Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Hajléktalan szállók: a jelenlegi rendszer egyetlen előnye az, hogy van

Civilek és állam között: mit gondol a szakma?

2015. november 25. - KötőSzó

A hajléktalan-ellátás rendszere nem jelent valódi megoldást a hajléktalanság felszámolására, állítják a civilek és – elsősorban A Város Mindenkié (AVM) egyesület munkájának köszönhetően – a hazai sajtóban is egyre több szó esik erről a küzdelemről. Mit tesz az állam? Mit tesznek a civilek? Hol a szakma? Mit tehet az egyszeri szociális munkás? A nyíregyházi Oltalom Szeretetszolgálat (evangélikus hajléktalan-ellátó intézmény) szakmai referensének véleményét olvashatják.

Szerző: Kelemen Anna-Gyöngy

ejjelimenedek.JPG

Mára kiderült, hogy valahol a kezdeteknél rosszul ültünk fel a lóra: legtöbb esetben a hajléktalanság nem a probléma, hanem a tünet, a következmény. Nem az az igazi probléma, ha valakinek nincs hol laknia. Az igazi probléma az, hogy nincsenek intézményen kívüli, segítő kapcsolatai, hogy pszichés beteg, hogy alkoholista vagy hogy nincs piacképes szakmája. Ettől függetlenül nyilván senkinek nem lenne szabad az utcán laknia, nyáron sokan mégis inkább a padot választják, mint hogy bemenjenek egy tömegszállásra. Aztán, ha már egész nyáron ott aludtak, jöhet az ősz is és így tovább. Lecsúszni könnyű. A rendszertől pedig azt várták, hogy a hajléktalanságot oldja meg, de mivel ez csak tüneti kezelés, sosem ért el igazi eredményeket.

A civilek nagyon fontos munkát végeznek és igazuk is van.Tudjuk, hogy nem jó a jelenlegi rendszer, az egész szakma tudja, hogy nem jó, de ki hallgat a szakemberekre?

Ha nem is olcsóbb lakhatási támogatást adni mint fenntartani egy férőhelyet az éjjeli menedékhelyeken vagy az átmeneti szállókon, de hosszútávon mindenképp megérné az átállás egy új rendszerre – melynek lényege a lakhatás biztosítása lenne a tömegszállások helyett. Az államnak sem mindegy, hogy fél éven keresztül fordítja egy hajléktalanra azt a havi fix összeget vagy tizenöt évig.

Az igazi megoldást valóban az jelentené, ha nem tömegszállásokra szoktatnánk be mindenkit, ennek csak életmentő funkciója van. Ám mivel legtöbb esetben a valódi probléma nem pusztán a lakhatás hiánya, nem lehet csak úgy odaadni a pénzt a közüzemi számláért cserébe, mondván, hogy megoldottuk a problémád, menj Isten hírével.

Legalább egy szakember kellene majdnem mindenki mellé, a helyzet súlyosságától függően fél-egy-másfél évig, hogy az a lakhatási támogatás ne legyen ugyanúgy eredmény nélkül elköltött pénz a végén, hanem válság vagy az adott konkrét probléma esetén tudjon segíteni a szakember: a hajléktalanok esetében általában hiányoznak azok az ismeretek és készségek, amelyek az önálló életvitelhez kellenek. Az eddigi tapasztalataink is azt mutatják, hogy egyedül nem képesek tartósan önálló lakhatásban maradni, mivel lakhatási támogatással együtt sem elég a bevételük ehhez. Munkát pedig a hajléktalanellátó rendszer nem tud biztosítani. Ketten-hárman(-négyen) már összedobják a rezsit és marad mit enni is, itt azonban már a konfliktusok és a konfliktuskezelési készségek hiánya jelent veszélyforrást.

Azt is fontos hangsúlyozni, hogy nem lehet rendszerben gondolkodni egy-egy sikertörténet alapján. Hozzá kell tenni a szakma minden olyan kudarcát, amikor a kigondozott, lakhatásitámogatott hajléktalan viszonylag hamar visszacsúszott a hajléktalanellátó rendszerbe. Meg azokat is, akiknek csak harmadjára-negyedjére sikerült. Valahol ott lesz középen az igazság.

Egyet érthetünk a civilekkel abban is, hogy valóban eredmény-orientált rendszerre lenne szükség a kormány részéről. Most egy „dugjuk be valahová a csövest, hogy ne haljon meg”-orientált rendszer van, és ennek a rendszernek a fenntartása rengeteg pénzbe kerül függetlenül a szakmában dolgozók erőfeszítéseitől. Jelenleg egy-egy emberen tudnak segíteni a civilek, de egy 100 férőhelyes átmeneti bentlakásos hajléktalan szállónál a szociális munkás a bérét azért kapja, hogy ott legyen: telefonál, ügyeket intéz, meghallgat és felügyel. Nem fog műszak után elmenni albérletet keresni, számlát fizetni, csekket kitölteni, találkozókra kísérni minden egyes ellátottat külön-külön, mert senki nem fizeti meg érte, úgyhogy ehelyett elslattyog a másik munkahelyére, mert neki is meg kell élni és nem a szocmunkás béréből fog.

A civilek hozzák az eredményeket, de az ő módszerük nem ér el mindenkit, mert nem rendszer. Ha rendszerré válik a javaslatuk, akkor ahhoz minden rászorulónak egyformán hozzá kell férnie.

Azt azonban nem tehetjük meg (illetve egy civil megteheti, de az állam nem, az egyház pedig pláne nem), hogy a szomorú szemű, cuki, jó fej embereknek segítünk, a nehéz eseteknek meg nem. 

Azt sem mondhatjuk, hogy aki lusta, az tényleg haljon meg ott ahol van. Az utcán vagy a szállókon lévő emberek nem kis része pszichés beteg, csak őket nem kezeli senki. Az pedig sokat ront a helyzeten, hogy közben nincs hol lakniuk, tehát el kellene helyezni valahol, ahol nem fagynak meg. Az a hely a pszichiátria lesz, vagy a hajléktalanszálló? Ő mihez kezd egy lakással?

ejjelire.jpg

Kétségtelen, hogy a jelenlegi rendszer esetenként intézményfüggőséget alakított ki. Csak lejjebb kell adni az igényeinket vagy hozzászokni ahhoz, hogy az állam majd elintézi, amire szükségünk van, hiszen jár nekünk. Sokaknál az is évekig tartó kemény munka, hogy igényként fogalmazódjon meg a hajléktalan számára az önálló életvitel. Ezt sem lehet egyik pillanatról a másikra megoldani azzal, hogy kettesével-hármasával albérletbe küldjük őket.

Ugyanakkor az intézményfüggőség nem csak a hajléktalanoknál jelentkezik: a jelenlegi finanszírozási rendszer akkor fizet, ha bent van nálad a hajléktalan.

Vagyis ha valamilyen csoda folytán tömegesen sikerülne kigondozni az ellátottakat, a maradéknak már nem lenne hol aludnia, mert az intézmény be is zárhat. A hajléktalanellátás így is minimális szakmai létszámmal működik: annyi dolgozót fizetnek meg, amennyi minimálisan elég ahhoz, hogy műszakba járjanak (a hajléktalanok otthonában például ugyanazokat a feladatokat kell a feleannyi dolgozónak ellátnia, mint egy idős otthonban, csak az ellátottak rendszerint rosszabb mentális és fizikai állapotban vannak). Kevesebb dolgozóval tehát nem tud működni egy intézmény, az állami támogatásnak pedig így is kétharmada – háromnegyede a dolgozók bérére megy el.

Az állam fizesse meg a szakembereket, akik hivatásszerűen teszik azt, amit a civilek most önkéntes alapon, vagy hónapról-hónapra működve teszik pályázatokból és civilek adományaiból.

Előbb-utóbb szép összegeket spórolhat meg azokon, akiknek segít talpra állni, ebben tökéletesen igaza van az AVM-nek. De ehhez most kellene befektetni. Mert most ki kell fizetni az éjjelin műszakban gályázó szociális munkást is, a fűtéssel, vízzel, villannyal együtt és ki kellene fizetnie azt a szocmunkást is, aki nem 100 hajléktalannal foglalkozik egyszerre, hanem eggyel. És annak az egy hajléktalannak még ki kellene fizetnie valóban a lakhatási támogatását is. Amíg az egy szocmunkás az egy hajléktalannal foglalkozik a városban, addig ott van a másik 99 hajléktalan, akinek nincs megfelelő szakmája, iskolai végzettsége. Akinek a lakhatási támogatás nem elég az önálló életvitelhez, munkahelyet meg nem tud találni. Velük mi legyen közben? Marad az éjjeli menedékhely vagy az átmeneti szálló.

Azt is mondhatnám, hogy az önálló lakhatás szinte minden szempontból jobb a jelenlegi rendszernél, de sokkal több munka van vele és kockázatos, mert nagy a sikertelenség esélye.

A mostani rendszernek pedig egy előnye van, de azt nem hagyhatjuk ki a számításból: az, hogy van.

Hogy van hová bevinni az utcásoknak egy-egy embert, ha a hideg miatt életveszélyben van. És hogy annak is van hova menni és van kitől segítséget kérni, akinek nem sikerül az önálló lakhatás. (Ennek sikerét egyébként olyan objektív tényezők is befolyásolhatják, mint például a helyi önkormányzat hozzáállása, és főleg a helyi lakosság érzékenysége.)

ejjeli.jpg

A szakma évek óta hangsúlyozza, hogy a jelenlegi rendszer konzerválta a hajléktalanságot és nem jelent valódi megoldást, de a szakmán kívül ez senkit nem érdekel. Szakmán belül viszont évek óta megy az önostorozás, hogy nem tudunk valódi eredményeket felmutatni és ebből olyan embertelen javaslatok születnek, hogy menjen el a szociális munkás az éjjeli műszak után a hajléktalannal reggel és segítsen neki ügyet intézni, munkát keresni, és így tovább. Nem hiszem, hogy rá kell mutatnom, mi ezzel a baj.

Tehát arra kéne rávenni az államot, hogy egy ideig párhuzamosan finanszírozza mindkét megoldást (a szállókat és az egyéni gondozást is).

De melyik kormány fog belemenni abba, hogy másfélszer annyit fordítson a hajléktalanokra csak azért, hogy a következő kormánynak jóval kevesebbet kelljen?

Amíg ez nem sikerül, annyit tudnánk tenni, hogy miközben végezzük a dolgunkat, megpróbálunk hatékonyan együttműködni. A bentlakásos ellátásoknak arra kell törekedniük, hogy csökkentsék a benti feszültségeket és biztosítsák a szükséges feltételeket. Az egyház ezen felül biztosítani tudná a hajléktalanok esetében sokszor hiányzó, közösségi kapcsolatokat . A civilek együttműködhetnek a bentlakásos intézményekkel, önálló lakhatáshoz segítve az ellátotti körük egy-egy tagját. Az erre irányuló (leginkább uniós) programok megvalósítását az intézményes ellátások dolgozói rendszerint erőn felül végzik, ami nem fenntartható.

A civilek és az egyházak szerepet vállalhatnak a lakosság érzékenyítésében, hiszen bármennyit fizetünk egy egy hajléktalan benti vagy kinti ellátására, amíg a lakókörnyezete megnehezíti az életét és nem talál munkát, addig nem lesz sikeres és tartós az önálló életvitele. A települési önkormányzatok infrastrukturális feltételeket biztosíthatnak mindehhez.

Az ügy minden szereplőjének megvannak a maga előnyei és hátrányai, például a bentlakásos intézmények nagyok és lomhák, a civilek viszont rugalmasak és agilisek, de nincs akkora stabilitásuk, mint egy bentlakásosnak. Közben pedig várjuk, hogy valaki meghallgasson minket és kerekasztal-beszélgetésekre járunk.

A szerzőről

Kelemen Anna-Gyöngy 2009-ben végzett szociológusként a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen, jelenleg európai szociálpolitikát (MA) tanul. 2010 óta az evangélikus fenntartású, nyíregyházi Oltalom Szeretetszolgálatnál dolgozik szakmai referensként.

Fotó: Oltalom Szeretetszolgálat

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr748106492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.