Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


Kommentszabályzatunk megváltozott
Kommentszabályzatunk megváltozott

Szerkesztőségi döntés alapján megváltoztattuk a Kötőszó blog kommentelési rendszerét: a Blog.hu által fejlesztett kommentszekciót a Facebook felületére cseréltük. Az elhatározás hátterében az olvasóbázis gyarapodásával párhuzamosan az anonim, sértő hozzászólások gyakoriságának növekedése áll, melyek…

Ne a törvény betűjét, hanem az emberek lelkét nézzük – Beszélgetés Fabiny Tamással és Prőhle Gergellyel
Ne a törvény betűjét, hanem az emberek lelkét nézzük – Beszélgetés Fabiny Tamással és Prőhle Gergellyel

Karácsonyi podcastadásunkban dr. Fabiny Tamással, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) elnök-püspökével és Prőhle Gergely országos felügyelővel beszélgettünk az elmúlt hónapok eseményeiről, a most zajló tüntetésekről, a hajléktalanokat érintő rendeletről és egyházunk ehhez kapcsolódó,…

Gyakornokot keres a Kötőszó!
Gyakornokot keres a Kötőszó!

Szeretnénk továbbfejleszteni a Kötőszó blogot csapatunk bővítésével is, ezért keressük gyakornokunkat!  Elsősorban olyan, kereszténységre nyitott fiatalokat keresünk, akiket érdekel a média és a kereszténység, valamint más vallások világa és viszonya, szeretnének professzionális újságíróktól és…

Vallás és média – túl tabun és botrányokon
Vallás és média – túl tabun és botrányokon
Interjú Laborczi Dórával

„Szeretném megmutatni, hogy társadalom és egyház nem két külön halmaz, hanem egymáshoz sok szálon kötődő – időnként feszültségekkel teli, időnként gyümölcsöző, de nem reménytelen – viszony” – mondja Laborczi Dóra újságíró, evangélikus teológus, a KötőSzó blog alapító szerkesztője a Kelet…

Előnyt a hátrányból
Előnyt a hátrányból
Kötőszó-beszélgetések a Szélrózsán

A Kötőszó evangélikus közéleti blog 2015-ben azzal a céllal indult, hogy mi, evangélikusok megmutathassuk, mit gondolunk közéletről, társadalmi kérdésekről, teológiáról vagy kultúráról. Az online jelenléten túl a Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozón a blog szerkesztői személyessé is…

Van esélyegyenlőség az egyházban? – Kötőszó a Szélrózsán
Van esélyegyenlőség az egyházban? – Kötőszó a Szélrózsán

A Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó olyan fesztivál, ahol evangélikus fiatalok találkozhatnak egymással, de valójában nem csak az evangélikusok és nem csak a fiatalok! Idén Bükön rendezik meg a Szélrózsát július 25. és 29. között. Mi, a Kötőszó szerkesztősége régóta gondolkodunk…

Hangolódó #100 | A századik
Hangolódó #100 | A századik

Szombat este van. Eszedbe jut, hogy holnap reggel templomba kellene menned, de nincs kedved hozzá. Nyűgösnek és hasztalannak érzed, keresed a kifogásokat, és szomorúan veszed tudomásul: rutinná vált az istentiszteletre járás. Ha ehhez hasonló gondokkal küzdesz, a rovatunkat neked találtuk ki.…

Megalakult a Kötőszó-beszélgetések nevű Facebook-csoport!
Megalakult a Kötőszó-beszélgetések nevű Facebook-csoport!

A Kötőszó evangélikus közéleti blog már a kezdetektől fogva azt a célt tűzte ki a zászlajára, hogy mi, evangélikusok beszélgessünk. Beszélgessünk közéletről, teológiáról vagy kultúráról. Beszélgessünk a körülöttünk lévő világról, a minket meghatározó eseményekről és folyamatokról. Beszélgessünk…

A mi reformációnk
A mi reformációnk

A reformáció 500. évfordulójára minden evangélikus egyház világszerte, így köztük a magyar is, valami nagyon nagy dobásra készül, hogy méltóképpen és sokoldalúan ünnepeljük a jubileumot. Habár sok szép program és kezdeményezés született, nem lenne jó, ha úgy járnánk mint karácsonykor, amikor a nagy…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
mevelet1516_r.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása