Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

„Becsületes szegények” – Elveszett csomagok és a menekültek

2015. november 09. - KötőSzó

A történet főszereplői a vasutasok. A túlterhelt és alulfizetett magyar vasúti dolgozók. Egy mese két csomagról, két tanulsággal. 

Szerző: Kertész Botond

koffer.jpg

I.

Korántsem lehetetlen küldetést bízott rám néhány hete gyermekeim nagymamája. Az unokáinak szánt zöldséget, gyümölcsöt, sütit kellett volna hazavinnem. Sikerült átvennem tőle a nagy kék szatyrot, a Keletiből induló vonatomat is elértem. Zaklatott és fárasztó nap állt mögöttem, el is bóbiskoltam. Érkezéskor életbe lépett a napi rutin: kabát, hátizsák, leszállás. Sajnos a rutinnak nem része a nagy, kék szatyor, így az annak rendje és módja szerint tovább utazott. Még láttam a kigördülő vonatot, amikor észrevettem a hiányt.

Életbe lépett a B terv. A netes menetrendből pillanatok alatt kiderült, hogy a szerelvény meddig megy, és mikor fog visszafordulni a főváros felé. Autóval eredtem a nyomába, sikerült is még elérnem a végállomáson.

Feleslegesen siettem, a kalauzok és takarítók segítségével hamar kiderült, hogy a nagy kék szatyor már nincsen a vonaton, és a pénztárnál sem adta le a becsületes megtaláló.

Utolsó, halovány reményem a forgalmi iroda maradt. A közlekedés éppen akkor omlott össze, a pályafelújítás és felső vezeték szakadás összevont támadása miatt szerelvények sora vesztegelt az egész vonalon. A vonatirányítók próbálták elvarrni a szálakat, járatokat töröltek és vontak össze, igyekeztek visszaállítani a menetrend szerinti közlekedés illúzióját. Mikor lélegzetvételnyi szünethez jutottak, nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a nagy kék szatyor utáni nyomozásba. Még egyszer ellenőrizték a beérkező szerelvényt, majd végigtelefonálták az útba eső állomásokat, hogy kiderítsék, nem adták-e le valahol az eltűnt csomagot. A nagy kék szatyrot azóta sem láttam viszont.

II.

Rokonom, NA jelenleg Ausztriában él, a magyar határ közelében. Egy szeptemberi napon az osztrák fővárosban akadt dolga. Úgy tervezte, hogy az éjszakát is ott tölti, ezért holmiját bőröndjébe csomagolta. Néhány ruhadarab, neszesszer, egynapi igen szűkös élelem és munkájához nélkülözhetetlen jegyzetei, könyvei, kottái voltak vele. A vasútállomáson néhány menekült család is várta a bécsi vonat indulását. NA egy messziről jött bájos gyerekkel  játszva töltötte el az időt, ami számára legalább akkora nagy élményt jelentett, mint a messziről érkezetteknek. Bőröndjéről meg is feledkezett.

Szerencsés megérkezése után lelkesen mesélte úti élményeit bécsi ismerőseinek, amikor feltűnt, hogy a bőrönd útközben valahol elveszett. Telefonált a vasúti ügyfélszolgálatnak, akik egy másnapi látogatást javasoltak a központi talált tárgyak osztályán. Arra nem voltak hajlandók, hogy az induló állomást felhívják a szolgálati vonalon, hátha ott maradt a bőrönd. NA jegyzetei nélkül azonban nem tudta elvégezni azt, amiért az osztrák fővárosba utazott.

Nem maradt más választása, bécsi programjait lemondta és visszautazott a határhoz közeli kisvárosba. Az állomáson már csak egy pályamunkást talált, aki azt az elszomorító felvilágosítást adta, hogy ilyen csomagot bizony senki nem adott le. NA kétségbe esve kérte arra, nézzen még egyszer utána. A munkás mindenre megesküdött, hogy bőröndnek itt nyomát sem látták, csak egy fekete szemeteszsákot adtak le megtalált poggyászként. Bármennyire is nagy kék bőröndöt keres rajta NA, ő csak egy nejlonzsákkal tud szolgálni, nézze meg saját szemével, ha nem hiszi.

NA megnézte és meg is találta a zacskóban nélkülözhetetlen jegyzeteit,  könyveit, kottáit, sőt még a ruháit, neszesszerét, sajtját és joghurtját is. A szemeteszsákban még csak el sem ázott a holmi az időközben eleredő esőben. Csupán a bőrönd kellett valakinek, aki messziről jött és még nagy út áll előtte, de amire nem volt szüksége, azt nem vitte magával.

A két történetből levonható tanulság csak azért sem az, hogy lám, milyen rettenetes országban élünk, ahol mindent ellopnak, a legjobb lenne innen azonnal kivándorolni. Bezzeg máshol még a rászorulók sem tulajdonítják el a másét, „becsületes szegényként” legfeljebb azt viszik el, amire óhatatlanul szükségük van. Bár ez is igaz, biztos sokan ismerünk olyan eseteket, amelynek pont ellenkező lehetne a tanulsága.

Tanmesém főszereplői a vasutasok. A túlterhelt és alulfizetett magyar vasúti dolgozók idejüket áldozták, és még a szabályzatot is megszegték, hogy egy trehány utason segítsenek. (Persze nem hagyták ki az alkalmat, hogy a vejnek egy-két szellemes jó tanácsot ne adjanak, miként magyarázza ki az esetet anyósa előtt…) Az osztrák kollégák teljesen szabályszerűen jártak el, de ezzel egy kicsit sem segítettek a bajba jutott utasnak. Jó dolog a szabálykövetés, hogy mennyire, azt mutatja az a rendezett utca- város- országkép, amit látunk, ha a német nyelvterület felé lépjük át az országhatárt. A rendért, és jólétért azonban árat kell fizetni, ezt a csomagelhagyó utasnak is tudomásul kell vennie. Kicsit és nagyot átszövő hazai korrupciónkról szívesen lemondanék, a „kisemberek” segítő összekacsintásáról nem. De tartok tőle, hogy az utóbbi csak az előbbivel való árukapcsolásban érhető el.

Az osztrák és német civileket, hatóságokat az elmúlt hetekben hősiesen helytálló, példamutatóan segítőkész embereknek ismerhettük meg. Csak NA-nak nem akartak segíteni. A felebaráti szeretetet a német úgy mondja, hogy „Nächstenliebe” – tükörfordításban a közelemben, mellettem élő ember szeretete. A messziről jött, „egzotikus” rászoruló kedvéért minden szabályt felfüggesztettek – nagyon helyesen. Reménykedjünk benne, hogy holnap, amikor az egzotikum elmúlik és a ma menekültjei mellettünk fognak élni, akkor is tudjuk majd szeretni őket a Lajtán túl és innen is.

A szerzőről

Kertész Botond (1971) - történész. Az Evangélikus Országos Múzeum tudományos munkatársa, kutatási területe a 19-20. századi evangélikus egyháztörténet Magyarországon. 

Fotó: Innen

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr668063036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy laikus 2015.11.09. 13:48:15

Elég sajátos következtetés...
Meg lett ugyan a keresett bőrönd tartalma, de azért nyomjunk le egyet az osztráknak?
Miért is?
"Mert a messziről jött, „egzotikus” rászoruló kedvéért minden szabályt felfüggesztettek." Minden szabályt? Milyen szabályt?
Ez a cikkből de más írásból sem nagyon derül ki.

Ráadásul egy ilyen esetből, ennyire messzire elmenni és vasuti pályamunkás hozzáállásán lemérni a nép mentalitását... nagyon meredek!

Kniight 2015.11.10. 22:53:06

Azért egy telefont a labanc is elereszthetett volna, a szolgálatin semmibe sem kerül.
Tudott volt hogy melyik vonalon, mikor melyik számú vonaton veszett el a csomag.
Ráadásul az osztrák vonatjegy biztosan többszöröse a magyarnak.

Ezek után ne csodálkozzanak ha inkább megy autóval az ember. Ha bentfelejtem a motyót a kocsiban akkor az ott megvan.

egy európai 2015.11.10. 22:53:07

Nem értek egyet a tanulsággal. A szerző maga nézett utána a vonat útjának,oda autózott,és ott segíteni ugyan nem tudtak,de nagyon "kis-emberséges", jó hangulatban támogatták egymást. NA szintén maga járt utána a csomag hol lehet,visszautazott, és egy pályamunkás fáradtan ugyan,de vissza tudta adni a holmikat. Nem az ő dolga lett volna. Mindkét helyen ember segített embernek. A különbség: itt elvitték,ott meglett.
Ez azért elég jelentős.