Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

A vallásosak irigyek, az ateisták pedig hülyék?

Egy kutatás eredményei szerint az ateista gyerekek nagylelkűbbek és jószívűbbek vallásos társaiknál, egy másik szerint pedig az ateisták az agyuk kisebb részét használják. Mit mutatnak meg és mit nem ezek az eredmények?

Szerző: Laborczi Dóra

A vázolt kutatási eredményeknek köszönhetően két alaptétel látszik megdőlni: az egyik, hogy erkölcsös ember csak vallásos lehet (az amerikaiak 53 százaléka gondolja ezt), a másik, hogy a közvélekedés szerint az ateisták a felvilágosult okosak és a hívők a naiv butuskák. Remek, hogyha az ehhez hasonló kutatások árnyalják a képet. Mégis az a benyomásunk támadhat, hogy az eredmények tálalása semmi mást nem segít elő, minthogy mindkét csoport elégedetten dörzsölheti össze a tenyerét: lám-lám. 

Az első kutatásban mintegy 1200, 5-12 éves gyereket vizsgáltak hat teljesen különböző országban (Kanadában, Kínába, Jordániában, Törökországban, az USA-ban és Dél-Afrikában) és egy egyszerű kísérletet végeztek el velük: a gyerekeknek matricákat kellett megosztaniuk velük azonos iskolába járó, azonos etnikai csoportba tartozó, ismeretlen társaikkal. A kutatók ez alapján vonták le azt a következtetést, hogy az ateista gyerekek adakozóbbak. De vizsgálták azt is, hogy a gyerekek hogyan ítélik meg, ha egy társuk kárt okoz nekik és milyen büntetést tartanak indokoltnak. A vallásos gyerekek általában gonoszabbnak és büntetésre méltóbbnak ítélték mások cselekedeteit az ateistáknál. Megállapításaik szerint a vallásos gyerekek ítélkezőbbek. Az eredeti kutatás a Current Biology folyóiratban jelent meg. 

Azok, akiknek volt szerencséjük szigorú vallási közösségekkel érintkezni, most bizonyára lelkendeznek, hogy személyes benyomásaikat igazolta a tudomány. Akár fel is sóhajthatnak: nem velem volt a baj. A jelenség, amit a tanulmány hazai fogadtatása is jelez, éppen ezért megérhet néhány gondolatnyi kitérőt.

Tudatos döntés vagy kézhez kapott szabályrendszer?

Mi egy klasszikus, nukleáris (egy apa, egy anya, egy gyerek), keresztény család vagyunk. Nem hitvallós-melldöngetősek, de meggyőződésesek. Nincsenek a kereszténységünknek hétköznapi élet minden területére kiterjedő szabályai, mert ez nem életmód, hanem életforma. Vallásosságunkból nem következik, hogy mikor kelünk fel, hogy milyen ruhát viselünk vagy, hogy mit engedünk meg a gyereknek és mit nem. Elvontabb dolgok következnek belőle, nem tabuk és nem szabályok. A nyitottság, a bizalom és a remény sokkal inkább következik kereszténységünkből. Lehet, hogy enélkül is jellemző lenne ránk, de így talán tudatosabb.

Nem tudnám megmondani, hogy vallásosnak számít-e a gyerekem, csak azért, mert mi azok vagyunk. 

Bizonyára a gyerekre is hatnak ezek a dolgok, ismerős neki a közeg is, a templom, az énekek, az imádkozás, de elsősorban nem azért nyitott, kedves, barátságos és jószívű, mert vallásosak vagyunk, hanem, mert ilyen a közvetlen környezete. Az, hogy ez adott esetben hitbeli meggyőződésünkből következik, majdhogynem másodlagos.

A kereszténységhez érett, felnőtt döntés kell. Lehet valaki kulturálisan keresztény vagy belenőhet ilyen-olyan szigorúbb-megengedőbb közösségek szabályrendszereibe, de azt gondolom, hogy ez más műfaj. A hívő ember nem kézhez kapja a hitét, hanem megdolgozik érte. El kell érni egy bizonyos kort ahhoz, hogy hitünk alapját jelentő kérdésekről egyáltalán el lehessen kezdeni beszélgetni, ezt követi aztán keresztényeknél a konfirmáció vagy a bérmálás – ami ezt a szimbolikus nagykorúságot megerősíti. Más kérdés, hogy attól a legtöbb egészséges kamasz gyerek kimenekül a világból, ahogyan most beszélünk ezekről a roppant izgalmas kérdésekről. 

A gyülekezeteket gyakran kicsinyes, kívülálló számára követhetetlen – mégis alapvetőként beállított szabályszerűségek és kizárólagosságok határozzák meg. Ezt onnan tudom, mert én is egy ilyen, kisvárosi közösségben nőttem fel, ahol a vallásos nevelés extremitásai a gyerekek, illetve a fiatalok viselkedésén is elég jól megmutatkoztak. Hittanos társaim valóban a legarrogánsabb és legkétszínűbb módon tudtak viselkedni és elítélni mindazokat, akik nem mentek bele az általuk helyesnek tartott színjátékba. Voltak azonban valóban élő kovászai a közösségnek, akik mindenkihez túláradó szeretettel és figyelemmel fordultak.

Úgy 17 évesen elmentem egy fiatalok számára szervezett lelki alkalomra, úgy nevezett csendes hétvégére egy igen kedves cimborámmal. Itt a lelki táplálék mellett sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek arra, hogy mit szabad és mit nem. Mintha egy egészséges lelkületű, csillogó szemű keresztény fiatal nem tudná ezt magától is. Körül-belül másfél nap után meguntuk a dolgot, és a hazaküldés kockázatát remélve vállalva remegő térdekkel kisurrantunk bagózni az egyik épület mögé. Az odabenn kegyesen szónokoló társaság kétharmada ott fújta a füstöt! Ők megijedtek tőlünk, mi meg tőlük, aztán nevettünk egyet, de a helyzet ettől még nem oldódott fel. Odabenn ugyanúgy folytatódott a színjáték és sokan a kint bagózók közül hirdették fennhangon, hogy a dohányzás az ördögtől való. Persze tudom, hogy minden osztálykiránduláson tilos a bagózás és ez így is van rendjén. A kamaszkorhoz hozzátartozik a bujkálás és a cinkosság. Itt az ő meghasonlottságuk volt a döbbenetes. Valóban megterhelő lehet ekkora kettősségben felnőni gyerekkortól kezdve. Ahol csak a bűn-nem bűn kategória létezik a gyermeknevelésben is és, ami a legkárosabb egy gyerek egészséges fejlődése szempontjából: a megszégyenítés. Ehhez képest nem nehéz más gyerekeket nyitottabbnak látni és láttatni.

Minden vallásról nem tudok nyilatkozni, de a klasszikus keresztény fundamentalizmusban családon belül egyértelműen leosztott, az édesapa mindenhatóságára alapozó szerepek vannak és az édesanya egyértelmű száműzése a nyilvános szférából. Mégis, mennyire nevelhet nyitott szívű, adakozó gyerekeket egy négy fal között élő, csak azt a világot ismerő édesanya? Persze, nem minden keresztény szülő tekintélyelvű. Sokak számára a vallásosság éppen a megkötöttségek alóli felszabadulást jelenti.

A kutatás eredményeiről  kritikusan

A kutatás által érintett jelenség mindenesetre valós, és szomorú, hogy Magyarországon ezt sokak tapasztalata is alátámasztja. Az eredmények és módszerek láttán mégis felmerülhet néhány kérdés: valóban le lehet vonni minden vallás minden követőjére vonatkozóan ezeket a következtetéseket 1200 gyerek viselkedéséből? Vajon milyen definíciók mentén került valaki a vallásos kategóriába? Vajon a mérésben használt, vallással kapcsolatos fogalmak ugyanazt jelentik Kanadában és Dél-Afrikában? Vajon a mérésben szereplő 6 ország (melyek közül egy sem európai), mennyire tükrözi Földünk összes országának vallásos mintázatát? Végül, de nem utolsó sorban: vajon a Current Biology egy társadalomtudományi folyóirat?

kutatásból egyébként az is kiderül, hogy a vizsgált különböző faktorok közül a gyerek kora hat a legerősebben a nagylelkűségre: minél idősebb, annál altruistább. A vallásosság pedig csupán 0,17 hatásfokkal teszi kevésbé nyitottá a gyerekeket. Tehát megfigyelhető az összefüggés, de elég gyenge. Mindezt úgy tálalni, hogy a vallásosság önzőbbé teszi a gyerekeket finoman szólva problémás.

A kutatás magyarországi fogadtatása és tálalása sokkal inkább a hazai kereszténység büntető, ítélkező profiljának szól, mintsem egy komolyan vehető ténymegállapításnak. Erre elővehetjük gyorsan a másik kutatást, aminek eredményébe kapaszkodva aztán lehülyézhetünk mindenki mást vagy inkább a keresztény értékek fényében levonhatunk néhány tanulságot arról, hogyan is lát bennünket a világ, hogyan jelenünk meg nem vallásos közösségekben és milyen mintákat adunk át a gyerekeinknek.

Képek: innen és innen.   

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr98067466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása