket egyből kereszténységet veszélyeztető ukázként értelmezünk. Parancsként, amely ellen szót kell emelni, fel kell lázadni, amelyekkel szemben meg kell védeni az idehaza egyébként teljesen elfeledett, perifériára szorult kereszténységet, ami mindeközben épp ki sem látszik a télapók és rénszarvasok, karácsonyfák és égősorok mögül. Holott a keresztek leszedéséről szóló híradásokból nyilvánvalóan kiderül - hogyha túltesszük magunkat a hatásvadász címadáson -, hogy javaslatokról volt szó, amelyeket ki teljesített, ki nem. Voltak gyülekezetvezetők, akik figyelmen kívül hagyták a kérést, mások elgondolkodtak rajta. Olyan is akadt, aki így nyilatkozott: „Nem hiszem, hogy a muszlimokat zavarná a kereszt, de rendben, eltávolítjuk. Büszke vagyok rá, hogy befogadjuk a menekülteket. Keresztény emberekként segíteni szeretnénk.”

p1040841.JPG

Most képzeljük el, amint a magyarországi egyházi intézmények – néhány ritka kivételtől eltekintve – mind megtelnek menekültekkel. Képzeljük el, amint a Bevándorlási Hivatal (BÁH) felszólítja ezeket az intézményeket, hogy legyenek tekintettel a menekültek vallási igényeire is és ha lehet, fejezzék ki ezt azzal, hogy semleges tereket biztosítanak számukra az imádkozáshoz. Képzeljük el, hogy ezt a gondolatot némely keresztény közösség jó ötletnek tartja, a szomszédos gyülekezeti ház vezetője viszont nem, mégis egymáshoz mennek át, ha valahol elfogyott a takaró vagy a tea,

mert mindenki számára világos, hogy keresztényként világnézetileg lehetünk ezerfélék, politikailag gondolhatunk mást, sőt gondolhatunk mást a kereszt jelentőségéről és a missziói szempontokról is, csak egy valamiről nem: hogy aki háború elől menekül, azt be kell fogadni.

Amikor a hazai kereszténységet és keresztény Európát kezdik el félteni egy-egy ilyen hír okán, akkor ezer kérdést vethetünk fel, de elsősorban azt, hogy valójában kit érdekelnek a keresztek idehaza? Hogy fenn vannak-e vagy sem? Hogy láthatóan keresztények vagyunk-e avagy sem? Önmagában ez az egész látvány–szimbólum–kereszténység-kirakat jelenség, ami ilyenkor felszínre kerül, roppant érdekes kérdéskör.

Aki esetleg nem hiszi, hogy az elvallástalanodásról szóló legutóbbi statisztikák valósak, nyugodtan tegye ki a lábát a kis magyar valóságba. Aki keresztény emberként jár-kel az országban, az egykönnyen megtapasztalhatja, hogy ha éppen nem mutogatni való vásári majomnak tekinti az úri közönség, amikor például egy péntek esti beszélgetés során igennel válaszol egy olyan kérdésre, hogy valóban elhiszi-e ezt a sok baromságot, akkor valamilyen (menő vagy éppen abszurd) extrém sport képviselőjeként tekintenek rá, és nagyon kedvesen, de abszolút tájékozatlanul érdeklődnek. Ilyeneket kérdeznek például, hogy akkor van-e borospince minden templom alatt? Hogy lehet, hogy pap a férjed/apád? Nem átkozták-e ki emiatt? Szóval, gőzük sincs, nem tudják mire vélni ezt az egészet. Esetleg még a nagymamáktól, innen-onnan szedegetett mozaikokból összeraknak valamilyen homályos képet, amin általában szerepel egy mogorva, büntetéssel fenyegetőző pap vagy lelkész, néhány kötelező és kínos családi ünnep, de ennek a képnek sok köze nincs a valódi, alázatos, befogadó, szerető és szerethető kereszténységhez. A lemondáshoz, a mindig a más javát kereséshez. A kereszthez.

Ami pedig a skandinávok motivációját illeti: érthető lehet a vallási szimbólumokkal kapcsolatos visszafogottság egy ilyen érzékeny korban, amikor a vallások leginkább úgy jelennek meg, mint a fanatizmus és a radikalizmus terjedésének eszközei. Még inkább érthető a visszafogottság egy olyan társadalomban, ahol a multikulturalizmus hétköznapi valóság, nem valami távoli rém. Pláne érthető Norvégiában, ahol néhány évvel ezelőtt egy keresztény terrorista támadta meg a kormányzati épületeket és lőtt szitává táborozó fiatalokat.

Mindenképpen érdemes lenne megtanulni, higgadt párbeszédet folytatni a vallási szimbólumok kezelésének kérdéséről és arról, hogy mindez milyen teológiai és akár építészeti, belsőépítészeti kérdéseket vet fel a 21. századi Európában, már csak azért is, mert a 75 milliós muszlim Törökország EU-s csatlakozása még soha nem volt ennyire közel, mint most.

Bizonyára nem az vezet eredményre a kereszt-kérdésben, ha a politikai korrektség jegyében minden vallási szimbólumot leszedünk. Ha létezne ilyen politikai szándék, akkor az ellen egész nyugodtan fel lehetne lépni. A politikai korrektség nagyon fontos, hasznos és megtanulandó dolog a politikában és a közéleti kommunikációban.

De emellett jó lenne kialakítani a vallási korrektség mikéntjét is, amely az élet minden területére kiterjedően segíthetné a politikai döntéseket olyan javaslatokkal, amelyek nem a vallási szimbólumok eltávolítására, hanem azok együttélésére, közös megjelenésére irányulnak.

p1040864.JPG

Mindez sok szempontot adhatna hozzá a politikai döntésekhez, a pedagógiai munkához és még az olyan építészeti kérdésekhez is: hogyan lehetséges olyan szakrális (tehát nem semleges) terek kialakítása, a már meglévő templomaink mellett, ahol szépen megfér egymás mellett minden vallási szimbólum?

A müncheni reptéren van egy imaszoba. Semmi különös, csak egy imaszoba. Az előtérben feketék a falak, előtte feketén az utasok bőröndjei. Csak az öt világvallás gyerektenyérnyi szimbóluma sorakozik fehéren egymás mellett, és a szent szövegeikből vett egy-egy apró betűs mondat. Jobbra nyílik a kicsi szentély, ami viszont világos, letisztult. Közepén egy fatörzs, telis-tele az átutazók kézjegyével. Jézus, Allah, Isten nem áthúzva, ráfirkálva, túllicitálva, hanem közösen töltik ki a fatörzs minden szegmensét.

Valóban védett hely ez, de a legkevésbé sem semleges.

Ahhoz viszont, hogy jó szívvel tudjon ott imádkozni minden betérő, hogy jó legyen oda megérkezni és átélni, milyen nagyszerű hely is lehetne ez a világ, ha olyan lehetne egyszer, mint ez a fatörzs, nos, ahhoz kell a kereszt, kell a félhold és kell a Dávid-csillag is. Az is kell hogy együtt, egymás mellett lássuk őket.

Borítókép: innen.
Illusztráció: a szerző fotói.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr108136966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.