Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


Agy és lélek – vajon jó arányban használjuk őket?
Agy és lélek – vajon jó arányban használjuk őket?

„Vajon a lelkünknek hány százalékát használjuk? Mert meggyőződésem szerint az ember, az emberiség szempontjából ez sokkal súlyosabb kérdés, még akkor is, ha az agy három kilogrammot nyom, a lélek tömegét pedig nem ismerjük...”Szöveg: Balczó Mátyás | Fotó: Freepik.com

Belépni a csendbe
Belépni a csendbe

Vasárnap este van. Nyitott ajtó mellett állok a tükör előtt, és szárítom a hajamat. Közben egy bevásárlólistát véglegesítek a fejemben, emlékeztetem magam, hogy ki kell vasalnom egy ruhát másnapra, de nem tudom, hol a gőzölő. Ezért ezt a szálat függőben hagyva, gyorsan, telefonon, fél kézzel…

Közös csend, közös út a találkozásig
Közös csend, közös út a találkozásig

Az ember mindig próbálja kikutatni, keresi azt a kapcsolatot, amely összeköti őt Istennel. Talán a mögöttem lévő böjti időben még nagyobb volt bennem a vágy, hogy megtaláljam azt az utat, amelyen közelebb kerülhetek Krisztushoz. Ahhoz a Krisztushoz, aki sokszor élt át életében mélységet,…

3 + 1 életmódtanács (örök) fiatalsághoz
3 + 1 életmódtanács (örök) fiatalsághoz

Kicsit becsapós a cím, mert nem tavaszi diéta-, fitnesz-, wellness-, beautytémában fogalmazódott ez a bejegyzés. Azok az „életmódtanácsok”, amelyeket most szeretnék továbbadni, a 19. századból valók. Az is tény, hogy nem kötődnek évszakhoz, ezért akár most azonnal el lehet kezdeni, csak szellemileg…

Őszinte, realista, cselekvő böjt – fölemelő lemondáslista 12 pontban
Őszinte, realista, cselekvő böjt – fölemelő lemondáslista 12 pontban

A húsról lemondani 2023-ban releváns oldalakról korszerű ismereteket szerezve, a vega és vegán recepttengerből merítve, valljuk be, nem nagy teljesítmény. A cukor, a glutén és a tejtermékek elhagyása sem komoly kihívás – már minden valamennyire magára adó hely „mentes” változatokkal is szolgál. Sőt…

Mi hiányzik most neked leginkább? – Böjti gondolatok
Mi hiányzik most neked leginkább? – Böjti gondolatok

„Hiánnyal teltek vagyunk. A böjt is hiány, hiányteremtő. Van, aki egyes táplálékokat von meg magától, más az alkoholtól, a szórakozástól, a hobbijától vagy a vásárlástól tartózkodik” – írja Zászkaliczky Zsuzsanna művészettörténész. A fóti evangélikus gyülekezet tagjai napi üzenetet kapnak e-mailben.…

Böjt a „böjtben”
Böjt a „böjtben”

Ezzel a kis tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmetekbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassátok szeretettel egyházunk színes, képes magazinját. Vigyétek a jó hírét családon belül, szülőknek, rokonoknak, ismerősöknek is! T. Pintér Károly

Egyházi vezetők a koronavírusról – VIDEÓ
Egyházi vezetők a koronavírusról – VIDEÓ

A Három felekezet képviselője ült össze a Püspökkenyér című televízióműsor új adásában, hogy megvitassa a legaktuálisabb közéleti és egyházi témákat, mindezt keresztény szemlélettel. A műsort szokás szerint Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök vezette, beszélgető partnerei között volt római…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
mevelet1516.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása