Hangolódó #4 | Bella Péter

2016. augusztus 27. - szabolcsnagy

Szombat este van. Eszedbe jut, hogy holnap reggel templomba kellene menned, de nincs kedved hozzá. Nyűgösnek és hasztalannak érzed, keresed a kifogásokat és szomorúan veszed tudomásul: rutinná vált az istentiszteletre járás. Ha ehhez hasonló gondokkal küzdesz, új rovatunkat neked találtuk ki. A Hangolódó-sorozat utazásra hív, melyben különböző zenei útvonalakon gondolkodunk Isten és ember viszonyáról. Néha személyes hangvételben, néha nagyon is közérthetően, de mindenképpen a vasárnapi események felé tekintve.

Eheti zenei összeállításunkat Bella Péter, egy Győr melletti frissen plántált református gyülekezet lelkésze készítette.

adobe_spark_19_-01.jpg

Szöveg: Bella Péter

Mit tegyen az ember, ha keresztényként nem érzi közel magához az úgynevezett keresztény könnyűzenét és mégis össze kell állítani egy ilyen listát? Először megijed, aztán elengedi a képzelt elvárásokat, végül rendkívül jól érzi magát, miközben válogat. Én legalábbis így voltam vele. Választottam az elmúlt húsz évemből pár dalt, amit szeretek és kötődik ahhoz, amit nekem jelent a vasárnapi találkozás Istennel. Én kihallom ezekből a zenékből a saját alkalmatlanságomat, a válságaimat és bukásaimat. Azt, amikor ziláltan próbálom megfogalmazni, ki is vagyok, mit is érzek szemben állva a Végtelennel. Azt, amikor Istent hatalmasságában tapasztalom meg, de úgy, hogy nem elsöpör, hanem megtart, feloldoz, megtisztít és maga után hív. Azt, ahogy visszaenged a hétköznapjaimba, de úgy, hogy vinnem kell őt magát is. Szóval semmi különös, csak ami bárkivel megtörténhet egy rendes vasárnapi istentiszteleten.

Tovább

A politikusról tettei alapján derüljön ki, hogy keresztény – interjú Gulyás Gergellyel

„Az egyén részéről bármely rászoruló megsegítése nemes cselekedet. Az államnak azonban a nemzeti közösség érdekét kell a legelső helyre sorolni. Ezt értik félre sokan. Alapvetően téves minden olyan politika, amely arra törekszik, hogy a nemzeti identitást felszámolja, vagy annak fenntartását megnehezítse” – mondja Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a Parlament alelnöke. Keresztény politikusokkal készített interjú-sorozatunk harmadik részében állam és egyház, kereszténység és politika, valamint a vasárnapi boltzár témáit is érintettük.

Szerző: Kézdi Beátagulyas1.jpgHívő református, mégsem látni keresztet vagy bármilyen keresztény jelképet az országházban lévő irodájában. Tudatos döntés ez?

Nem tudatosan van ez így. Amikor beköltöztem ide az irodába, változatlanul hagytam a berendezést, leszámítva egy kis polcos szekrényt, ahova a politikához kötődő személyes tárgyakat teszem. Mentségként csak azt tudom mondani: mindig is átmeneti állapotnak tekintettem, hogy itt vagyok.

Milyen Európát akarunk? Van-e közép-európai keresztény vízió Európa számára? címmel tartottak előadást  27. tusnádfürdői nyári egyetemen az ön részvételével, de ott nem tudta elmondani: ön milyen Európát szeretne? Ön szerint létezik keresztény Európa?

Mint vízió természetesen létezik, mint valóság távolodunk tőle. Azt is újra meg kell határoznunk, hogy mit jelent ma ez a fogalom és egyáltalán mi az, ami elérhető belőle. Ha azt nézzük, milyen a vallásgyakorlók aránya Európában, azon belül is Nyugat-Európában, akkor a helyzet elkeserítő.

Amikor viszont politikai értelemben használjuk a kereszténység fogalmát, akkor többszörösen óvatosnak kell lenni. Ez a kategória semmiképpen nem szűkíthető a gyakorló hívek közösségére. A politika szempontjából nem az a legfontosabb – persze nem is érdektelen –, hogy ki a gyakorló hívő, hanem, hogy elfogadjuk-e még társadalmi mérceként azokat az alapelveket, sarokköveket, amelyeket keresztény etika Európában megteremtett. Tusnádfürdőn nem említettem Antall József rendkívül kifejező mondását, amely szerint „Európában az ateista is keresztény”, hiszen a kereszténység ebben az értelemben etikát, viszonyulást, kultúrát – a szó nem lejáratott, eredeti értelmében – európaiságot jelent.

Tovább

Hol vannak az irgalmas magyaritánusok?

Gáncs Tamás prédikációja

Ugye egyértelmű az irgalmas samaritánus példázata? Ugye egyértelmű Jézus üzenete? Az irgalmasságnak nincsen határa. Se neme, bőrszíne, vallása, állampolgársága, de még csak oka, vagy célja sem. Hiszen számított-e bármit is, hogy az úton szétvert ember zsidó volt, samáriai, hellén, pogány? Nem, semmit. Számított-e bármit is, hogy honnan hova tartott, hogy nő volt-e vagy férfi, hogy fehér, fekete, vagy sárga volt-e bőre színe? Nem, semmit. Az irgalmasság számára ugyanis mindegyik arc egyforma: Isten képmása, testvér.

Ekkor felállt egy törvénytudó, hogy megkísértse őt, és ezt kérdezte: Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Ő pedig ezt mondta neki: Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod? Ő pedig így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” 
Jézus ezt mondta neki: Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz. Ő viszont igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: De ki a felebarátom? Válaszul Jézus ezt mondta neki: Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé, de amikor meglátta, elkerülte. 
Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, de amikor meglátta, ő is elkerülte. Egy arra utazó samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta, odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Azután feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és gondját viselte. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?Ő így felelt: Az, aki irgalmas volt hozzá. Jézus erre ezt mondta neki: Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj! (Lk 10, 25-37)

Ment.

Kifosztották. Megverték. Otthagyták.

Ment. Meglátta. Elkerülte.

Odaért. Meglátta. Elkerülte.

Odaért. Meglátta. Megszánta. Odament. Öntött. Bekötötte. Feltette. Elvitte. Ápolta. Elővette. Odaadta.

Ugye egyértelmű? Ugye egyértelmű, hogy ezek az igék az igeszakaszból mire és kire vonatkoznak? Ugye egyértelmű? Ugye egyértelmű a példázat? Ugye nem kell túlmagyarázni? Ugye nem szorul lábjegyzetelésre? Ugye nem kell hozzá görög-magyar szótár, hogy megértsük aktuális üzenetét? Ugye pontosan értjük, hogy kikről szól? Ugye nem szükséges elemezni, hogy mit is jelent irgalmasnak lenni ma egy irgalmatlanságával látványosan tüntető világ kellős közepén?

Tovább

Hangolódó #3 | Sziget fesztivál

Szombat este van. Eszedbe jut, hogy holnap reggel templomba kellene menned, de nincs kedved hozzá. Nyűgösnek és hasztalannak érzed, keresed a kifogásokat és szomorúan veszed tudomásul: rutinná vált az istentiszteletre járás. Ha ehhez hasonló gondokkal küzdesz, új rovatunkat neked találtuk ki. A Hangolódó-sorozat utazásra hív, melyben különböző zenei útvonalakon gondolkodunk Isten és ember viszonyáról. Néha személyes hangvételben, néha nagyon is közérthetően, de mindenképpen a vasárnapi események felé tekintve. Ezen a héten a Sziget fesztivál zenei kínálatából csemegéztünk. 

