Megvalósult Martin Luther King álma?

2018. január 18. - KötőSzó

„Istent kell mindig szem előtt tartanunk. Legyünk keresztények minden cselekedetünkben!” – mondta a Montgomery Haladás Egyesület frissen megválasztott elnöke. A szervezet nevéhez köthető a feketék városi buszokon való szegregált ültetése ellen szervezett bojkott, elnökük pedig nem volt más, mint az…

Tovább

Karácsonynak nincs vége december 26-án

„Bár maga a karácsony három napig tart, de az emelkedett hangulatot egész évben megőrizhetjük: egy-egy jó szóval, mély emberi kapcsolatok ápolásával és azzal, ha felismerjük a valódi ajándékokat az életünkben, amelyekért képesek vagyunk hálát adni. Bármelyik napon képesek vagyunk továbbadni a fényt,…

Tovább

Karácsony, mindenkinek

Az élet ünnepnapok nélkül olyan, mint egy hosszú út vendégfogadók nélkül – fogalmazta meg emberöltőkkel az első karácsony előtt az atomtudósok úttörője, a görög Démokritosz (Kr. e. 4. század). Az atomkorszak mélyén ez a szerény kis írás boldog ünnepet, áldott…

Tovább

Mikulás vagy Jézuska? – Mit mondjunk a gyerekeinknek, ki hozza az ajándékot?

Mikulás az ablakban, Mikulás a plázában, Mikulás a tévében. A piros sapkás, jóságos Télapó lassan monopóliumra tör a gyerekek figyelmének elnyerésében, és néhány keresztény ezt aggódva figyeli: a Mikulás-láz nem tereli el a figyelmét a gyerekeknek a karácsonyi születéstörténetről? Mit mondjunk, ki…

Tovább

Öt tipp, hogyan ne öld meg a karácsonyi hangulatot

Advent első vasárnapja közeleg… Hogy érzed magad, ha a karácsonyra gondolsz? Ha jól sejtem, még arra sincs időd, hogy ezt a posztot elolvasd. Ha neked is terhessé vált karácsonyi dalokat hallgatni októberben, és frusztrál az ajándékvásárlásnak még a gondolata is, akkor olvasd el öt tippünket, hogyan…

Tovább

Teljesült a legígéretesebb fiatal magyar kutató álma

A legígéretesebb fiatal magyar kutató segítséget kér – írtuk 2017. április 24-én Muntag Vincéről. A kerekesszékes ifjú kutató, irodalmár és színháztudós, aki több szálon is kötődik az evangélikus egyházhoz tavasszal  egy remek ösztöndíj tulajdonosa volt már, de még akadályok gördültek az útjába,…

Tovább

Fabiny Tamás vízilabdáról, apaságról

Magyarországon július 14-e óta minden a Vizes Világbajnokságról szól. Minket képviselő versenyzőink legjobb tudásuk szerint küzdenek az áhított aranyért ezekben a napokban. A versenyszámok között azonban elkülönül az a csapatjáték, amiben a magyar lányok és fiúk a legjobbak: a vizilabda. Fabiny…

Tovább

Kereszténység és a vágy - A teológus válaszol

Úgy látszik, sok – a harsányságot és hatásvadászatot sem mellőző – Christopher West-előadáson kell még túlesnie az emberiségnek ahhoz, hogy az évszázadok alatt a szexualitást démonizáló egyházi, keresztényinek beállított tévképzeteket, élet- és lélekellenes regulákat átfogalmazhassa, újraalkothassa…

Tovább

Így adtam oda egy házat

„ És lakni fognak benne, és nem éri többé pusztulás” (Zak 14, 11)

„Ez egy átlagos történet, átlag alatti lehetőségekkel rendelkező emberekről. Nagyon sok jó dolog történhetne még az országban anélkül, hogy bárkinek is fel kellene áldoznia magát vagy jólétét valami nagyobb jóért. És még csak megyéket sem kellene átutazni azért, hogy…

Tovább

Megszakad a szív és összeszorul a gyomor

Pintér Béla legújabb Szkéné Színházban látható előadásában sok mindent sűrít a 2017-es mindennapokból. Egy átlagos magyar család életébe, majd szobakonyhájába csöppenünk, ahol a halálhoz való viszonyról, szerelem erejéről, áldozatvállalásról, vallásosságról, orvosi etikáról, korrupcióról, más…

Tovább