Félre az illúziókkal! – Wittenberg másik arca

2017. szeptember 26. - KötőSzó

Sok minden kötötte 1966 és 2006 között Wittenberghez dr. Harmati Bélát. Az evangélikus püspök személyes hangvételben írt a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából Wittenberghez fűződő viszonyáról, a város több arcáról. Az evangelikus.hu-n megjelent véleményt szemléztük.

bundesarchiv_bild_183-h25547_wittenberg_nationalsynode.jpg

Ludwig Müller, a Német Keresztények püspökének náci karlendítése 1933-ban, Wittenbergben.

Luther városa ma bizony nem nevezhető evangélikusnak, mert a lakosság körülbelül 15 százalékát keresztelték csak meg, és a Szász-Anhalt-tartomány, Magdeburg fővárossal együtt a kereszténység tekintetében rosszabb adatokat mutat, mint hazánk, ugyanis a lutheri-reformációs hagyományok ellenére csak 10 százalék a keresztény. Mindez a korábbi NDK (Német Demokratikus Köztársaság - a szerk.) marxista-ateista erőszakos átnevelő munkájának az eredménye. Ma is valójában a marxista múltú politikai erők (továbbá a média és az iskolarendszer) irányítják a keleti tartományokat, miközben a „nyugatnémet” anyagi támogatást elfogadják, de a szocializmusban megszokott, „koponyazsugorító” ideológiától, életrendszertől nem tudnak szabadulni. És aki ezt nem vállalja, legfeljebb „disszidál” Nyugatra. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy teljesen elfeledték volna Luthert, mert Wittenbergben általában mindenki nagyon büszke a reformátorra és hagyományaira, főleg amikor megtapasztalják a nagyvilág érdeklődését.

Tovább

Hangolódó #60 | Mi, nők

Szombat este van. Eszedbe jut, hogy holnap reggel templomba kellene menned, de nincs kedved hozzá. Nyűgösnek és hasztalannak érzed, keresed a kifogásokat és szomorúan veszed tudomásul: rutinná vált az istentiszteletre járás. Ha ehhez hasonló gondokkal küzdesz, új rovatunkat neked találtuk ki. A Hangolódó-sorozat utazásra hív, melyben különböző zenei útvonalakon gondolkodunk Isten és ember viszonyáról. Néha személyes hangvételben, néha nagyon is közérthetően, de mindenképpen a vasárnapi események felé tekintve. Mai válogatásunkat Kovács Blanka, a PS magazin korábbi szerkesztője készítette, aki jelenleg marketing területen dolgozik, de igyekszik egyetemi tanulmányaira is koncentrálni. Listája csupa olyan 2017-ben megjelent dalt tartalmaz, melyet csakis nők énekelnek. 

asd-01.jpg

Előre szólok, kicsit egymásnak feszülő gondolatok következnek most, ráadásul olyan megosztó témában, mint az emancipáció és a nemek egyenlősége - de azt hiszem, a zenében (is) örökösen visszatérő gender-kérdésről nehéz is lenne kevésbé komplikáltan gondolkodni.

Tovább

Martin Niemöller - az ember az idézet mögött

Az első világháborúban Martin Niemöller tengeralattjáró-parancsnokként szolgált. Kiállt a német nemzeti értékek mellett, lelkész és náci szimpatizáns lett. Amikor azonban ellentmondott ennek az ideológiának, a második világháború alatt koncentrációs táborba került. Amellett, hogy sokak példaképe volt, személye többek számára 1945 után is kényelmetlen maradt. Az utókorban alakja már csak idézete által maradt fenn.

Szöveg: Gazdag Zsuzsanna

letoltes.jpg

Mikor a nácik elvitték a kommunistákat,
csendben maradtam,
hisz nem voltam kommunista.

Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szakszervezeti tag.

Amikor a szocialistákat bezárták,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szocialista.

Amikorra engem vittek el,
nem maradt senki,
aki tiltakozhatott volna.

Martin Niemöller híres idézete.

„Mit szólna hozzá Jézus?”

A protestáns egyházi vezetőket is meghívták 1934-ben az Adolf Hitler birodalmi kancellár tiszteletére rendezett fogadásra. A Führer így „üdvözölte” őket: „Törődjenek az egyházukkal, de a német nép miatti aggodalmat hagyják meg nekem!” Martin Niemöller berlini lelkész erre így válaszolt: „A népünkkel szembeni felelősséget valaki más helyezte a lelkiismeretünkre. Ön ezt nem vonhatja meg tőlünk!” Hitler sóbálvánnyá meredt, hiszen nem számított ellentmondásra.

Tovább

Ki vagy te, Martin Luther?

Formabontó feldolgozásban hallhattam az „Erős várunk” dallamát augusztus végén Wittenbergben, a vártemplom (igen, ahová Luther tételeit kiszegezte, és amelynek szószéke alatt most a sírját találjuk) közvetlen szomszédságában felépült szabadtéri színpadon. A „Luther pop oratórium” egyik tételében szólaltak meg énekünk jól ismert hangjai. Mindjárt otthonosabban éreztem magamat a fesztiválközönség között állva, tőlem mostanában zeneileg azért elég távol eső műfajú produkciót hallgatva.

Szöveg: Kertész Botondluther_1.jpg

Az ötszázadik évforduló Luther-kultuszának termékei, polgárpukkasztásnak tűnő ötletei, üzleti produktumai láttán könnyen megbotránkozunk, Istenkáromlást, de legalábbis a reformátor személyének meggyalázását kiáltva. Elfelejtjük, hogy Martin Luther nem egészen ugyanaz, mint Luther Márton. A németek számára nem csak (sőt, talán a többségük számára nem elsősorban) vallási reformer, egyháztörténeti személyiség, hanem mindenekelőtt nemzeti történelmük egy nagy, immár ötszáz éve vitatott alakja. Számunkra azonban felekezetünk alapítója, hitbeli identitásunk szerves része, akire máig hivatkozunk. Kevésbé tudjuk elviselni, ha másként mutatják be nekünk, mint ahogyan azt hányattatott történelmünk évszázadi kőbe vésték számunkra.

Tovább

Hangolódó #58 | Bradák Soma

Szombat este van. Eszedbe jut, hogy holnap reggel templomba kellene menned, de nincs kedved hozzá. Nyűgösnek és hasztalannak érzed, keresed a kifogásokat és szomorúan veszed tudomásul: rutinná vált az istentiszteletre járás. Ha ehhez hasonló gondokkal küzdesz, új rovatunkat neked találtuk ki. A Hangolódó-sorozat utazásra hív, melyben különböző zenei útvonalakon gondolkodunk Isten és ember viszonyáról. Néha személyes hangvételben, néha nagyon is közérthetően, de mindenképpen a vasárnapi események felé tekintve. Mai válogatásunkat Bradák Soma készítette, aki a Szabó Benedek és a Galaxisok, a Platon Karataev és a nemeček dobosa.

adobe_spark_1_3.jpg

Noha játszottam dicsőítő zenekarban is korábban, lelki életemre szinte mindig az úgymond "világi" zenék gyakorolták a legnagyobb hatást. Most ezekből úgy próbáltam válogatni, hogy minél szélesebb érzelmi-hangulati-tartalmi spektrumot lefedjenek, miközben a jelenlegi önmagamhoz legközelebb álló zenei és lelki világ jelenjen meg.

Tovább

Miért érdemes fogamzásgátlás nélkül élned a házasságod?

Válasz Hoványi Márton katolikus teológusnak

Ha valaki egyszerűen a kezébe venné a családtervezéssel foglalkozó katolikus tanítást, elsősorban VI. Pál pápa Humanae Vitae enciklikáját, akkor azzal a határozott állásponttal találkozna, hogy a fogamzásgátlás minden esetben súlyosan bűnös, ugyanis a házasságnak általában, és minden egyes aktusban is nyitottnak kell lennie az életre: “elítélendő minden olyan cselekedet, mely akár a nemi aktus előtt, akár közben, akár természetes következményeinek kifejlődése során, akár mint célt, akár mint eszközt azt szándékolja, hogy a fogamzást lehetetlenné tegye” (HV8). Hoványi Márton a Kötőszón megjelent cikkében (Keresztény fogamzásgátlás - elmélet és gyakorlat) megkérdőjelezi ennek a tanításnak, mint igazságnak a változhatatlanságát, mi több, már a jelenben is azt propagálja, hogy katolikusok hozhatnak ezzel a tanítással ellentétes lelkiismereti döntést. Válaszcikkemben azt vizsgálom, hogy érvei meggyőzőek-e.

Szöveg: Szerdahelyi Miklós, a Katolikus Válasz blog szerkesztője

1548.jpg

Az őszinte igazságkeresés jegyében mindenkit arra bátorítok, hogy egy gondolat erejéig tegye próbára a saját őszinteségét: Ha Isten terve a (meglévő vagy leendő) házasságommal kapcsolatban az, hogy a katolikus tanításnak megfelelően nyitottak legyünk az életre, úgy ehhez a belátáshoz igazítanám-e az életemet?

Ami engem illet, nem bánnám, ha kiderülne, hogy a fogamzásgátlásról szóló katolikus tanítást félreértem. Noha a feleségemmel meglévő három gyermekünk mellé még szívből szeretnénk újabbakat, kétségkívül félelmetes az az eshetőség, hogy egy napon talán nehéz lesz számunkra új gyermeket fogadni a családunkba - és akkor mégis vagy az életre való nyitottságot, vagy az időszakos, esetleg végleges absztinenciát kell vállalnunk. Mindezzel együtt mi ajándékként becsüljük a házasságunkban ennek az igazságnak az ismeretét és megélését. A szubjektív tapasztalatomat azonban nem tekintem érvnek a fogamzásgátlás ellen; az igazság szempontjából – ti. hogy bűnös dolog-e a fogamzásgátlás – mellékes mind egyesek jó tapasztalata, mind mások nehézségei.

Mártonnal aránylag hosszan leveleztünk a cikkéről, és tájékoztattam róla, hogy egyebek mellett cáfolni tudom azt, amit ő mindent eldöntő kérdésnek” nevez. 

Tovább

Száz éve született Maléter Pál

"A hátsó sorban egy magas fiatalember szamárfület mutat a mellette levőnek. Igen, Maléter Pál bolondozik így. Életvidám, felszabadult egyetemista. Egy boldog ember. Először arra gondoltam, hogy e szamárfüles mozdulat miatt illetlenség volna ezt a képet publikálni. Aztán rájöttem, hogy éppen ez teszi nagyon hitelessé. Ezen a képen nem a hős mártírt látjuk Maléterben, hanem az embert. Aki ekkor szemmel láthatóan boldog volt" Maléter Pálra emlékezünk.

Szöveg: Fabiny Tamás, evangélikus püspök

f_ny19561102001.jpg

1917. szeptember 4-én született Maléter Pál. Tekintettel arra, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírja evangélikus volt, egyházunk részéről a közeljövőben koszorút szeretnénk elhelyezni az ő eperjesi szülőházán. Mint ahogy október 23-a környékén mindig koszorút helyezünk el az evangélikus egyház Üllői úti székházának falán.

Tovább

Luther aprópénzben

Milyen autót vezetne ma Luther? Jöjjön, és válasszon nálunk! – hangzik az egyik német autókereskedés hirdetése. A Bild újság arról kérdez néhány ismert protestáns celebet, vajon Luther napjainkban milyen foglalkozást űzne. A válaszok között olyanok szerepelnek, mint ügyvéd, televíziós műsorvezető és stand-up komikus. Egy bútoráruház szintén a reformátortól származó idézettel reklámozza magát: „Minden művészetek között az egyszerű a legszebb”. A hozzáfűzött magyarázat pedig így szól: „Luthernek igaza volt. A kevesebb gyakran több – csak jó minőségűnek kell lennie. Ha reformálni akarja otthonát, vásároljon nálunk!” Úgy tűnik, a reformáció indulásának 500. évfordulója sokaknak kiváló alkalmat ad arra, hogy Luther személyét és gondolatait szó szerint aprópénzre váltsák.

Szöveg: Adámi Mária

1637536_1.jpg

Leginkább talán a reformátor életének állomásaihoz kapcsolódó helyeken, az úgynevezett Luther-városokban lehet tetten érni ezt a szándékot. Hiszen a Luther-zokniktól a Lutherről elnevezett sörön, likőrön, tésztán, kávén, bonbonon, kekszen, gyógynövénytea-keveréken át a playmobil-figurákig, sőt a Luther-gumikacsáig kapható már szinte minden. (A kulcstartókról, hűtőmágnesekről, pólókról és hasonlókról most nem is szólva.)

Már csak az a kérdés: vajon ő maga mit szólna mindehhez? Jót mulatna rajta? Vagy felháborodna amiatt, hogy személye és életműve részben az üzleti szellem, a profitszerzés eszköze lett? Valóban ilyen módon kellene aprópénzre váltanunk Luthert?

Tovább

Hangolódó #57 | Ősz

Szombat este van. Eszedbe jut, hogy holnap reggel templomba kellene menned, de nincs kedved hozzá. Nyűgösnek és hasztalannak érzed, keresed a kifogásokat és szomorúan veszed tudomásul: rutinná vált az istentiszteletre járás. Ha ehhez hasonló gondokkal küzdesz, új rovatunkat neked találtuk ki. A Hangolódó-sorozat utazásra hív, melyben különböző zenei útvonalakon gondolkodunk Isten és ember viszonyáról. Néha személyes hangvételben, néha nagyon is közérthetően, de mindenképpen a vasárnapi események felé tekintve. Mai válogatásunkat Blaskó Zsófia készítette, aki a Recorder magazin gyakornoka és a Kultúrpart külsős zenei újságírója. A lista ősz beköszöntének alkalmából készült.

12323-01.jpg

Az ősz a kedvenc évszakom. Nyáron egyszerűen túl meleg van, télen túl hideg, a tavasz, az oké, de akkor nincsenek szépen hulló színes levelek. Lehet, hogy az őszt az elmúlás univerzális metaforájaként is használják, de én sokkal inkább szeretek rá kezdetként tekinteni.

Tovább

Kereszténynek lenni biofarizeusok között

Édentől keletre (a bűnbeesés következtében) az alma elízetlenedik. A gyümölcs, zöldség és gabona az ember verítékes munkájával terem. A gépevolúció és génmanipuláció pedig végképp nem kedvez az őseredeti ízek meglelésének. Hogyan gondozhatjuk magukban a paradicsomi képet azon a földön, ahol már szinte mindent leromboltunk? Hit és egészség című sorozatunk második részét közöljük. (Az első rész Luther Márton egészség-ügyeiről itt olvasható.)

Szerző: Kinyik Anita

fruits-vegetables.jpg

A teremtett és a termesztett

Mára már a magyar nagyvárosokban is virágzik a (kis)kertkultúra és a balkonbotanika. Egyre többen kapnak rá az „én termelem – én eszem”, mondhatjuk, a „tőlem nekem” manapság legmegbízhatóbb beszerzési formáira. Ez nem csupán az egészségmegőrzés szempontjából pozitív, de egy vonzó, cselekvő magatartásforma az alternatív megoldásokat kereső fogyasztók számára.

Tovább