adobe_spark_117_-01.jpg

Egy nagyobb fesztivált értelmetlen a saját zenei ízlésed szempontjából megítélni, mert vagy megtalálod azt, ami téged megmozgat, vagy nem” - írtuk a tegnapi Sziget-beszámolóban. Idén igyekeztem minél több koncertre eljutni és arra fókuszálni, hogy milyen élményt is ad a jelenlévőknek az adott műsor. A mostani válogatás azokat az apró, személyes élményeimet próbálja tükrözni, melyben a koncertek alatt valamit megértettem az életről. Akár azt, hogy mennyire megnyugtató, ha a közös édesanyánk összeteszi két kezét és alulról felemel vagy azt, hogy fontos elengedni múltunk hibáit, abbahagyni az önostorozást és a jövő lehetőségei felé fordulni. Viszont nem hittem volna, hogy életem egyik legmeghatározóbb koncertje lesz egy produkció, mely David Bowie jelentőségét kísérelte meg összefogni másfél órában. Színészek, zenészek léptek fel dalait megmutatva és hangulatokat megragadva, hogy a szomorú nosztalgia helyett örömmel realizáljuk mennyit is adott hozzá David Bowie a modern zenéhez. A Sziget „útlevelében” (programfüzet) a következőt olvashatjuk: „Reméljük, hogy sikerül valami nagyon szépet csinálnunk, ami nem csak emlék, de élmény, nem csak fájdalom, de szenvedély is.” Szerintem sikerült, ráadásképpen sokat tanultam arról is, hogyan lehetne őszintén és autentikusan megmutatni azt, ami nem csak emlék, de élmény még ma is. Az üres sír élményét. 

Tovább

„Gyógyítsd konok pogányságunk”

Gáncs Péter püspök augusztus 20-ról

Augusztus 20-ra készülve ökumenikus istentiszteletet tartottak az államalapítás ünnepének előestéjén, mi pedig arra kértük az evangélikus elnök-püspököt, hogy ossza meg velünk gondolatait arról, miért fontos evangélikusként augusztus 20-a, és mit jelent ma a Szent István-i örökség?

gancs2_augusztus20.JPG

Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelyik hosszú évtizedeken át inkább csak „az alkotmány és a kenyér” ünnepeként ismerte ezt a napot.

Mindig is egy kicsit beárnyékolta számomra az ünnep örömét az a tény, hogy augusztus 20-a a felhőtlen nyár és a vakáció végének elkerülhetetlen közelségét is jelzi...

Tovább

Sziget: az éjszaka világos

Az idei fesztivál keresztény szemmel

A Sziget fesztiválon érhetnek jó és rossz élmények. Szerencsére mindegyikből van annyi, hogy tulajdonképpen csak rajtunk múlik, mire akarunk emlékezni. A fesztiválozó közönség rendkívül nyitott és barátságos, történelmi egyházakkal viszont egyáltalán nem találkoztuk Közép-Európa legtöbb fiatalt megmozgató fesztiválján.

Szerző: Nagy Szabolcs

14054046_10155285785013975_7990958392006771576_n_1.jpg

Két éve a hallottam először, és talán utoljára a Blurt. Régóta vártam arra, hogy élőben láthassam a zenekart, mert kulturális ízlésem fejlődésének ezen szakaszában a britpop meghatározónak bizonyult, nem hagytam volna ki őket akkor a Szigeten. Egyedül sasszéztam be a legelső sorokba, mert egy barátom se akart eljönni velem és csak csodáltam, mennyire ügyes zenész is Damon Albarn, vagy Graham Coxon. Az egész közönség egy emberként énekelte bele a világba a Tender alatt, hogy a szeretet a leghatalmasabb érzés, ami átsegít mindenen, és mennyire elkeseredetten sóvárgunk érte. Még mindig emlékszem ahogy Damon Albarn kiszaladt, megtapogatta mindenkinek a kezét és arra buzdított, hogy öleljük meg a másikat. A koncert zárásaként a legnagyobb Blur slágernek, a Song 2-nak már egész más hangulata volt: az óriási zúzás a tömegben azzal is járt, hogy valaki fejbe dobott a szám alatt egy teli sörös dobozzal. Azt se értém, hogy üres sörös dobozokkal miért dobálózna valaki, de egy telivel? (740 forint egy doboz Dreher a Szigeten.) Szóval, végül fejfájósan, rossz élménnyel szaladtam ki talán életem egyik legszebb koncertjéről. Mégis, évekkel később ez a rossz élmény csak egy lábjegyzet. Hiszen láttam a Blurt, és ez volt a lényeg.

Fejfájás és eufória - dióhéjban ez a történet maga a Sziget és szinte semmi sem változott az évek során. 

Tovább

Nincsenek az egyházak különválását indokló nézeteltérések egy nyilatkozat szerint

Az USA evangélikusai és a katolikusai közelednek egymáshoz: közel 500 évvel azután, hogy Luther Márton közzétette 95 pontját, az Egyesült Államok legnagyobb lutheránus egyháza elfogadott egy nyilatkozatot, mely kijelenti, hogy nincsenek többé egyházaink különválását indokló nézeteltérések a Római Katolikus egyházzal.

Forrás: Religion News Service

Tovább

„Én mozgássérült szeretnék lenni”

Interjú Muntag Vincével

Muntag Vince, a kerekesszékes egyetemi hallgató sok szempontból különleges. Mozgássérültként látszólag röghöz kötött, mégis olyan szellemi magasságokba vezet el, ami legtöbbünk számára elérhetetlen. A Fazekasban érettségizett, kétszeres OKTV és OTDK első helyezett, szervezett Ottlik-konferenciát, publikált a Jelenkorban. A lakóhelyéhez legközelebb eső templomba nem tud egyedül bemenni, sem felszállni a trolira.

Szöveg: Laborczi Dóra | Fotó: Kiss Tamás

- Nagy evangélikus család sarjaként magad is gyakorló hívő vagy. Hogyan látod, mennyire akadálymentesek a gyülekezetek Magyarországon?

- Két tapasztalatom volt itt Pesten, az egyik a Fasor, ahol elég nagy lépcső van. Meg lehetne oldani az akadálymentesítést, de nincs megoldva. A másik a Deák tér, ahol ezt viszonylag jól kezelik. Igaz, még gyermek-bibliaórás koromból vannak olyan emlékeim, hogy rángatnak fel a csigalépcsőn a gyülekezeti terembe, az kemény volt, de most már a lifttel fel lehet jutni. Vidéken viszont katasztrofális a helyzet. És ez csak rosszabb lesz, mert az akadálymentesítés komoly pénzbe kerül, ami nem megy gyülekezeti önerőből, a pályázáshoz pedig tudni kellene pályázni. A szándék meglétét nem vitatom, de ilyen értelemben másodlagos, hogy akarják, és nem megy, vagy nem akarják, és nem megy, mert a végeredmény ugyanaz.

Tovább

Akinek ismerjük a történetét, azt sokkal nehezebb utálni

Interjú Lovranits Júlia mesemondóval

Biológusként végzett, de nem csak ilyen minőségben tanítja a gyerekeket és felnőtteket. Mesemondóként a természet, a kultúrák és a népek sokszínűségére egyaránt felhívja a figyelmet. Falja a magyar népmeséket, de szír menekültektől gyűjtött történetekből is sokat merített. Madarakról, mesékről, gyerekekről, felnőttekről, a sokféleség értékéről, sötét hajú királykisasszonyokról és a mesemondók csodálatos világáról is beszélgettünk Lovranits Júliával.

Szöveg: Hidasi Márk | Fotó: Havas Eszter

lj_borito.jpg

Tovább

Mennyország + Áfa

Kabaré jelenet

Kövesdi Miklós Gábor evangélikus stand up-osnak köszönhetően a keresztény humor műfaját is kipróbáljuk: itt az első kabaré jelenet a Kötőszón, melyben Péter apostol Szabó József adóellenőrt fogadja a mennyország kapujában.

Péter apostol: – Kérem a következőt!
Ellenőr: – Jó napot kívánok! Az Adó és Pénzügy Hivataltól jöttem!
Péter apostol: – Igen, tudom, ön Szabó József adóellenőr. Én pedig Szt. Péter. Szerencséje van, viszonylag ritkán kerülnek hozzánk a szakmája béliek.
Ellenőr: – Volna szíves megmutatni a vállalkozása papírjait?
Péter apostol: – Nyugodjon meg, fiam. Ön már örökre nyugdíjba vonult.
Ellenőr: – Csak szeretné! Régóta gyanúsak nekem idefent! Maga ugyebár a Mennyország kulcsainak őre?

Tovább

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu