Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


Unokáinktól kaptuk kölcsön
Unokáinktól kaptuk kölcsön

Két közhelyszámba menő szólás jut eszembe, ahogyan a Duna-parti dagonya környékén önfeledten tapicskoló gyerekeimet nézem az áprilisi naplementében. Szerző: Laborczi Dóra, a blog egykori szerkesztője   

Ne a törvény betűjét, hanem az emberek lelkét nézzük – Beszélgetés Fabiny Tamással és Prőhle Gergellyel
Ne a törvény betűjét, hanem az emberek lelkét nézzük – Beszélgetés Fabiny Tamással és Prőhle Gergellyel

Karácsonyi podcastadásunkban dr. Fabiny Tamással, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) elnök-püspökével és Prőhle Gergely országos felügyelővel beszélgettünk az elmúlt hónapok eseményeiről, a most zajló tüntetésekről, a hajléktalanokat érintő rendeletről és egyházunk ehhez kapcsolódó,…

„Angliában az hiányzott, hogy értsenek, itthon az, hogy a mozgássérültséget értsék”
„Angliában az hiányzott, hogy értsenek, itthon az, hogy a mozgássérültséget értsék”

Muntag Vince, a kerekesszékes Molnár Ferenc-kutató a Kötőszón megjelent riportunknak köszönhetően jutott ki az angliai Canterburybe, a Kenti Egyetem European Theatre & Dramaturgy elnevezésű mesterszakára. Cikkünk nyomán pénzgyűjtési akció indult, hogy elvégezhesse álmai képzését, ráadásul…

Vallás és média – túl tabun és botrányokon
Vallás és média – túl tabun és botrányokon
Interjú Laborczi Dórával

„Szeretném megmutatni, hogy társadalom és egyház nem két külön halmaz, hanem egymáshoz sok szálon kötődő – időnként feszültségekkel teli, időnként gyümölcsöző, de nem reménytelen – viszony” – mondja Laborczi Dóra újságíró, evangélikus teológus, a KötőSzó blog alapító szerkesztője a Kelet…

Belülről feszít – az Egy nap című filmről
Belülről feszít – az Egy nap című filmről

Szilágyi Zsófia Egy nap című filmjét nem jó megnézni. Nem azért, mintha maga a film nem lenne jó. Hanem azért, mert egy olyan konfliktust mutat be, amelytől még nézőként is gyomorgörcsöt kapunk, és amelynek nincs feloldása. Nincs benne katartikus megoldás, nem teszi helyre senki a rosszat, nincs a…

Hazaseb és hazaszeretet – Interjú Donáth Mirjammal
Hazaseb és hazaszeretet – Interjú Donáth Mirjammal
Hogyan teremt békét magában az, aki nincs otthon?

Donáth Mirjam a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett újságíró-diplomával és a hazai médiapiacon gyűjtött néhány évnyi tapasztalattal ment ki New Yorkba szerencsét próbálni 2008-ban. A Columbia és a New York Egyetemen tanult újságírást, majd munkát kapott a Reuters hírügynökségnél. Az amerikai…

Ökoegyház – műanyag tányérból?
Ökoegyház – műanyag tányérból?

A világ egyik legfontosabb klímakutató szervezete, az IPCC friss jelentése – közvetlenül a teremtés hete után – azzal az eredménnyel állt elő, hogy bő egy évtizedünk maradt arra, hogy megállítsuk az éghajlatváltozást, és a beláthatatlan következményekkel járó folyamatokat visszafordítsuk. Mit…

Frida Kahlo keresztje
Frida Kahlo keresztje

Ha választani kellene olyan festőt, aki képi világában és életművében egyértelműen keresztény értékrendet képvisel, biztosan kevesen választanák a kicsapongó, nyersen őszinte Frida Kahlót, aki a női szenvedés és szexualitás megragadásával feminista popkulturális ikon is lett. Jelen írás mégis arra…

Társadalmi nemek és a hit
Társadalmi nemek és a hit

Amióta híre ment, hogy a kormány törvényi úton megszüntetné a társadalmi nemek tanulmánya elnevezésű mesterszakot az állami finanszírozású egyetemi képzésben, parázs vita alakult ki a keresztény közösségekben is arról, hogy pontosan mi ez a tudomány, egyáltalán beszélhetünk-e az esetében…

Szeretet és diszkriminációmentesség – Ezt üzeni ma Sztehlo Gábor
Szeretet és diszkriminációmentesség – Ezt üzeni ma Sztehlo Gábor

„Ebben a bizonytalanságban az egyetlen, aki állandóságot mutatott ezeknek a gyermekeknek, Sztehlo Gábor volt, aki Istenbe vetett eltántoríthatatlan hitével maradt szikla, és ezzel valódi hegyeket mozdított meg. Egyedül a szeretethez és a különbségeket nem ismerő befogadáshoz ragaszkodott, ettől…

„A szeretetet hagyta ránk örökül” – 27 történet az életmentő lelkészről
„A szeretetet hagyta ránk örökül” – 27 történet az életmentő lelkészről
Sztehlo Gábor egykori mentettjei mesélnek egy új kötetben

Sztehlo Gábor kétezer ember életét mentette meg a második világháború alatt, utána pedig több száz gyermek megélhetését biztosította a Budakeszi úti Pax Gyermekotthonban, ahol megalapították a Gaudiopolis ifjúsági államot. Hogyan emlékeznek rá mindazok, akik gyerekként kapcsolatban álltak vele, vagy…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása