Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


Jó kérdés: ki az én testvérem?
Jó kérdés: ki az én testvérem?

Az egyik legerősebb érzelmi kötődés a testvéri szeretet. A kifejezés mögötti mély tartalom azonban nemcsak az ünnepi pillanatokban, hanem a hétköznapokban is érvényes – ez adta az Erős Vár Podcast 104. adásának fókuszát.Fotó: Freepik.com

A szükségtelen bizonyíték
A szükségtelen bizonyíték

Szeretek a hitről, a hit természetéről, sőt a logikájáról gondolkodni. Induljak ki bárhonnan, jussak el az eredményig akármilyen úton, az Istenről való gondolkodásomnak mindig az a két szó a végső következtetése, hogy Isten van. Ugyanakkor azt is érzem, hogy sem az elmémet, sem a lelkemet nem…

Megrázó látleletek a színpadon
Megrázó látleletek a színpadon

Ezúttal két izgalmas kortárs darabot ajánlunk a színházi élményt keresőknek. Fiatalok útkereséséről, felelősségről, önértékelésről szól a Katona József Színház Extázis című, lüktető előadása. A szeretethiány, sötét üzleti ügyek, az érdekek összeütközése, a hataloméhség körül forgó családtörténet az…

Kit érdekel ma a templom? – Szóbanforgó Podcast #11
Kit érdekel ma a templom? – Szóbanforgó Podcast #11

„A népszámlálás adataiból is tudjuk, de saját tapasztalatunk is az egyházban, hogy mennyire kevesen járnak templomba összességében. Pedig a vasárnapi templomi istentisztelet a szíve-közepe (kellene, hogy legyen) az egyházi életnek” – vallja a Szóbanforgó Podcast két műsorvezetője. 

Itt az Isten köztünk – egy podcastban is
Itt az Isten köztünk – egy podcastban is

Szerintem Isten szereti, amikor róla gondolkodunk. Nem azért, mert egoista, és jólesik neki, ha ő van a középpontban, nem azért, mert dagad a büszkeségtől, ha róla beszélnek, hanem mert örül nekünk, embereknek, akiket lélekkel ruházott fel. Örül annak, hogy a gondolatainkban, a róla szóló…

Háromszor veri ezt kenden…?
Háromszor veri ezt kenden…?

„Matyi akkor is üt, amikor az, akit ér, már csak megtört öregember. De miért volt erre szükség? Mert egyszer kimondta: háromszor! És a szavát tartania kellett. Tovább furdal a kérdés: miért kellett? Miért volt fontos, hogy állja a szavát? Mi történt volna, ha nem teszi?” – veti fel írásában Hegedűs…

Tanulom a leckét, avagy rések a falban
Tanulom a leckét, avagy rések a falban

„Szilvi néni a barátunk – gondolják, sőt mondják is. Ezzel viszont egy baj van: hogy annyira nehéz! Ez egy pedagógiai módszer, amely abból áll, hogy nagyban tartom az angolórát, magyarázok ezerrel, csinálom a műsort, ppt-t mutogatok, táblára krétázok, bingólapot osztogatok, jövök-megyek,…

Amit a hallgató nem lát: a podcastkészítés kulisszái mögött
Amit a hallgató nem lát: a podcastkészítés kulisszái mögött
Erős Vár Podcast – 101. rész

A négy évvel ezelőtti induláskor talán még a műsor készítői, Lázárné Skorka Katalin, Nagy Zoltán és Zsíros András sem gondolták volna, hogy az Erős Vár Podcast eljut a századik adásához. Márpedig így történt. A legújabb beszélgetésben a műsorkészítés kulisszái mögé pillanthatnak be a hallgatók,…

Csak egy baba?
Csak egy baba?
A másik hite tabu

A csendes kisvárosunk központjában kiállított betlehemi istállóban álldogáló pásztorok, bölcsek és jámbor állatok gyűrűjéből szilveszter éjjelén eltűnt a jászolban fekvő kis Jézus. Majd eltelt három nap, és visszakerült, mi pedig kettészakadtunk. Szerző: Homoki Pál evangélikus lelkész | Fotó:…

Betlehem karácsony nélkül – karácsony Betlehem nélkül
Betlehem karácsony nélkül – karácsony Betlehem nélkül

„Nem a betlehemi műanyag fényfüzérektől vagy gagyi díszektől, esetleg olcsó tucatgyertyák tömegétől válik majd lelkünkben ünnepé az ünnep(...) Betlehemmel vagy Betlehem nélkül fel kell fognunk, hogy a karácsonyt nem mi, emberek tartjuk meg, hanem a karácsonyban érkező isteni szeretet tart meg…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása