Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


A karácsonyi jel – Mit üzen ma nekünk a betlehemi csillag?
A karácsonyi jel – Mit üzen ma nekünk a betlehemi csillag?

Számtalan elmélet született a betlehemi csillag jelenségének megfejtésére. Az érdekes eszmefuttatások mellett azonban mi most inkább annak jártunk utána, mit üzen nekünk ma a kétezer évvel ezelőtti nagy fényesség.Szerző: Homoki Pál evangélikus lelkész

Betlehemi babakacagás
Betlehemi babakacagás
Meditáció advent negyedik vasárnapjára

Jézus is felkacagott Betlehemben azzal a gyermeki bizalommal, amely csak jót vár, és csak jót remél. Amely nem törődik a jövővel, hanem feloldódik a jelen pillanat örömében. Nem véletlen, hogy Jézus csecsemőként jött a világra, mert meggyőződésem, hogy minden, ami gyermeki, az jézusi is egyben. A…

Városi legendák a karácsonyi történetben
Városi legendák a karácsonyi történetben

Gyerekkorában mindenki megtanulja, hogy Jézus egy „rongyos istállócskában” született, ahol jászolba fektették, miközben a marhák és szamarak lehelték őt, hogy ne fázzon. A napkeleti három királyok, Gáspár, Menyhért és Boldizsár aranyat, tömjént és mirhát hoztak neki, és leborultak előtte. Azonban…

Láttál már koreai vagy afrikai betlehemet? Megmutatjuk! – Fotók
Láttál már koreai vagy afrikai betlehemet? Megmutatjuk! – Fotók

Brüsszelben a Grand Place-on, ahol egykor még arról is vita folyt, hogy vajon sérti-e mások jogait, és érzéseit, ha karácsonyfát állítanak, most egy hatalmas betlehem áll a Szlovákiából érkezett feldíszített fenyőfa mellett. Ám ennél sokkal izgalmasabbak a Szent Mihály és Szent…

Jézus gyakran nem kívánatos személy – Fabiny Tamás karácsonyi prédikációja
Jézus gyakran nem kívánatos személy – Fabiny Tamás karácsonyi prédikációja

Jézus ma is gyakran persona non grata, nem kívánatos személy. Istennek azonban van „B-terve”: lehet, hogy a világ távolodik Istentől. De Isten közeledik a világhoz. Az ember azt mondja: már nincs hely Isten számára. Isten viszont ezt mondja: gyermekem, nálam van hely a számodra. Mindenki elfér. Így…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása