Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Szelényi Zsuzsa: Mítosz, hogy családbarát és keresztény ez az ország

2015. december 02. - KötőSzó

Szelényi Zsuzsa politikai pályafutását Fideszesként kezdte, ahonnan az 1994–es konzervatív fordulat után lépett ki. Két évtizedes nemzetközi munka után tért vissza a magyar politikai életbe, Bajnai Gordon munkatársaként, az Együtt-PM–ben. Ismerjenek meg egy evangélikus, nagycsaládos, liberális politikus nőt, aki szerint jelenleg Magyarországon a családok helyzete kedvezőtlen, a vallás pedig nem meghatározó tényező. Politikusokról szóló sorozatunk második részében állam és egyház, liberalizmus és kereszténység, magyar nők és társadalom, meg nem született gyerekek és apaszerepek témáját érintettük. (Az első interjút Prőhle Gergellyel itt olvashatják.)

Szerző: Laborczi Dóra

szelenyi1.jpg

Korábban az indexnek adott interjút, amelyben azt nyilatkozta, hogy evangélikus családból származik, és ez a háttér a politikai platformon középre helyezi. Hogyan függ össze a családi háttere a politikai irányultságával?

Annak jelentősége van, ha valaki vallásos családban nő fel. Én egy nagyon nagy családból származom: anyámék tízen, apámék négyen voltak testvérek, úgyhogy tudom, mit jelent egy ekkora közösség összetartó ereje, és hogy ezzel milyen konfliktusok járnak. Nekem is és a testvéreimnek is három-három gyerekünk van, nálunk a nagycsalád tehát létező valóság, és az én életemet ez nagyban meghatározza. Ha ráadásul még vallásos is egy család, az összetartás erősödik. A miénk aktív evangélikus család, apai és anyai oldalról egyaránt. Ez meghatározó élményem gyermekkoromtól kezdve. Az, hogy én politikával, illetve közügyekkel foglalkoztam egész életemben, ennek is köszönhető. Ilyen indíttatás jött a családi hátteremből. De a mai magyar, erősen megosztott politikai élet nehezen teszi lehetővé, hogy ezzel a keresztény, nagycsaládos, centrista identitással kényelmesen lehessen együtt élni.

A mai magyar közéletben szinte evidenciaként jelenik meg, hogy aki hívő, az jobboldali és konzervatív. A liberális jelző pedig körülbelül egyenlő az istentelen fogyasztói társadalommal. Ön gyakorolja a vallását?

Igen, a Deák téri evangélikus gyülekezet tagja vagyok.

És liberális?

Természetesen, és semmifajta ellentmondást nem látok abban, hogy én evangélikusként és liberálisként gondolkodom. Hiszen a liberalizmus legfőbb értékei: a hit a személyes autonómiában, az emberek közötti egyenlőségben és az igazságos társadalomban, amelyben mindenkinek lehetőséget kell kapnia, hogy tehetségét megvalósíthassa  számomra alapvetőek. Ebből erednek az emberi jogok, a kisebbségek és a kirekesztettek felé való odafordulás, amelyek a leginkább keresztényi értékek. 

Miért ritka mégis ez a kombináció a mai magyar politikai életben?

Nagyjából 1994-ben kezdődött el az a folyamat a magyar politikában, amely a mára teljesen rögzült, kétpólusú megosztottságra épült. A két hatalmi blokk, amely ’94 óta kifejlődött, és amelyet a parlamenti váltógazdaság mélyített el, érdekelt volt ennek a megosztottságnak a fenntartásában. Részben azért léptem ki a Fideszből, mert én ezzel nem értettem egyet. Európában egyébként egyáltalán nem jellemzőek a kétpólusú megosztottságon alapuló politikai rendszerek. Azt, hogy nálunk ez így alakult, rendkívül káros dolognak tartom, mivel minden egyes kérdést polarizál, mintha a világ fekete-fehér lenne. Ráadásul ezek az úgynevezett jobb–, illetve baloldali tömbök idehaza politikai hazugságra épültek. Magyarországon valójában régóta nincsenek jobboldali vagy baloldali pártok, ennél sokkal kuszább a helyzet. Például azok a pártok, amelyek ma magukat jobboldalinak tekintik, kifejezetten szocialisták, mindent az állammal akarnak megoldani, mindent centralizálnak. Ugyanakkor a vallást használják szimbolikus megerősítésként. Ideológiai szempontból „katyvasz” pártok vannak Magyarországon, mégis volt két hatalmi blokk, amelyik sokáig bal- vagy jobboldalinak mondta magát, és ma is így tartjuk számon ezeket.

Nyugat-Európában, Németországban éppen azt láthatjuk, hogy a Német Kereszténydemokrata Párt (CDU), amelynek Angela Merkel az elnöke, egészen más profilú kereszténydemokráciát képvisel, mint a hazai. A kereszténység kisajátítása miképpen alakult így Magyarországon?

Magyarországon és általában Kelet-Európában a kereszténység helyzete sajátos, ami abból fakad, hogy negyvenöt éven keresztül sem az egyházak, sem a politika nem fejlődött természetes módon. A kommunista időben nagyon sok titok, visszaélés, manipuláció történt az egyházakban is. Az elmúlt két évtizedben sok szó volt arról, hogy a különböző egyházak hogyan váltak érintetté a kommunista rendszerben, illetve arról, hogy milyen megpróbáltatásokon kellett keresztülmenniük azoknak, akik nem voltak hajlandók részt venni ebben. Az egyházakban is szükséges az a történelmi szembenézés, amely a politikai életben is elkerülhetetlen. Azt gondolom, hogy zajlanak ezek a folyamatok, és az evangélikus egyház kifejezetten magas színvonalon műveli ezt a szembenézést, fontos, katartikus pillanatokkal. Nem szabad ma sem elfeledkezni erről, amikor a mai hatalom is megpróbál beleavatkozni az egyházak autonóm életébe.

szelenyi3.jpg

Hol tart a politikai életben a szembenézés folyamata?

Az igazi történelmi szembenézés elmaradt a rendszerváltás folyamata során. Nem volt világos választóvonal 1990–ben múlt és jövő között, ma látjuk, hogy ez mennyire hiányzik. Például egyetlen kormány sem támogatta az ügynökmúlt nyilvánosságát, és a tulajdonjogok visszaszerzése is csak részleges volt. A 20. századdal való történelmi szembenézés nagyon hiányos. Ezeknek a rendszerváltás után kellett volna elkezdődniük. Részben ennek köszönhető, hogy ma ilyen könnyen vissza lehet élni különböző ideológiai és vallási címkékkel, amelyekhez a tudatunkban erkölcsi biztonság társul.

Ön szerint milyen lenne az egyház és az állam közti ideális viszony?

Az állam és az egyház szétválasztása Nyugat-Európában sokkal egészségesebben alakult és stabilizálódott. Ott az a helyzet, hogy az egyházak a hitéletre, az oktatásra, a karitatív tevékenységekre szorítkoznak, az aktív napi politizálástól pedig távol állnak. Az állam sem próbálja állandóan felhasználni az egyházakat a saját politikai mondandójának a terjesztésére. Persze, az egyházak anyagilag is sokkal függetlenebbek, mint nálunk. Magyarországon nehéz ez a viszony. Nálunk nagyon rá tud telepedni az egyházakra az állam, a jelenlegi kormány, de a korábbi kormányok is függő helyzetet alakítottak ki.

Az említett nyugat–európai folyamatokat sokan az elvallástalanodás egyik tényezőjének tekintik és éppen azt a kritikát hozzák fel ezzel kapcsolatban, hogy nem kellene száműzni a vallási tényezőket a közéletből, ahogyan azt – szerintük – a liberális Európa teszi.

Először is: nyugaton nincsen olyan vallástalanság, mint Magyarországon. Tapasztalataim szerint ezek a folyamatok sokkal természetesebbek a nyugat–európai lakosságban. Magyarország kifejezetten vallástalan ország, ami viszont régebbi jelenség, tehát nem a rendszerváltás utáni nyugati liberalizmus tette vallástalanná. Nem gondolnám azt sem, hogy nyugaton általános lenne az elvallástalanodás. Sok időt töltöttem az Egyesült Államokban, ott szinte mindenki vallásos és nagyon aktívak az emberek az egyházakban. Pedig annál liberálisabb államot, mint az USA nem tudok elképzelni. Európa más részein is vallásosabbak az emberek, mint nálunk, de valahogy nem is olyan görcsösek. Viszont az új vallásos lendület, például a Balkánon vagy Romániában nagyon gyakran politikai ideológiával átitatott. A vallással a politikai erők inkább az új demokráciákban szoktak visszaélni.

Az egyházak politikai erejét – nem pártpolitikai, hanem közéleti értelemben – sokan abban látják, hogy adott esetben képesek egy templompadba ültetni a különböző szekértáborok képviselőit, akik így egyfajta testvéri közösséget élhetnek meg.

Nem tudom, hogy magukénak tekintik–e az egyházak ezt a feladatot. Magyarországon ma különösen távolságtartó mindenki a politikát illetően. Pedig a mi életünkben, itt Magyarországon, minden héten születik olyan politikai döntés, ami közvetlenül befolyásolja a mindennapjainkat. És vannak komoly morális kérdések, például a korrupció vagy a menekültkérdés, melyek során a kormányzati döntések súlyos konfliktusba kerültek a keresztényi értékekkel. A politika nagyon erősen beleszól az életünkbe, de nehezen beszél erről bárki is.

Beszélt a nagycsaládról, amely szintén keresztény, konzervatív, jobboldali ügyként jelenik meg. A családbarát kormányzati intézkedések ellenére – a terhesgondozás és a szülés alatt tapasztalható nőgyógyászati gyakorlatoktól kezdve, a bölcsődei férőhelyeken át, az anyasággal járó munkaerő–piaci hátrányokig, vagy a nők parlamenti érdekképviseletéig – igen hosszú az a lista, ami miatt sokan azt tapasztalhatják, hogy ma Magyarországon annyira nem jó nőnek, pláne anyának lenni. Politikai pályafutása során kiemelten foglalkozik a magyar nők helyzetével. Mit gondol erről?

Háromgyerekes anyaként, nőként, fontosnak tartom, hogy a gyermekvállalás és a munka harmonizációjával foglalkozzam, mert ezt meghatározó kérdésnek tekintem minden nő életében. Magyarországon rendkívül tradicionálisak a nemek közötti szerepek, de ennek nem kellene így lennie. Sokkal jobban meg lehet osztani a feladatokat. A gyermeknevelés jót tesz a férfiaknak is, ha pedig nagyobb részt vállalnak a gyermeknevelésből, akkor a nőknek is könnyebb a munkavállalás. Bár van rengeteg családpolitikai és a női munkát támogató kezdeményezés, valójában a helyzet nemigen javul. A családok egy része ugyan ma jobb anyagi helyzetben él, mint pár éve, de a családi terhek továbbra is a nőkre hárulnak. Emellett nagyon kevés gyerek születik, ezt nem sikerült eddig egyetlen kormánynak sem megváltoztatnia. Nagyon sok a válás is. Magyarországon leginkább mítosza van a családnak, a valóság ezzel szemben az, hogy sok család szétesik, ezek a mutatók az európai átlag fölött vannak. A családok összességében nem elég boldogok, nincsenek kilátásaik. Ezért nem születik elég gyerek, pedig azt is tudjuk, hogy az emberek sokkal több gyereket szeretnének, mint amennyi világra jön. Úgy tűnik, hogy azok a keretek, amelyek között élünk, nem könnyítik meg, hogy az emberek gyereket is vállaljanak és dolgozzanak egyszerre.

szelenyi2.jpg

Hogyan lehetne ezen változtatni?

A nőket egyértelműen hátrányos helyzetbe hozza, hogy a társadalmi nyomásnak megfelelően évekig otthon kell maradniuk a gyerekekkel. Pedig ha belegondolunk a történelmi időkbe, a nők mindig is dolgoztak a gyerekeik mellett, és nem csak házimunkát végezték, hanem munkát vállaltak a földeken és ahol csak tudtak. Nagy előrelépés lenne, ha lazulna az az általános elképzelés, hogy azok a jó anyák, akik évekig otthon maradnak a gyermekeikkel. Mikor elkezdenek dolgozni, a nők sokszor meglepődnek, hogy mekkora velük szemben a munkahelyi diszkrimináció, hogy mennyire megbízhatatlannak tarják őket kisgyermekekkel. A bölcsődei ellátás kiterjesztésével, rugalmas munkahelyekkel és az úgynevezett apa–hónapok bevezetésével alapvető változásokat lehetne elérni. Az apa hónap ötlete itthon még forradalmian hangzik, pedig Lengyelországban és Romániában is bevezették. Azt jelenti, hogy ha a szülők valamennyire megosztják egymás között a gyest, a gyedet, akkor több támogatáshoz jutnak. Bebizonyosodott, hogy ez mindenkinek jó, nőknek, férfiaknak, legfőképp a gyerekeknek.

Tehát a nők mellett a férfiakra is kellene koncentrálni a családpolitikában.

A jelenlegi kormány és a korábbiak is mindig a nőket próbálták ösztönözni a munkavállalásra, de ez nem megy anélkül, hogy nem veszünk le valamilyen terhet a vállukról az otthoni feladatokat illetően. Egyébként a hosszú gyes–gyed nem csak a nőknek problémás, hanem a férfiaknak is. Ez alatt a hosszú idő alatt ugyanis teljesen a nőkre terhelődik a gyereknevelés és a háztartás, míg a férfiakra a családfenntartás. Amikor a nők később újra munkába állnak a szétváló szerepeket már nagyon nehéz korrigálni  sokan ilyenkor válnak el. Ezért jobb, ha kezdettől mindenki kiveszi a részét az otthoni feladatokban. 
Európában ott születik a legtöbb gyerek, ahol a férfiak is gondoskodóként vesznek részt a családi életben. A kétkeresős családmodell Magyarországon már régóta napirenden van, de ehhez nem társult a férfiak családon belül betöltött szerepének átalakulása. A nők hármas terhelése, a munkavállalás, a gyereknevelés és a háztartás még mindig nagyon erős nyomást jelent. Viszont a férfiakra háruló családfenntartó szerep szintén nagyon stresszes egy olyan világban, amikor bárki bármikor elveszítheti az állását. Mindenkinek jót tenne, hogy ha nagyobb elfogadottságot nyerne Magyarországon, hogy a nők és a férfiak egyaránt részt vegyenek az otthoni munkában és a munkaerő–piacon is. Egyáltalán nem mindegy, milyen családban növünk fel és milyet alapítunk. Számomra a család egymást szerető emberek közössége, akik tiszteletben tartják egymást és partneri viszonyban vannak. Ez egy egészen más családmodell, mint amit a kormányzat képvisel, ami szerintem szükségtelenül tradicionális. A partneri viszonyt kellene erősíteni az élet minden területén: politikában, közéletben, egyházban és családban egyaránt.

Fotó: Kiss Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr138130960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.