Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Változás Budapest szívében – nem lehet szó nélkül hagyni

2015. november 18. - KötőSzó

A nyitott szemmel járó Urbanista blog bő egy héttel ezelőtt elismerő bejegyzést írt a Deák téren zajló átalakulásról. Azóta számos megosztás, kedvelés és kommentelés történt. S nehogy azt higgye bárki is, hogy – jó magyarok – ne találnánk csomót minden kákán: több felületen elszabadultak az indulatok. Ki a házat (hazát), ki az anyanyelvet, ki egyenesen a mindennapjait félti. Ilyen a mi szerencsénk. Ám vigasztaljon a tudat: amiről nem beszélnek, az nincs is.

Szerző: Zászkaliczky Zsuzsanna

Tíz feliratos spaletta az, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Az evangélikus múzeum bővítésére és átépítésére égetően szükség volt már. Olyan építészek – Potzner Ferenc és Potzner Ádám – neve fémjelzi a terveket, akik évtizedek óta valóban brandet jelentenek a műemlék épületek kortárs kihívásokra reagáló rekonstrukciójában. Elegendő itt a Zeneakadémiára és a Várkert bazárra utalnunk. Potznerék tudják, hogyan kell a gazdag múltú és narratívájú épületeket élhetővé tenni a mai ember (értsd: megváltozott igények, átalakult funkciók) számára.

Egyelőre azonban maradjunk a felszínen: a tíz feliratos spaletta mellett tényleg nem lehet szó nélkül elmenni. A spalettákra szükség van, ez nem kérdés.

A tíz komor, nagy fémfelület a tengelyekben a helyreállított, eredeti kváderkiosztást szigorúan tagolja. Hamar eldőlt, valami módon könnyíteni kell ezeken a táblákon (elsősorban a látvány finomítása kedvéért): lyuggatással, áttöréssel – ahogy erre a Várbazár cortenacél korlátai, kapuszárnyai esetében már láttunk példát. De képzeljük csak el, milyen rettenetes hatást váltott volna ki, mondjuk tíz, méteres átmérőjű Luther-rózsa látványa! Vagy tíz kereszté… Bármely ornamens ismétléseiből vállalhatatlan, már-már karikaturisztikus ornamentika nőtt volna ki.

Olyan kortárs dolgot kellett kitalálni és kitenni, amely több egyszerű „dekorációnál”, anyagában és üzenetében időtálló, emlékeztető és asszociatív. Így esett a tervező grafikus – legyen itt a neve, mert megérdemli: Muray Eszter – választása a szövegre. Kommunikáció központú világunkban a lehető legjobb döntés. Az írás, a szöveg, a nyomtatás  evangélikus hagyományának megkérdőjelezhetetlen elsőbbsége a másik nyomós érv.

Az új evangélikus múzeum már akkor kommunikál, már akkor üzenete van számodra, amikor még be sem léptél a kiállítótérbe. És akkor is, ha – sajnálatos módon – nem akarsz belépni. (Ez remélhetőleg csak idő kérdése.)

Egy klasszicista épület homlokzatán a legotthonosabb médium, a nyelv jelenik meg: sajátos áthallása ez az inter-, a para- és hipertextualitásnak. Magyarán szövegek beemelése történik egy más – esetünkben építészeti – kontextusba, s ezek egyrészt mottószerűen viselkednek, másrészt továbbélésük lehetőségét teremtik meg egy mély gyökerű, markáns közösség, még jobb esetben egy véletlenszerű közösség (a városhasználók) hagyományában.

A nyelvvédők felsikítanak az elválasztás szabályait felrúgó tördelésen. Erről hallgassuk meg a grafikust! „A technikai limitációk tették szükségessé ezt a betűméretet. Ennél a sorhossznál vagy nagyjából egy szó fér egy sorba, vagy minden második szót elválasztunk, vagy kicsit lazábban értelmezzük a szabályokat, hogy egyenletes betűképhez jussunk. A ligaturák megoldásait is a sorok rövidsége indokolta. A spaletták megoldása pl. a római vésett táblákra asszociál, ahol a szöveg folyamatosan, megszakítás nélkül folyik és a szóhatárokat pontok jelölik.” A betűsorok látványa (grafika) és a jelentése (szöveg) között az utca embere dönt: ha érdekli az üzenet, kibetűzi – s mivel épp a rövid sorok miatt ez nem egyszerű, az üzenet is erősebben rögzül. A silabizálás pedig lényegesen könnyebb, mint a 3-as metró portugálja (João Vieira portugál képzőművész betűcsempéi).

sirko.jpg

Az idézetek – amelyeket gondos körültekintéssel válogattunk – mind-mind olyan személyektől származnak, akik nemcsak a hazai evangélikussághoz, de kiemelten a helyi (pesti, Deák téri) gyülekezeti közösséghez is kapcsolódnak. Javasolni tudom csak, hogy olvassuk el, és koncentráljunk az üzenetre. Ne elégedjünk meg azzal, hogy elmélázunk, ezek az ismert evangélikusok vajon milyen kontextusban és milyen élethelyzetben fogalmazták meg a néhány mondatos szövegeket, hanem hagyjuk hatni: ma milyen válaszokat várnak tőlünk, milyen utat mutatnak, milyen programot jelölnek ki számunkra.

Mindezek felett – köszönjük, Urbanista! – finoman emlékműként is értelmezhetjük a spalettás homlokzatot (az ELTE-BTK projektjéhez hasonlóan). Nem olyan emlékmű persze, amely ijesztően fölénk magasodik, tolakodón és/vagy megosztón évtizedekre meghatározza egy település főterét, az elkerülő utakat és az ünnepségek rendjét. De velünk élő, élni segítő (műemlék-) emlékmű. 

A szerzőről

Zászkaliczky Zsuzsanna (1964) – az Evangélikus Országos Múzeum művészettörténész-muzeológusa és múzeumpedagógusa, a Credo evangélikus folyóirat főszerkesztője.

Címlapfotó: Potzner Ádám 
Képek: Innen és innen

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr788086972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.